Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-21 / 16. szám
2 • OLNA VARMEGYE, 1907 április 21 meg kell tennem 1 Vármegyém érdeke parancsolja ezt elsősorban s ez előtt meghajolni mindenkor széni Icötélésségn'ek tartottam. Le kell mondanom várrijegyei szoíga- biróí állásomról, melyet oty ragaszkodó Izerétettel inmmár négy éven át szerencsés voltam betölth'etni; — meg kell köszönöm' vármegyém nagybecsü‘,drága bizalmát, mélyei oly boldog voltam nét éves közszofgáfáiörrt ideje alatt változatlanul élvezhetni, —‘• el kell búcsúznom szeretve tisztelt hivatal főnökeim és tiszttársaimtól,kiknek fnegbecsülhetetetlen tanácsaiban, együttérzéstől vezérelt segédkézéiben hivatalos működésem önzetlen támogatásában megnyilvánult jóakaratáért örökké hálás érzét tölti el telkemet. Éveken át gyötrő ászthmatikus bajom megbízható ötvösök tanácsa szerint csak úgy gyógyítható, egészségem végzetes fordulattól csák ügy óvható meg, há hosszú időn, hónapokon, sőt talán éveken át tartó klimatikus gyógykezelésnek vetem alá magamat. Ez pedig további Szolgálatomat a közigazgatás térén kizárja! Le kell mondanom . . . Midőn tehát mély tisztelettel kérem a Nagyságos Alispán urat, a tekintetes Vármegyét, hogy ezen szomorú, sajnos visszavonhatatlan elhatározásomról tudomást venni méltóztassék s midőn végtelen hálámnak adok igaz kifejezést azon nagybecsű, kegyes bizalomért, melylyel a tekintetes Vármegye engem ezen megtisztelő állásra emelni s abban megtartani szives volt, — nem mulaszthatom el, hogy őszinte szívvel kegyes, elnéző bocsánatát ne kérjem mindazon hibáért, mulasztásért, melyet hivatalos működésem körében elkövettem! Nem a jóakarat, az igyekezet hiányának, nem, hisz ezt a cél szentsége és az ügy iránti igaz szeretetem eleve kizárta, egyedül csak gyengeségemnek, tudatlanságomnak következményei voltak ezek! I Ez lelkiismeretem tiszta érzése! S most még csak egy kéréssel járulok Nagyságos Alispán ur, a tekintetes Vármegye elé s ez az, hogy, ha e gyorsan lepörgött s reám nézve oly szomorú szóban végét lelt 7 éves vármegyei működésem alatt valamely oly tulajdonságot vélt bennem felismerni, melylyel talán ezentúl is szeretett, édes hazám, Vármegyém szolgálatára lehetnék, hívjon fel, szólítson ez alapon a küzdők sorába s én akadályt nem ismerve fogok sietni, szerény tehetségem egész erejével fogok igyekezni e bizalom méltó igazolására. Hisz ezentúl két érzés tölti el szivemet Vármegyém iránt: az első, a régi, a szeretet mellé egy uj, kiolthatatlan érzés járult: a hála érzete. Territet, 1907. ápr. 10. Sztankovánszky Imre, szolgabiró. Kívánjuk, hogy az az ok, amely Sztanko- vánszkyt lemondásra birta, mihamarabb megszűnjön s hogy megtámadott egészsége mielőbb helyreálljon. Délutáni közgyűlés. — Vita az útépítésekről. — A vármegye rrtult szombati közgyűlésének délelőtti1 lefolyásáról már előző számunkban beszámoltunk. A délután 31 órakor megcsappant i érdeklődés mellett folytatólagosan megkezdett i tárgyalásból kiemeljük az útépítkezésekre vonatkozó' részt, illetőleg a kereskedelmi miniszternek az eddigi úti programmot önkényesen felforgató leiratára vonatkozó határozatot, amely leiratot annak idején egész terjedéfmébert ismertettük. Áz állandó választmány hosszú és heves vita után meghozott javaslata az volt, hogy írjon fel a közgyűlés a miniszterhez, kérve, hogy a vármegye műit évben megállapított úti prográmmját változatlanul fogadja el és annak kivitelére az államsegély megfelelő emelésével az eszközöket adja meg, a miniszter által az utiprogramba beillesztett paks—kölesdi útra pedig a kereskedelmi miniszter vagy adjon megfelelő segélyt, vagy pedig ez utat mint legutoljára megvalósitandót vegye föl az úti programmba. E javaslat tárgyalása során a közgyűlés kebelében is hosszú, tartalmas és érdekes vita indult meg. Bernrieder József a miniszter által előirt kölesdtengelici ut felvevése mellett a Gindli- családbeli virágzó községek érdekében szólalt föl. Pőcz József (pincehelyi) és Horvát Imre (ozorai) megyebizottsági tagok keresetlen egyszerű szavakkal, de meggyőző erővel hangsúlyozták a pincehely— ozorai ut kiépítésének szükségességét. Nagy és virágzó községek érzik és sinylik az ozora—pincehelyi ut kiépítésének hiányát és a mostai tarthatatlan állapotban levő ut igen nagy anyagi kárt és közgazdasági hátrányokat okoz az érdekelteknek. Döry Pál alispán megnyugtatásra előadja, hogy ezt az utat a vármegye is kiépíttetni tervezte, de a kormány azt törölte. Ő a miniszter döntését elfogadja, de hangsúlyoznunk kell a miniszterrel szemben, hogy döntésével a mi érdekeink nincsenek kielégítve és kérjük a minisztert, hogy az utaink kiépítésére szükséges eszközökről gondoskodjék. Horvát László szakcsi jegyző a szakos— lápafői ut kiépítését szorgalmazza. Jeszenszky Andor az állandó választmány javaslata mellett szól. Szerinte Kossuth, midőn leiratát kiadta, nem volt jól informá'va. Nem teheti föl Kossuth Ferencről, hogy midőn megyénkben még annyi valóban szükséges ut hiányzik, egy oly ut (a paks—kölesdi) kiépítéséhez ragaszkodjék, mely tisztán magán uradalmak érdeke. A vármegye Kölesdről sem feledkezett meg, mert ki akarja építeni Kölesd- I tengelicnek a vasúthoz vezető utjáh Jogos az j ozoraiak kívánsága is, mert ez a vidék . soha sem részesült útépítésben. Szükséges a szakcs —kocsolai és gerjen—tabódi útépítés is, mert ez a vidék teljesen el van zárva a forgalomtól . és mindkét ut számos virágzó község érdekét szolgálja. Vitkovich Ferenc szakcsi plébános a szakcsi ut mellett szólal föl és helyteleníti, hogy éppen a legmagyarabb vidék oly mostohán van ellátva köves úttal. Zámbő János (Sárszentlőrinc) a dörög— paksi ut mellett szólalt föl. Bartal Béla széririt a döntő szó abban, hogy melyik ut építendő ki először, a vármegyét illeti meg. Bízik benne, hogy a kereskedelmi miniszter elfogadja a vármegye jobb információját és különösen bízik gróf Apponyi Géza főispán hathatós közreműködésében. A vitában ismételten fölszólaltak még: Bernrieder József (Gindlicsalád község érdekében) és Jeszenszky Andor, mire a közgyűlés az állandó választmány javaslatát egyhangúlag elfogadta. A határozat kimondása után Jeszenszky Andor kérdést intézett a főispánhoz, hogy Kossuth Ferenc kereskedelmi minisztert az ut- ügyben a vármegyei közgyűlés intentiói értelmében tájékoztatni szíveskedjék. Apponyi G.za gróf főispán kijelentette, hogy ő maga is a közgyűlés határozatának alapján áll. 0 maga is azt hiszi, hogy ez. időszerint a paks—nagydorogi ut mellett, amikor számos jelentős útvonalról úgyis le kell mondanunk, a paks—kölesdi útra szükség nincs, ha csak az állam erre külön költséget nem ad. Készséggel Ígéri, hogy a közgyűlés határozatának sikeressége ügyében minden tőle telhetőt el fog követni, mit a közgyűlés nagy éljenzéssel vett tudomásul. Ezután a rendes és pót-tárgysorozat tárgyai — összesen 197, nagyobbára körlevelek és községi ügyekre vonatkozó tiszti ügyészi vélemények — gyors egymásutánban letárgyaltattak. — Elvi fontosságú határozatok. A jogtalanul beszedett egyházi adó visszatérítése iránt indított ügy elbírálása a kir. bíróság hatáskörébe tartozik (minisztertanács határozata). — A szomszéd házának falához közel ültetett fák eltávolittatása közigazgatási útra nem tartoigyekezetet, vagy legföljebb bizonyos, utánzásra hajló ügyességet találni! Az első lapokat, melyek nehézkesek és unalmasak voltak, ösztön- szerüleg kezdtem olvasni. Valószínűleg keresetlen kifejezésekkel és «sok közvetlenséggel» ecsetelt, személyesen átélt női történet volt az. Azonban később egy érdekes, jól átgondolt helyzet domborodott ki, amely annyira megkapott, hogy az egészet egyfolytában átolvastam, mi éjfél utáni két óráig tartott. Annyira megörültem felfedezésemnek, hogy rögtön Írtam a szerzőnek. Megdicsértem, biztattam és kértem, hogy látogasson meg. — Két nappal később, hűséges Constantom e névjegyet adta át: Jean Séguin 9., rue Renouard. — Ez a hölgy azt állítja, hogy uram várja őt — jelentette. — Tehát eltaláltam. Jean Séguin csakugyan nő volt . . . Néhány pillanat múlva egy szép, szőke, üde arcú, huszonöt éves leány lépett be, kinek eszesen csillogó szemei mély • gondolkodást árultak el. — Kisasszony, ön a «Mortelle Epreuve» szerzője ? — kerdém. — Igen, uram !' — Regénye megérdemli, hogy azzal foglalkozzunk, de a címet rosszul választotta meg. Csodálom, hogy ilyen fiatal hölgy, mint ön, ezt a tárgyat választotta . . | — Oh uram, már régóta írogatok 1 , — Igazán ? Erre minden félénkség nélkül, sőt mulatságos előadással elmesélte, hogy ő önálló tanítónő, ki mindig nagyon szerette az irodalmat s hogy szórakozásból már gyermekkora óta irkafirkál, mely tehetsége családi vonás. — Nagybátyám vidéki városaink egyikében tanár és már több pedagógiai munkát kiadott. Régebben édes atyám is irt . . . — Ah, igen ? ura atyja is?.. . . — Igen, évekkel ezelőtt . . . Most már nem dolgozik . . . Gyorsan más tárgyra tért át és természetesen én sem kérdezősködtem tovább. Látszott, hogy ismeri az irodalmi élet nehéz küzdelmeit, de ennek dacára sok bizalommal és reménynyel tekintett a jövőbe. Egészben véve, nekem eléggé tetszett s jó barátokként váltunk el. Kéziratát magával vitte, hogy még néhány változtatást eszközöljön rajta. Én pedig már másnap lépéseket tettem a «Mortelle Epreuve» érdekében. A tanítónőnek igaza volt, hogy-szerencse csillagában bízott. A Revue-nek, melyhez fordultam, éppen szüksége volt két drága regeny megjelenése között, egy nem tulhosszu, olcsóbban díjazható elbeszélésre, kiadóm pedig, ki aznap éppen jó kedvében volt, első kérésemre rögtön kedvező választ adott: MIT IGYUNK ? igyunk mohai -----------------------------------Igyunk mohai ho gy egésZfégünket megóvjuk, mer*. ínyünk mohai csakis a természetes szénsavas y .sványviz erre a legbiztosabb óvószer. iQyUnK IDOhaí forrást, ha gyomor-, bél-és légcsőhuruttól szabadulni akarunk, forrást, ha a vesebajt gyógyítani akarjuk, forrást, ha étvágyhiány és emésztési zavarok állanak be. forrást, ha májbajcktól és sárgaságtól szabadulni akarunk erakatek szerveztetek, ugyanott a forrás leírásának ismertető füzete ingyen kapható. A forráskezelöség. — Kapható minden füszerüzlntben és elsőrangú vendéglőben” Kedvelt borviz! Főraktár: Salamon Testvérek cégnél, Szekszárdon.
