Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-01 / 35. szám
2 ' OLNAVÁRMEGYE. 1907 szeptember 1 Schneider János járási számvevőnek a községi számadások megvizsgálásáért 100 kor. szavaztatott meg. A városi számvevői állásra a pályázatot kiírják. A posta és távirda épület ügyében a város képviselőtestülete oly értelemben határozott, hogy csak az esetben épit a város, ha a kincstár a befektetett tőkének 7 százalékát biztosítja házbér gyanánt. Nagy Sá.’dor kérvénye ingatlan átengedése iránt, nem volt teljesíthető, mig Veszter- gombi Antal és Föglein Ferenc kérvénye a legközelebbi ülésen tárgyaltatik. Dr. Komáromy Gyula városi orvos beadványára a képviselőtestület utal a törvényre, mely szerint elsőfokú egészségi ügyekben jelentését a polgármesterhez, illetve annak helyetteséhez kell intézni. KÖZSÉGI ÉLET. — Bölcske község képviselőtestülete elhatározta, hogy a községi készpénz törzsvagyon a dunaföldvári takarékpénztárban, a szegény- alap-vagyon pedig a postatakarékpénztárban helyeztessék el. A tolnai Iparosok Olvasó Egylete uj alapszabályokat készített, melyek jóváhagyás végett felterjesztettek. Az egylet elnöke Varga József. Bonyhád nagyközség tüzipénztári szabályrendeletet alkotott. A dunakömlödi r. k. uj iskola építési terveit az állarrrépitészeti hivatal kivitelre alkalmasnak találta. A költségvetés összege 14.340 korona. A hajózás és az épülő baja—bátaszéki hid. A baja—bátaszéki hid épülése következtében a hid-nyilás környezetében bizonyos forgalmi nehézségek álltak elő, melyek elhárítása és a szerencsétlenségek lehető elkerülése céljából a kereskedelmi miniszter a következő rendeletet adta ki az érdekelt törvényhatóságoknak : A baja—bátaszéki vonalon Bajánál a koppányi átmetszés kitorkolásán alul mintegy 1000 méter távolságban épülő vasúti dunahid mederpilléreinek alapozása céljára ideiglenes állvány épült, a mely a II. és III. számú pillérek között 88 méter nyílást hagyván a vizi közlekedésre szabadon, a Dunát áthidalja. Ezen 88 méter széles hajózási nyílásnak belső végpontjai a felső és alsó oldalon nappal egy-egy kék szinü zászlóval, éjjel egy-egy élénk fehér fénynyel világitó s a vizszin felett 5 méter magasan elhelyezett lámpával vannak megjelölve. Minthogy ezen állványokon, azon kívül, hogy azok a munkálatoknál foglalatoskodó személyzet közlekedésére szolgálnak, a pillérek alapozásánál használt sülyesztetteaissonok légvezető csővel vannak elhelyezve, az állványok megsérülése nemcsak a munkálatokat megakasztja, hanem számos emberéletet is veszélyeztet. Ennélfogva a vizi jármüveknek az állványok között, azaz a hajózási nyílásban való átvonulása óvatosságot és helyes vezetést igényel ; a minek előmozdítására a következő óvrendszabályok állapíttatnak meg: /z építő vállalat horgony őrséget tart fenn, mely a Duna említett szakaszán felülről érkező szabadon ereszkedő hajók és tutajok kellő értesítéséről, útbaigazításáról és szükséghez mérten segítő személyzettel való ellátásáról gondoskodik. Ez a horgonyőrzés a koppányi átmetszés alsó torkolatának és a régi Dunaágnak szögében állomásozik ; állomáshelye nappal magas árbocon kitűzött vörös szinü zászlóval, éjjel pedig a zászló helyére tűzött erős fehér fénynyel világitó lámpával van úgy az átvágáson, mint a régi Dunaágon ereszkedő vizi járművek által távolról kivehetőleg megjelölve. Az épitő vállalat a helyszínén egy gőzhajót is tart (vasárnapok kivételével) -állandóan készletben, amelylyel a hajókat kívánatra és díjtalanul átviszi a nyíláson. Minden szabadon ereszkedő hajó és tutaj a horgonyőrségen fölül megállani (horgonyozni vagy a parthoz kikötni) köteles és csak akkor mehet tovább, ha ehhez a horgonyőrség kellő útbaigazítás után a hozzájárulást s illetőleg a netán szükségelt emberi vagy gőzhajó segítséget megadta. Az elindulásnál az elsőbbséget a megérkezés sorrendje határozza meg s a következő hajónak (tutajnak) csak akkor szabad elindulnia, mikor az előtte menő az állvány nyíláson már keresztül haladt. Alkonyaitól napkeltéig, valamint ködös időben, nagy szélben és zivatarban evezős hajóknak és tutajoknak az állvány nyíláson áthaladni egyáltalán tilos. A fentebbieket a t. Címmel azzal a fölkéréssel közöljük, szíveskedjék azokról a hatósága. területén.. levő. hajótulajdonosokat és._.tutaj-_ szállitó vállalatokat, vagy vállalkozókat, illető hajós (tutajos) közegeik kellő kioktatása és utasítása végett alkalmas módon azzal értesi- ' teni, hogy amennyiben hajóik (tutajaik) a fentiekben megszabott óvatosság és rend elmulasztása által az állványokon vagy azok tartozékaiban kárt okoznának, a hajó (tutaj) tulajdonosára önként háruló anyagi felelősségen kívül a hajó (tutaj) vezetője a hajózási rendszabályok 4. §-a alapján kihágás miatt büntetés alá esik. Spanyol csalók. Éppenséggel nem ismeretlen Magyarországon az a körmönfont csalási mód, atnelylyel egy spanyol szédelgőbanda már egész csomó magyar embert font be és fosztott meg vagyonától. Mindig akadnak emberek, akik felülnek a veszedelmes társaságnak, holott a sajtó mái számtalanszor felhívta a figyelmet arra, hogy miként szereznek áldozatokat a spanyolok. A kiszemelt áldozat ugyanis ilyen szövegű levelet kap : Madridi fogház, 1907 . . . Tisztelt Uram 1 Csalárd bukás miattfogva vagyok. Kérem önt, mentse meg leányomat, és vagyonomat, amely az ön hazájának egyik vasúti állomásán egy bőröndben van elraktározva, 900.000 frankot tesz ki francia bankjegyekben és'egy titkos rekeszben van elrejtve. Sürgős szükség van reá, hogy ön ideutazzék és megmentse a bőrönd szállítólevelét, melyet magánfogatomban rejtettem el. A magánfogat jelenleg zálogban van, ahonnan önnek kell kiváltania. Szolgálataiért 40 százalékot ajánlok fel önnek. Óvatosságból és mivel az ön válaszát fogságom miatt nem kaphatom meg, ma nem közölhetek többet. Kérem, szíveskedjék elhatározását táviratilag a következőkép jelezni ; »Jósé Lobo Santa Eugrazia 87, Madrid, Spanien. Bruder Silvestre ist auf Reisen.« A legszigorúbb titoktartást és távirati válaszát kérve, üdvözli kiváló tisztelettel. A. von. R. Ha azután valaki beleugrik a fényes ígéretnek és elküldi a kért táviratot, az csakhamar lo oldalas levelet kap, amelyben A. von R. regényesen elbeszéli, hogyan esett ki vagyonából s hogy jutott letétbe a vasúti állomáson, ahonnan ki .kell váltani- Egyúttal meghívja az illetőt Madridba. Ha akad, aki lépre megy, a madridi vasúti állomáson automobillal fogadják, elviszik valami elhagyott helyre és kirabolják. Az utóbbi időben Baranya és Somogy újabban pedig Aradmegyét szemelték ki szereplésük teréül a spanyol zsiványok. Aradon Simay István fürdőtulajdonos és Deutsch ékszerész. Pankotán Fried kereskedő, Kisperegen Stengi Ignácz földbirtokos kapott ilyen levelet. Az irás valamennyin azonos. Mindjárt, mikor az első levél megérkezett, Simay István jelentést tett róla az aradi rendőrségen, amely viszont távirati utón kérte intézkedésre a madridi policiát. Úgy látszik, hogy ez a felhívás indította arra a madridi rendőrséget, hogy vegre eljárjon a szédelgő banda ellen. Kitűnő alkalom is kínálkozott arra, hogy kézrekeritsék a csalókat. A madridi rendőrségnek ugyanis tudomására jutott, hogy egy Mathenberg nevű strassburgi kereskedő felült a csalóknak s elküldötte nekik ez első levélben kért- táviratot. A rendőrség - tehát. arra— kérte Mathenberget, hogy közölje, hová adnak neki találkát a csalók. A kereskedő meg is tette ezt, m’re a madridi rendőrség egyik legügyesebb detektivjét bízta meg a csalók, kézrekeritésével. Amikor Matfienbergnek a csaló hívására Madridba kellett érkeznie, helyette a detektív jött a vonattal, aki a legközelebbi állomáson szállt be. A csaló szolgája gyanította, hogy ő lesz. Mathenberg és megszólította s mikor a detektív vállalta a stassburgi ur személyazonosságát, automobilra ültette. Két detektív, akit hordárruhába öltöztetett föllebvalójuk, kocsin követte az automobilt. A két ember bement aztán abba a házba, ahol a bűnszövetség hivatala van s a detektív szemügyre vett mindent. Aztán lejöttek, mert Mathenberg azt mondta, hogy csekk van nála és be akarja váltani. Mikor az utcára értek, a két hordár odajött hozzájuk, a Mathenberg szerepét játszó detektív letépte hamis szakállát és a csalót szolgájával együtt megkötözte. Házkutatást tartottak az iroda helyiségekben és megállapították, hogy a csalók 1905 eleje óta kétszázhatvanezer koronánál többet csaltak ki áldozataiktól. A rendőrség az irodai személyzetet is elfogta. Valószínű, hogy a szélhámos szövetkezetnek még" több »irodája« is van. A madridi rendőrség most ezek után is nyomoz. Pusztaszeri Árpád-ünnep. A í. hó 15-én megtartandó pusztaszeri országos Árpád-ünnep sorrendje : 1. Ünnepi istentisztelet. A szent misét Várhelyi József szegedi rókusi plébános végzi, ugyanő tartja a szent beszédet is. Az énekeket részben Zsák Lajos szegedfelsőtanyai tanitó, részben a szegedi egyesült dalárdák éneklik Erdélyi Sándor karmester vezetése alatt. 2. Karének. A «Himnusz». Előadják a szegedi egyesült dalárdák. MIT K-Yll\Sv? hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer. 65296. — 15. Minden külföldit fölülmúl hazánk természetes a mohai szénsavas-vizek királya: AG1TCS-Forrás. Milleninmi nagy éremmel kitüntetve. “ Kitűnő asztali bor- ég gyógyvíz, a gyomorégést rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata valódi áldás gyomorbajosoknak Kedvelt borviz! Ocsóbb a szódavíznél! Mindenütt kapható! Főraktár: SALAMON TESTVÉREK cégnél, SZEESZÁHDON.