Tolnavármegye, 1908 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1908-05-31 / 22. szám

TOjjNAVABKEGTS. 5 1908 május 31 szék rÍA iv.. .anácskozás után elfogadta az iigvész által indítványozott kérdéseket. ' Ezután a perbeszédekre került a sor. A kir. ügyész az összes terhelő bizonyi- :ei\Okat es jelenségeket csoportosítván, arra ke. te az esküdteket, hogy mondják ki, hogy Poszovácz volt Telekinek gyilkosa és hogy Telekiné mini. bűnsegéd ezt a bűncselekményt előmoz­dította. A védők hosszabb beszédekben azt dóm borították ki, hogy csak csupán gyanuokok vannak de a közvetlen bizonyíték vagy adat eg} e.len egysem merülvén föl, ilyen életbevágó következmények kel járó ügyben pedig, csakis tóltétien bizonyítékok alapján állapítható meg a bűnösség, miért is fölmentest kérnek. Az esküdtek visszavonulván, hosszabb ta­nácskozás után tértek vissza a terembe, amikor is azt a kérelmet terjesztette főnökük a bíróság ele, hogy intézzen a szándékos emberölés kérdé­sében is egy kisegítő kérdést az esküdtekhez, amiből a hallgatóság azt következtette, hogy az eS'üdteK az előre megfontolt szándékot nem látják beigazoltnak. A birosag.az eSKüdtek kérelmét teljesítvén, a szándékos emberölésre nézve is in­tézett az esküdtekhez kérdést. Újabb rövid ta­nácskozás után esti fél 10 órakor hirdette ki dr. Leopdld Kornél az esküdtek f .nőke a ver­diktet, amely szerint az első főkérdésre, a gyil­kosság <üs az abban való részességre i éxve az esküdtek nemmel válaszoltak. A másik két ki­segítő kérdés közül arra a kérdésre, hogy bűnös e Poszovácz József abban, hggg Teleki Ká­rolyt miéit évi szeptember hó 2 án szándékosan megölte: az esküdlek hétnél több szavazattal igen­nel válaszoltak; miglen özv. Teleki Károlynot a szándékos emberölésben való bünrészességben nem találták bűnösnek. Pont 10 orakor hirdette ki a kir. törvényszék az Ítéletet, mely szerint Poszovácz Józsefet az esküdtek verdiktje alapján szál dekos emberölés büntette miatt a 92. § al­kalmazásával kétévi fegyhizra Ítélte, özv Teleki Károlynét pedig fölmentette A kir. ügyész a 92. szakasz alkalmazása miatt helyesbítés végett, a védők pedig más okokból semmiségi panaszt jelentettek be. Kügyon nehéz vállalkozás manapság, mikor annyi mindent hirdetnek, egy igazan teljesen megfelelő arckrémnek, szappannak, hölgypornak es tnósdóviznek forgalomba hozatala ; de biztat az a tudat, hogy mindazok, akik már használ­ják és élvezik csodás hatását, mind dicsérőleg nvi'atkoznak. Azért használjon minden nő, aki csak valamit is ad arca üdeségére és kezei finomságára, Valéria-crémet, szappant, hölgy­port és mosdóvizet, amelyek használata feltétlen megszünteti a borátkát (mitessert), pattanást, szaval minden felületi bőrbajt. Valéria-crém ... ára korona T— „ szappan . . „ „ —*70 „ púder fél doboz „ „ T— egész „ „ „ 2 — 231. sr. vh. 1908. Árverési lilrrietniény. Alulírott bírósági végrehajtó u 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti IV, kér. kir. járásbíróságnak 1907. évi Sp. 1. 681 3. száma vég­zése következtében dr. Ardó Alfréd budapesti ügyvéd által képviselt Révai Testvérek budapesti lakosok javára. Dobó Mátyás dombóvári lakos ellen, 96 kotosa 75 fillér s járulékai erejéig 1908. évi április hó 24-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felü foglalt és 2060 koronára becsült kővetkező ingóságok, u. m.: szikflzgép teljes felszereléssel. 400 darab szódá üveg. 3 darab ló és 2 kocsi nyilvános árverésen tiadatnak. Mely árverésnek a tamási kir. járásbíróság 1908. évi V. 1. 135 2 számú végzése folytán 96 K 75 fillér tőkeköve­telés, ennek 1907. évi január hó I napjától járó S° 0 kamatai, * ,\ váltódij és eddig összesen 60 korona 08 fillérben birói- lag már megállapított költségek erejéig, alperes lakásán, Dombóvár községben leendő megtartására 1908. évi junius hó 10-ik napjának délután 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t ez. 107. és 108. §-ai értelmében készpénz­fizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becs.íron alul is, el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és feliilfoglaitolták s xzokra kielégítési jogot nyertek volna ezen árveris az 1SSI. -v: LX. t.-ez. 120. §-a értelmében ezek javára i* elrendeltetik. Kelt Tamásiban, 1908. évi május 20. HAÁN GYULA kir. bir. végrehajtó. 1279|190S. tkvi. Árverési liirdetiuény. A paksi kir. tárásbiróság, mint telekkönyvi hatóság részéről közli rré tétetik, hogv a «Bajai Kereskedelmi és Iptuhank» végrehajtatőnak, Suri liyörgyné és kiskorú Suri János, István, Mária és József végrehajtást szenvedők ellen, 2000 korona és jár. iránt indított végrehajtási ügyében, a. szekszárdi kir. törvényszék területén levő, a paksi kir. járás- bírósághoz tartozó, a nagypaksi 3799. számú t|kvben foglalt t 1856 a. hrsz,, 256. népsorszám alatti egész ház 800 korona és a kispaksi 2941. sz. tjkvben A f 2196 b. 3. és 219^ b 4. hrsz. alatt foglalt ingatlanok 390 koro ia kikiáltási árban, 1908. évi junius hó 20. napján d. e 10 órakor ezen kir. jbiróság tkvi irattárában megtartandó nyilvános ár­verésen az alábbi feltételek mellett el fog adatni. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10 százalékát bánatpénz fejében letenni és vevő a vételárt 3 egyenlő részletben a dunaföldvár! kir. adóhivatalnál 6 százalékos kamattal lefizetni köteles és végre, hogy a megállapított árveré i feltételek a hivatalos órák alatt alulirt telekkönyvi hatóságnál és Paks község elöljáróságánál megtekinthetők. Paks, 1908 április hó 7-éu. NÉMETH, kir. jbiró KÉRDEZZÜK MEG A HÁZIORVOST^ 1 IC TTlil'ljffl «Ti Itii mészetes aikalikus $ au anyuutj Kiváló nyálkaoldó és hugyhajtó hatású, borhoz pezsgőhöz legjobb ital. Főraktár: Schlesinger Ignácnál Szekszárdim. ZETelhlvás­Ügynököket, utazókat, helyi képviselőket felvesz illetve alkalmaz Klein Sándor, a kemenesaljai közgazdasági hitelbank r. t. áruosztályának dombóvári vezérkép viselője. wonI Miért visel ma Buda­pesten minden ember magyar celluloid gal­lért és kézelőt???? vÉ0>/fc Mert ezáltal sok pénzt takarít meg. Mert nem kell gallérját, kézelőjét mosatni. Mert egyszerű nedves letörléssel egyedül tisz­títható. Mert nem roitosodik. Mert a vászongallértól még a szakértő sem kü­lönböztetheti mog. Gallérok hölgyek, urakée gyermekek részére raktáron vannak Óvakodjunk az utánzatoktól, mert csakis fenti védjegygyei valódi. Gallér minden alakban darabja 80 f Kézelő 120 K Gyári főraktár Szekszárdon: PIRNiTZER JÓZSEF ÉS FIAI divatáruházában. S—10' mosdoviz • - „ 2 — Kérem tessenek bi­zalommal hozzám for­dúlni, hiszen üzletem fennállása azon múlik, hogv csak feltétlen megbízható szereket ajánljak. Főraktár : Garay-drogéria Szekszárd Csak ■ lyan készltrrénye et fogadjunk el, ’ amelynek csomagolásán e kép látható. Dr. Hangel-ház Széchenyi-utca. Hanyagság szülte ok a hajhullás, fejkorpá­sodás és egyeb fejbőr és hajbetegség; mivel megszűnik mindez, ha a «Garay»-drogéria által előállított hajszeszt használjuk. Ára : 2 korona. Ezeken kívül ajánlom dúsan felszerelt fésű- es kefeáru raVéramat. (Bontó- es simitólesük, haj- tük, valamint minden idevágó cikkek. Haj-, fog-, köröm - és ruhakefék.) Fésűimért kezességet vál­lalok, törés esetén kicserélem azokat. Rovarirtó-szerek (Zacherlin- és Tigram-por Quassia. Tabako es minden idevágó cikk). Padlómáz, Linóleum, Parketviksz, fémtisztitó szerek, kályha- és takaréktüzhely fénymáz, padló- kefék, cipő-crém. Párioljuk a hazai X kereskedelmet!!! SZÉN-, KOKS-, BRIKET-, kovácsszén- és antracit-fogyasztók, gazdák, gyártelepek, keroskedök. intézetek, — mielőtt sziilrsé-fct-uiket fedezik — bizalommal forduljanak B u d n p e s t. T áci-k ö iMi t 78. IllllVtV KAROLY ciQmz Sürgönyeim: ANTRACIT, BUDAPEST. (8-10.) Legkitűnőbb minőségek, külön­legességek, összes ipari, gaz- . . . dasági és házi célokra . . . Interurbán telefon 164. Gőzszántásra és cséplésre ren­deléseket későbbi szállításra már . . . most feladni kérem . . . fc U 2207. sz. 1908. A A v w" Tolnavármegye dombóvári járásának főszolgabirájától. Pályázati hirdetmény. A V >5 A s fiától. ^ V M u A u ö Tolnavármegye dombóvári járásához tartozó Dombóvár községben nyug­díjazás folytán megüresedett I-ső jegyző, főjegyzői állásra ezennel pályázatot hirdetek. — Felhívom ennélfogva mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, tj», hogy az 1883. évi I. t.-c. 6. §-ában, illetve az 1900. évi XX. t.-c. 3. §-ában elő- irt képesítésüket, eddigi alkalmaztatásukat igazoló bizonyitványukkal felszerelt U pályázati kérvényeiket hozzám folyó évi junius hó 16-áig annál is inkább nyújt- _ § sák be, mert az elkésve érkező pályázati kérvényeket figyelembe venni nem fogom. ^ U Ezen állás javadalmazása: 1. Törzslizetés készpénzben 2400 korona. — 2. v A 225. népszámu házban az eddigi gyakorlat szerint természetbeni lakás. — 3. A községi szervezési szabályrendelet 45. §-ában megállapított irásdijak. jf A választást folyó évi junius 1ij 17-én Dombóvár község házánál délelőtt ^ 10 órakor fogom megtartani. Dombóvár, 1908 május 28-án. k u üi K Nagy István, ^ főszolgabíró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom