Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-21 / 16. szám

jVu7 április 21 5 — Egy hézagpótló mü. Junius hó folyamán egy régi hiányt pótló munka jelenik meg a pécsi Wessely és Horváth cég kiadásában. Ez a mű Somogy, Tolna és Baranya vármegye egyesí­tett nagy cimtára lesz. Kereskedelmünk, a vál­lalkozás, a tőke már régóta nélkülöznek egy megbízható tájékoztatást. Ez a mű határozottan annak lesz mondható, mert a kiadók nem kiméivé fáradságot és költséget közvetlenül szerzik be a címtár óriási anyagát. Valóban igen jó gon­dolat -volt, egy címtárban egyesíteni a három vármegyét, melyek úgyis élénk összeköttetésben állnak egymással. Az ipar, kereskedelem, de minden hivatal is jó munkatársat nyer ebben a címtárban. A könyv bolti ára 6 korona, előfi­zetési ára 5 korona lesz. — Szives tudomásvétel végett közlöm a nagyérdemű közönséggel, hogy üzletemet f. hó 24-én a dr. Spitzer-féle házba helyezem át. Krammer Vilmos. — Öngyilkosság. Vitkovits István gyulaji 25 éves gazdaember búskomorságában fölakasz­totta magát. —Kegyetlen gyilkosság Mázán- Kegyetlen gyilkosságnak esett áldozatul Stefán János mázai lakos, akit f. hö 17-én amint a korcsmá­ból hazafelé menőben volt, Rapp János, Szel- heim Henrik és Sipos János, kik régóta fenik rá fogukat, megtámadták, késekkel össze­szurkálták s bottal addig ütötték, verték, mig sebeibe bele nem halt. A halálravert embert aztán otthagyták vérében. Másnap reggel akad­tak rá a járókelők Stefán János holttestére. A gyilkosokat a csendőrség letartóztatta. VIDÉK Högyész. A gyermekvédő liga részére az 1907 évi április hó 2. és 3-án Hőgyészén magtartott gyer­meknapon befolyt adományok : Gyűjtésekből: Róm. kath. templomban nagy­pénteken tartott gyűjtés 9 kor., Róm. kath.^ templomban Husvét vasárnapján 13 —, Moussung Gyula r. k. tanító iskolai gyűjtése 2 60, Fricker Ede r. k. tanító iskolai gyűjtése 1-48, Urtika Elza r. k. tanítónő iskolai gyűjtése 5 54, May Erzsébet r. k. tanitónő iskolai gyűjtése — 60, Steindl Mariska r. k. tanitónő iskolai gyűjtése 1 korona. Magánosok gyűjtése: Rauschburg Salamon és fia vegyeskereskedők gyűjtése 4 kor., Hopp , György korcsmáros gyűjtése 3'—, Weisz Mór korcsmáros gyűjtése 1 *48, Ungár Dávidné sza­tócs gyűjtése 1 *20, Bienstock Frigyes lisztke- reskedő gyűjtése L10, Petrosich Alajos kalapke­reskedő gyűjtése V—, Dürr Henrik végyeske- reskedö gyűjtése h—, Rauschenberger József vegyeskereskedő gyűjtése L—, Pfilf Ferenc pék gyűjtése 80 fillér. 1000 drb. Liga bélyeg eladásából: Hőgyész község 4 kor., Fleischmann Jónás 3 38, Kauf­mann Sámuel 3‘—, Klimes Antal 2‘92, Lőwen- stein Mór és fiai 2 —, Dubinczky László 1. — , Berindán Szilárdtól L—, özv. Zöld Sándorné —‘80, özv. Téry Emilné —'80, Téry Aurélné —•40, Dr. Kaufmann Lajos —'30, Streicher Péter —‘20, Fleischmann Miksa —-20 kor. A községben eszközölt gyűjtésből: Gróf Apponyi Géza 25 kor., Oppenheim Salamon, Engelmann Hermann, Lőwenstein Bernét 3 —3 kor., Petrosich Alajos 270 kor., Adler Sándor 2.60 kor., Leicht Ferenc, Dr. Kohn Árminné, Dr. Kaufmann Lajos, Krausz Géza. Fork György, Stróbl Izidor, Dr. Holndonner Adolf, Schiszler István utóda, Brauer Jakab, Weisz és Engel- mann, Dubniczky László, Fülöp Károly, Klimes Antal 2—2 korona, Streicher Péter L40 kor., Rauschenberger Romuald 120 korona, Hopp György, Stocker János, Ranschburg Salamon fiai. Hopp Antal, Bienstok Frigyes, Deutsch Adolfné, Lerrmer István, Francsics Eerenc, Böhm János, Fleischmann Adolf, Theisz Gerenc, Baum­gartner Vince, Feith Ferenc, Kolbach Johanna, Dürr Henrik, Rauschenberger Károly, Kellner János, Fay Henrik, Ellner Mihály, Leicht Károly, Kompanik János, Dr. Baumgartner József, Fiedler Gyula, Nagel János, Halmai Emilné, Vogel József, Stocker Márton, özv. Tóth Ferencné, Stallenberger József, Hónig Albert, Goldschmiedt Ármin, özv. Zöld Sándorné, özv. Téry Emilné, Faragó Gyula, Gundrum Ferenc, Kóhn Hermann, Piribauer Ede, Jusztusz Hermann, Weisz Jenő, Rauschburg P, D., Molnár Terka, Gottlieb József, Stockinger Vince. Kadenoska János, Nyári Simon, özv. Weltmann Mórné 1—1 kor., Hausinger 1 OliiV £k V dj.viíl.i!'ó Y híj Jakabné 80 fill., Krausz György, Besszer Lipót, jd. Német István, Strausz Jakab, Ungár József,- Jusztusz Mór, Bienszák Ede, Schwarcz Samu, Maróczy György 60—60 fillér, Kuncz Ferenc bádogos, Kalenberger Antal, Reibh Zsigmond, Hopp Ferenc 50—50 fill., Schvarc Jakab, Dob- ler Miklós, Kühstaller János, özv. Baumgartner Ferencné, Pfilf Ferenc, Ungár Dávidné, Stram- czinger Ferenc, N. N, Rammel Vilmos. Ritter György, Weiler Jakab, Ranschburg Ignác, Mayer Pál, Spiesz Ferenc, Szélig Márton, Bürgermeis­ter Jánosné, Ulrich Gáborné, Loher Mátyás 40—40 fill., Jóhner Antal, Weisz Mór, Kallen- berger Lajos, Herczog Dávid, Gergő János, Kühstaller István 30—30 fillér, Hartvich József, Böhl Vilmos, Deckner Samu 20—20 fill. Mind- összesen 202 korona 10. Alsónyék. Az Alsónyéki Dalárda folyó hó 21-én, Bötös István házában, saját pénztára, illetve az evang. református egyház »Orgona alapja« javára táncvigalommal egybekötött műkedvelői előadást rendez. Színre kerül: Felhő Klári ere­deti népszínmű 3 felvonásban Irta: Rátkay László. Személyek: özv. Aba Györgyné Benko Iduska, Aba András fia, molnár mester Magyar István, Felhő Klári, Felhő Katica árva leányok, | .Abáné fogadott leányai Rotschádl Annuska, Bötös Erzsiké, Fátyol Ferkó, molnár legény, Abáék rokona ifj. L. Kovács János, Tenger Ádám, molnár céhmester ifj. Pap János, Bálint, fia Dávid Mihály, Csik Vendel, szabó mester Bárdos Lajos, Istók, fia ifj. Szűcs János, Viola Éva Tarnóczi Katica, Rokkáné, Tenger gazda- asszonya Ferenczi Érzsike, Gergő, keresztfia Ferenczi János, Szita Pista Budai Mihály, Töm­jén János, esperes Sallay Ferenc. Bence, min- enes Magda, cseléd Abáéknál ifj. Petőcz János, Petróczki Erzsiké. TÖRVÉNYKEZÉS Ártatlanul meghurcolt adó­pénztáros. A szekszárdi kir. törvényszéknél f. hó 13-án volt a hivatali sikkasztással vádolt Metzner József volt pécsváradi adópénztáros ügyében a főtárgyalás. Á tárgyalást Ágoston István kir. táblabiró vezette. Szavazó birák voltak Kövessy Ödön és Gyük Ferenc kir. törvényszéki Lírák. A vádat dr. Kozacsek József kir. alügyész képvi­selte, mig védő dr. Steiner Lajos ügyvéd, jegyzőkönyvvezető pedig Szigethy Lajos kir. törvényszéki jegyző volt, Metzner József volt szekszárdi helyettes adópénztáros azzal volt vádolva, hogy néhai Vinkovits Vince ellenőrrel összejátszva, a fe­lek által befizetett adókat részben, illetve egé­szen elsikkasztották. Metzner vallomása és magatartása nyugodt volt s abból ártatlansága sugárzott ki. Ő, a ta­nuk vallomása szerint is, pénzt a kérdéses ese­tekben nem fogadott el, hanem azt Vinkovits teljesítette, akiben nemcsak ő, hanem egész környezete feltétlenül megbízott. Vinkovits több­ször felhasználta a pénztáros asztalán fekvő névnyomót, mely adott esetekben Metzner alá­írását helyettesítette. A 12 tanú kihallgatása megerősítette Metz­ner vallomását, amennyiben egyik sem ismerte föl benne azt az egyént, kinek ők a pénzt be­fizették. A tárgyalás a délelőtt folyamán nem nyert befejezést. A vád és védőbeszédek megtartására már csak délután került a sor. Ez után a tör­vényszék ítélethozatalra vonult vissza. A kir. törvényszék ítélete fölmentő volt és az 1906. év november 26-ától vizsgálati fog­ságban tartott Metzner Józsefet szabadlábra helyezték. Az Ítélet ellen úgy a kir. ügyész, mint dr. Borostyán Sándor pénzügyi s. titkár felebbezést jelentettek be. 2196. sz./tkvi 1907. 2—3 Hirdetmény­Alsónyék községnek telekkönyvi betétei az 1886 évi XXIX, az 1889: XXXVIII. és az 1891. évi XVI. őrvényczikk értelmében elkészíttetvén és a nyilvánosság­nak átadatván, ez azzal a felszólítással tétetik közzé : 1. hogy mindazok, kik az 1886. évi XXIX. törvény- czikk 15. és 17. §-ai alapján ideértve e §-oknak az 1889. évi XXXVIII törvényczikk 5. és 6. §-aiban és az 1891. évi XVI. törvényczikk 15. §. a) pontjában foglalt kiegészí­téseit is, valamint az 1889: XXXVIII. törvényczikk 7. §-a és az 1891: XVI. törvényczikk 15. §. b) pontja alapján esz­közölt bejegyzések érvénytelenségét kimutathatják, e végből törlési keresetüket, azok pedig, akik valamely tehertétel átvitelének az 1886: XXIX. t. czikk 22. §-a, illetve az 1889: XXXVIII. t.-czikk 15. §-a alapján való mellözézét megtámadni kívánják, e végből keresetüket hat hónap alatt vagyis az 1907. október hó 15-ik napjáig bezárólag a te'ekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert az ezen meg nem hosszabbitható záros határidő eltelte után indított törlési, kereset annak a harmadik személynek, aki időközben nyil- vánkönyvi jogot szerzett, hátrányára nem szolgálhat; 2. hogy mindazok, a kik az 1886: XXIX. törvény - czikk 16: és 18. §-ainak eseteiben — ide értve ez utóbbi §-nak az 1889: XXXVIII. törvényczikk 5. és 6. §-aiban fog­lalt kiegészítéseit is — a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése ellenében ellentmondással élni kívánnak, írásbeli ellentmondásukat hat hónap alatt, vagyis 1907. évi október hó 15-ik napjáig bezárólag.a telekkönyvi ha­tósághoz nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbitható záros határidő letelte után ellentmondásuk többé figyelembe vétetni nem fog; 3. hogy mindazok, akik az 1. és 2. pontban körülírt eseteken kívül a betétek tartalma által előbb nyert nyilván- könyvi jogaikat bármely irányban sértve vélik, — ide értve azokat is, akik a tulajdonjog arányának az 1889: XXXVIII. törvényczikk 16. §. alapján történt bejegyzését sérelmesnek alalják, e tekintetben felszólalásukat tartalmazó kérvényük a telekkönyvi hatósághoz hat hónap alatt, vagyis 1907. évi október hó 15-ik napjáig bezárólag nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbitható záros határidő elmúlta után a betétek tartalmát csak a törvény rendes utján és csak az időközbeni nyilvánkönyvi jogokat szerzett harmadik személyek jogainak sérelme nélkül támadhatják meg. Egyúttal figyelmeztetnek azok a felek, a kik a beté­tek szerkesztésére kiküldött bizottságnak eredeti okiratokat adtak át, hogy amenynyiben azokhoz egyszersmind egyszerű másolatokat is csatoltak, vagy ilyeneket pótlólag benyújta­nak, az eredetieket a telekkönyvi hatóságnál átvehetik. A szekszárdi kir. törvényszék mint telekkönyvi ható­ság 1907. évi március hó 22-én. Dp. Gyenes, kir. tszéki bíró P A FI l"j A u A A 1 A h1 "j u A Pályázati hirdetmény. Paks község fogyasztási adóhivatalánál üresedésben levő üzletvezetői állásra pályázat hirdettetik. Felhivatnak pályázni óhajtók, hogy felszerelt folyamodványaikat f. év május hó 2-ig alulirt bizottsági elnöknél adják be. Az üzletvezető javadalma — felsőbb hatóság jóváhagyásától feltéte­lesen — szabályrendeletileg újból megállapított 1000 korona és a befolyó büntetéspénzek 76-od része. A A megválasztandó üzletvezető 1000 korona biztosítékot tartozik letenni. iüi Paks, 1907. év ápril 16. Popovits Grynla bizottsági elnök. A I

Next

/
Oldalképek
Tartalom