Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1906-02-18 / 8. szám

4 T üli ív £i. V AinJBLEG Ybi. — Egy képviselő életveszélyben. Gr. Be- j nyovszky Rezső, a kölesdi kerület orsz. kép­viselője hétfőn délután 6 óra körül egy ismerő- : sét akarta felkeresni a Kerepesi-uton levő Ba- j laton kávéházban. Két lovas bérkocsin a kávé­ház elé hajtatott, ahol a kocsis leugrott a bak- . ról, hogy az ajtót kinyissa. Ebben a pillanat­ban a lovak valamitől megijedtek és a kocsit elragadták. A benne ülő grófot minden pillanat­ban az a veszély fenyegette, hogy a kocsi egy villamosnak vagy gázlámpának megy neki. A szorult helyzetben levő képviselő erre a kocsi ülése mellett levő üvegtáblát bezúzta és egy ügyes fogással a gyeplőt megragadta, úgy, hogy óriási erőfeszítéssel sikerült neki a szá­guldó lovakat az Eszterházy-utczánál megfé­kezni. E művelet alatt a gróf alsó lábszárait véresre zúzta. Sebeit egy közelben levő orvos . kötözte be. Sérülései nem súlyosak, 6 — 8 nap alait gyógyulnak be. A gazdátlan kocsit a ko­csis később megtalálta. — Kinevezések a pécsi papság körében. Zichy Gyula gróf pécsi püspök első kineve­zési ténye volt, hogy Walter Antal pápai pre- látust, az eddigi káptalani helynököt kinevezte püspöki helynökké, továbbá kinevezte Szent- királyi Istvánt theológiai rendes tanárrá s Jakab Bélát prefektussá, Mosonyi Dénes dr. püs­pöki ceremoniáriussá. — Uj Ügyvéd. Dr. Szúnyog Mihály ország­gyűlési képviselő, Strasszer Henrik Inámpusztai nagybérlő és várm. bizottsági tag fia, a Kossuth- párt egyik legfiatalabb és legagilisebb tagja, az ügyvédi vizsgát letette és Budapesten ügyvédi irodát nyitott. — Második törvényszéki orvosi állás. A szekszárdi kir. törvényszéknél rendszeresitett II-ik törvényszéki orvosi állásra Hazslinszky Géza kir. törvényszéki elnök 4 heti határidő lejárattal pályázatot hirdetett. E szerint a szek­szárdi kir. törvényszéknek két törvényszéki orvosa lesz, hogy egyik akadályozása esetében a másik teljesíthessen szolgálatot. A törvény­széknek jelenlegi orvosa dr. Hangéi Ignác vármegyei tiszti főorvos. — Automobil járat Szekszárd és Duna- földvár között. A dunaiöldvári járási takarék és hitelbank azzal az életrevaló eszmével fog­lalkozik, hogy Dunaföldvár, Paks, Dunaszent- ftgyörgy, Tolna községek érintésével egész Szek- szárdig automobil közlekedést akar létesíteni, ami ezen nagy terület érdekeltségének nagy hasznára lenne. Most csak kocsi ut vezet ezen községekbe és fölösleges annak előnyeit rész­letesen ismertetni, ha a Paksra vezető 36 km. és Dunaföldvárig terjedő 60 km. távolságot automobil' segélyével három- és ötnegyed órai idő alatt lehetne megtenni. — Adományok a szekszárdi népkonyhára A népkonyhára adakoztak : Tiringer Vilmos 10 K. Lengyel, Tolnai Takarékpénztár 10 K, Schrö­der Ernő Csibrák 10 K, Mehrwerth Ferenc Szekszárd 10 kilogramm rozs 5 kg. konyhasó, V4kg. bors és '/* kg. örlött paprika. Ezen kegyes adományokat számos szegényeink nevébeh'hálás köszönettel nyugtatom. Szekszárd, 1906. feb­ruár 9 Be^erédj Pál s. k. Minden róla tudhatót tudok, tisztelt Tár­saság. Minden munkáit ismerem. A legnagyobb lelkiismeretességgel és szeretettel követtem az ő kedves nyomait Társaságunk történetében, egészen amaz 1842 julius 12-iki napjáig, mikor őt Schedel Ferenc először vezette be e Tár­saságba s benne «nem csupán az alkotó költőt üdvözölte, hanem neki, mint művészeti tanács­kozásainak készületes részesének is örvendett.» De mindent tudva Garay Jánosról, min­dent ismerve, a mit alkotott, mindent kinyo­mozva, a miben ő, mint e Társaság tagja, mun­káinak buzgó és kiváló részese jelentkezik, őszintén kimondom meggyőződésemet: mind a többi csak nagy törekvés, csak értékes ér­dem, csak érdekes viszonylat; ám az a két első vers, az «Obsitos», meg «Kont» — az Ga­ray dicsősége, az Garay halhatatlansága. Igaz telkemre! Véle e két élő versben halhatatlan dicső magyar költővel szemben a’ többetmondás kevesebb lenne. Teljes nagysá­gában, feltétlen fényességében úgy ünneplem legjobban az ő feledségbe soha sem merült emlékezetét, hogy a serleget az «Obsitosára és «Kont»-ra köszöntőm. E versek élnek. Éljenek örökké 1 — Tisztelgések a püspöknél. Zichy Gyula gróf pécsi püspök a beiktatás után való vasár­napon, f. hó 11-én folytatta a tisztelgő küldött­ségek fogadását. Elsőnek, a pécsi izrael hit­község elöljáróságának küldöttségét fogadta, melyet jánosi Engel József hitközségi elnök és dr. Pérls Ármin főrabbi vezetett. A pécsi zsidó pap, ki egyik elismert legkitűnőbb egy­házi szónok az országban, a következő üdvözlő beszédet intézte a püspökhöz : Főtiszt, és Méltóságos megyés Püspök Ur 1 A pécsi zsidóság nevében és képvisele­tében jelentünk meg ezen a helyen, ahonnan mindig a szelíd türelmesség, a cselekvő, aldo- zékony emberszeretet melege sugárzott széj­jel, hogy Méltóságodnak megbízóink mély tisztelettel teljes üdvözletét átadjuk. Az ősz anya köszönti leányát fia intronisatiójának büszke ünnepén. Hiszen az alap, melyen ál­lunk, a forrás, melyből merítünk egy: Az Isten­től merített szentirás. A cél, melyre törekszünk egy : megnyitni a kutató elme, a küzködő munka s zaklatott szív ajtait, hogy bevonuljon a dicsőség királya. Hogy aztán quis est iste rex glóriáé ? Mindenesetre átértése és átérzése annak, hogy az ember nem rabja sem sorsá­nak, sem ösztöneinek, sem önmagának, sem másnak, hanem, hogy az ember, minden ember souverain, Isten kegyelméből való souverain a földön, kinek testőrei: a jog, az igazság, az erkölcs, a komoly kötelesség. Mindenesetre át­értése és átérzése annak, hogy a gravitátió törvénybe, mely ott künn a mindenes minden- ségben a szétsietőket összeköti, itt bent a kis kosmosban is uralkodik, csakhogy itt a neve más: szeretet. Erről mondta a zsoltáros : szere- teten épül fel a világ Erről mondatott későb­ben : En vagyok az Ur, az igazság és az élet. Ez az a primum et maximum mandátum, melytől nemcsak a próféták és összes törvények függnek, hanem függ tőle az állam és társada­lom fennállása, a külömböző felekezetek békés együttélése, erőik kifejtése és munkássága közös magyar hazánk javára. Mert a szeretet több a tudásnál és egy a hittet, a széppel, a boldog­sággal. Fogadja főtisztelendőséged, mint az emberi méltóság és felebaráti szeretet főpapja és lelkes hirdetője üdvözletünket avval az imádságos kívánsággal: fiiat pax in virtute tua et abundantia in turribus tuis. Legyen bé­kesség minden határidőn és az összekapcsoló szeretet bősége minden palotádban, minden templomodban, püspöksége minden paplakában! Zichy Gyula gróf a következőképpen válaszolt ezen beszedre : Melegen köszönöm kedves megemlékezésöket és szives megjelenésöket. Szent hivatásom követeli és szivem hajlama is arra ösztönöz, hogy a béke és szeretet azon szellemét, melyet a főrabbi ur oly szépen ecsetelt, főpásztori működésemben érvényre juttassam, hogy szeretet és egyetértés által embertársaink és hazánk javát együttesen elő­mozdítsuk. Fogadják mégegyszer köszönete- met. J. Engel József hitközségi elnök erre be­mutatta a küldöttség valamennyi tagját, akikkel a püspök kezetszoritva, következett a pécsi püspöki jogakadémia tanári karának tisztel­gése Mutschenbacher Győző dr. igazgató veze­tésével. — Kinevezés. Hiring Vilmos gyönki adó­hivatali ellenőrt Gyöngyösre nevezte ki a pénz­ügyminiszter adópénztárossá. — Egyleti Üuyek. A magyarkeszi egyen­lőség! olvasókör, a dunaszentgyőrgyi függet­lenségi 48-as polgári olvasókör alapszabályai jóváhagyás végett beterjesztettek. — Állatorvosi állás szervezése. Szekszárd rendezett tanácsú város hatósága mellé a földművelésgyi miniszter a belügyminiszterrel egyetértőleg városi m. kir. állatorvosi állást !• szervezett és ezt Bolyos Béla központi járási m. kir. állatorvossal — eddigi szolgálati b.e- j osztásának fentartásával töltötte be. — Halálozások. A tolnai származású Hof- bauer Adolf, a Magyar Foljmm- és Tenger- hajózási r. t. felügyelője, folyó hó 12-én Buda­j pesten elhunyt. A megboldogult a főváros elő- i kelő köreiben nagy népszerűségnek örvendett. : Temetésén impozáns módon nyilvánult meg a ! részvét. Jelen voltak: Thaly Emil, Horváth Ele- | mér, Egan Ede miniszteri tanácsosok, a Duna- gőzhajózási Társaság tisztikara, stb. Ilofbauer j Simon tolnai kereskedő bátyját gyászolja az j elhunytban. — Aschenbrenner Gyula pécs- egyházmegyei áldozópap, volt zombai segéd­lelkész, hosszas szenvedés után'folyó hó 12-én Ibafán elhunyt. — Molnár István decsi kántor tanító folyó hó 4-én 28 éves korában Decsen meghalt. — Helyiérdekű vasutaink közgyűlése. A fehér- és tolnamegyei helyiérdekű vasút rész­vénytársaság f. hó 15-én tartotta Budapesten 1 IX. évi rendes közgyűlését. 19u6 február 18. — A gerjeniek kérelme. A közigazgatási bizottság utasította Gerjen község elöljárósá­gát, hogy: községi iskolát állítson föl. A kép­viselőtestület kimondotta és pedig egyhan­gúlag, hogy a községi iskola létesítésére kép­telen, az erre vonatkozó határozatát megfeleb- bezi, a miniszterhez újra fölvételi kérelmet ad be azzal, hogy a gerjeni tankötelesek számait a környékbeli gazdasági cselédek gyermekei okozzák, akik a község terheihez nem járulnak és kérik a minisztert, hogy Gerjenben állami iskolát állítson fel. — Névmagyarosítás. Kohn Adolf és Kohn Ede kölesdi illetőségű budapesti lakosok nevö- ket ,,Kelemenu-re magyarosították. — Kinevezés. A pénzügyminiszter Tor- nallyai Miklós bonyhádi adóhivatali ellenőrt a ráckevei adóhivatalhoz pénztárossá nevezte ki.. — Adomány. A „Szekszárdi Takarékpénz­tár“ a szekszárd—tolnamegyei egyesült nő­egyletnek 20 koronát adományozott, melyért lapunk utján mond köszönetét a nőegylet elnöksége. — Dohánygyár Pécsett. Pécsett legköze­lebb állami szivarkagyár létesül. — A gyár számára a telket a város ingyen engedi át s a telek kijelölése után nyomban kiírják az uj. gyár építésére az árlejtést. — Görbö és Pincehely egyesítése A belügy­minisztériumban egy nagy közigazgatási reform van munkálat alatt: az anyakönyvi és jegyző- ségi kerületek egységesítése. E célból szüksé­gessé vált Görbő község egyesítése Pincehely- lyel, amit még az a szempont is követel, hogy Görbő a terhek viselésére csaknem képtelenné vált, miután pótadója 82° 0 es, ezen kívül még egyéb sok terhe van, többek között: iskola- fentartás, apaállatok, tiizoltószerek beszerzése. Az egyesítésre Görbő község hajlandó is és e tárgyban Pincehely község f. hó 13-án rend­kívüli közgyűlést tartott, amelyen Szévald Mó­ric főszolgabíró melegen ajánlotta az egyesítést. Görbő község részéről Holczer Lajos képviselő- testületi tag kérte az egyesülést, mire határo­zatba ment, hogy Pincehely község elvileg el­fogadja a csatoltatást, de ennek keresztülvitele az anyagiakat illetőleg a két község közötti megállapodástól tétetik függővé. — Késedelmeskedő orvos. A mórágyi kör­orvossá megválasztott Adler Károly dr. brezo- vai lakos állását többszöri felszólításra sem fog­lalta el és a hivatalos megkeresésekre nem is válaszolt. Minthogy a kör orvos nélkül nem lehet, Adler dr. választását vág}' meg kell sem­misíteni, vagy pedig őt a mórágyi körorvosi állástól meg kell fosztani. — Kivételes nősülési ügyek Dorkó János, őcsénvr, Snajder János závodi, Kurdos Bereeki Márton gerjeni, Eg! Adám kurdi, Leopold Jó­zsef esibráki, Gulyás József szakcsi, Füves József majsamiklosvári, Pesti György vásáros- dombói, Varga Sándor dolnimihbljáci, Ziener János öfalusi lakosok kivételes nősülési kér­vénye fölterjesztetett a honvédelmi miniszterhez, Tráser Péter bataszéki, Rausch János kurdi, Schell Ferenc bátaszéki, Fehér György faddi. Csöndes István faddi, Mundweiler István faddi, Reiszner János hőgyészi, Mokovics Adám mözsi lakos kivételes nősülési engedélyt kapott. 7’ibai Ferenc decsi, Rikker Adám tolnai lakosok ki­vételes nősülési engedélyt kértek. — Ismeretlen öngyilkos. A dombóvári szi­getben e hó 12-én egy fára felakasztott holt embert találtak. A nyomozás szerint öngyilkos lett. Az illető 70 éven fölüli, 170 cm. magas,, ősz haja és bajusza volt, szakálla borotvált, fogai nagyon hiányosak. Ruházata nyulbőr sapka, drapp daróc téli kabát, szürke posztó mellén}.', fekete kamgarn nadrág, jel nélküli vászon ing és alsónadrág, trikó ing és nadrág, eugos cipő. Azonkívül egy zsidó szertartásit u. n. cidákli volt rajta. Már több napja lóghatott a hulla. Csupán egy Bátaszékről szóló III. oszt. vasúti jegy volt nála. A ki az illető kilétéről felvilágo­sítást adhat, közölje a dombóvári főszolgabíróval. A legszebb asszony vagy leány is szük­ségét érzi néha szeplők^és más arctisztátlan- ságok eltávolítására. Ily esetben a legjobban ajánlható szerek a székelyhavasi bivalytejből készült «Alba» szappan (ára 1 korona), «Alba» arckrém (1 K 50 f.) és «Alba» höln}'por (1 K 50 f.), melyek semminemű ártalmas vegyi ter­méket nem tartalmaznak. Kaphatók mindenüt'. Készíti Balázsovich Sándor gyógyszerész, Sepsi- szentgyörgy 182. szám. — Végre azon kellemes helyzetben vagyunk mi is, hogy a magyar anyáknak egy örömhírrel szolgálhatunk és pedig, hogy a hírneves Scott- Emulsió immár Magyarország minden gyógy­szertárában kapható. A Scott-Émulsió csukamáj­olajból készül, mész- és nátronhypophosphit hozzáadásával és felülmúlja az összes, ebben a nemben nyers és közönséges csukamájolaj név alatt forgalomba hozott készítményeket. A Scott- Emulsió nemcsak' sokáig tartható, hanem köny- nyen bevehető és emészthető is és semmiféle kellemetlen utóize nincs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom