Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-22 / 51. szám

2

' 3LNAVARMEGYE,

1907 december 3v

Még veszedelmesebb, ha gyülölség vagy pártszenvedély a vezető motívumok.

Legyünk elfogulatlanok — lássunk tisztán — legyünk igazságosak, hogy ne vallja kárát a közügy, és a közjó.

És mi annyival nyíltabban és szabadabban szólhatunk ehhez az ügyhöz, mert tárgyilagosságunk, szokott szókimondásunk semmi irányban sincsen feszélyezve, sem pedig korlátolva.

Már pedig aki elfogulatlan tud és akar lenni, akit csak igazságszeretete vezet és semmi egyéb, arra nézve könnyű a döntés, könnyű az elhatározás az adott helyzetben.

Az alispáni szék kompetens várományosának vármegyénk főjegyzőjét kell elismerni.

Ennek beismerése elől — aki kezét a szivére, teszi és felül tud emelkedni úgy a párt, mint a szubjektív tekinteteken — nem térhet ki.

Tizenharmadik éve főjegyzője a vármegyének. Tehát tekintélyes közszolgálati időt töltött abban az állásban, amely legközelebb áll az alispáni székhez.

Tehetségben, tudásban, képességben messze lölötte áll az átlagnak.

Munkaképességének delelőpontján áll.

A modern eszmék embere, — vannak koncepciói, van benne lelkesültség, ami erőt és szárnyalást ad működésének.

Gyors felfogás — gyors kivitel, erő és erély jellegzetes tulajdonságai.

Igaz, hogy ezeknek ikertestvéreként járhat az erőszak, ennek azonban saját önfegyelmezettségén kívül határt szabhatnak a vármegye kardinális önkormányzati jogai.

Ritka szervező és alkotóképességgel bir, aminek már többször fényes tanujelét adta.,

Élénk érzékkel bir a közélet összes megnyilvánulásai és szükségletei iránt — közügyeinknek egyik vezető tényezője volt mindig, aki maga számos közhasznú akciót kezdeményezett, irányított és vezetett sikerre.

Temperamentuma néha szertelenségekre ragadták, miközben kapott is, osztott is sebeket, ami azonban vele jár a nyilvános szerepléssel.

A közélet az ő éltető levegője — tele ambícióval, tettvágygyal, munkát nem sajnáló, fáradságot nem ismerő kitartással, komoly, célirányos energiával.

Itt született vármegyénkben, ismeri annak hagyományait, közszellemet, bajait és szükségleteit, vágyait és igényeit.

A szónak és tolinak egyaránt ura, tanulmányait folyton gyarapítja, lépést tartva a haladó kor követelményeivel.#

Arra tehát, hogy mint a vármegye első tisztviselője a közigazgatás élén álljon, erre a vezető tisztségre, erre az előkelő pozícióra teljes rátermettséggel bir.

Eddigi hivatalos állása, vagyis rangfokozata és erősen kidomborodó egyéniségének egyéb kvalitásai egyaránt praedesti- nálják az alispáni állásra.

Azt hisszük, hogy amidőn az ő teljes arravalóságát és rátermettségét mint elvitáz- hatatlan tényt itt leszögezzük — nem találunk ellentmondásra még azoknál sem, kiket állásfoglalásukban elsősorban a politikai és pártszempontok vezetnek, hanem csak a közhangulatot tolmácsoltuk, amikor az ő egyé* niségét és rátermettségét vázoltuk.

Ilyen körülmények között méltán fölmerül a kérdés, hogy mi lehet az oka annak, hogy amikor az alispáni álláshoz szükséges összes személyi tulajdonságok és föltételek Simontsits Elemérben teljes mértékben megvannak és érvényesülnek, mégis a vármegye közönségének egy része — bár szemmel láthatólag a választói joggal bírók kisebbsége — ellene fordul és akcióba lép.

A föltett kérdésre mindenki hamarosan megtalálja a választ.

A politika — közéletünk eme embereket és intézményeket megőrlő rákfenéje — vág közbe és áldozatul kíván egy embert, egy karriért.

Elismerjük, hogy a vármegyék mai szerepe és hivatása mellett az alispáni állás annak közigazgatási jellegén kívül politikai vonatkozásokkal is bir, habár meg nem engedett túlzás és hiba volna a politikai vonatkozásokat minden egyéb tekintetnek alárendelni és f öláldozni.

Azonban vegyük boncolóra a kérdést politikai szempontból is.

Tegyük ezt ugyanazzal a tárgyilagossággal és igazságszeretettel, mint eddigi fejtegetéseinkben és mint az minden alkalommal régi szokásunk, amikor közérdekű kérdésekkel foglalkozunk.

Ám nevezzük meg a gyermeket a nevén. Azt mondják Simontsitsról mindazok, akik ellene állást foglalnak, hogy bár elismerik talentumát és méltányolják arravalóságát, de azért nem szavaznak rá, meit —

«darabont»..

Súlyos ez a vád, de amennyire súlyos, ép annyira alaptalan és igazságtalan.

Kit illet meg jogosan a darabont elnevezés — ki darabont? A felelet igen egyszerű.

A darabont az, aki az alkotmányéi len es kormánytól.közhivatalt vállalva közhivatalnoki funkciót bármely minőségben teljeséktf avagy esetleg már korábban nyert köztisztv^ selöi állásban az alkotmányellenes kormány alatt törvényeinkbe vagy az alkotmányba ütköző cselekedetet követett el.

Azt hisszük, ezen definíció helyességéhez nem fér szó. Akkor pedig nem fér szó és kétség ahhoz sem, hogy Simontsits egy percig sem volt darabont íme a tények :

A Fejérváry-kormány megalakulása első hónapjaiban — azt hirdetve, de a*, ellenkezőjét művelve, hogy az uralkodó é< a nemzet között a békét akarja közvetíteni — Simonisitsnak felajánlotta Tolnavármegye főispánságát. Simontsits a főispáni ál ást föltételesen elfogadta. Az elfogadás tekintetében határozott, szigorúan kör vonatozott föltételeket szabott.

A föltétel az volt, hogy az országgyü- lésileg meg nem szavazott adók behajtásához vagy meg nem ajánlott katonák kiállításához segédkezet nem nyújt, sem pedig semmiféle más törvénytelenségre semmiféle körülmények küzött kapható nem lesz — erre semmiféle körülmények között nem vállalkozik. Ez volt a kormánynyal szemben kikötött és Simontsits állal annak idején mindenki előtt kate- gorice hangoztatott föltétel.

A másik kikötés, amit ő maga-magának, egyéni és politikai integritásának szabott, az volt, hogy csak az esetben vállalkozik a főispánságra, ha ezt tiszta erkölcsi alapon teheti és ha a vármegye közönsége, melynék bizalmát élvezi, helyesli és szankcionálja eljárását.

Azért a kormány felszólítása után a vármegye közönségéhez fordult és azt kérte föl bíróul.

A vármegye minden rétegéből összehívott nagyszámú értekezlet előtt Simontsits nyíltan elmondotta célját és körvonalozta álláspontját.

Kijelentette, hogy főispánságával «még a maga feláldozása árán is» megakarja a vármegye közbékéjét az idegen invázió rombolásától menteni, hogy a törvényes \ útról soha le nem tér, hogy a vármegye önrendel_____TÁRCA._______

Az aranysziv.

Álmomban láttam én az éjjel Egy csudás, nagy aranyszivet És rajt sápadt gyémántbetükkel Állt írva, hogy a te szived.

Az aranysziv némán meredt rám

Dobogás nélkül, nesztelen------Ho

gy. megindítsam lüktetését Rávontam lágyan a kezem.

Meleg ujjam nyomán hevült át S ünnepre csendült benn a hang, Úgy kondult meg az érverése Mint egy misét jelző harang.

S mig szememből a szívre pergett Egy gyorslábú, fényes futár, Lángnyelvü válaszként kilobbant Az ércfalból ezer sugár.

S hogy végül perzselön tapadt rá

Két lázas ajkam hallgatag-----A bordából rőten kibuggyant Egy mélymedrü, vérző patak .. .

Aí. Korniss Aranka.

Az öngyilkos.

Irta : Kóbor Tamás.

Őszinte és becsületes öngyilkos vagyok s hogy halálommal nem akarok valakit bosszantani, nem akarom senkinek se a lelkét terhelni, mint a tíicatöngyilkosok, azt elhiheted nekem. Sőt bizonyos szeretettel gondolok mindenkire, akinek balsorsomra valami hatása volt. A derék, a kedves emberek! Okosabbak, erősebbek voltak nálamnál, különben én élném túl őket. De hát vannak olyanok, akik bántottak engem ? Hopp, megállj, barátom, ne kalandozzunk el, maradjunk a kitűzött feladat mellett.

A halált oly grandiózusnak nézik az emberek, . különösen a saját halálukat, hogy a küszöbén okvetlenül pózolnak. Különösen az öngyilkosok, akik azzal a hazugsággal a szájukon mennek a másvilágra, hogy maguk vetettek véget életüknek. A gyertyaláng, mely azf hiszi, hogy elfujta magát! Én azt nem hiszem. Én tudom, hogy bármint adarnék tovább élni, nem élhetnék tovább. Ha pedig van még hátralevő életem, akármint erőködném is, nem tudnám magamat elemészteni. Ezért nem is sopánkodom s ezért nem is adom okát elhatározásomnak, mely nem elhatározás, valamint a tüdővészes ember utolsó lélegzése sem az. De mivel őszinte ember oly kevés van, te neked pedig szükséged van megbízható dokumentumra erről az érdekes lelkiállapotról, mely az úgynevezett öngyilkosokat jellemzi, hát kiteszem az órámat s harmincöt percig . figyelek magamba és lesem, amit magamon tapasztalok.

Az első érzésem azután, hogy bizonyos vagyok halálom ..felől s az élettől való megválás gondolátával nem kacérkodom, hanem megbarátkoztam ; valami mámoros könnyűség, szinte szárnyaló életkedv és csupa energia. Első párbajom óta nem duzzadtak annyira izmaim, első szerelmi kalandom ó a nem voltam magammal annyira megelégedve. Evőé 1 Éljen a halál 1 Vagy éljen az élet 1 Keblemre ölelném halálos ellenségemet és megbocsátanék legjobb barátomnak is. Érzem, hogy valaki vagyok s azért érzem, mert nem vagyok már semmi. Leráztam az élet podgyászát, nincsenek céljaim, mert nincsenek vágyaim. Szemben állok az élettel, kívül állok 'a világon, melylyel • nincs többé üzleti összeköttetésem s ez olyan jó, olyan ifjusá^os érzés, az embernek kedve kerekedik mindig és örökké egy órával a halála előtt élni.

— Tán meg is teheted — mondom magamnak, mikor ezt leirom. — A pisztolyod töltve van, eltér a zsebedben, nincs az a pillanat, mely után egy órával főbe nem durranhatnád magadat.

Elhallgatsz, kisértő ? No lám, ez az életösztönnek első logikai kisertete a fegyverem csövének elforditására. Rögtön átláttam a szitán. A logika nem akar meghalni, de szégyenli ma-