Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)
1905-07-30 / 31. szám
XV. évfolyam. t 31. szám. Szekszárd, 1905. Julius 30. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon ldviil elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számolt ugyanott kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen xninclen vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhiwatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főmunkatárs: Dp. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Kenyeret a művészetnek. A magyar faj kultur-képességét ezer éves állami múltján kívül, amely hosszú időben mindenkor lépést tartott, többször vezető szerepet is vitt az európai kultur-moz- galmakban — semmi sem bizonyíthatja jobban, mint művészeink nagy száma, akik úgy az ecset, mint a véső forgatásában, az ének, zene és szavalás térén, egy szóval a Múzsák szolgálatában az Olympus csúcsaira emelkedtek és maguknak, valamint a magyar fajnak hirt és dicsőséget szereztek. Kétségtelen, hogy mentői több lángelme és művész válik ki egy nemzet tömegéből, ez a körülmény csak annál jobban emeli az illető nemzet szellemi színvonalát és mint kulturális tényezőnek súlyát. Bizonyára senkisem lesz oly botor, hogy sokalná a művészek számát, ha még oly tömegesen emelkednének is fölszinre; amint azt éppen jelenleg saját nemzetünk körében tapasztalhatjuk. Egy kérdés elől azonban nem zárkózhatunk el és ez az: Hogyan biztosíthatjuk a művész-generációk, mondhatni művész-gárdák létfeltételét? mert az, hogy művészeink, .művész-gárdáink vannak, nem elég az üdvösségre; a művészeket, hogy tehetségeiket kifejthessék, hivatásukat teljesíthessék, foglalkoztatni is kell, még pedig jelentősségükhöz és érdemeikhez méltóan'és — a mi a fő: itthon a hazai rögök között kell őket foglalkoztatni, hogy faji, nemzeti karakterüket el ne veszítsék és az internacionális művészet rengeteg birodalmában is megőrizzék és mesterműveiken megörökítsék az individuális, a magyar faji vonást. ; ___TÁR CZ A. Mo solygok rajt... Mosolygok rajt, hogy piros volt az arcom S a kacér szempár szikrákat vetett, Mig könnyű lepkehad lobbant nyomomba, Mosolygok rajt — mert nem szerettetek. Mosolygok rait, hogy halvány lett a színem, S könnyes szemembe lélek költözött, Mig el mélázva hosszan nézek vissza, Egy világra — a két mosoly között, Lys-noír, Egy művész naplójából. Irta: Briedman Andor. Julius 7. Éjjeli 12 óra. Gépies lassúsággal nyitom fel naplókönyvemetAeg3mdíili mentsváramat, mely fájdalmamban vigasztalóm és örömömben hű cimborám. »Reszket a bokor, mert madárka szállott rá» és reszket a toliam, mert a fájdalom rezegted. Óh Izadóra, te hűtlen kedves, felejteni nem tudlak. Idestova már egy hónapja, hogy irodalmi bukásommal együtt szerelmedet elvesztettem, de képed még mindig előttem lebeg. Mint sebzett oroszlán járkálok e fürdőhely sétányain, mord arcom komor, mint az északsarki éjszaka, de fájdalmam méltóságteljes és Melyik magyar ember szivét nem fogja el bánatos borongás, ha Munkácsira gondol, akinek zseniálitása és vasszorgalma elnyerte a pálmát, de ambíciójának, talentumának kicsiny volt az egykori Nagy-Magyarország, elment az idegenbe, a nemzetek Babylonjába, hol diadalt diadalra szerzett magának és nemzetének, ahol azonban, távol a hazai rögtől, amelyhez úgy vonzódott, kiszakítva a magyar életből, amelynek erőt, kedvet, inspirációt adó talaját az ő gyökerei nem nélkülözhették, — ő maga is, művészete is elfonnyadt, elsenyvedt . .. Szó sincs róla: a mai idők viszonyai aránylag sokkal kedvezőbbek és pedig a művészetekre és a művészekre egyaránt, mint csak pár évtizeddel is ezelőtt voltak. Örömmel szemlélhetjük, hogy a művészeti érzék, amely nálunk oly hosszú időkig szuny- nyadott, fölébredt, föléledt és fejlődik, sőt saját hatásköréből kilépve már-már a műipar terére is győzelmes kirohanásokat tesz. Sőt e téren, Feszty Árpád kezdeményezése a tanú rá, éppen most akar döntő lépéssel a hazai munka szolgálatába állni. — De éppen a tagadhatatlanul kedvezőbb viszonyok eredményeztek művész-gárdáink meg szaporodását, amely számbeli gyarapodást nem -látjuk arányban a megélhetési sanyarú teltételekkel, mert sajnos : szegény nemzet vagyunk. Földbirtokos osztályunk az állandóan alacsony gabona-árak következtében a tönk szélén áll; kereskedelmünk Beteg és különben is osztrák rabszolgaságban sinylik; gyáriparunk nincs és úgy látszik, egyhamar nem is lesz. A középosztály e 3 ágának bajokkal küzködő képviselői tehát a művészetek istápolói között nem igen szerepelhetnek. nem közlöm senkivel. Valóságos élőhalott vagyok. Órákig elülök egy-egy pádon, és némán bámulok magam elé, mert — hűtlen lény, nagyon megcsaltál! Istenem, ha azokra a poétiku- san fenséges éjjelekre gondolok, könyeim oly sűrűén potyognak, mint tavaszszal a cserebogarak. Hűvös van, fázom. — Amint azonban a kanosomban csillogó és éltetadó ital drágakő csillogását szemlélem, fel-feltünik lelki szemeim előtt a szebb jövő képe, mert »lesz még egyszer ünnep a világon!« Künn a kuvikok fel- felsikitanak. Az egész fürdőhelyen sehol semmi fény. Julius 9. Az egész fürdőhely forrong, olyan, mint egy nagy méhkas. Mily édes a dicsőség kely- héből inni! Tegnap este »A welszi ebek« voltak műsoron, melyben a főszerepet én játszottam. Azt hittem, hogy . e szegény, nyomorult betegeknek nincs műérzékük. Tegnap este nagyon kellemesen csalódtam. A darab lakomajelenetében egy züllésnek induló, kedvese után busongó dalnok szerepével az egész közönséget magammal ragadtam. E jelenetben, magam sem tudom miért, feneketlen elkeseredés szállott meg. Felkapva a termetes kancsót világfájdalommal szólottám. — De adjatok csak kancsót e kezekbe, a mennyi ecetes bor lappang a fenékbe, mind e korgó bendőnek áldozom ! És a kancsó tartalmát fenékig kiürítettem. A hatás leírhatatlan volt. A szegény nyavalyáMaradnának tehát a városok, de ezek egy betegségben szenvednek a satuyuló középosztálylyal és e betegségből nem is gyógyulhatnak ki soha, mert az állam a fogyasztási adók bezsebelésével egyszer- smindenkorra elvette tőlök a megélhetés és fejlődés feltételeit. Itt vannak továbbá a latifundiumok birtokosai : a mágnások és a főpapság, a kik a szépmüvészetekért aránylag legtöbbet tehetnének és itt-ott tényleg tesznek is, követve felséges királyunk példáját, a ki a leglelkesebb pártolója a művészetnek és példátlan bőkezűségével, a melynek már oly sok nyilvárfos szobrot és művészi alkotást köszönhetünk, igazi utóda és követője a nagy Hunyady Mátyásnak,*a ki egyaránt dicső volt békében és háborúban, művészetekben és tudományokban és a kinek lángelméje mai napig hervadhatatlan dicsőségére vált a magyar fajnak. Valóban elmondhatjuk, hogy a művészeti viszonyok javulása hazánkban elsősorban és főként királyunk művészi érzékének és művészet szere- tetének tulajdonítható, valaminthogy az ebből folyó fejedelmi bőkezűségnek tudható be az is, hogy utóbbi időkben az állam is egyre fokozódó áldozatokat hoz a művészeteknek és mint egyik legjelentékenyebb tényező szerepel a művészetek istápolásában, a mi az államnak kötelessége is; de annyi bizonyos, hogy mindent az államtól sem várhatunk és nagy kérdés, hogy meddig lesz a magyar állampénztár oly kedvező viszonyok között, hogy a szép művészetekre tetemes összegeket áldozhat, midőn már most is tudjuk, látjuk, hogy a legszükségesebbre sem igen telik. Az utóbbi idők művészeti mozgalmait szemlélve és mérlegelve, mi ügy. látjuk, ——3u— ............. i 11 f so k előadás után egyre kocsimat kerestek, hogy a lovakat kifogják belőle. Én nagy zavaromban, megnyugtatásukra, tudomásukra hoztam, hogy lovaimat egy hajó vontatás alkalmával leütötte a hajókötél, kocsim pedig egy bécsi virstli-gyáros- nál van tatarozás végett. E kijelentés után éljenzés közben eloszoltak. Tekintélyem óriási! A gyógyteremben mindenki szavamat lesi. A hölgyek perzselő tekintettel néznek rám, de én a nyarat fagygyal viszonzom, mert szivem súgja, hogy még mindig nincs itt az igazi ! Julius 11. Tekintélyem egy nem várt esemény következtében még rohamosabban növekedik, semmint hinni merészeltem volna. Ugyanis a vakeset egy spanyol őrgróffal hozott össze, ki minden ebéd után karonfogva sétál velem. Tegnap éjjel édes álmomból több' egymásután eldördülő lövés ijesztett fel. Rémülten ugrottam fel fekhelyemről! A lövések a velem szomszédos szobából hallatszottak, melytől csak egy bezárt ajtó választott el. Ész nélkül rohantam az ajtóhoz és felnyitva azt a túlsó szobában termettem, . . A helyiségben gyér világosság terjengett és közepén füstölgő fegyverrel kezében egy hiányos öltözékii ember állott. — Mi történt, uram ? ! — kiáltottam rá. — Ott! — hebegett és sápadtan mutatott a szemben lévő falra. — De uram, hiszen én semmit sem látok. — Semmit ?! — szólalt meg komoran és hangja kísértetiesen dongott.
