Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-25 / 17. szám

Előfizetési ir:

Egész évre ... 12 korona.

Fél évre ... 6 >

Negyed évre . . 3 >

Egy szám ára . . 24 fillér.

Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad a Bolnér-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. Szekszárdon.

Egyes számok ugyanott kaphatók«

POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Meffjelen minden vasárnap.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon. Vármegye utca 130. sz.

Szerkesztőségi telefon-szám

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

Dr. LEOPOLD KORNÉL

18. — Kiadóhivatal! telefon-szám II.

Főrnunkatárs :

FÖLDVÁRI MIHÁLY.

Kéziratok vissza nem adatnak

A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők.

Hirdetések mérsékelten mejállap it ott árszabály szerint számíttatnak.

Bank és kormányválság.

Miként előrelátható és már hetekkel ezelőtt programmszerüleg tudva volt: a bankkérdés meghozta a magyar kormány- válságot. Az osztrák kormány ugyanis, amint az kezdettől fogva bizonyos volt: nem ment bele a magyar kormány által javasolt kar- telbank felállításába, jobban mondva: az e kérdésben szolidáris magyar kormány erre vonatkozó javaslatát kereken visszautasította és ennek következtében a IVekerle-kormány beadta lemonddsdt.

Felesleges volna kutatni, hogy miért nem járult az osztrák kormány a kartel- bankhoz. Joga volt hozzájárulni, vagy hozzá nem járulni. Eljárásáért csak saját lelkiismeretének, uralkodójának és törvényhozásának felelős. Éppen igy felesleges volna kutatni, hogy helyes volt-e egy közösügyes kérdésben krízist provokálni és hogy egyáltalában egy idegen ország kormányával folytatott alkudozási tárgyalásból alkotmányos országban keletkezhetik-e kormánybukás, mert hiszen mindkét esetben egy idegen állam kormányának jogtalan és illetéktelen befolyás engedtetik a másik állam kormányának sorsára és igy az ország leg- saj átabb beléletére.

De hagyjuk ezt és maradjunk meg a ténynél, hogy a magyar kormány lemondott és pedig azért, mert szolidaritásuk alapja: a kartelbank, az osztrák kormány ellenzése miatt meghiúsulván, a bankkérdés további megoldására vonatkozólag egységes álláspontjuk nincs. A Wekerle-kormány lemondását a hétfői országgyűlésen fogja a törvényhozásnak bejelenteni és lehet, hogy

addig a kibontakozási és kormányalakítási kísérletek is világosabb és érthetőbb színezetet kapnak. Ezen kísérletek közzé számítandók Andrássy Gyula gróf belügyminiszter csütörtöki kihallgatása a királynál (Andrássy gróf tudvalevőleg kezdettől fogva ellenezte a bankkérdés erőltetését és a jól bevált osztrák-magyar bank ez időszerinti megbolygatását,) melyet szombaton Kossuth Ferenc és Apponyi Albert gróf kihallgatása követ, akik, mint a függetlenségi párt elismert vezérei, az önálló magyar bank felállítását fogják javasolni a királynak.

Nem vagyunk próféták és igy nem tudhatjuk előre, hogy mily fogadtatásban részesíti a király a függetlenségi párt programmját képező bankjavaslatot. De ajigha tévedünk, midőn azt mondjuk, hogy a király aligha lógja magáévá tenni. Eltekintve attól, hogy az osztrák magyar bank mai szervezetében az egyetlen közös intéz- tézményü.ik, melyben a paritás javunkra teljes mértékben érvényesült s amelynek működése hazánk közgazdasági életére nemcsak hasznos, hanem — a legcsekélyebb kockázat nélkül — megbecsülhetetlen előnyökkel is jár és pénzügyeink rendezettségét, tőkeszegénységünk és aránylag óriási államadósságunk mellett is biztosítja, — a bizonytalan külügyi helyzet és az osztrák részről megnyilatkozott ellentétes, sőt ellenséges álláspont és az ebből keletkezhető és bizonyára keletkező közgazdasági és pénzügyi súrlódások miatt a király előreláthatólag ellenzi a bank-elkülönitést eppen ez idő szerint, midőn Ausztriával 1917-ig amúgy is közös, jobban mondva : szerződésileg egyesült vámterületben élünk. Amily

paradoxon volna, ha az 1917-ben bekövetkező vámelkülönülés esetében a mai közös bank továbbra is fenntartatnék, éppen oly paradoxonnak látszik, ha az 1917-ig érvényben levő egyesült vámterületen 1911-ben életbe lépne az önálló magyar bank.

És bizonyos is, hogy a magyar kormány által proponált kartelbank csak kisegítő eszköz akart lenni egyrészt a közös bank szabadalmának meghosszabbítása és e hatalmas intézményben rejlő közgazdasági erő megtörése és nullifikálása ellen, másrészt pedig a vámegységből a bankelkülö- nűlésre háramolhato nehézségek legyőzésére.

Bármennyire érezzük is az osztrák eljárásból kiáradó önzést és méltánytalanságot, sőt rosszakaratú kapzsiságot, kik úgy tüntetik fel a dolgokat, hogy ók Magyar országot nem engedik a saját utjain boldogulni és erővel kényszerítik a közös bank fentartására, holott Magyarország joga az önálló bankhoz soha kétség tárgyát nem képezte és nem is képezheti és bármennyire méltányoljuk is azt a kitartást és szívósságot, mellyel a függetlenségi párt — mint az országgyűlés többségben levő legnagyobb pártja, az önálló bank mellé áll, aggodalommal nézünk a jövő elé, mert az igazi nehézségek csak akkor fognak mutatkozni, az igazi válság csak akkor fog reánk szakadni, ha a király a Kossuth és Apponyi által javasolt önálló bankot nem fogja elfogadni.

Ez esetben kizártnak tartjuk — és nagy nemzeti veszedelmet látnánk benne, — hogy ismét obstrukciós, alkotmányválságos, király- biztosos, ex-lexes idők éledjenek fel, amit

TARCA.

Dal.

Hogyha sirt és jajgatott,

Mikor elhagyott:

Vess keresztet rája, mert Neked ő’halott.

Ha kacagott pajkosan,

Mikor elhagyott:

Két keresztet rája, mert Kétszeres halott.

De ha sirt és kacagott,

Mikor elhagyott:

Ó még sokszor meggyűlik Véle a bajod.

Álmaidba visszajár,

Könnyes a szeme S ajka kacag. Nem tudod,

Hogy mit tégy vele.

Kikacag, ha szánod és Együtt sírsz vele S ha kacagnál, már megint Könnyes a szeme.

S addig, addig vallatod,

Hogy mi van vele:

Utoljára magad is Sírsz, kacagsz bele.

MÓRA FERENC.

Párisi történet.

Irta: Szakács Andor.

Szegény Michot, aznap este az utolsó ötven frankosán vette meg a páholyjegyet az olasz operába. Szomorú, alázatos mosolylyal nyújtotta át a Fekete Cicának.

— Nézze, ez az utolsó élvezet, amit magának adhatok.

A tekintetében nem volt szemrehányás, a hangjában sem. Michot ugyanis párisi fiú volt, de Elzászban született és nem akart kellemetlen emléket hagyni a kedvese szivében.

A Fekete Ciba útközben hízelegve törlesz- kedett hozzá és csicseregve mondta:

— Magát megette Páris, szegény kis Michotm. Azért nincs ám oka kétségbe esni. Örüljön, hogy igy esett a dolog. Magának én igazán terhére voltam. Mindig is hangoztattam én ezt, de maga annyira erőltette ezt a mi ügyünket. Túlságosan belém bolondult, pedig lássa, minket nem szabad egészen szeretni. Én meg nagyon is gyönge voltam magával szemben, egészen magára támaszkodtam, pedig ugy-e, milyen nehéz vagyok. Kimerítettem, elcsigáztam, tönkretettem. Megakasztottam a kar- riérjét . . . Ha valaki bűnös ebben a történetben, úgy az én vagyok. Nagyon komolyan kell vennem a vezeklésemet, ha majd rákerül a sor. Magát épp akkor ragadta föl a lendület, mikor belém botolt. Már kezdett divatba jönni s kezdtek foglalkozni a dolgaival a nagyképü újságok is ... De a szerető megölte magában a művészt. Alig maradt ideje a munkára s a tehetsége követelményeit elhanyagolta. A füvet, amelyen megcsillant a reggeli napsugár s amelyben gyerekmódra meghemperedett. A nyárfákat,

amelyek az aranyos alkonyaiban szinte bucsuz- kodni, haldokolni látszottak. Még megbróbál- kozott vagy egyszer és az őszi napsugár igazán felséges kis munka volt; kimondhatlan csüggedt szomorúsága szinte suttogni látszott. De a kritikusok már nem ügyeltek magára; az a kiállhatatlan Grendville csupán ennyit mondott: »a géniusz gyászjelentése« s azzal vége volt; a többiek úgy mennek utána, mint a csürhe. Szegény kis Michotm, ha legalább kacérkodni engedett volna, csak egy kicsit. De maga úgy őrzött, mint a hétfejü sárkány Hiszen nem panaszkép mondom ; büszke vagyok rá, hogy a szivem sugallatára voltam becsületes magahoz . . . Lássa, tulajdonképpen szerencse, hogy véget ért ez a maga lehetetlen kengyelfutása. Most majd rendbeszedi magát, újra munkához lát, meggyógyítják majd a hangabokrok meg a borókafenyők. Egy kis vergődés sem árt; a fájdalom az igazi múzsája a művészetnek. Egyszer csak megárad a szivében egy nagy hangulat, kiszakit egy darabot a Boisból, napsugárból s oda löki a Grendvillék elé . . . Ó igen, javára fog szolgálni magának, ha újra egyedül lesz. Uj életet kezd, s a mostani mégis csak züllés. Talpra áll majd s mi újra találkozunk . . .

És igy csicsergett és öldökölt tovább.

Michot csak homályosan fogta föl szavai értelmét; a hangja zenéjét hallgatta — utoljára.

Hiszen előre látta ő mindezeket. Mikor az elzászi kis házát elkótyavetyélte, már akkor naptári pontossággal ki lehetett számítani, hogy mikor fog elkövetkezni. Igaz, ez egy olyan világvége volt, amelyet pontosan megjósolhatott magának. Föl is szedte volna már a sátor-