Tolnavármegye, 1908 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1908-05-10 / 19. szám

4 TOLNA VÁRMEGYE. 1908 május 10 legalább a főbb forgalmi utaknak naponként két­szer leendő öntöztetéséről. A képviselőtestület már számos határozatot hozott az utcák öntözése tárgyában, az évi költségvetésbe is beillesztették évenként az utcák öntözésére szolgáló összeget, mely azonban nem volt felhasználható és az öntözés nem volt foganatosítható — vízhiányá­ban. Ez az akadály hál’ istennek megszűnt, most tehát fel kell használnunk a nagy bőségben rendelkezésre álló vizet és meg kell kezdeni mi­hamarább az öntözést, hogy az immár tűrhetet­lenné vált portengertől megszabaduljunk. Öntöző kocsikat kell beszerezni, amelyek kaphatók készen és a város lovainak vagy bérelt lovak felhasz­nálásával nem szabad tovább késnünk az utcák öntözésével. Ismerve a mostani városi vezetőség érzékét az eféle közszükségletek iránt, reméljük, hogy a legrövidebb idő alatt a legszorgosabban fogják már öntözni az utcákat, főleg pedig a sétateret, korzót, Garay-teret és még néhány forgalmasabb utcát. — A pécsi Kossuth szobor leleplezés. Nagy fénnyel ünnepli Pécs városa f. hó 10-én a Kossuth-szobor leleplezését, melyen a kormány több tagia és Kossuth Ferencen kívül Kossuth Lajos Tódor is részt vesz. Az ünnepségre Pécs szab. kir. város Tolnavármegyét is meg­hívta és az alispán azon nagy elfoglaltsága miatt részt nem vehetvén, felkérésére megyénket Hainrikffy Pál és Wéber János orszgy. kép­viselők fogják képviselni. — A szakcsl népbolondltó: Szemere Kál­mán budapesti lakos, műszaki rajzoló üzelmei- vel lapunk más helyén behatóan foglalkozunk. Ezzel kapcsolatban pótlólag megemlítjük, hogy Szemere a dombóvári főszolgabírónak őt a járás területéről kitiltó végzése ellen felebbezést adott be az alispánhoz, a belügyminisztertől pedig a kitiltó végzés végrehajtásának felfüggesztését kérte, amit a belügyminiszter — érthetetlen módon, a főbíró és alispán meghallgatása nél­kül táviratilag el is rendelt. Szemere felebbe- zését Simontsits Elemér alispán másodfokon elutasította, a belügyminisztertől pedig távirati­lag kérte, hogy a hatósági tekintély és a fenye­getett közrend megóvására való tekintettel a kitiltó végzés felfüggesztésére vonatkozó bel­ügyminiszteri rendeletet azonnal vonja vissza, amit a belügyminiszter nyomban teljesített is. — A távirati intézkedésen kivül az alispán sür­gős intézkedést kért a belügyminisztertől, hogy a dombóvári, gyönki és tamásii főszolgabírói hivatalok bekapcsoltassanak a telefonhálózatba, Szakcson pedig távirdahivatallétesittessék, egyút­tal intézkedésére a tamási járás főszolgabirája is kitiltotta Szervere Kálmánt járása területéről és a csendőrség az egész fenyegetett vonalon megerősittetett, a tervezett és tervezendő «nép- gyülések» pedig nem engedélyeztettek és nem is fognak engedélyeztetni. Egyáltalában konsta­tálhatjuk, hogy a fővárosi lapok alaposan fel­fújják ezt a dolgot és aggodalomra, hála az alispán gyors és energikus intézkedéseinek, ok nincs. A legörvendetesebb, hogy népünk a legtöbb helyen kineveti az eszelős izgatót, aki azonban eddigi kirándulásai közben sok pénzt, ezüstöt és takarékpénztári betéti könyvecs­kéket mutogatott a népnek. Úgy látszik, hogy ő tulajdonképen egy alakulóban levő földműves­párt ágense, aki azonban másoldalról is kap pénzbeli és egyéb segélyt. De, hogy a né­pet csak bolonditja és annak igazi érdekei­vel nem törődik, legjobban mutatja az, hogy Döbröközön az ő íeloujtására a nép nem fogadta el a hercegi uradalom által részükre felajánlott olcsó (holdanként 35 koronás) kis bérleteket. Reméljük, hogy a hatóság céltudatos eljárása az egész vonalon eltéríti ettől a futó. bolondtól ami jóravaló népünket, akit inkább szánni lehetne, ha nem kellene félni, hogy meggondolatlan el­járásával felforgatja a közrendet. — A posta köréből Boksa János posta­tiszt Szekszárdról Dévára, Csathó Egon Tapol­cáról Szekszárdra, Kossá Aladár segédtiszt Pécs­ről Nagykanizsára, Wiesner Gizella távirda ke­zelő Szekszárdról Pécsre, Deszencsics György postaszolga Budapestről Szekszárdra helyeztetett. — A hatásköri biróság. A május elsején életbelépett hatásköri biróság, mely a közigaz­gatási hatóságok és a kir. bíróságok között fölmerülő hatásköri ügyekben van hivatva dön­teni, a közigazgatási biróság és a kir. Curia tagjaiból választva most alakult meg. A köz- igazgatási biróság által választott tagok között van dr. Moldovángi István közigazgatási biró, mig a Curia összes ülésén megválasztott 7 tag között van: Seiet József kúriai biró. — A magyarországi munkások r okkant­és nyugdíj-egylete évi rendes közgyűlése most volt Budapesten. Szekszárdon e hó 11-én, hétfőn este 7 órakór, a ♦ Szék szárd-Szálló» nagytermében lesz a helyicsoport alakuló ülése, melyre minden érdeklődőt szívesen látnak. Szekszárdon a tagok létszáma rövid két hónap alatt 75 tagra emel­kedett. Legközelebb foglalkozom majd ez igazán áldásos működésű egyesület bővebb ismerteté­sével, most csak azt jegyzem meg, hogy a be- iratási dij junius hó 1-éig 1 kor. 20 fillér, mig junius hó 1-je után 1 kor. 50 fillér lesz. Jelent­kezőknek szívesen szolgálok mindennemű fel­világosítással, ismertetéssel és alapszabállyal. Heller Mór, Molnár-nyomda. — A vasút köréből. Május elsejével tény­leg életbe lépett a mi vonalunkon a külön teher­vonat forgalom és pedig naponta a 4061. és 4062. számú kezelőtehervonatok közlekednek. — Parcellázások. Az O. M. G. E. moz­galmat indított és vizsgálat tárgyává tette az utolsó évtized alatt történt parcellázásokat. A parcellázások nem eredményezték a várt sikert azért, mivel a földbirtok értéke óriási mértékben emelkedett s igy a kisgazdák erejüket jóval felül haladó terheket kényszerítvén magukra vállalni nem boldogulhattak. Mindezekhez hozzájárult az is, hogy nem maradván kellő forgó tőkéjük, a kellő szakszerűséggel sem rendelkezve, a teljes elszegényedésnek néznek elébe. A parcellázások rendezésének előkészületei most folynak e föld- mivelésügyi minisztériumban. Most a parcellá­zások rendezése alkalmával a fősulyt arra he­lyezik, hogy csakis olyan parcellázási tervek részesittessenek megfelelő támogatásban, a me­lyeknek keresztülvitele által a kisbirtokosok és kisgazdák anyagi boldogulásának lehetősége megfelelő módon biztosítva lesz. — Rombadőlt ház. Borzalmas szerencsét­lenség történt pénteken éjjel az őcsényi hegyen. Úgy 11 óra tájban ráomlolt a hegyoldal Simon Ferenc házára és azt néhány perc alatt a romok alá sodorta. A szomszédok a nagy robajra összesereglettek és hamarosan a mentő munká­latokhoz láttak. Nagy munkába került, mig a súlyos sérüléseket szenvedett házaspárt a romok közül kiásták, de a 7 éves kisleány már halott volt. — Közlekedési zavarok. A baja—bátaszéki hid — mint tudósítónk írja — nem éppen a legjobb helyre épült. Felülről a régi Dunaágtól s az átvágástól két irányban is sodra van a Duna vizének s ezért a felülről lefelé haladó vontatóhajók könnyen a hid oszlopához ütőd- hetnek. A viz sodrának megváltoztatására a hid fölött a régi Duna beömlésénél sarkantyút épí­tenek. Addig is, ez elkészül, a vasúti és hajó­zási főfelügyelőség 3549. F. F. 908. számú ren­deletével intézkedett, hogy hajóvontatásra lefelé csak két vontát szabad vinni, éjjel pedig egyál­talán nem szabad vontatott hajókkal lefelé menni a hídnál. Nappal a járható rész ezentúl kék zászlóval lesz jelölve, éjjel pedig fényszóróval. — A csendőrség köréből. Tordai Sándor László m. kir. csendőrszázados, a szekszárdi szárnyparancsnokság vezetője, másodtörzstiszti teendők végzésével bízatott meg s evégből a kerülethez, Kolozsvárra helyeztetett. — Postagalambok kímélése, A «Columbia» sportegyesület május és junius hónapokban traininget rendez, amely alkalomból az ország számos pontján eresztenek fel postagalambokat. Ezen galambok közül igen sok elvész, mert akadnak bősz Nimródok, akik a postagalambokat lelövöldözik. Az egyesület megkereste az alispánt, hogy a jelzett időben a postagalambok lelövése tiltassék el. Megyénk területén Bátán és Felső­nyéken és a szomszédos Sárosdon fognak posta­galambokat felereszteni. — A következetes szerencse. Hiába mond­juk általánosságban szeszélyesnek, kiszámítha­tatlannak a szerencsét, sok esetben éppen meg­fordítva van a dolog. Sokszor szinte meg hűséggel szegődik a jó szerencse egy helyre és rendületlenül állandó is marad. Jó tanúság erre a budapesti Gaedicke-bankház, mely mint a m. kir. szab. osztálysorsjáték főelárusitója, az egész országban szinte közmondásosan ismert állandó szerencséjéről. Sok millióra megy az összeg, melyet a bankház szerencsés ügyfele­inek juttatott és a most lezajlott sorsjátékban is számtalan nagy nyereményt fizetett ki váratlan boldogságára sok családnak. A Gaedicke A. bankház (Kossuth Lajos-utca 11) ezen páratlan szerencséje, meg az a gyors, pontos ügykeze­lés, melyben itt a vevőnek része van, könnyen megmagyarázzák óriási forgalmát és kedvelt- ségét. — Osztályvlzsga és érettségi. A szek­szárdi főgimnázium VIII. osztályú tanulóinak hétfőn, 11-én kezdődik az osztályvizsgája, e hó 18., 19. és 20-án pedig az írásbeli érettségi lesz, mig a szóbelire csak a jövő hó közepe táján kerül a sor. — A Missler-cég munkában. A németor­szági hajócégek közül egy se oly megátalko­dott, mint a brémai Missler F. cég, mely nem­csak nem tud belenyugodni abban, hogy a magyarországi kivándorlók a szabályozott fiumei útirányban menjenek Amerikába, hanem ügynö­kök és körlevelek utján mindent elkövet, hogy a magyar honosokat kivándorlásba bírja. Mint­hogy utóbbi időben a posta a Németországból érkező hajóscégek leveleit figyelemmel kiséri, a Missler-cég Ausztria több pontjáról küldöz­geti az országba és különösen Tolnavármegyébe kivándorlásra csábitó körleveleit, igy Leoben, Krakkó, Bruck, Praho, Leibach, Krabvinoradli, Cilii, Wien, Bubeno postaállomásokról. Báta- székzn a nagy számban érkező ily körleveleket a lakosság beszolgáltatta az elöljáróságnak és azok átétettek az ügyészséghez, Kívánatos, hogy a községi elöljáróságok megyeszerte éber figyelemmel kisérjék az ily postai küldeménye­ket és kövessék a bátaszéki jó példát. — Lengyel község nj nevet kér. Lengyel község lakóinak sok kellemetlenséget okoz az, hogy leveleiket a posta részint Lengyeltótira, részint Lengyel-pusztára irányítja. E viszásság hátrányát különösen érzi a lengyeli illusztris földesur. A község képviselőtestülete a bajon úgy akar segíteni, hogy a község nevét Tolna­lengyelre kéri változtatni. MIT IGYUNK? Igyunk mohai --------------------------------------Igyunk mohai ko gy egeszségüuket megóvjuk, mert |n, llnl, mnu.| csakis a teiniéczete* szénsavas ullR ásvánjxiz erre a ltg biztosául. ovószer. Igyunk mohai A mohai Agr.cs-fc ellen, hai.em a .enne fog! ragályos betegségektől forr a st, ha gyomor-, bél-es légcsőhuruttól szabadulni akarunk torrast, ha a vesebajt gyógyítani akarjuk, torrasi, ha étvágyhiány és emésztési zavarok állanak be. torrast, ha májbajoktól és sárgaságtól szabadulni akarunk. szaktekintélyek aj elismerő nyilatkozat a forrás ismertető füzetében olvasható. Háztartásom számára másféliteresnél szénsavval telített víznél, sőt a szódaviznéíis'oTcMbb'rhoé'v"“^"^Aaneslforrás 'vViét'a'roVTrraWhr^”1*16!1'."65^1 na?yo,b a!e^e'uea kötés értékű erakatek szereztettek, ugyanott a forrás leírásának ismertető füzete ingye„ kaphatö. A forráskezelöséfl.*-*Kapható minden Äetb^ Vár*Sba“ Kedvelt borviz ! — - — 9-15 Főraktár: Salamon Testvérek cégnél, Szekszárdon«

Next

/
Oldalképek
Tartalom