Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1906-01-01 / 1. szám
1906. január 1. ■ OLNA VÁRMEGYE. 3 megüresedvén, azt Herényi Jenő alsónyéki jegyzővel töltötték be. — Gyűlés után bankett volt, melyen számos felköszöntő hangzott el. A Gindlicsalád községnek átcsatolására beadott kérvény fölterjesztetett a belügyminiszterhez. — Uzdborjád községben a sertésvész föllépett. — Mözs községnek iskolai segélyért beadott kérvénye pártolókig fölterjesztetett a közoktatásügyi miniszterhez. — Pakson a második óvoda és három pusztai iskola építkezési munkálataira a versenytárgyalás 1906. január 26-ikára tűzetett ki. — Kéty község utasit- tatott, hogy az eddigi menedék ház-vezetőt továbbra is alkalmazza. — Bedeg község uta- sittatott, hogy a menedékház-vezetői állásra pályázatot hirdessen. A pécsi püspök felszentelése Rómában. December 21-én ment végbe a római Vatikánban Sixtus kápolnájában a három magyar püspöknek, Zichy Gyula gróf, Balázs Lajos és Prohászka Ottokárnak felszentelése. Pontban 8 órakor megkondultak a Vatikán összes harangjai jelezvén, hogy Ő szentsége elhagyja lakosztályát s közeledik a kápolna felé. A kápolnát már 7 óra után Róma előkelőségei töltötték meg. A jobboldali első padsorokat a Zichy család és a pécsi egyházmegye küldöttsége foglalták el. A fölszentelendő püspökök a sekrestyében várták Ő szentsége érkezését, ki pontban 8 órakor érkezett meg gyalog. A menetet egy kamarás spanyol díszruhában, kamarási jelvénnyel nyitotta meg, utána 8 piros selyembe öltözött udvari lakáj következett, ezek után jött a testőrség kivont karddal, utána a főkamarásmester, a bíborosok, a szolgálatra beosztott püspökök és papok, majd az apostoli keresztet vivő pap, utána gyalog Ő szentsége áldást osztva jött, majd a papság, kamarások, a menetet a testőrség zárta be. Ő szentsége az oltár előtt székre ülve, megkezdődött a * *professio üdéi» aktussal a fölszentelés. Ó szentsége fölolvasta a püspökök kötelmeit, melyet a fölszentelendő püspökök térdelve hallgattak meg, letevén a hűség esküt. Ezután következett a mindenszentek litániája, majd az Accipe Spiritum Sanctum. A fölszentelendők vállára és fejők hátsó részére egy misekönyv helyeztetett, majd homlokuk egy fehér kendővel körülköttetett, mindkét kezük imára kulcsoltan egy karkötőbe helyeztetett. Ezután következett a fejnek és kezeknek szentelt olajjal való megkenese, melynek végeztével az ujonan fölszentelt püspökök átadták ajándékaikat Ő szentségének. Minden püspök egy kis aranyozott hordóban bort, egy ezüst korsóban vizet, egy tálcán kenyeret és hármas gyertyát adott ajándékba. Ezután mindhárom püspök külön-külön letette a hüségesküt 0 szentsége előtt térdelve, ki fejükre tette a püspök- siiveget, felhúzta a gyűrűjüket s átadta a pásztorbotot. Ő szentsége és a szolgálatot teljesítő püspökök megcsókolták a fölszentelteket, akik végigmenve a templomon és visszajőve az első püspöki áldásban részesítették a jelenvolt közönséget. Visszaérkezve az oltárhoz ő szentségének hódolatukat mutatták be«admultos annos» szavakat hangoztatva eléje járultak, megcsókolták a lábát, gyűrűjét, majd Ő szentsége ismét meg csókolta őket arcuk mindkét felén. A mise befejezése után <) szentsége áldást osztva visszavonult lakosztályába, követve a fölszentelt püspökök által. A fölszentelés után villásreggeli volt Széche n Antal gróf osztrák-magyar nagykövetnél, esti 7V2 órakor pedig estebéd Merry dell Vall bíboros államtitkárnál, amelyen a pécsi küldöttség tagjai közül: Szeifritz István és Hanny Gábor praelatusok, Wosinsky Mór apátplébános, Szilvek Lajos theologiai tanár és dr. Egry Béla országgyűlési képviselő vettek részt. Másnap délelőttfél 10 órakor Őszentsége külön kihallgatáson fogadta a pécsi egyház- megyei küldöttséget, melyhez a legtisztább latin nyelven a következő beszédet intézte : «Nagyon szép tőletek, kedves fiaim, hogy ti felszentelt püspökötök tiszteletére saját buz- góságtokból megjelentetek a consecration, látszik, hogy szerető atyát óhajtotok bírni az én kedves fiamban, a most felszenteltben, ő benne csakugyan ilyent nyertetek. Ajánlom őt a ti benső szeretetetekbe, fogadjátok őt szivetekbe és segítsétek neki megkönyiteni a kormányzást, amely a mai viszonyok közt nem egyszer nehézségbe és akadályba ütközik. Ő, ami kedves fiunk viszont általunk eddig is ismert jó akaratával és buzgóságával mindenesetre azon lesz, hogy úgy a saját lelkiüdvét biztosítsa, .mint a tieteket is munkálja. Fogadjátok egyébként részemről a mai szent ünnep alkalmából ti, akik az ő iránta való szeretetteljes vonzalomból, ily szép számmal megjelentetek, áldásomat úgy magatok, valamint a vezetésiekre bízott hívők részére, különösen ti lelkipásztorok közölhetitek áldásomat híveitekkel, ti pedig akik kathedrán működtök, tanítványaitokkal. ruházásokra, melyek a város egyetemes érdekeit szolgálják és a városi élet kifejlődését előmozdítják, szívesen áldoz és nem tekint arra, hogy valamelyik közhasznú újítás esetleg hány százalékos pótadóemelést igényel. Viszont minden olyan kiadás, mely a haladást hátráltatja és a közszükségletet ki nem elégíti, fölösleges és mellőzendő. Az 1906. évi költségelőirányzat szerint a kiadások összege 128,436 korona 31 fillért, a bevételeké 73,148 korona 79 fillérre rúg. 41 százalékos pótadóval lesz tehát az 55,287 korona 52 fillér különbözet fedezendő. KÖZSÉGI ÜGYEK. Jegyzők gyűlése. Tolnavármegye központi járásának jegyzői e hó 20-án délelőtt tartották meg évi közgyűlésüket. — A közgyűlést P u r t h Adolf bátai főjegyző, elnök nyitotta meg. A jegyzőkönyv hitelesítésére Bérén yi Jenő és Komman- dinger Kálmán kérettek fel. A tárgysorozat következő pontja Nunkov its Ferenc nyug. főszolgabíró köszönő levelét tartalmazta, melyet annak idején közöltünk is. — Molnár Mór könyvnyomda tulajdonos levelét, melyben Nun- kovits Ferenc részére készített albumot és az alapszabályokat az egyletnek díjtalanul ajánlja fel, köszönettel tudomásul vették. — Az 1905. évi költségvetést 100 kor. bevétellel és 100 kor. kiadással tudomásul veszik s elhatározzák, hogy tagsági dij fizetése csak 1906. évre kötelező, mig 1905. évben csak felvételi dijat tartoznak fizetni a tagok. Ezután Virányi Károly sióagárdi jegyző dolgozata olvastatott fel, mely azt tartalmazta, hogy az 1883. évi 44. t. c. alapján szerzett es eddig a jegyzők mellékjövedelmét képezett végrehajtási költségek ezek által továbbra is jogosan felvehetők-e ? A törvényekre hivatkozó szép dolgozat a költségek fölvétele mellett foglal állást, mert az nem ütközik törvénybe. — A marhalevél kezelési dijak hova- forditásáról készült szabályrendelet elfogadtatott s a járási főszolgabirák kéretnek föl e szabály- rendelet életbeléptetésére. — Zsigmond Elemér harci jegyző nagy gonddal, körültekintéssel készített tervezetét a községi világításról, tanulmányozás végett Berényi Jenő, Virányi Károly és Zsigmond Elemérből álló bizottságnak adták ki. — Az alapszabályok által meghatározott első értekezletet Purth elnök indítványára Bátán tartják meg. — A választmányi tagsági helyek egyike J á n o s i t s Károly lemondásával A véletlen úgy akarta, hogy visszatérőben Monte Carloba ugyanarra a tramvay-kocsira kerültem, metyen már az én rokonszenves párom helyet foglalt. A délvidékiek közlékenysége csakhamar közelebb hozott minket egymáshoz és mire a tramvay a meredeken feljutott és a Casinóhoz ért, mi már jó ismerősök voltunk. * * Ezután csaknem naponta találkoztam velük. Rendszerint a tenger partján sétáltak a galamblövészek pavillonja fölött, a parkban. Az asszonynak kedvenc foglalkozása volt a galambok etetése, melyek Berlioz szobra körül szeretnek gyülekezni. Kukoricát és rizsszemeket szórt nekik és boldog volt, ha a .szelíd szárnyasok körülröpködték a fejét és tenyeréből csipkedték a magvakat. Hogy ilyenformán megismerkedtem velük, megtudtam, hogy Dijonban laknak. A férj nyugalomban levő katonatiszt. Rangjára nézve lovassági kapitány. Feltűnt nekem, hogy noha évek óta látom ezt az érdekes párt Monte-Carlóban, még sohasem találkoztam velük a Casinó játéktermeiben. Hiszen igaz, hogy a Riviérára üdülni járnak az emberek, de azért csodaszámba megy az az ember, aki a hires casinónak rendes látogatója ne volna és aki olykor olykor próbára ne tenné a szerencséjét a roulette asztalnál vagy a trente-et-quarante kártyáinál. Az én dijoniaimat sohasem láttam a játékteremben. Legfeljebb, ha az atriunban találkoztam velük, hova felvonásközben valamely opera előadásáról kijöttek. De a játszó terembe nem léptek be soha. Egy délután, ahogy a Caffe de Paris előtt ozsonnáztunk, szóvá tettem ezt az észleletemet. A kapitány ur legyintett a kezével. Aztán az ő rokonszenves hangján mondá: — Mi eljövünk minden esztendőben Monte Carlóba. De csak — hálából. A casinó, a játék nem izgat minket. De sőt engem fogadalmam is visszatart attól, hogy a játéktermekbe lépjek. Az igaz, hogy nem is kívánkozom. Eljövünk hálából és mert az itteni levegő jót tesz a feleségemnek is, nekem is. No meg aztán mert rajongunk a vidék csodás szépsége iránt. De játszani — uram — én itt többé nem játszom soha ! — Hát annyira elítéli a játékot ? — A világért sem. Hiszen mondom önnek, hogy engem a hála hoz ide vissza minden esztendőben. Mert én ama kevesek közé tartozom, akik életüknek egész boldogságát, reményeiknek, vágyaiknak minden teljesítését Monte-Carlónak köszönhetik. Nem jól fejeztem ki magamat: nem Monte-Carlónak, hanem a monte-carlói banknak és madame de Gastnak ! — Mondhatom uram, azzal is kevés ember dicsekedhetik, hogy a bank boldoggá tette volna. — Én pedig ezek közé tartozom. — Elmondja nekem a történetét i3 — Miért ne ? Nagyon szívesen! Rendeltünk egy-egy bockot, aztán az én kapitányom a Caffe de Paris terraszán, hova melegen sütött a februári napsugár, a következőket beszélte: * Fiatal hadnagy voltam. Teli rajongó álmokkal, fényes nagy jövőről. Enyém volt az élet, enyém volt a világ. Nem volt ugyan va- gyonom és csupán szerény fizetésemből kellett megélnem, de hát mit gondoltam én az anyagi nyomorúságokkal. Vígan éltem napjaimat vidám cimboráim, gondtalan tiszttársaim között és ha olykor túl is léptem szűkre szabott budgetemet, az se volt baj, hiszen azért hadnagy az ember, hogy tudjon adósságot csinálni. És én csináltam is. Ettől ugyan nem fájt a fejem. És nem fájt a fejünk egyikünknek sem. Azért voltunk fiatalok és hadnagyok. Napjaink vidáman folytak és ha egyszer egy mámoros éjszaka után el- szontyorodtunk, cifra álmokat szőttünk aranygallérokról és a tarsolyunkban rejtőzködő mar- sallbotról. Mint ilyen gondtalan, vidám hadnagy — a nagy hadgyakorlatok idején — ismerkedtem meg egy leánnyal. Azzal a leánnyal, aki egész életemnek a sorsa lett. Egy kis faluban itt Nizza mellett, hozzájok kvártélyoztatott be az én jóságos csillagzatom. Ez a mi találkozásunk egészen olyan volt, minőt a regényekben szoktak megírni. Én mindjárt, ahogy legelőször azt a lányt megpillantottam, tisztában voltam vele, hogy — je suis arrivé. Eljutottam életem céljához. Ez
