Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)
1905-10-01 / 40. szám
Szekszárd, 1905. október 1. XV. évfolyam. 40. szám. TOLNAVARMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési ár: Egész évre . . . 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára .. . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdin. Egyes számok ugyanott kaphatók. Meg- jelen minden vasárnap. Szerkesztöseg es kiadóhivatal : Szekszárdim. Vár-utca 130. sz. Sz rkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Főmunkatárs : Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. —lk. Megdöbbenéssel és hazaíiui fájdalommal veszünk tudomást a bécsi Burgban szeptember 23 án lefolyt eseményekről. Megdöbbenéssel és hazaíiui aggodalommal látjuk az eseményeket, melyek lavinaszerű omlással zúdulnak reánk és vészt hozhatnak koronára és nemzetre egyaránt. A koronának rossz tanácsot adtak azok, kik merev és dacos álláspontjának a nemzetet mélyen sértő formában való fenntartására beszélték rá. Az a bizonyos fátyol, melylyel eltakartuk a múltakat, önkénytelenül föllebben ezekben a napokban és a történelem világánál a múltak szomorú eseményeit látjuk megismétlődni. Még abból az időből, midőn a Habsburgokat világbirodalmi eszmék és törekvések vezérelték, négy század óta, több — kevesebb megszakítással, folyik a harc nemzetünk függetlensége és állami önállóságunk ellen. A beolvasztás és idegen befolyás ellen mindig csak alkotmányos eszközökkel védekeztünk. Törvényeink és alkotmányunk minden erejét kellett a hatalommal és az erőszakkal szembe állítani. A nemzet belenyugodott a királyi hatalom kiterjesztésébe, mert belátta, hogy a nemzetnek erős királyságra van szüksége. A király és a nemzet között négy század óta megújult harcok nemcsak a királyok kiválóbb egyéni tulajdonságainak fogyatékosságából származtak, hanem abból is, hogy fejedelmeink egyidejülev más országok koronáját is viselték. Azok az országok, melyeket a közös fejedelem együttesen birtokol, más-más nyelvvel, más-más érzelmi világgal, más-más nemzeti jelleggel, más-más nemzeti vágyakkal és érdekekkel bírnak. Eme érdekek különfélesége összeütközésekre és háborúskodásra vezet. A korona és nemzet között legutóbb csaknem húsz évig dúló viszálynak vetett véget az 1867-ik év, amidőn is királyunk az ország részére kiadott királyi hitlevéllel és koronáztatásakor letett királyi esküvel megfogadta, hogy Magyarországot jogaiban, törvényeiben, szokásaiban meghagyandja és hogy az ország alkotmányát, törvényes függetlenségét fentartandja. Az ország törvényei közé iktatott királyi hitlevél és eskü után nyomban következett az 1867. évi XII. t.-c., mely a magyar korona országai és az ő Felsége uralkodása alatt álló többi országok között fenforgó közös érdekű viszonyokat szabályozza. Tudják-e a király tanácsosai, hogy a magyar alkotmányt és törvényt sértették meg azzal a papírlappal, melyet ő Felsége a koalíció vezéreinek átnyújtott. A király, mint legfőbb hadúr, hadi parancsot adhat az ő hadseregének, de nem a nemzetnek, nem az ország gyűlésnek, nem a kormánynak. A parlamentárizmussal egyáltalán nem egyeztethető össze, hogy a korona programmot ad az országgyűlésnek vagy azok | pártjainak, csak autokratikus, de nem alkotmányos államforma engedi meg, hogy a király úgyszólván rádiktálja a nemzetre az ő programmját, az általa megkövetelt kormányzati föltételeket. Ez a nemzet önrendelkezési jogának megsértése, a nemzeti akarat szabad érvényesülésének megcsúfolása. Tiltakoznunk kell tehát, erővel és méltósággal, a nemzet jogainak akár elkobzása, akár pedig megcsonkítása ellen. A király által, az 1848 évi III. t.-c. ellenére, miniszteri ellenjegyzés nélkül megállapított öt pont tartalma törvénytelenségének részletes kimutatásába bele sem bocsátkozunk — elég, ha egyedül magát a tényt leszögezzük, hogy parlamentáris országban a király programmot nem készíthet, programmot nem adhat, mert csak a parlament szabhatja meg a követendő politika irányát. A magyar alkotmány, a magyar államiság és a nemzeti jogok védelmében a Bécs- ből vagy bárhonnét, a korona vagy bárki részéről jövő támadások ellen össze kell tehát fogni, össze kell tartani, hogy az idegen és törvénytelen beavatkozást visszautasítsuk. Amikor ezt nyiltan kimondjuk, nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a koalíció politikája jó részben az oka annak, hogy idáig jutottunk, hogy az ország ilyen végzetessé fajulható bonyodalmakba keveredett. Végzetes hiba volt a koalíció részéről az országnak összes nagy érdekeit egyetlen kártyára föltenni. A magyar vezényszó, még ha megkapjuk is, ami — sajnos — úgyszólván kizártnak tekinthető, nem képvisel olyan nagy érdeket és értéket, hogy ezért az ország egyéb nagy érdekeit mind kockára tenni és feláldozni szabad volna. Háromnegyed év óta tart a válság. Az egész állami élet meg van akadva, meg van bénítva. Az állami tevékenység csaknem szünetel. Közgazdasági téren általános a pangás és a depresszió Ipar, kereskedelem, vállalkozás stagnál és tesped. A beruházási javaslatok, amelyek ezer és ezer munkáskezet foglalkoztathatnának és számos vidéknek a köz- gazdasági viszonyok érdekében évtizedek óta nyilvánult törekvését megvalósíthatnák, nem hajthatók végre. Az adófizetés szünetel — az állami pénztárak kiüresedő félben. Az ujon- cozás késik és a tartalékosokat vonják el a polgári munkától. A királylyal való viszonya a nemzetnek kiegyenlithetetlennek látszó éles és kínos konfliktus elé került. A főváros utcáin ártatlan emberek vére folyik... Es mindez a kár, hanyatlás, pangás és bonyodalom a magyar vezényszóért történt, anélkül, hogy azt kivívtuk volna, avagy, hogy annak elérésére ma több kilátása volna az országnak, mint volt a harc kezdetén, háromnegyed év előtt. A koalíció és első sorban annak vezérei, amikor ebbe a harcba belementek, nem tudjuk szemügyre vették-e ennek a harcnak összes esélyeit, veszélyeit, a pusztításokat, melyeket okoz és az eredményt, amely a legkedvezőbb esetben elérhető. Kossuth Ferenc különben maga beismerte nem egyszer, hogy a küzdő felek erőviszonyai igen egyenlőtlenek és hogy ebben az erőpróbában fájdalom, mi vagyunk a gyengébb fél. Deák Ferenc és Andrássy Gyula, a bölcs és kitűnő hazafiak nagyon jól tudták, hogy miért iktatták a hadsereg vezényletét és szervezetét illető kiváltságokat ő Felsége felségjogainak sorába és hogy a kiegyezés létrejöttekor miért tartották opportunusnak a közös hadsereg nyelvkérdését a status quo szerint fentartani. A kiegyezés a béke műve volt és ezen az alapon, mint a tények igazolják, érte el Magyarország hatalmas föllendülését, mai kulturális és gazdasági nagyságát. És hogy a vezényszóra nézve 67-ben elfogadott álláspont nem az volt, melyet most utólagos interpretációkkal magyarázgatnak és uton- utfélen hangoztatnak, az kitűnik magának Andrássy Gyula grófnak egy beszédéből, mely a minap akadt kezünkbe. A honvédségről szóló 1868 évi XLI törvénycikk képviselőházi tárgyalása alkalmával, 1868 évi augusztus hó 7-én, amikor a törvényjavaslatnak a vezénynyelvrőlszóló 18. §-ánál Papp Máté nemzetiségi képviselő azt kívánta, hogy azon zászlóaljakban és századokban, melyekben a honvédek többsége nem magyar nemzetiségű, a vezénynyelv a többség anyanyelve legyen, Andrássy Gyula gróf miniszterelnök, mint honvédelmi miniszter, szószerint a következőket válaszolta : «A vezényleti nyelv nem lehet több, mint egy, nem lehet kettő; és ugyanazon ok, mely a magyar törvényhozást arra bírta, hogy a közös hadseregben se két, hanem csak egy vezénynyelvet fogadott el, ugyanazon ok bizonyára mind a képviselőket, mind Magyarország minden lakosát arra fogja bírni, hogy átlássák, hogy több, mint egy vezényleti nyelv a magyar hadseregben ép oly kevéssé lehet, mint a közös hadseregben (Elénk helyeslés.)» És ugyanez volt Gróf Andrássy Gyula álláspontja 1889-ben, melyet az első nagy véderővita alkalmával tartott nevezetes beszédében elfoglalt. Avagy kérdjük, hogy Széli Kálmán és Tisza István, látva az ország hangulatát, nem hozták volna meg a magyar vezényszót, ha annak megvalósítása nem ütközött volna elháríthatatlan akadályokba, ha nem győződtek volna meg róla, hogy mennyi kockázat, baj és válság hárul a nemzetre ennek a kérdésnek forzirozott követeléséből. És szabad volt-e, helyes volt-e, az ország közvéleményének felkorbácsolásával, ennyire élére állítani ezt a kérdést, melyet Apponyi nemzeti párti korában az ellenzéken 20 év alatt sem követelt soha egyetlen egy beszédében. A koalíció intézi most az ország sorsát és annak ügyeit. Hazafiságát és szándékainak tisztaságát soha kétségbe nem vontuk. De vádoljuk az előrelátás és a kormányzásra való rátermettség hiányával és hogy a politika művészetében inkább amatőrök, mint mesterek. Hátralékos, előfizetőinket egész tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek, IK irály és nemzet.
