Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)
1905-02-12 / 7. szám
XV. évfolyam. tízekszárd, 1905. február 12. 7. szám. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kiviil elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKA! ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP 31eo-jelen minden víisái*nap. Szerkesztőség es kiadóhivatal : Szekszardon, Vár-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon - szám 18. — K i a d ó ti i v a t a I i telefon - szám ll> Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főmunkatárs : D r. LEOPOLD K ŐRNÉL. FÖLDVÁRI 2V1IH Á LY. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint, számíttatnak. Ä tizenkettedik óra . . . Irta: Máthis Kálmán. Lezajlottak az oly nagy érdeklődést keltett képviselő választások, térjünk át egy pillanatra saját házi ügyünkre, boraink mikénti értékesítésének fontos kérdésére. Talán egy bortermelő vidéke sincs Magyarországnak, melyen a jó termés és a kereslet, avagy a rosszabb év és a gyengébb értékesítés között való szoros összefüggés annyira mutatkoznék, mint éppen minálunk. Hiszen itt mindenki bortermelő, az ügyvéd, az orvos, tisztviselő, kereskedő, iparos, mezőgazda mind szőlővel vesződik, legtöbben minden vagyonukat, sőt hitelüket beléfek- tették a hegyekbe; az Agrár banknak sehol sincs annyi kölcsöne, mint Szekszárdon, jele, hogy a lakosság reménységét, boldogságát szőlőiből várja. A régi jó idők elmúltak; Czöllner, Schneider nagykereskedők elmaradtak, Jálics, Palugyai ritka hollók Szekszárdon, Jálics pinczemestere néha, midőn Villányba megy borért, benéz mihozzánk is, s ha jó esztendőnk volt, 5—600 hektolitert vásárolt, egyébkor, — mint az idén is — csak Villányt boldogítja. Ezen nagykereskedők eljárását az indokolja, hogy a viszonyok is alaposan megváltoztak; mig egyrészről a íillokszera- vész alatt bekövetkezett gyér szüretek' miatt a kereskedők más borokhoz, más vidékekhez szoktak, addig a nagy uradalmak vették kezükbe a bortermelést, 100 és 100 holdas homoktáblákat ültetve be fajszőlőkkel, sőt hegyi szőlőket is nagyban telepítettek, mint a hőgyészi, a lengyeli gazdaságok, melyek még abban a kedvező helyzetben is vannak, hogy szakemberek vezetése mellett kitűnő pinczészettel ellensúlyozzák a szekszárdi borok kiválóságát. Ha mi ezekktd a nagy termelőkkel nem konkurálni, csak velük együtt haladni akarunk, ha azt akarjuk, hogy a fogyasztó közönség és ezek közvetítői, a kereskedők ízlését kielégíthessük -- gyenge erővel, egyenkint mit sem telietünk, — tömörülnünk, szövetkeznünk kell, meg kell az évek előtt fölmerült eszmét: a pinczeszövetkezetet valósítani; szem előtt tartva, hogy a szövetkezetek tulajdonképeni célja és közgazdasági hivatása a gyengék erősítése. 5 — 6 évvel ezelőtt elvben megegyeztünk abban, hogy nagy szükség van pincze- szövetkezetre, de nem tudtuk egymást kapa- czitálni, hogy mustban vagy szőlőben adjuk-e be termésünket. Egy bizottság küldetett ki ezt a kérdést tanulmányozni . . . Hogy helyesebb a szőlő beszállítása és igazságosabb a becslése, az kétségtelen, és az eddig alakult pinczeszövetkezetek ezen az alapon szervezkedtek, csupán néhány, a borára kényes, no meg valljuk be, kissé ellogult gazda kardoskodhat a must vagy a bor beadása mellett. Különben az utóbbi kedvezőtlen értékesítési viszonyok, melyek ellenében lényegesebb javulást senki se remél jen, a szövetkezet ellenzőit is megpirították, a tanulságot ők is levonták az eseményekből. Nézetem szerint nem csak az olasz bor beözönlésében, (ami hála Istennek végre megszűnt), keresendők az okok, melyek miatt a külföldi és jobb vevők, most midőn van borunk bőven, el-el maradnak, hanem főleg abban, hogy a kereskedő egyforma bort Szekszárdon már 100—200 hektón leiül nem TARCA. ______ Hi r a falunkból. A fiatal bárónk nagy maga untába Rózsafát oltott a Gálék udvarába. Hej hogy irigyelték a ritka virágot, Gál Magda sorsát a többi parasztlányok. S az a semmi kis fa beválik csodának S szerencsét termett az egész Gál családnak! Füstölgő vig kéményt a Gálné házára, Selymet a Gál Magda sugár derekára. De az oltott rózsa mire kivirágzott: Nem ültek egy padba Magdával a lányok. . . S mire az őszi dér a rózsát meg este.: Valami nagy bánat Magdát eltemette. Nincsen szebb virág a pünkösdi rózsánál, Falusi lánynak a magaszőtt ruhánál! SZABOLCSRA MIHÁLY.-A_ nevelőnő. Irta: Molnár Gyula. Arnothy, 40 éves, magas, széles vállak, vöröses-barna szakáll s bajusz, élénk barna szemek, a duzzadt ajkak körül állandóan hizelgő mosoly. Az alak e'egáns és divatos, az arcz rokonszenves, bár határozottan ravasz. Márta, a felesége, 28 éves, elhízott termet, széles csípők, az arcz gömbölyű, fölötte egyszerű a tekintet ;ó-ágos, minden mélység nélküli. Amelie, nevelőnő, 20 éves, sugár alak, ábrán dós szőke fej, világoskék szemekkel. A hosszú nyak sajátszerü leányos ! ájt kölcsönöz alakjának. Klárika, ötéves, fürtös babaarc, mitsemmondó szemek, a melyek állandóm játékot látszanak keresni. (Gyermekszoba. Nagyobb és kisebb ágy, könyvszekrény, nagy asztal, melyen szétszórtan mindenféle képeskönyvek, ákom-bákomos irka-firkák. A szőnyegen egy sereg kisebb- nagyobb, szőke és barna baba. Az ablaknál női Íróasztal.) (Amelie az iróas tálnál levelet ir, a kis Klárika a szőnyegen hen'ereg s babát öltöztet. Arnothy halkan kinyitja az ajtót s bedugja fejét.) Amelie: . . . «s ha tudnátok, mennyire vágyom már haza, közétek, édesanyára ölelő karjai közé s pici hugocskám csókjai után ...» Arnothy: (halkan bejölt, Amelie háta mögé áll, a levelébe pi-log). Klárika (föl ekint, megpillantja Arnotbyt, babáját nyújtja) : Hogy tetszik neked papa, ez a sárga ruha? Amelie (riadtan tekint hátra, hirtelen e takarja a levelet, föláll, mélyen elpirul): Ah ! nem is vet 'em észre ! Arnothy (lehajol Klárika babája után): Folytassa kedves Ameüe! Ez a sárga ruha szép, de jobban illenék ez a piros, meg ez a kék'’ szalag. Láss hozzá, s öltözesd tel újra. Klárika (visszakapja a babát s hamar ö’töz- tetni kezdi a piros tuhába) : Ha gondolod, papa, megteszem a kedvedért. talál, — tehát elmegy oda, ahol azt megkapja, kiskereskedők pedig a szekszárdi ezrekre menő drágább bort meg nem vehetik, sem a vendéglősök, kiknek kierjedt és palaczk-érett borra van szükségük; ez utóbbiak a kereskedőt szívesebben felkeresik, mert kész bort és hitelt találnak, a mit a termelő nem adhat nekik. Lássuk, hogyan segít a pinczeszövetkezet állapotainkon. Feltéve, hogy jobb bortermelőink tömegesen belépnek, lesz gondos szüretelés mellett a szövetkezet pinczéjében 5 — 10 ezer hektoliter, sőt ennél több szekszárdi vörös bor, mely kitűnő hírnév énéi és egyformaságánál fogva, némi külföldi ismertetés mellett — a legkiválóbb külföldi kereskedők figyel mét felhívja, akik nem restelltek majd ide- 1 áradni. Ezzel a régi jó hírnév, a biztos vevők, a jó árak el lesznek érve; a szövetkezet prosperál, hisz aránylag olyan kevés a vörös bort termő hely és ezek közt is elsők közt áll a miénk. A mi a szövetkezet rezsijét illeti, az hektoliterenként elosztva, meg sem közelíti egyesek mai szüreti, pincze fentartási költségeit. Az egyes termelők pedig már szüretkor látják egész évi fáradtságuk gyümölcsét, amennyiben a termés beadásakor már 70 — 80°/o előleget kaphatnak, a többi jól esik később, tavaszszal, mikor megindul a szőlő-munka; egyúttal a költséges szüreteléssel, a must, majd bor kezeléssel felmerülő költségektől is megszabadulnak. A pinczeszövetkezet a szőlő munkához szükséges szerek, védekezési anyagok raktáron tartásával is segíthet tagjain, ez. is olcsóbbá, kényelmesebbé teszi a szőlő fentartását. Azt pedig mindnyájan tudjuk, hogy a Arnothy (Amelie felé fordulva): Miért nem folyt da? Amelie (zavartan): Ó, hisz ráérek még . . . Arnothy (leül, egy pillanatig magi elé né', aztán fö tekint Ameüe arcába, mintha gondolatait akarná fürkészni): Mondja csak, annyi a vágyódik haza ? Amelie: Istenem, t ibb mint egy éve, hogy nem voltam otthon. Arnothy: Hát mikor akarna u’azni? Amelie: Egyelőre nem is gondolok rá. Svájc messze van ... és az u!a ás költ-égés dolog. Arnothy: És ha azok a költségek, mint a mesebed sült galambok az égből alápottyannának ? Amelie: Nem szoktak azok alápo tyam i ! Arnothy: No. de '.együk föl, hogy még s . . . hiszen az ember megütheti a főnyereményt is . . . Amelie (lesütött szemekkel) : Nincsen sorsjegyem se . .. . Arnothy: Ha Isten akarja, sorsj-gy né kül is megüti. Tegyük fői, hogy én adnék útiköltséget Nem előlegként, hanem . . . Amelie (nyakig elpirult): Nem fogadhatnám el. Arnothy : Miért nem ? Amelie (vállait vonogatja). Arnothy: Kedve^ Ameüe, ön vágyódik haza anyja, meg a kis húgai után, pénze nincs, nem marad egyéb háira, mint elfogadni tő'em ajándékként az útiköltséget ... Ne szóljon még ... Ez egyszerűen kettőnk ti ka lesz Amelie (arca lángoln kezd): Nem, nem . . . Arnothy: Ne magyarázza félre. Kije e;,tem, hogy önzetlenül teszem.
