Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1906-12-23 / 52. szám
'l >()6. december 16. TULINIA VAf* Ol W& 9 Fába vésett szivek. Bent a sürü rengetegben, A tölgyeken, a cserjéken Fába vésett nagy s kis szivek Integetnek én elébem. Mindegyiknek a közepén Egy-egy férfi s egy ieánynév. Hogy azokat odavésték, Ki tudná azt, hogy már hány év! Ki tudná azt, hová lettek Azóta a lány s kedvese, Vigan, búsan végződött-e Az erdőben szövött mese ? Néha-néha fölkeresi Egy-egy pár az öreg cserjét S mosolyg rajuk a kérges szív, Örvend, hogy még megismerték. Ah, de nem egy, kit kedvese Hütelenül hagyott cserbe, Rá se néz a szivre, melyet Vésett hajdan tölgybe, cserbe. Ilyenkor a kérges szivek Bánatukban keseregnek, S redőikbői a friss fűbe Gyantakönnyek leperegnek. S hogyha éj száll le a földre S a vadon már komor, setét, Az egyik szív a másiknak Elmeséli történetét. Forradt hegü, kérges szivek A tölgyeken, a cserjéken Szólogatnak mélán, búsan: Régen volt az, régen, régen! Feleki Sándor. A fehér legyezős asszony. Irta: Anatole France A Szung tartományból származó Csuang- Cen tudós és tekintetes férfiú vala, ki is a bölcsességében annyira vitte, hogy minden múlandóságtól elfordulva elméjében s mivelhogy jó kínai létére, örökkévalóságokban sem hitt, hő lelkének alig maradt egyéb vigasztalása annál a megnyugvásnál, hogy mentnek tudta magát minden hivságaitól s gyengeségeitől a többi emberfiának, aki mind haszontalan kincsek és hitvány tisztességek után esen- kedik. Mindazonáltal valami különös jó foglal- tathatik ebben a megnyugvásban, mert holta után boldognak ismerték s irigyelendőnek Ítélték. Hát, amig az ismeretlen hatalmak élnie engedték, napos ég alatt, mosolygó zöldelés közepeit, Csuang-Cen megszokta, hogy ahol az élete telik, elmélkedéseibe mélyen elmerülve járjon- keljen, maga se tudva mért és merre. Valamelyik reggel, mikor véletlenségből a Nam-Hoa viruló hegyoldalaira tévedt, valahogy egy temetőben találta magát, ahol az ország szokása szerint vert tőidből való kis halmok alatt nyugodtak a halottak A szemhatárba vesző e számtalan sir láttára a tudós térfi mélyen elgondolkozott az embernek sorsán — íme, — igy szólt magában — ime a keresztut, metybe az élet ösvényei beletorkoljanak. Aki egyszer a holtak közt elhelyezkedett, nem tér többé vissza a napvilágra. Másvilágban Csuang-Cen nem hitt, mint ahogy nem hisznek benne az ő földijei sem, akiket kit vidám, kit bánat hajlandóságaik szerint, a halálban való ilyen egyenlőség gondolata vagy elborít, vagy földerít. Zöld és piros bálványképek sokasága mulattatja itt a szegény elköltözötteket. De Csuang Cen, aki a bölcsel- kedők büszke rendjéhez tartozott, üvegbáboktól nem kért vigasztalást. Ahogy elmélázva végigjáratta a szemét a temetőn, a pillantása egy fiatal asszonyon akadt meg, akin gyászruha volt, vagyis hosszú fehér köntös, durva szövéséi, varratlan. Ott ült az egyik síron, s egy fehér legyezőt fáradhatatlanul surrogtatok ide-oda a domb fölött, melynek a hantja még nedves volt. E különös foglalatosság oka felöl Csuang- Cent elfogta a kíváncsiság s a fiatal asszony felé közeledve tisztességtudóan igy szólt: — Asszonyom, merhetlek-e megkérdezni, kit hántolták itt el, s kegyed mely okon legyezi oly buzgalommal a földet, mely az élettelensé- get elfödi ? Bölcselkedő vagyok, aki mindeneknek végső okait kutatja — s im, itt állok, olyasmi előtt, aminek végére nem jutok. Az asszonyka megállapodás nélkül tovább jártatta a legyezőjét. Csak a fejét szegte le elpirulva s egypár szót mormolt, amit a tudós meg nem értett. Megismételte a kérdését, többször is, de hiába. A gyászoló asszony rá sem ügyelt többé — úgy tetszett, a lelkét teszi bele abba a karjába, mely a legyezőt jártatta. Csuang Cen hát tovább ment, kelletlenül. Tudta bár, hogy minden hivságos, mégis alelke hajtotta, hogy kutassa az okait az emberek cselekvéseinek, főképpen az asszonyi nemből valóknak. Ezeknek az alsóbbrendű teremtéseknek a fajtája erős, ha nem is éppen jóakaró érdeklődéssel töltötte őt el. Lassan folytatta vándorlását, közben vissza- vissza-nézett a legyező felé, amely mint egy nagy fehér pillangó szárnya, úgy repkedett a levegőben. Egyszerre csak egy öreg anyó állt előtte, akit eddig észre sem vett, aki intett a tudósnak, hogy kövesse. Egy sirdomb mögé vezette, amely a többinél valamivel magasabb volt, s igy szólott; — Halottam, mikor az asszonyomat megkérdezte, s az nem felelt. Szívesen megfelelek a kegyed kívánságának, elsőbb velem született tisztességtudásomnál fogva, de meg abban a reménységben is, hogy ad érte valamicskét, amin a papoktól bűvös papirost vehetek, hogy meg- nyujtsa az életemet. Csuang-Cen egy pénzdarabot vett ki a tárcájából, s az anyó igy kezdte: — Az a fiatal asszony, akit ott látott annál a sírnál, neve szerint Lu asszonyság, özvegye egy Tao nevezetű tudósnak, aki két héttel eze- őtt halt meg, hosszas betegség után. Az a sir az ő sírja. Igen nagyon szerették egymást. Még haldoklásban is Tao ur alig tudott belenyugodni abba, hogy megváljon a feleségétől s hogy itt hagyja élte s a szépsége virágjában, az szinte lehetetlen volt előtte. De jó és okos ember létére utoljára is belátta a szükségét mindezeknek, s megadta magát a sorsának Lu asszonyság, aki nem tágított az ura betegágyától, könnybe borulva esküdött meg minden istenekre, hogy nem éli túl a halálát; mint ahogy életében megosztotta a fekvőhelyét, úgy akar a koporsóban is az oldalán nyugodni. De Tao ur igy szólott: Én szerelmem, ne esküdj erre. — Hát akkor, — igy felelt az asszony, — ha az a sorsom, hogy túléljelek s a tündérek arra kárhoztainának, hogy a nap világát akkor is lássam, mikor a te szemed lezárult, tudd hát legalább, hogy soha a más asszonya nem leszek s egy uram van, amint ahogy csak egy a lelkem. — Ne esküdj erre, — szólt Tao. — Oh, Tao ! hadd esküdjem hát, hogy öt egész esztendeig várok, mig újra férjhez megyek. — Erre se esküdj, — felelt Tao. — Csak arra esküdj, hogy megőrződ emlékezetemet, amig a sírom hantja meg nem szárad. Lu asszonyság megfogadta szentül. Sajó Tao ur lehunyta a szemét, örökre. — A Lu asszonyság bánatát el sem lehet mondani. Forró könnyei majd kiégették a szemét. Éles körmöcs- kéi sebesre tépték porcellán arcocskáját. De minden múlandó, s e bánat vad hullámai is elültek. Harmadnapra a Tao ur halála után a hű asszonyság siyásza már emberiebb volt. Mondták neki, hogy az ura egyik tanítványa részvételét akarja neki elmondani. Nagyon helyesen úgy gondolkozott, hogy ezt visszautasítani nem illik és sóhajtva elfogadta. A fiatal ember csinos fiú volt, nagyon formás, egyet mást szólt Te úrról, teméntelen sokat Lu asszonyságról, a mondta az asszonynak, hogy gyönyörű, hogy érzi, hogy szerelmes belé. Az asszor hagyta. A fiatal ember megígérte, hogy vissz tér. S azóta Lu asszonyság éjjel-nappal c ül az ura sírján, s legyezi a nedves földe hogy mentül elébb fölszikkadjon. Hogy igy az anyó a mondókáját elmondt a bölcs Csuáng-Cen ekként gondolkozott: — Az ifjúság rövid — s az ifjú vérm szárnyat ad a vágy. Mindent összevéve, ez Lu asszonyság nagyon tiszteletre méltó szeméi aki nem akarja megszegni esküjét. Karácsonyi és újév Üdvözlő Káityák Disz-Ißvßlpnpirok Képeslap-albumok Gramofonok Emlékkönyvek és mindennemű iskolai- és irodafelszerelési cikk nagy választékban raktáron vannak MOLNÁR MÓI Könyv-, papír-, iró- és rajzszer-kereskedését SZEKSZÁRDOP MULATSÁGOK ! — A Szekszárdi Könyvnyomdászok hangversenynyel egybekötött Szilveszter esté! f. hó 31-én a Szekszárd-Szálló nagytermét lesz. Személy-jegy 2 K, családjeg3' (három s mélyre) 5 K. Kezdete este 8 órakor. Műs' I. Nyitány. Előadja a zenekar. 2. Élő szó (költemény), Vörösmarthy Mihálytól. Szav:< Müller Mátyás. 3. Szeretem a férfiakat (monolc Irta Schiller Irma. Előadja Gottwald Gabi. 4. I kedves ember (monolog), Gabányitól. Előz Petrovics Gusztáv. 5. Keresem az Istent (l1 temény). Irta Ábrányi Emil. Szavalja Wagl Antal. 6. Népdalok. Énekli Szelepcsényi Lat 7. Petőfi Sándor legendája (költemény), Kok! váry Józseftől. Előadja Tóth Pál. 8. DuJ Éneklik Müller Mátyás és Szelepcsényi La| 9. Magyar zene (költemény). Irta Szász Kár! Szavalja Almásy Mariska. 10. A férjvadász (I nolog), Fehér Árpádtól. Előadja Kazamér Emma II. Kupiék. Énekli Müller Mátyás. 12. Éjfélll Szilveszter (prolog). Irta — r — r. Szav Dömötör Ezsike. — A tiszta jövedelem a s; szárdi könyvnyomdászok helyi csoportjá könytár alapjára, részben a népkonyha ja1 fordittatik s ezért felíilfizetések köszöne hirlapilag közöltéinek. A zenét Garay Fei jónirü zenekara szolgáltatja. Tánc regg Táncrend a helyszínén lesz kiosztva. — rendező-bizottság mindazoknak, kik tévédé meghívót nem kaptak, szives elnézését kí : ebbeli reklamációjukkal szíveskedjenek a Mól nvomda személyzetéhez fordulni.
