Tolnavármegye, 1908 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-24 / 21. szám
TOLNA VÁRMEGYE. 4 — A megyés püspök itthon. Zichy Gyula gróf megyéspüspök Rómából több heti ott tartózkodás után múlt csütörtökön Pécsre vissza- érkezett. — A budapesti református gimnáziumban 1878-ban érettségi vizsgát tett tanuló társait kéri Magyary-Kosia Ferenc (Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 11.), hogy a 30 éves találkozó céljából lakcímüket vele tudassák. — Elhunyt táblabiró Horváth Csongor János pécsi kir. Ítélő táblai biró elhunyt 49-ik éves korában. — Bérmálás Bogyisslón. Dr. Várossy Gyula kalocsai érsek múlt szombaton jött Bogyiszlóra, hogy a bérmálás szentségét az ottani katholikus híveknek kiszolgáltassa. Bogyiszlón ez volt az első bérmálás. — Az érsek társaságában volt Fekete Ágoston tolnai prépost, kinek az érsek kijelentette, hogy legközelebb Bogyiszlón templomot építtet és plébániát szervez. Bérmálás után Fónagy József gógai nagybérlő vendég- szerető házában nagy ebéd volt, melyen az érseken kívül az udvari papság, Fekete Ágoston, a Gajárt-család stb. vettek részt. — A jegenyési vlssga. Gindlicsalád községhez tartozó és Bczerédj Andor cs. és kir. kamarás tulajdonát képező Jegenyés-pusztán e hó 21-én tartották meg a szokásos évzáró vizsgát. A mintaszerűen berendezett népiskola ez alkalomból virágokkal volt feldíszítve s a kis növendékek igen értelmes feleletet adtak az elnöklő Fekete Ágoston tolnai prépostnak. Mint meghívott tanférüak Várkenyi Sándor és Horváth Ignác szekszárdi tanítók vettek részt a vizsgán. Déli 1 órakor a kastélyban fényes ebéd lett felszolgálva sa negyedik fogásnál a tolnai prépost mondott felköszöntőt az iskolát fentartó Bezerédj Andorra. — Duna—Bajna-csatorna A bajor hajózási egyesület a Dunának a Rajnával való ösz- szeköttetésére törekszik, mely célból a Duna bajor szakasza Ulmig hajózhatóvá volna teendő, Ulm- tól Aschaffenburgig hajózó csatorna építendő és a Majnát is egész Aschaffenburgig csatornázni kellene. A költségek 357 millió márkába kerülnének. E csatornának első sorban Bajorország venné ugyan hasznát, de minket magyarokat is érdekel, mert mi ez idő szerint csak Regensburgig mehetünk fel a Dunán s a Majnától, Rajnától, Északi (Német) tengertől el vagyunk zárva, holott kivitelünk főiránya éppen arra vezet és fejlődő iparunknak is szüksége volna arra, hogy az északi kikötőkből kaphassa a hiányzó tengeren túli nyersanyagokat. A bajor agráriusoknak azonban nem kell ez a csatorna, Poroszország meg határozottan ellene van, mert ez olcsó vizi ut nagyon károsítaná a drágán épített németországi vasutakat. íme tehát: az önző partikuláris gazdasági érdek megakadályozza a forgalmi könnyitéseket, pedig ezeknek egész országrészek vennék hasznát. — Vásár Szekszárd város egyik legsikerültebb vásárjai közé tartozik a folyó hó 25-iki, hétfői vásár. — Jegyző és előadó. A Magyar Athletikai Club legutóbbi tisztújító közgyűlésén Holub József főgimnáziumi tanárt, földinket, jegyzővé és előadóvá választották meg. — Tanulmányi kirándulás. A szekszárdi áll. főgimnázium felsőbb osztályú tanulói mintegy öO-en folyó hó 21-én a kora reggeli órákban átrándultak Kalocsára, részint, hogy a jézustársasági atyák intézetét megtekintsék, részint, hogy a Stephaneum növendékeinek látogatását viszonozzák. Az ifjúságot Földes László, Pataki Jákó, Szabó Géza, Schwirián József és Varga Ferenc tanárom, Hetényi Alajos, Kapossy Iván segédlelKészek és Stockinger János kisérték. — A kiránduló csapatot úgy az atyák, mint az ifjúság igazi magyaros vendégszeretettel fogadták. A délelőttöt az intézetben töltötték, megtekintvén- annak nevezetességeit, úgymint a con- victorok tanuló-, háló- és társalgótermeit, a con- greganisták kápolnáját, a Haynald-féle obser- vatoriumot, hol a hires csillagász páter Fényi fogadta a vendégsereget. Délután megtekintették az érseki kertet és könyvtárat, majd pedig öt óra után visszaindultak Szekszárdra, felejthetetlen, kedves benyomással lelkűkben. — Nincs mnnkászendfilés. Fővárosi és vidéki lapok tele voltak a hírrel, hogy Fdsö- iregen és Kurdov, munkászendülés tört ki és hogy a csendőrség Kaposvárról kért és kapott segítséget. Még helyi lap is akadt, amely felült ennek a hírnek, pedig módjában lett volna annak alaptalanságáról egy kis utánjárással itt helyben meggyőződni. Úgy Kurdon mint Felső- iregen minden csendes és a Szemere Kálmán kiakolbolitott népbolonditó által megfertőzött dombóvári és tamási járás egész területén is. Minthogy az utóbbi időben akadt néhány községi hatósági közeg, aki a népbolonditót munkájában némileg segítette, ami a közig, bizottságon tett alispánijelentésből is kitűnt, Simontsits Elemér alispán szigorú rendeletet adott ki a községi elöljáróságnak e tárgyban amelynek, reméljük, meg is lesz a kívánt foganatja, mert az már igazán furcsa volna, ha oly agyafúrt és veszedelmes népbolonditás, mint amilyen a Szemere népvezéré, községi hatósági közegek közreműködésével folyhatnék. — A járási utmosterek teendőinek beosztása. A járási utmesterek teendői eddig csak az illető járások területére szorítkoztak és igy megtörtént, hogy az egyik járásban, a közutak hossza szerint 150 kilométer közútra kellett az utmesternek felügyelnie, a másik járás utmes- tereinek pedig csak 50-re. E helytelen és aránytalan beosztás következtében az egyik járás ut- mestere túlontúl volt munkával elhalmozva, a másik utmester pedig hozzája képest valóságos szinecurát élvezett. Ez aránytalanságon és helytelen gyakorlaton a vármegye változtatni óhajt oly módon, hogy a közutak felügyeletét nem járások, hanem bizonyos egyenlő arány szerint osztja be az utmesterek között, elvévén abból, hol nagyon sok a közút és hozzá adván ahoz, ahol kevés. Alacs Zoltán kir. 'főmérnök már elkészítette az uj beosztást, amely szerint a járási utmesterekre 80—100 kilométer közút fog esni. Az uj rendezést csak helyeselni lehet. — Halálozások. Báró Schell-Bauschlott Rezsőné szül. erdődi Pállfy Ernesztine grófnő, báró Schell József katalini nagybirtokos édes anyja f. hó 20-án 75 éves korában Kassán elhunyt. Haláláról a következő jelentést vettük : Schell-Bauschlott Rezső báró, cs. és kir. kamarás, sz. k. százados, a katonai hadi érdemkereszt, a hadi érem és a jubiláris emlékérem tulajdonosa, úgy saját, mint összes övéi: meny|, özv. báró Schell Sándorné, szül. Bombelles Zsófia grófnő, fiai: Schell-Bauschlott Gyula báró «s neje szül. Máriáss, Rózsa, s gyermekeik Ferenc, Gyula, Louiseanne, Péter és Pál. Schell-Bauschlott Ferencz báró, cs. és k. kamarás tart. százados és neje sz. Beniczky Agathe, — Schell-Bauschlott József báró, cs. és kir. kamarás és n. t. á. hadnagy a m. kir. honvédségnél és neje szül. Sigray Clára grófnő, gyermekeik Miza és Józsi, leánya: báró Fiedler Rezsőné szül. Schell- Bauschlott Mária bárónő és férje, Fiedler Rezső báró, a cs. és kir. 34. sz. gyal.-ezr. századosa és gyermekeik Józsi, Sándor és Irma, — Schell- Bauschlott Ernő báró, cs. és kir. kamarás és a 7-ik huszárezred főhadnagya és neje . szül. Berzeviczy Lily s a többi, rokonság nevében is mélyen lesújtott szívvel jelenti forrón szeretett nejének, illetve anyjuk, napjuk és nagyanyjuk méltósásgos Schell-Bauschlott Rezsőné báróné szül. Erdődi Pálffy Ernesztine grófnőnek élete 75. évében f. hó 20-án reggeli fél 8 órakor rövid szenvedés után történt gyászos elhunytát. Kedves halottunk földi maradványai pénteken, f. hó 22-án délelőtti fél 10 órakor fognak a Kassa Fő-utca 98. sz. alatti gyászházban a rom. kath. anyaszentegyház szertartása szerint beszenteltetni és a nagy-idai családi sírboltba szállíttatva örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent misék szombaton, május hó 23-án d. e. 10 órakor fognak a nagyidai kegyúri templomban és a kassai szent Mihály kápolnában a Mindenhatónak bemutattatni. Kassa, 1908. évi május hó 20-án. Áldás és béke lengjen drága porai felett! — Báró Andreánszky Gábor a pincehelyi kerületnek egy cikluson át volt képviselője elhunyt. — Mély gyászba borította Renesey Vilmos bikácsi jegyzőt és nejét szül. Lestyán Saroltát 5 éves Pistikajuk elhalálozása. Temetése f. hó 21-én ment végbe a szülők és a község lakóinak részvéte mellett. — Kérelem. Azon tisztelt gazdákat, kiknek az idei vetésnél alkalmuk volt az időkü- lönbséget az impregnált és a nem impregnált takarmányrépamag kikelése között megfigyelni, felkérjük, szíveskedjenek eziránti tapasztalataikat, akárhonnan szerezték is be a nem impregnált répamagot, közvetlenül Mauthner Ödön magkereskedésével Budapest. Rottenbiller-utca 33. közölni. Miután az idei pontos megfigyelésekre a Mauthner-cégnek úgy a tiszta igazság, mint a közérdek szempontjából szüksége van, nagyon kéri, előzetes köszönetének hálás kifejezése mellett, a tényleges adatokat 8 nap alatt, akár levelezőlapon is, vele tudatni. — Esküdtszéki tárgyalások. A szekszárdi kir. törvényszék, mint esküdtbiróság a f. hó 25-én hétfőn kezdődő esküdtszéki tárgyalásokra a következő három bűnügyet tűzte ki: Hétfő, május 25. Szándékos emberöléssel vádolt Gallai István ellen és szándékos emberölés bűntettének kísérletével vádolt Szeremlei Zsuzsanna ellen. Kedd, május 26. Gyilkosság büntette miatt terhelt ifj. Poszovácz József bataszéki lakos és társai ellen. — Halálos szerencsétlenség. Horváth Ignác 37 éves sióagárdi községi pásztort — amint estefelé hajtotta haza s gondjaira bízott bikát — a megvadult állat fellökte és hasát fölhasította. A súlyosan sérült Horváthct azonnal beszállították a szekszárdi Ferenc közkórházba, ahol másnap meghalt. — Iskolalátogatás. Flórián Ambrus kerületi szakfelügyelő f. hó 17-én délelőtt Tihanyi Domokos tanácsos, tanfelügyelővel meglátogatta a szekszárdi iparostanonc iskolát. * — Feleséggyilkos Vastag István váraljai lakos, aki feleségét: Apari Juditot, ki őt durva, sőt kegyetlen viselkedése miatt 35 évi házasság után elhagyta, Zengővárkonyban, hol szolgálatba állt, agyonlőtte — a pécsi esküdtszék Xö évi fegyházra ítélte. Az embertelen férj azzal védekezett, hogy azért bánt rosszul nejével, mert gyanakodott, hogy megcsalja; a tanuk azonban egytől-egyig azt vallották, hogy a felesége derék, jóravaló, dolgos asszony volt. — A miholjácl bid. A Drávaszabolcs— dolnjimiholjác közötti nagyszabású hid elkészült és a műtanrendőri bejárás folyó hó 23-án ejte- tett meg. A műtanrendőri bejárás után a hidat azonnal átadják a forgalomnak, mindenféle ünnepély nélkül, mert ki az ördög akarna ezidő- szerint együtt ünnepelni a horvátokkal ? — Névmagyarosítás. A faddi születésű Pollák Etel nevét «Lengyel>-re magyarosította. — Pagliano-Sirup Az egyedül valódi, világoskék Girolamo Pagliano védjegygyei ellátott Pagliano-Sirup kiválóságát igazolja ama tény, hogy ezen különlegesség mint legjobb vértisz- titószer, Pagliano-Sirup, folyékony és poralak- ban^ 1838 óta sok ezer családnál eredményesen bevált. Kitűnő, orvosi rendelésre enyhén működő hashajtószer, mely a székrekedést és annak hátrányos következményeit megszünteti s vértiszti- tóan hat. Rendelések cimzendők: Girolamo Pagliano tanárhoz, Florenz (A 62) via Pandolfini. 1908 május 24 :egy egész doboz Ara 2 korona so fillér. Kapható a gyógyszertárakban, de biztosan az ENERGIN VÁLLALATNÁL PÉCSETT, mely t dobott bérmeniesen szállít. Leghatásosabb és legizletesebb hizlaló és vórtisztitó szer ! Szamos előbelő orvostanár és szaktekintély által kitűnő eredménynyel kipróbálva! Sietteti a járást és fogzást, eloszlatja a mirigyeket és az ótvart — biztosítja a csontok és izmok ép fejlődését — javítja és rendezi az emésztést. . Utolérhetetlen vérképző, gyengélkedőknél erősítő és mirigyoszlató szer, — mellbajosoknál megszünteti az izzadást és elősegíti a gyógyulást. 7—10 GYERMEKEKNÉL: FELNŐTTEKNÉL :