Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1906-02-18 / 8. szám
XVI. évfolyam 8. szám. Szekszárd, 1906 február 18. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiaJóhivatal: Szekszárdon, Var-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — K i a d ó h i v at a I i telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főrounkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető ' lemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szer kesztőséghez intézendöfe. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Abszolutizmus. —lk. «Recrudescunt vulnera inclytae gentis tiungarae . . .» Megújulnak a nemes magyar nemzet régi sebei . . . Az a 38 év, mely a kiegyezés óta a király és a nemzet megértésével állami életünkben letűnt és amely a nemzet újjászületésének és fejlődésének békés korszaka volt, valósággal epizód vagy oázis számba megy hazánk utolsó négyszázados zivataros történetében. M óta a Habsburgház uralkodik Magyar- országon, a király és nemzet között napirenden \ olt a félreértés, a széthúzás, mely mind a két tényezőnek annyi kárt és temérdek bajt okozott. Egyrészről az egységes birodalom eszméje es az önkényuralom fanatikus szeretete kisértett, ami lidércnyomásként nehezedett az önállóságához ragaszkodó és azután sóvárgó nemzetre, másrészt pedig a nemzetnek szívós ragaszkodása függetlenségéhez, szabadságszeretete és a népjogok állottak egymással szemben . . . Kínos harcok, nehéz küzdelmek származtak ebből a sok ellentétből . . . A íéledés fátyolát borítva a múltakra, a nemzet bölcse kiegyeztette a nemzetet királyával. Örömtüzek égtek az egész hazában . . . Mindenki bízott egy szebb jövőben ... A király, Szent István koronájával a fején, letette a hitlevélre, a magyar alkotmány és törvények tiszteletbentartására az esküt ... És megindult a lázas munka, mely helyreállította az ország hitelét, magas színvonalra emelte kultúráját, uj gazdasági erőforrások megnyitásával a közvagyonoso- dást előmozdította, az ország tekintélyét kifelé növelte, öregbítette ... A tespedés és hanyatlás helyét nemzeti életünkben friss és egészséges vérkeringés váltotta fel . . . A nemzeti munka csakhamar megteremté áldásos gyümölcseit . . . Azonban az építés és haladás delelő pontján felütötte fejét a rombolás szelleme. Mintha csak annak demonstrálása lett volna a cél, hogy a magyar, ha jól megy dolga, nem bír meglenni pontoskodás és egyenetlenseg nélkül. .. Kezdődött a rombolás az első obstruk- cinval, amikor Bánffynak, bár nagy többség állott mögötte, meg kellett hajolnia a kisebbség akarata előtt. Ő alatta állott elő az első ex-lex, mely az első rés volt a törvény és az alkotmány fundamentumán. Következett a második obstrukcib Széli Kálmán ellen és a második ex-lex Széli Kálmán alatt A rés megnagyobbodott... és a jog, törvény és igazsng védő pajzsával kezében el kellett buknia Szélinek, pedig a parlament nagy többségé és az ország közvéleménye állott mellette és mögötte. ... Széli után már ki sem jöttünk az obstrukcióból és az ex-lexekből. Az erőszak erőszakot szült és Tisza István megcsinálta november 18 ikát. A rések mellett újabb rés támadt, ezúttal azonban már nem a kisebbség, hanem a többség részéről. ... Az események lavinaszerűen követték egymást. A kormány és a volt többség megbukott. Az uj többség a helyett, hogy kötelességszerüleg átvállalta volna a kormányt, sem a kormányzásra nem vállalkozott, sem pedig másoknak, a kormányzást lehetővé nem tette... A törvényen kívül való állapot krónikussá vált, a nemzeti elientállás jelszava alatt az adó nem fizetésből hazafias erényt és cselekedetet kovácsoltak azok, kik az országot a válságból kivezetni lettek volna hivatva. Végzetes hiba volt, hogy a koalíció nem vállalta el a kormányzást, mint azt Kossuth Ferenc, kire nem hallgattak, tanácsolta... A másik végzetes hiba volt, hogy a koalíció a katonai kérdéseket, melyekről ismerte a korona merev álláspontját, helyezte ütköző pont gyanánt homloktérbe, pedig egy olyan országban, amelyből évenként 2—300,000 ember költözik ki csupán azért, mert idenaza nem bir megélni, vannak fontosabb, életbevágóbb szükségletek és teendők, mint a 400 év óta meg-megujuló közjogi és katonai kérdések, különösen pedig akkor, amidőn az összes művelt államok gazdasági problémákkal foglalkozván, a gazdasági téren élet-halál harcot és versenyt folytatnak egymás ellen. Most azonban, mikor nyakunkon van a legteljesebb abszolutizmus, mit sem változtat a szomorú tényeken, ha azt vizsgáljuk, hogy azok előidézéseben kit terhel nagyobb fele* lösség: a koaliciót-e, melynek eljárása any- nyira egyoldalú és híján volt a kellő politikai előrelátásnak, avagy a koronát, amely makacsul és mereven ragaszkodott az ő álláspontjához. Most már felülről jött a rés ... Ez a résütés már az alkotmány gyökérszálait támadja meg és a baj nem lesz kisebb az által, ha tudjuk és leszögezzük, ki okozta és ki felelős érte ? Vérző szívvel látjuk, hogy a korona az országgyűlés feloszlatásával és az újabb országgyűlés egybe nem hívásával, törvényeink és alkotmányunk ellenére az önkény- uralom terére lép . . . A törvénynek tiszteletben tartása példaadásul is első kötelessége annak, kinek nevében a törvényt alkalmazzák és végrehajtják. Az országgyűlésnek egyhangúlag tiltakoznia és ünnepélyese7i óvást kell emelnie alapvető törvényeink megsértése ellen és minden magyar embernek pártkülönbség nél- hül immár kötelessége, hogy megmaradván a törvény alapján, a törvényhez szigorúan ragaszkodjék és mint Deák Ferenc hasonló esetben mondotta, akár jobbra, akár balra, mi törvény ellen van, azt sem helyeselni, sem követni nem szabad. »A törvény oly nyugalmat ad a léleknek, — folytatta Deák Fe renc — hogy a legsúlyosabb eseményeket TÁRCA, Az örök vers* Szerelmem egy ébredő tavasz ' Ezer titkot rejtő szép rege, Melyet •zivembe bűvös szóra A te angyalkezed irt bele.. Virágaltató alkonyestén, Ha vállamra hajtva szép fejed,, Ajkadról szivom üdvösségem,, S benned látom magát az eget. Valahányszor csókolom ajkad, S mámorba ringat susogása, Előtör önként tanuképen, Szivem mélyéből egy strófája. S' neved rebegve, súgva ejtve Ajkam az ajakadhoz talál, S onnét szivod azt át soronkint (Vlig az üdvötadó óra száll. Te Írtad bele . . . meg is érted, Áldjon meg érte százszor az ég . . . Szerelmem egy örökkétartó Angyaikózzel Írott költemény. SZABÓ GÉZA. Garay János emlékezete. Beszéd a Gyulay-serleggel a Kisfaludy-társaság ünnepi lakomáján. Elmondta: Kozma Andor. Tisztelt Társaság ! Hányszor fogott el bennünket a mélabús, lemondó érzés, mikor lakomáinkon, az emlé- I ke-zésnek szentelt Gyulay-serleggel, elhunyt tagtársak szellemeit idéztük ! Hányszor jelent meg, az irodalomtörténetből vett varázsszavakra olyan megdicsőült alak, kinek «bus feledség hamván s néma hant!» Egykor a magyar irodalom jobbjaihoz tartozott, hiszen társaságunk tagjai közé sorozta, — s még nekünk avatottaknak is szükségünk volt rá, hogy élő szó tegye ismét életteljessé alkonyodó emlékét. E nélkül már-már mi is elfeledtük volna : mit jelentett egykor és menynyit ért. Oh, tisztelt tagtársaim, bennünket, kik még dolgozunk: tehát vagyunk, méltán ejthet borongó kétkedésbe az ilyen szellemjelenés. Vájjon, ha majdan e bilikommal a mi szellemeinket idézik, hiányunkat fogják utódaink lelkes mosollyal fogadni, mint még akkor is eleven emlékezetben élő jó ismerőst ? Hányunkat csak méla kegyelettel, mint feledésből felszónokolt érdemes halottat ? Nekem azonban, tisztelt Társaság, ma igen szerencsés feladat jutott. Olyan elhunyt tagtársról kell megemlékeznem, a kit máig sohasem íeledtek el. A kit — mig a fajta lesz a magyar, a minő ezer esztendő óta — elfeledni soha nem is fognak. Nem is lehet. Mert Garay János ha rég kihűlt élte munkájának zöme csupán múlt érdem is: két versében minden igaz magyar számára most is él s mindig élni fog. Az «Obsitos» és «Kont» — van-e müveit igaz magyar, ki e két verset nem ismeri ? S nem úgy ismerjük-e mind, mint eleven, üde, természetes tartozékát az egész magyar lelki életnek ? Ha megérnék olyan sivár kort, melynek uj magyar nemzedéke ajkán ez a két vers nem élnn többé, melyben ez a két vers is oda kerülne ahová a legtöbb, az irodalom- történet nagybecsű holt leltárába: engem kelletlen’ hiányérzet nyugtalanítana s aggódva kérdeném : magyarok vagyunk-e még igazán ? Ma még — hál’ Istennek! — igazán azok vagyunk. S ha gyermekeinket nézem, bízva mondom: azok is leszünk, azok is maradunk! Szerte a hazában egyre ki-kicseng az élő magyar versek nagy szimfóniájából a két megkapó Garay-motivum: majd az «Obsitos» vidám bohó üteme, majd pedig «Kont, a ke-
