Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-26 / 21. szám

4 TOLNA VÁEME GYE. 1907 május 26 — Holub József 4. éves bölcsész-tanárjelölt Szekszárdról a tegnapi napon latinból és törté­nelemből kitűnő eredménynyel vizsgázott le. — Hymen- Král Lajos kárpitos f. hó 25-én vezette oltárhoz Vas Erzsikét. — Sipos Ernő tolnai tkptári könyvelő vasárnap tartja esküvő­jét Zalaegerszegen Vörös Etelkával. — Bu- lyáky János szekszárdi iparoé vasárnap d. u. vezette oltárhoz Bogovics Teréziát. -- Szűcs Ferencz szekszárdi városi nyilvántartó junius 4-ikén esküszik Schwartz Keresztély városi írnok leányával: Ilonkával. — Az ozora—pincehelyi közút kiépítése, illetőleg engedélyezése ügyében az ozoraiak, miként a gerjeniek is, a rosszul informált mi­nisztertől a jobban informált miniszterhez for­dultak és pedig küldöttség utján, melyet Rát- kay László országgyűlési képviselő vezetett Kossuth Ferenchez, aki természetesen szívesen fogadta az ozoraiakat és érdemleges elintézést Ígért. Hát persze, hogy érdemlegesen fog intéz­kedni, de hogyan ? Szeretjük hinni, hogy Ozora ja­vára. Mert a vármegye is azt akarná. De a vármegye akaratát Kossuth Ferenc eddig ép­penséggel nem vette figyelembe az utügyekben. — A pécsi lóversenyegylet f. hó 17-ikén Jeszenszky Ferenc elnöklésével tartott közgyű­lésen megválasztotta azt a bizottságot, mely az idei versenyek alkalmáyal a tiszteletdijakat osztja szét. Tagjái: Kiss Aladár, Dőry Hugó, Bérezel József. Forster László ügyvezető el­nök és Dőry József titkár állásaikról lemond­ván, helyükbe megválasztatott Littke József és Deutsch Jenő. Alapitó tagul belépett az egye­sületbe dr. Eszterházy Miklós herczeg; rendes tagul: Bogyay Ferenc, Kerese György dr, Kovács János, Márfíy Béla, Nagy István, Rudnyánszky Dezső báró és Vasdinnyey Imre. — Hivatali viszgálat- Hazslinszky Géza a szekszárdi kir. törvényszék elnöke a gyönki kir. járásbíróságnál négy napon át tartott hi­vatali vizsgálatot, ami után teljes megelégedé­sének adott kifejezést. — Kinevezés- A máv. igazgatóság Kovách József szakályhőgyészi hivatalnok-gyakornokot hivatalnokká nevezte ki. — Lelkészi beiktatás. A gyönki ágostai evangélikus gyülekezet Mülil József kuezurai (Bács m.) ág. ev. lelkészt választotta meg pap­jává, kinek ünnepélyes beiktatása vasárnap lesz. — Elhunyt püspök- Bubics Zsigmond kas­sai püspök elhunyt Badenben, hol a 86 éves, testben megtört aggastyán huzamosabb idő óta ápoltatott. Az elhunyt tolnamegyei szár­mazású volt, Ozorán született, hol atyja az Eszterházy-uradalom főtisztje volt. A papi pá­lyára lépve, fölvétetett a Pázmáneumba és föl­szenteltetvén, az Eszterházy herczegi család nevelője lett. Ettől fogva fényes pálya nyílt meg előtte, monostori apát, majd nagyváradi kanonok, országgyűlési képviselő, végre kassai püspök lett. Irodalom és művészet kedvelő volt, szenvedélyes régész és műkincs gyűjtő. Művelte a régészeti, történelmi és mütörténelmi irodalmat és 1896-ban a nemzetközi mütörté­nelmi kongresszusnak elnöke volt. Élte utolsó szakában az öreg korral járó gyöngülés akarat gyengeséggel párosult nála és bizal­mára méltatlan emberek helyzetével visszaélve az ősz főpapot kínos feltűnést keltő botrányok­ban sodorták. Érdekes, hogy e kiváló szívjó- ságu és nagymüveltségü főpap, bár Tolnavár­megye szülötte volt, élte hosszú folyamán sem­miféle összeköttetést sem tartott, vagy keresett Tolnavármegyével. De jellemző ez a mi ma­gunk eljárására is. Nem ártana kissé számba venni a közzülünk származó és elszármazott je­leseket. Hisz a mieink. Hát tartsuk is meg őket. — Munkálatok állomásunkon. Az építés alatt álló állomási rakodón eszközölt munkála­tok annyira előhaladtak, hogy e hét végéig a kavics ágyazás teljesen elkészül. Ezt követi a hengerlés, melynek végeztével murva réteggel "vonatik be a felület, amikor is a rakodó teljesen .átadatik a forgalomnak. — A főispán Szekszárdon. Apponyi Géza gróf főispán pénteken Bécsből Szekszárdra ér­kezett és hivatalos teendőit végezve szombat délben Hőgyészre haza utazott. — A szekszárdi főgimnázium ifjúságának mozgalmas napja volt szombaton. Egy részök (21-en) a pécsi kiállítás tanulmányozására men­tek, a másik rész (23-an) a székesfehérvári torna­versenyre. Az itthonmaradtak pedig kárpótlásul tanáraik vezetése alatt kirándultak a remek sötétvölgyi erdőbe. Szolgáljanak e kirándulások derék ifjainknak szellemi és testi üdülésül, gyarapodásul. — Küldöttség képviselőnknél. A vasutasok immár közismert pragmatika tervezetének sérel­mes volta miatt általánosságban megindult a vasutasok közt a mozgalom, hogy az orsz. kép­viselőkkel megismertetve a sérelmes pontokat, közbenjárásra kérjék fel őket, illetve, hogy az országgyűlésen az ellen felszólaljanak. így tisz­telgett a szekszárd—bátaszéki vonal személyzete nevében pünkösd hétfőjén Alsónyéken Szabó Károly orsz. képviselőnéLegy küldöttség Szeniczcy László máv. hivatalnok vezetése alatt. A képviselő szívélyesen fogadta a megjelenteket s megígérte, hogy a sérelmes pontok módosítása, esetleg azok kiküszöbölése mellett szót is fog emelni. — Zászlószentelés. A bátaszéki dalárda junius 16-án tartja zászlószentelési ünnepségét. Zászlóanya gróf Apponyi Gézáné született Széchenyi Paula grófnő lesz. A Hőgyészen ez ügyben tisztelgő küldöttségnek a grófi pár meg­ígérte, hogy az ünnepségen részt fog venni. — A vadorzók ellen. Alig van nap, hogy rémes gyilkosságokról ne olvassunk a hírlapok­ban, melyeket az ország legkülönbözőbb pont­jain vadorzók követnek el, sokszor a birtoko­sokon és gazdatiszteken, a legtöbbször azon­ban az erdőőrökön, akik hivatásukat — eskü­jükhöz híven, elszánt kötelességérzettel teljesí­tik. Hogy a vadorzásra való hajlandóság mé­lyen gyökerezik és könnyen megfogarazik a nép fiai körében, az természetes, de ez a ter­mészetesség egy csöppet se menti a vadorzók eljárását; viszont a vadtulajdonosok részéről is természetes, ha a drága vad-állományt min­den áron védeni és a maguk részére biztosí­tani igyekeznek. A törvény szigorúan bünteti is a vadorzókat, ha kézre kerülnek ; ennél azon­ban sokkal célravezetőbb volna, ha megfelelő intézkedésekkel elejét vennék annak, hogy ille­téktelen emberek lövő fegyverhez, vagy lövő szerekhez jussanak. E célból szigorítani kellene a vadászati törvényt és uj elvek alapján kellene átdolgozni a vármegyék fegyvertartási szabály- rendeletét, különösen kiterjeszkedve arra, hogy a fegyverkereskedők mindenféle lövőszerszámot csakis arra jogosított egyéneknek adhassanak el, ezekről jegyzék vezettessék és a vadászje­gyek csakis arcképes igazolvány nyal adassanak ki. Az »országos nemzeti vadász-szövetség« mozgalmat indított a vadászati törvény és a fegyvertartási szabályrendeletek átdolgozására és hisszük, hogy a kitűzött helyes célt el is fogja érni. — Elszámolás. Vettük a következő sorokat: Mint aki a pécsi lóverseny-egylet által fel vol­tam kérve, hogy a f. hó 18 és 20-án megtartott versenyekre egy tolnamegyei dijat gyűjtsék — ami vármegyénk minden szép, nemes iránt ér­deklődő s áldozatkész közönsége jóindulatából fényesen sikerült is — kötelességemnek tartom, hogy a szives adakozóknak el is számoljak, s ez utón fejezem ki igaz hálás köszönetemet, hogy oly szívesek voltak engem ezen actióm- ban adományaikkal támogatni. Befolyt összesen 820 K, ebből vettem egy dijat 650 K-ért, ezüst váza «a kettesfogatu urkocsisok versenye nye­rőjének» «tolnamegyei lókedvelők dija» s egy 150 kor. ezüst boroskancsót, amely a díjlovag­lásnál Il-ik díjnak adatott, szinte «tolnamegyei lókedvelők dija» véséssel. A fent maradt 20 , K takarékpénztárba helyezem el, esetleg jövőre adandó díjra. Magamat továbbra is jóindula­tukba ajánlva maradtam hazafias üdvözlettel Bérezel József. — Jegymegváltás. A május hó 8-án meg­tartott hangversenyre utólag még beérkezett gróf Apponyi Sándor vbt. tanácsostól 20 kor. Hainrikffy Pál orszgy. képviselőtől 10 kor., br. Jeszenszky József 10 kor. és Orünvald Lajos faddi birtokostól 5 korona, mely adományokért ezúton is hálás köszönetét fejezi ki a rende-> zőség. — Uszoda megnyitás. Frank Miksa fürdő­tulajdonos a napokban nyitotta meg a gőzfürdő mellett levő kényelmesen berendezett uszodáját a nagyközönség használatára, melyet a n. é. közönség figyelmébe és pártfogásába ajánlunk. A fürdő a közönség rendelkezésére áll : Urak részére d. e. 5 —9-ig' és 12—2-ig, d. u. 5 —8-ig. Hölgyek részére d. e. 9—12-ig és d. u. 2—5-ig. — Tornaünnepély. A hétfői eső miatt el­maradt tornaünnepélyt a szekszárdi főgim­názium ifjúsága folyó hó 23-án tartotta meg, szép számmal megjelent közönség előtt. Az V—VI. osztály mászóversenyében első Mol­nár Kálmán VI. o. t. második Stockinger Sándor V. o. t. Távolugrás földről. Első Járó István VII. o. t. 530 centiméter,- máso­dik Babies Sándor VIII. o. t. 515 cm. Sulydobás 7 és negyed klgrmmos vasgolyóval a jobb és bal­kézzel dobva Első Kiss József VII. o. t. 18 m. 65 cm., második Bállá Sándor VII. o. t. 16 m. 80 cm. Magasugrás 10 cm. magas ugródeszká­ról | holt versennyel elsők : Babies Sándor Vili. és Molnár Kálmán VI. o. t., mindketten 170 cmétert ugorva, második Borsányi Jenő V. o. t. 160 cmrel. — A szekszárdi csendörségi laktanya ügye egy lépéssel előbbre van ismét. A csendőrség maga is igen érdeklődik ez építkezés iránt és a telek helyéül a Horvát József tulajdonába át­ment Goldberger-féle szőlő szemeltetett ki. A telektulajdonos már a terveket is elkészíttette TJglár József építőmesterrel, aki feladatát — a tiszti, altiszti lakások, gyakorló tér, veteményes kert elhelyezését — igen célszerűen valósiotta meg. Az összes költség 130,000 K-ra rúgna és a csendőrség hajlandó volna a7°/0-ot meghaladó évi bért is fizecni. A laktanya létesítése ezek után csak­nem kizárólag a városi képviselőtestülettől függ. A városi pénztárnak ez alkotásból csak haszna lehet. S ha a vállalkozónak is szép haszna lesz belőle, azzal nem kell törődni. . — Halálozások. Vettük a következő gyász- jelentéseket: Alőlirottak a szív legmélyebb fáj­dalmával tudatják, hogy a hőn szeretett férj, gon­dos édes apa, jó testvér, após, nagyapa és rokon Cservény István városi polgár,' volt kereskedő életének 77, boldog házassága 50-ik évében f. hó 18-án d. u. 4 órakor rövid szenvedés és a haldoklók szentségének áhitatos felvétele után visszaadá lelkét teremtőjének. A halál szörnyű csápása elnémította a hűen szerető gondos fér­jet, jó apát, testvért és rokont. A gyászba borult család néma fájdalommal tekint fel az égre, mért csak a jő Istentől remélhetnek enyhülést szivök fájdalmára. Az Istenhez költözött drága lélek földi maradványai f. évi május 20-án d. u. 3 órakor fognak a róm. kath. egyház szertar­tása szerint a temető halottas csarnokából a családi sírba elhelyeztetni, lelki üdvéért az en­gesztelő szent miseáldozat a főtéri templomban f. hó 22-én délelőtt 10 órakor fog az Egek urá­nak bemutattatni, mely végtiszteletére a rokonok és jó ismerősök szomorúan meghivatnak. Bol­dog volt élete, legyen áldott emlékezete ! Kolozs­várt, 1907. május 19-én. Özv. Cservény Ist­vánná szül. Huross Rozália, mint bánatos neje. Cservény Lukács és neje Stark Ida és gyer­mekei, Cservény Flórián és neje Murin Erzsé­bet és gyermekei, ifj. Cservény István és neje Grósz Gábriella. Cservény Antal és neje Vlossák Veronika és gyermeke mint édes fiai, menyei és unokái. Cservény Veronika özv. Gura Mik- lósné mint édes testvére. Több közeli és távoli rokonók nevében is. — Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel jelentik, a legjobb anyjuk, nagy­anyjuk és anyósúk özv. Novotny Györgyné élete 70-ik évében folyó évi május hó 19-én reggel 3 órakor hosszú szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos kimultát. A boldogult hült tetemei folyó hó 20-án délután I|4 órakor fognak a bonyhádi róm. kath. temetőben a családi sírboltban örök nyu­galomra tétetni; az engesztelő szent miseáldozat pedig folyó hó 23-án délelőtt 10 órakor fog a Mindenhatónak bemutattatni. Kelt Bonyhádon, 1907 május hó 19-én. Béke és áldás lengjen hamvai felett ! Novotny Lujza férj. Hoffer Jó- zsefné, Novotny Ferenc, Novotny Rezső, No­votny Irma férj. Straicher Benőné, Novotny Béla gyermekei. Novotny Ferencné szül. tinyei Zom- bori Katica, Novotny Rezsőné szül. Marx Emma menyei. Hoffer József, Straicher Benő vejei. Hoffer Lajos, Hoffer Rezső, Novotny Lujzika, Novotny Margitka, Novotny Lajoska, Novotny Ir- muska, Straicher Editke, Benőke, Zoltika unokái.

Next

/
Oldalképek
Tartalom