Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-13 / 2. szám
A törvényhatósági útadó országszerte 10 százalékban lenne megállapítaná? és a minimál isták aránytalanul nagy megterheltetése megszüntetendő, az útadó jelenlegi hozadéká- nak csökkentése nélkül, a kis-emberek útadójának mérséklésével. 10 százaléknál magasabb, de 12 százalékon túl nem terjedhető útadót csak oly törvényhatóság vethetne ki, amely a járási utak segélyezését útadó felemelése nélkül nem teljesíthetné. A járási utak építésére és fentartására a községi közmunka és községi munkaváltság 75 százaléka és az állami és törvényhatósági segélyek szolgálnak. Az állami és törvényhatósági segély országos átlagban nem lehetne nagyobb az össz- szükséglet egy harmadánál. ■A községi közmunka, kivételes es'etektől eltekintve, természetben, de* szakmány szerint lenne ledolgozandó. A községi közmunka mai értéke 10 millió koronához áll közel, mely összeg a kivetési alap emelése nélkül, de kellő összeírás, arányos váltságárak és a leszolgálásra való felügyelet mellett mintegy 17 millióra fokozható, vagyis vármegyénként oly értéket fog képviselni, mint a mai 10 százalékos törvényhatósági útadó a minimumokkal együtt. A községi utak fentartására a községi közmunka és közmunkaváltság 25 százaléka szolgálna. A községek azonban közúti szükségleteikről további közmunka kivetések által, vagy költségvetéseik keretében is gondoskodhatnak . A használatban levő vasúti közutak fentartására az eddigi kötelezettségek érintetlenül maradnak. Az egyesek által épített közutak jövőben is az illetők által tartan dók fenn, az illetők kívánságára és költségére azonban ily közutak építését és fentartását a csatlakozó közút keze- lősége eszközölheti. HÍREK. 1907 január 13 — Királyi kihallgatás. Dőry Béla kamarást pár nap előtt kihallgatáson fogadta a király. — Személyi hírek Gróf Széchenyi Sándor vbt. tanácsos a főrendiház alelnöke a delegáció ülésének befejeztével folyó hó 8-án érkezeit haza Nagydorogra. — Perczel Dezső vbt. tanácsos szerdán a közigazgatási bizottság ülése alkalmából Szekszárdon időzött. — Apponyi Géza gróf főispán a múlt héten két napig időzött Szekszárdon. Holnap a közgyűlés alkalmából megint visszatér. geket nyert. Az igazgatóság észrevette ezt és nyomára jött a turpisságnak. Az asztalokat és kerekeket össze-vissza cserélte tehát. Ennek az volt a következménye, hogy Jaggers sokat vesztett. Okos ember létére szünetet tartott. Nemsokára keresztül látott a szitán és egyúttal felfedezte azt is, hogy minden keréken meg lehet állapítani valamely jelt, amelyről felismerhette azt. így hát a csere mellett is, asztalról-asztalra követhette a kerekeket. Most aztán csakúgy nyert, mint azelőtt. Az igazgatóság újra elejét igyekezett venni a dolognak s olyan kerekeket készíttetett, amelyek egyes részei szétszedhetők voltak és igy el lehetett cserélni azokat más kerekek részei4, vei. Ezzel aztán végképp leverte Jaggerst. Jaggers a nyereményével visszament Yorkshirebe, ahol békén élvezhette éles megfigyelő képességének a jutalmát. A fenti példák mutatják, hogy lehet szét- ugrasztani a bankot Monte-Carlóban is, vagy tisztességes szerencsével, vagy ha az ember ért a csaláshoz. Az első eset nagyon ritka dolog s a maga módja szerint csak olyan veszedelmes, mint a másik. Egyebekben ma már aligha lehet alkalmazni bármilyen »fogást« is ; bank maga túlságosan óvatossá lett általok. Z. TOJLN A V AJK 5L8í V 3 —• Udvari ebéd. Vasárnap a királyi várlak- • ban delegációs udvari ebéd volt, amelyen részt vett gróf Széchenyi Sándor v b 1.1. delegátus is. — Kinevezések Az igazságügyminiszter Mányoky Ödön szekszárdi kir. törvényszéki joggyakornokot a 1 szekszárdi kir. törvényszékhez aljegyzővé nevezte ki. — Apponyi Géza gróf főispán Máthis Ferenc tb. aljegyző köz- igazgatási gyakornokot Tolnavármegyéhez díjas közigazgatási gyakornokká nevezte ki. — Apponyi Géza gróf főispán az ujdombóvári anyakönyvi kerületbe 120 K tisztelejdijjal Horváth Jánqs jegyzősegédet anyakönyvvezető-hslyet- tessé nevezte ki. — Esküvők. Kron Dénes uradalmi intéző, Kron Sámuel szekszárdi nagykereskedő fia, Budapesten, folyó hó 13-án vezeti oltárhoz menyasszonyát: Bátor Zelma urhólgyet, özv. dr. Bátor Mórné leányát. — Fekete Gyula boldogasszonyfai káptalani intéző, Fekete Ágoston tolnai prépost-plébános öccse f. hó 26-án tartja esküvőjét Jagicza István és neje nemeskéri Horváth Emma leányával, Margittal Kaposváron. — Katonai előléptetés. Rózsay Elemér lengyeli kasznár tart. cs. és kir. tiszthelyettes a 66. gyalogezredhez hadnaggyá léptetett elő. — Áthelye*és. A pénzügyminiszter Koruszán Melét gya’ui járási számvezetőt Dombóvárra helyezte át. — Demokrata miniszter. Minapában az a baleset érte gróf Zichy Aladár Ő Felsége sze-S mélye körüli minisztert, hogy a sárbogárdi—szék-: szárdi vonalon volt kénytelen utazni, ami kultur- emberre nézve minden esetre nagy elhatározást és önfeláldozást jelent. A kegyelmes ur Budapestről Vajtára indult, tehát Sárbogárdon a gyors- vonatról átkeltett szállnia a mi szárnyvonalunkra. Ezen a vonáton, mint rendesen, ezu'tal is egyetlen átjáró kócsi és egyetlen első osztályú fülke állott az utasok rendelkezésére. Ezen fülke, mikor a miniszter beszállt, mint rendesen, már telve volt Utasokkal. A második osztályra átmenve ott volt ugyan még 1—2 üres hely, de úgy látszik a társaság nem volt a kegyelmes ur iny- nyere. Átment tehát a harmadik osztályra, melynek levegője tele volt pipa füsttel. Szerencsére Sárbogárdtól Vajtáig, ha nincsen késés — ami azonban nem tételezhető fel a mi vasutunkról — csak egy óráig tart az ut és a kegyelmes ur szerencsésen megérkezett Vajtára, ahol nagy volt az árriulás, amikor a miniszter a harmadik osztályú kocsiból kiszállott. Nagy hálára kötelezné a miniszter ur Fejér és még inkább Tolnavármegye közönségét, ha t. kollégáját, a kereskedelmi minisztert és a mindenható Ludwig elnökigazgató ur ő kegyelmességét felvilágosítaná ama, tarthatatlan és szégyenteljes állapotokról, amelyek ezen a mi vonalunkon állandóan uralkodnak. Egyenesen hajmeresztő a t. államvasutaknak önző és fumigáló eljárása, amelyet a mi jogos érdekeinkkel és igényeinkkel szemben cinikus módon tanúsít, mert fődolog a copf! Az a régi copf ugyanis, amely minden áldozatra kész a fővonalak fejlesztése érdekében, de egy szárnyvonalnak — bár mily fontossággal és forgalommal bírjon is az — csupán azért, mert véletlenül szárnyvonal, semmiféle reformot és kedvezményt adni nem hajlandó. Hiába minden panasz, feljajdulás, küldöttség, felirat — a copf nem enged semmi újítást, semmi haladást, semmi változást és minden marad a 22 év előtti primitiv állapotban, habár ezen idő alatt megszázszorosodott ezen a vonalon az áru- és a személyforgalom és habár óriási jövedelmet biztosit ezen elhanyagolt és mellőzött szárnyvonal az államvasuti pénztárnak. — Eljegyzések. Schwarcz Árpád Kaposvárról eljegyezte Ausch Bertát, Ausch Mór gyönki kereskedő leányát. — Ney Géza jegyet váltott Lőwinger Terézzel, Lőwinger Gyula dunaföldvári iparos nővérével, — Pápay István kántortanitó, Pápay Géza bátaszéki tanító fia eljegyezte Budapestről Kozáky Gyula főmérnök leányát Margitot. — A jegyzői nyugdíj választmányba a simontornyai járás jegyzői Klimes Antal hőgyészi őjegyzőt választották meg. — A vármegyei tisztikar köréből. Dr. Mártin József tb. aljegyző állásáról folyó évi január hó 1-én lemondván, fölmentését sikeres tevékenységének elismerése mellett már megkapta. Dr. Mártin József, mint Schneiderbauer József utóda, Szekszárdon bornagykereskedést folytat. . — Felolvasás a Múzeumban. Dr. Kramo- lin Gyula f. hó 8-án este a Múzeumban igen tanulságos és komoly ambícióval elkészített felolvasást tartott a nagy számban összegyűlt közönség előtt a tuberkulózisról. Szólt mindenekelőtt a tuberkulózisnak az emberiségre való óriási veszedelmérői. Előadta aztán a tuberkulózis mivolta inegismerésének történetét, amely téren különösen kitűnik Koch berlini tanár, aki fölfedezte a betegség okozóját: a bacillust. igy hát eljutottunk a szörnyű betegség ellén- való védekezés módjához. Óvakodjunk attól, hogy a bacillus testünkhez jusson. A beteg köpetében, amint a vizsgálat kiderítette, sok a bacillus; fogjuk föl a veszedelmes váladékot vizet tartalmazó köpőcsészékbe, nehogy megszáradva, elporladva, megtartójává váljon a mikrobának, ahonnan az könnyen szervezetünkbe juthat. Ezért szükséges az utcák öntözése is, mert azok pora alkalmas fenntartója s terjesztője a kórt okozó állatkáknak. A védekezésnek egy másik módja: edzés, jó táplálkozás, a tiszta levegő. Ebből a célból létesültek a szanatóriumok, melyeknek szép számát szemlélhette a közönség vászonra vetített képeken. Az alapos, minden részletre kiterjedő, magasabb tudományos színvonalon álló nagy- érdekű felolvasást tapssal s, éljenzéssel honorálta a közönség. • — Felségfolyamodvány. Kohn Mayer bonyhádi lakosnak neje meghalt Zürichben és eltemet- tetett az ottani kórházi (keresztény) temetőben. Kohn Mayer kérelmezte, hogy engedjék meg neje holttestének kiásatását és az ottani izr. temetőben való eltemetését, a svájci hatóságok azonban e kérelmet elutasították. A hitéhez hű férj erre felségfolyamodványt adott be, melynek alapján Aerenthal külügyminiszter a belügyminiszter utján a diplomáciai lépések megtételéhez szükséges élőintézkedéseket megtette. — Változás a kerületi felügyelőségben. A II. közúti kerület felügyelői teendőivel megbízott Újhelyi Gyula műszaki tanácsost a kereskedelemügyi miniszter központi szolgálatié- telre rendelte be és a felügyelői teendők további ellátásával a Kaposvárra áthelyezett Scholz Gyula műszáki tanácsost bízta meg. — A pécsi állandó Tegyes felülvizsgáló bizottság elnöke az 19Ö7. évre Erreth János pécsi főispán, helyettes elnöke: Sey László; a bizottság működési ideje: január 29, február 12 és 26, március 18, április 23, május 22, junius 25, julius 23, augusztus 22, szeptember 25, október 16 és 29, november 26, december 17 és szükség esetén az ezen napokat Követő hétköznapok. — Hitközségi élet A szekszárdi izr. hitközség képviselőtestülete folyó hó 6-án dr. Müller Ferenc választási elnök vezetésével tartotta évi rendes tisztújító gyűlését. A hitközség elnökévé megválasztották : dr. Leopold Kornélt, alelnök lett: Wolf Henrik, pénztáros dr Reich Ármin, ellenőr Schmideg Mór. Elöljárósági tagok: Pimitzer Béla, Salamon Ármin, Krón Sámuel-s Leicht Lajos a képv. testület tagjai. 6 — A fősorozás. Tolnavármegye területén a fősorozást 1907. évi március hó 1. és 2. Szekszárdon kezdik meg. Sorkötelesek száma 235, — Március 4. 5. 6. és 7-én Szekszárdon sorozzák a központi járáshoz tartozó községek hadköteleseit, akiknek száma 622. Bonyhádon március 9, 11. 12. 13. és 14-én soroznak. A sorkötelesek száma 816. Tamásiban március 16. 18. 19. 20. és 21 én soroznak. A sorkötelesek száma 777. Dombóváron március 23. 26. és 27-éri soroznak. A sorkötelesek száma 595. — Me gnyilt Iskolák, Uzorán a kanyarójárvány megszűnt és az iskolák és óvó újból megnyittattak. -.