Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1906-11-11 / 46. szám
Kéziratok vissza nem adatnakj A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. XVI. évfolyam. 46. szám. Szekszárd, 1906 november 11 TOLNAVARMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Elfiflzeteseket és hirdetéseket a kiadó- i hivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szokszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Ki a d ó h i v at a I i telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Förounkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. A boritaladó. I. Szőlömivelésünk, mely még alig heverte ki azt a rázkódtatást, amit a filloxeravész zúdított rá, újból válság előtt áll. De mig a filloxera álta fokozott veszedelem hatása csak fokozatosan, egy évtizednél hosszabb idő alatt nyilvánult az egész országban és közben már annak leküzdésére szolgáló eszközök is rendelkezésünkre állottak, addig a mostani válság összeroppanással fenyegeti egyszerre egész szőlőtermelésünket. Értve alatta az értékesítési nehézségek nyomán járó tulprodukció veszedelmét. Túltermelésről beszélni akkor, midőn a szőlővel beültetett terület ma még mindig körülbelül egy negyedével kisebb, mint 20 év előtt és mikor ma, dacára az ujonan telepitett szőlők nagyobb termékenységének, még mindig csak felét termeljük annak a bormennyiségnek, mit a régi időben, pedig azóta az ország lakossága is legalább 15%-kal szaporodott, első pillanatra visszásnak tetszik, de a valóságnak megfelel. Borfogyasztása hazánknak az utolsó évtizedekben olyan ijesztő mértékben csökkent, hogy ma az összes európai bortermelő államok közt (az egy Németország kivételével) a mi hazánkban van a legalacsonyabb átlagos bor- fogyasztás. Ezért áldoztak szőlőtermelőink emberfeletti munkát szőlőik felújítására, ezért fektettek bele egy félmilliárdnál nagyobb összeget — nagyob- bára nem is saját készpénzüket, hanem kölcsönvett tőkét — szőlőikbe, azért fáradtak, küzködtek, tanultak egy évtizeden át, hogy végre ez legyen az igyekezet pozitv eredménye ? De ezért áldozott a földművelésügyi kormány is 15 év alatt 17 millió koronát szőlőink felújítására, hogy TARC A. Előszó. * Irta: Mikszáth Kálmán. A többi iró csak mesél az Almanachban, de neken sírnom is kell az Előszavakban — arra vagyok odaállítva. Aminthogy variálom is már közel két évtizede azt az egy themát, hogy veszélyben van az irodalom, hogy a közönség közömbös, hogy a kormány rossz és hogy nem fogynak az elbeszélő müvek. Tréfás mártásban vagy komolyan, de évről-écre az körülbelül a refrain, hogjr nem fogynak. Uj aera lévén, az idén is panasszal kezdem ugyan, de megfordítom a jajkiáltást: — Borzasztóan fogynak az elbeszélő művek ! Huh ! Hogy riadnak fel erre a szóra Singer- YVolfnerék és hogyan kiáltanak fel: «Hol? Mit beszél az ur ? Hát meg van bolondulva ?» , Messzebb látó emberek azonban eltalálni vélik a csodálatos fordulat okát. No persze. Hiszen világos. A tulipán csinálja. Nemzeti fogadalom. Nem vesznek idegen portékát, tehát német, francia regényt sem, fogyasztják a magyar- elbeszélőket. * Almanach az 1907. évre. Szerkeszti Mikszáth Kálmán. Egyetemes Regénytár, XXIII. évfolyam 4—5. kötete. Singer és Wolfner kiadása. Ara diszkötésben 2 korona. azon nagy áldozatkészségének ez legyen a gyümölcse ? Már pedig a dolog úgy áll, hogy tizezerjei a holdaknak, melyek az- utolsó 3—4 évben lettek telepítve , még nem termőképesek, amellett a felújítási buzgalom számos hegyvidéken, de főleg az Alföldön még nem szállott alá, úgy hogy minden valószínűség szerint 5—6 év múlva jó esztendőben a mostani bornak kétszerese fog teremni. Mitevők leszünk akkor borainkkal és mily árakon leszünk kénytelenek akkor termésünket vesztegetni ? A kivitel fokozásában nem bizakodhatunk. A vámkülföldön a francia, olasz ás spanyol olcsó tömegborokkal árban soha sem leszünk képesek versenyezni. Az Ausztriába való kivitel fokozására sincs kilátásunk, sőt örülnünk kell, ha ezt a piacot továbbra is a mai mértékben megtarthatjuk. Ha nem sikerül belföldi borfogyasztásunkat lényegeeen felemelni, úgy az évről-évre szaporodó bortermések mellett még akkor sem lesz szőlő- gazdaságunk hasznothajtó, ha sikerül végre uj bortörvény megalkotása által a borhamisítást is jelentékenyen korlátoznunk, A bor ősidők óta nemzeti italunk. — És nincs még egy terméke hazánknak, melynek a világversenyben már a régi időben oly hírnevet lettünk volna képesek szerezni, mint épen a bornak. A mellett a szőlőmivelés egyik legfontosabb közgazdasági águnk. A magyar szőlőben fekvő érték a legalacsonyabb számítás szerint is az egy milliárd korona értéket meghaladja, mig a jelen alacsony évi termések értéke is 120—150 millió K közt ingadozik. Nincs még egy mezőgazdasági termény a gabonaféléken kívül, mely annyi évi napszámot igényelne, mint épen a szőlő. — Egy kát. hold Sajnos, nem igy áll a dolog, hanem az mégis tény, hogy az elbeszélő művek veszedelmesen fogynak. Vagy is inkább a meséik — mert nagy meddőség állott be ezekben. Az emberi agyvelő mindent könyebben termel, mint hajdanta, csak épen meséket nehezebben. A XX-ik század a számoké. Már a XIX-ik is az volt. A nevelés és az élet számokkal tömi meg már fejlődő korában az ember agy velejét s ezek, mint a zab a föld termő erejét, épen azokat a nedveket szárítják ki, melyek a meseköltéshez szükségesek. Mesékben pedig nagy a kereslet. A civilizált városi embernek immár életszükségletei közé tartozik reggel egy uj krágli és este egy uj színdarab. Az uj színdarabhoz ismét majdnem elengedhetetlen kellék az uj mese. De honnan vegyen a világ annyi mesét? A szinműirók vagy szinműgyártók (mert ez utóbbi mesterségen van a legtöbb) természetesen nem bírnak annyi sujet-t kigondolni és mivel az ő fejük is zug az arithmetikától, ismerik azt a kivonási számműveletet, hogy ha nyolc nincs meg a hatban, «veszek hozzá kölcsön». (Hej de nem jó volt ezt a magyaroknak igy tanítani.) Nos tehát, kölcsön vesz mesét valamely elbeszélő műből; regényt vagy novellát átcsinál színdarabnak. Rendesen jó művet választ (annyi esze van) minélfogva rendesen rossz színművet ír belőle. Mert a jó regényből minden valószínűség szerint rossz színmű kerekedik. Ejh, ugyan mi haszna van ebből az irodalomnak ? rendes évi megmunkálása kb. 80 napszámot követel, tehát az 503.000 kát. hold évenkint több mint 40 millió napszámot emészt fel. A szőlő-birtokosok számát együttesen 430.000-re tette az 1895-iki mezőgazdasági statisztika, ezek családtagjaikkal és a borvidékeken lakó napszámosokkal együtt, kiknek az év hat hónapjában a szőlő képezi legfőbb kereseti forrásukat, hozzászámítva a vendéglősök és borkereskedők, a kádárok, kovácsok, egyéb kisiparosok újabb tízezreit, akiknek megélhetése szintén a borral szoros összefüggésben áll, — bátran mondhatjuk, hogy összesen legalább 2—2x/2 millió ember, — tehát a lakosságnak 10—12 százaléka --van a szőlőmivelés fellendülésénél vagy pusztulásánál közelről érdekelve. De ha ettől eltekintünk is, társadalmi, kulturális és morális szempontok szólnak amellett, hogy borfogyasztásunk lehetőleg emeltessék. A bor a legegészségesebb szeszes ital. Egészségesebb, mint a sör, mely lustit és puffaszt és sokkal egészségesebb, mint a pálinka, mely a fogyasztás arányai szerint gyorsabban vagy lassabban ölő méreg. Mig a mértékletes borfogyasztás az egészséges ember erőit fejleszti, a betegeknek és lábbadozóknak gyógyszerül szolgál, az öregeknek életkedvet ad, addig a pálinka — bár pillanatnyilag talán, az izgatás folytán — ad is erőt, de a munkakedvet mindenesetre aláássa, az erőket csökkenti, a szellemi képességet megöli, a családi békét feldúlja, az embereket bűnre csábítja, elzülleszti, a jövő generációt nyomorékká teszi. Már pedig nálunk a borfogyasztás rovására a pálinkafogyasztás öltött ijesztő mértéket s igy az állam fejlődésének, a lakosság egészségének legfőbb érdeke, hogy ez az arány mielőbb a borfogyasztás javára billentessék. * * * Gyakran vetem fel ezt a kérdést a színműíróknak, de mert most majdnem minden fiskális színműíró, roppant értenek a disputához és kis híja, hopy ki nem fordítanak az igazságból. — Megfordítom a kérdést — disputái a színműíró — ön mondja meg, mi kára van belőle az irodalomnak ? Én'. Ejnye, hát nem kár az, hogy például Czobor gróf egy Rubens-festményből kabátot csináltatott magának a Mária Terézia álarcos báljába. Szinmüiró : Föltéve, de meg nem engedve, hogy az eset megtörtént, semmikép sem analógia. Ott a festményt előbb darabokra szét kellett szabni, mig itt épségben megmarad a regény is a színmű is. Én: Köszönöm szépen. Ha valaki az on feleségét elszereti, az ennek dacára is, önnek megmarad és mégis kifogást tenne ellene. Szinmüiró : Az más. Én: Ugyanaz. Illúzió dolga. De nincs-e minden költői mű éppen az illúziókeltésre számítva ? Egy jó regénybe annyira beleéli magát az olvasó, hogy az, amit a költő alkotott, ihletében érzett és látott, lemásolódik az olvasó kedélyvilágába. S szinte bántó, mikor mindez átidomitva, kitoldva vagy megcsonkítva, szóval szép formáiból kivetkőzve jelenik meg a színpadon. Hát mindez csak csinálmány, hát mindez nem volt igaz ? Az illúzió elszáll, mint a pára, a bűbájos mese összeomlik, két összekevert festékből egyik szin se marad meg, hanem egy
