Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)
1905-08-06 / 32. szám
1905. augusztus 6. TOL.N A V AF 5r 3 Harmadszor is a bonyhádi választás. A bonyhádi választás ötletéből a »T. K.« részéről a »Tolnavármegye« ellen intézett támadásra vonatkozólag kimutattuk, hogy a »T. K.« kötekedése „nem-igaz“ alapokon nyugszik és a mi legsajátabb jogainkba való hívatlan bele- avatkozá.sban csúcsosodik ki. Egyúttal egy kérdést intéztünk a »T. K«-höz, amelyre — igen vagy nem — választ kértünk. A válasz, legnagyobb csodálkozásunk'a, elmaradt. Ellenben a csütörtöki számban Horváth Ignác ur, a »T. K.« főmunkatársa személyeskedő támadást intézett lapunk főmunkatársa: Földvári Miháiy ellen. Megvalljuk, hogy a »Tolnavármegye« elvből nem barátja a személyeskedő hírlapi vitatkozásnak. Ezúttal azonban, minthogy Horváth Ignác ur jónak látta ez ügyet a személyeskedés terére vinni át, mi sem akarunk előle kitérni és — átadjuk a szót megtámadott főmunkatársunknak. Horváth Ignác urnák. Ha Ön, mint írja, csak azért nem válla- szolt a »Tolnavármegye« cikkére, mert én, Földvári Mihály, — mint Ön állítja — »Kossuth Ferenc és Apponyi Albert gróf „neveit“ kisbetűvel Írtam«, akkor, ha egyéb gátló körülmény nincs, bátran kinyomathatja a válaszát, mert az az állítás, hogy én Kossuth Ferenc és Apponyi Albert gróf nevét valaha kisbetűvel irtani volna, a legvakmerőbb — ráfogás. Szekszárd, 1905. augusztus 4. Földvári Mihály. HÍREK. — Személyi hírek. Kardoss Kálmán dr. az egri kir. törvsz. elnöke 6 heti szabadságra tegnap sógorához Forster István nagybirtokoshoz Tabódra érkezett. — Ágoston István tábla- biró szabadságáról hazaérkezett és a törvényszék vezetését Szabó Gyula drtól, aki 6 heti szabadságát megkezdte, átvette. — Hangéi Ignác dr. vármegyei tiszti főorvos 4 heti szabadságából Tátrafüredről a múlt héten hazaérkezett Szekszárdim. — Bele Ferenc szekszárdi kir. alügyész 6 heti szabadságából visszaérkezett és hivatalát átvette. — Kurz Vilmos árvaszéki elnök 6 heti szabadságra ment Bölc-sk^re. Távollétében Papjp Gyula helyettes elnök végzi az elnöki teendőket. — Wosinsky Mór apátplébános 6 heti körutazásából péntek este visszaérkezett Szekszárdim. — Rendjeladományozás. Blaskov.'ch István pécsi ítélőtáblái elnöknek nyugdíjaztatása alkalmából a király «bírói szolgálata alatt szerzett érdemei elismeréséül» a másodosztályú vasko- ronarendet díjmentesen adományozta. — Gyémánt mise. Szikora Ignác nyug. rácmecskei plébános, aranymisés pap, ma-tartja gyémántmisejét a pécsi lyceumi templomban. — A „nyílt levéléhez. Közéletünk kiváló férfiának : Bartal Bélának mai számunkban közölt nyílt levele kétségtelenül országszerte föltünést fog kelteni, amit Írójának erős egyénisége, mit minden szava elárul, meg is érdemel. Ez a levél is érdekes jele annak a forrongásnak, mit a szabadelvű pártban Tisza István visszavonulásának bejelentett szándéka keltett. A szabadelvű pártnak e hónap 17-ikén megtartandó gyűlése kétségtelenül végleg dönteni fog a párt állásfoglalásáról és nem lehetetlen, hogy Bartal Béla fölfogásának alakulására is befolyással lesz. Várjuk be tehát a párt- gyűlést és akkor majd foglalkozunk a »nyílt levél«-ben fölvetett eszmékkel, melyekről szívesen ismerjük el, hogy érdekesek és nem egyoldalúak, de mégis leginkább egy ekszkluziv osztály, a gazdák érdekköre körül forognak. — A közvetlen kocsi. A kereskedelmi miniszter válaszolt a közig, bizottságnak fölterjesztésére, melyet a Sárbogárdon át beszüntetett közvetlen személykocsik újbóli járatása ügyében intézett a kereskedelmi kormányhoz. A miniszter válasza szerint a sárbogárdi állomáson az érkezés és indulás között az uj menetrend szerint 3 óra 12 percnyi időköz van, mely idő alatt az ezen vonatokkal járatni kívánt közvetlen kocsikat e ~y mellékvágányra kellene állítani. Minthogy pedig a vágányon, nem különben a felvételi épület felé eső vágányokon is rendszerint tolatásokat kell végezni, az utasok személybiztonsága állandóan veszélyeztetve lenne és pedig nemcsak akkor, ha a. vágányokon átjárnak, hanem azon idő alatt is, mig a kocsikban tartózkodnak, mert tolatás közben a kocsik esetleg erős lökéseket kaphatnak. A személy biztonság szempontjából vált tehát szükségessé ezen közvetlen kocsik járatásának beszüntetése. Más szóval : nem akarásnak nyögés a vége. — Korbonits Dezső f. Az oly hirtelen és megrázóan szomorú véggel kimúlt Korbonits Dezső, Tolnavármegye árvaszéki ülnökének temetése vasárnap d. u. 4 órakor ment végbe az alsóvárosi halottasházból, hova az elhunyt hült tetemét a budapesti Schwarzer-féle gyógyintézetből szombat éjjel hozták haza és ravatalozták föl. Az élte delén elhunyt férfiú iránt, aki fiatalabb éveiben a társaságban jelentősebb szerepet vitt, mint jó ember és jó barát, közszeretetben állott és mint szorgalmas tisztviselő egy negyed századig szolgálta Tolnavármegyét és a közönséget, elhunyta alkalmából nagyméretekben nyilvánult meg a kortársak mély részvéte. Temetésén gyászoló özvegyén, árváin és rokonságán kívül a vármegye tisztviselő kara Döry Pál alispán vezetése alatt testületileg, a barátok, tisztelők és ismerősök nagy számban jelentek meg, hogy a korán elhunytat utolsó utján elkísérjék. A koporsót számos koszorú borította, köztük az özvegyé, Döry Pál alispáné, a vármegyei tisztviselőké stb. stb. — Az elhunyt lelkiüdvéért az engesztelő szentmise áldozat hétfőn reggel 8 órakor volt a plébánia templomban. Áldás és béke lebegjen kedves emlékén. — Tankötelesek száma. Szekszárdon az óvó- és tankötelesek összeállítását már bevégezték. Az összeírás kitüntet 3343 óvó, mindennapi és ismétlőbe járó tankötelest. — Simontornya ünnepe. A simontornyai ujonan épült községházának f. hó 20-án délelőtt lesz a felavató ünnepélye, mit ugyanaz nap d. u. 1 órakor a nagyvendéglőben társasebéd, d. u. 5 órakor pedig táncmulatság követ. — Hymen. Brebovszky Elemér szekszárdi főgimn. tornatanitó tegnap esküdött örök hűséget menyasszonyának Chován Műikének Tótkomlóson. — Kinevezés. Az igazságügyi miniszter Vas Antal szekszárdi kir. törvényszéki dijnokot, a tamásii kir. járásbírósághoz írnokká nevezte ki.. — Nyugszik a vakoló. A szekszárdi Kaszinó-épület kiépítésénél alkalmazott kőművesek nagyobb bért követeltek, mit a vállalkozó meg nem adhatván, a munkások munkakönyvüket kikérték és ki is kapták. Az építési munka egyelőre szünetelni fog és a vállalkozó — idegen munkásokat lesz kénytelen hozatni. Az ilyen sajnálatos sztrájkokkal a munkások önmaguknak ártanak legtöbbet. Négy-öt nappal karácsony előtt, egy ködös, vizes estén végre elkövetkezett az az óra, melyben megértettem az öngyilkosság psychologiá- ját. Miért itt maradni ? — Mi öröm van abban, hogy lélegzem és ha akarom, megfoghatom a kezemet ? Vájjon okoz-e nekem gyönyört, ha szememmel láthatom azokat az élőket, akik nem érdekelnek és ama életteleneket, melyek egy cseppel sem érdekelnek jobban, mint az élők ? Céltalanul bolyongtam a főváros utcáin, olyan gondolatokkal eltelve, mint körülöttem a nyirkos, hideg, szürke köd. Mégis leltem valami örömre. — Ebben a pillanatban boldogságnak tetszett nekem az a tudat, hogy csak akarnom kell és nem vagyok itt többé 1 De ez az öröm sem tudott megvigasztalni. Mást kerestem és azon mulattattam magamat, hogy hányféle módon szöktethetem^ meg magamat a világból. «A víz egy kissé hideg volna most», ez jutott az eszembe és ezt talán el is mondottam félhangon. Csakugyan magánbeszéden kaptam magamat, először életemben. Körülnéztem, nem hallotta-e valaki ? A város bizony nem törődött velem mit- sem. Valami félünnep lehetett, mert az utcák zajosabbak voltak mint közönségesen. Aztán hét óra felé járhatott az idő és ilyenkor télen az egész élvező és élvezetre vágyó Budapest kiárad az utcára. A gyönge köd homályossága megsokasitja az alakokat, az ólmos, vizes aszfalton, a gázlángok fényénél pedig megduplázódik az egész. Minden csupa élet, mozgás, vidámság és szerelem. Egy nagy és boldog szerelem az egész város. Alig van egy-egy alak,, aki nem párjával tör előre a tömegben. A feleség úgy hozzásimul férjéhez, mintha szeretője volna és a szerető olyan bátran és bizalmasan kapaszkodik kedvese karjaiba, mintha férje lenne. És a mellettem elrobogó kocsikban is párosával ülnek. Egy utcasarkon a gázláng fénye két fejet világit meg: cselédleány egészséges, boldogan mosolygó fejét . és egy kis huszárcsákó alatt terpeszkedő, széles arcot. A jelenés ismétlődik a kapu alatt a homályban, mindenfelé elkísér, a merre csak megyek. A karba öltött karok, a. vidámságtól elszélesedett fejek, a szerelmes és boldog város: mint egy oktalan és céltalan tünemén}^, úgy fog körül. Általános csalás, hazug mámor az egész — de azért milyen jó nekik ! Irigjdem a mesterlegényektől idomtalan és komikus szeretőiket; cserélnék a kisütött hajú boltossegédekkel, akik a kicsiny varróleányokat megcsókolják az utcán és meg is nagysádolják. Es az uj házasok és a leendő hitestársak tömegében keresem azt az egyet, aki maga van és nem találom. De mégis van egy. Alig pár lépésnyire tőlem, szemben haladunk egymással és a ködön át még csak gyöngéd alakját tudom kivenni. Mintha most mind a ketten észrevettük volna egymást, lépteink meggyorsulnak egy pillanatra és szemben állunk egymással — egy pillanatra. És amig ez tart, hirtelen összevonódik újra két tekintet. A régen megszokott áram, mely két szempáron át összekötötte két ember legbensőbb bensejét, újra föléledt. A nagy szürke szemek nem változtak mit sem; bennök van mindaz a mi régen volt és még több is : valami határozatlan, meleg fény és ez a néma panaszkodás: «milyen soká jöttél!» Egy másodpercnyi ölelkezése a lelkeknek és elhagyjuk egymást egy lépéssel. Aztán lopva visszanézünk egymásra, aztán mellette vagyok. Csendesen jó estét kívántam. Halkan de elfogulatlanul köszönt vissza : — Jó estét, emlékszik még rám. — A kis gyászoló lányra — — A jó mama temetésén . . . — És a kocsin — — Amikor elmentünk a városból, óh, be rossz volt — — Ott hagyni a mama sírját? Mentünk egymás mellett szépen, csendesen. És ezt oly természetesnek találtuk. És olyan természetesnek találtunk mindent. A leány holmit volt vásárolni a gyerekeknek, azokat elkértem és vittem én. Az aszfalt ólmos csuszamlós volt — hát karonfogva mentünk előre. Milyen jó hogy jött, elkéstem és ofyan rossz itt este egyedül! — mondá a leány és hozzám simult, mint egy hű szerelmes, mint örökös mátkaságot érző feleség. Talán érezte is mindazt amit ezek, csakhogy nem mondta és én is szerettem volna hogy ezt érezze, csakhogy nem mondtam, nem kérdeztem: érzi-e, szeret-e? Olyan természetes volt hogy igy legyen. A város mosolygott ránk, a köd, a házak nevették vidáman. A gyerekek is nevettek, jl- mikor a néni egy úrral jött és^iz apa is mosoty- gott, amikor kipirult arccal reszkető ajakkal mutatójáneki a lánya.
