Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)

1905-06-18 / 25. szám

4. iÜLNAVAKJXTEia y"K _____ 1905. junius 18. — A kórház és Szekszárd városa. Isme­retes ama határozat, melyet Szekszárd városa hosszabb huza-vona után a kórház telek-, illetve utcaátengedési ügyében hozott. Ezt a határoza­tot a vármegyei közigazgatási bizottság felül­bírálván, a Döry Pál alispán elnöklésével elő­zetesen megtartott helyszíni táigyalás alapján a város által a kért terület átengedésére nézve megszabott föltételeket a kórházra nézvG séi el­mosnék és terheseknek találta, miért is a hatá­rozatot megváltoztatta és a várost méltányosabb föltételek megállapítására utasította. Ennélfogva a városnál megint csak napirendre kerül ez a telekátengedési ügy. — Pappászentelés. A pécsegyházmegyei végzett hittanhallgatók ez évben is Veszprémben fognak felszenteltetni, még pedig junius 24., 25. és 26-án — báró Hornig Károly veszprémi püspök akadályoztatása esetén — mi valószínű, mert régi betegsége felujult — Kutrovics Ernő fölszentelt győri püspök fogja a íölszentelést végezni. A végzett theologusok a következők. Faludi Ádám, Fent Gyula, Gál János, Gartner Elek, Hardi Ernő, Kun Lajos, Künl József, Nagy István és Perényi Pál. — Hymen. Steinekker Ferenc dr. földmi- velésügyi miniszt. fogalmazó, Steinekkei Fei enc volt szekszárdi közalapítványi urad. felügyelő és hitelbanki v.-igazgató fia eljegyezte Mocsáry Malvin urhölgyet, Mocsáry Béla pénzügyminisz­teri osztálytanácsos és neje Pally a Malvin leá­nyát. — Dr. Dienes Pál budapesti tanár e hó 24-én tartja eljegyzését Geiger Valéria kisasz- szonnyal, Geiger Gyula volt szekszáidi ügyvéd és lapszerkesztő leányával, a kit ugyanezen a napon avat majd a budapesti tudományegyetem bölcsészettudorrá. — Mehrfels Lajos közjegyzői irodavezető jegyet váltott Schweitzer János tolnai birtokos leányával, Schweitzer József praelátus, kalocsai kanonok unokahugával, Mariskával. — Hellcbrandt István bonyhádi cukrász eljegyezte Obermayer Erzsiké kis­asszonyt Bonyhádon. — Szerenád. A szekszárdi kath. Legény­egyesület dalárdája Egri Béla karmester veze­tésével Wölfel Ferenc egyesületi elnöknek név­napja előestéjén, f. hó 15-én szerenádot adott. Majd testületileg gratuláltak szeretett elnökük­nek. Az ifjúság érzelmeit Stokinger János világi elnök tolmácsolta, mire Wölfel meghatottan mondott köszönetét a megemlékezésért. — Az érettségi vizsgák Csütörtökön, e hó 15-én reggel kezdődtek és 16-án délelőtt értek véget a szekszárdi áll. főgimnáziumban Kuthy József székesfehérvári főreáliskolai igazgatónak az elnöklésével megtartott szóbeli érettségi vizs­gálatok. Az írásbelit mind a 14-en sikeresen letették. A jelöltek közül egy a szóbelitől vissza­lépett, három és pedig: Parrag Ottó, Pelei Pál és Szondy István, jól érettek, a többi 10 pedig egyszerűen érett. Egyszerűen érettek: Braun Viktor, Fáy Henrik, Győrbiró Jenő, Keserű Zoltán, Lovinusz József, Müller János, Nyáry Andor, Sommer Jakab, Steinfeld József és Vár- konyi Istán. Tehát egy sem bukott meg. — Öten az orvosi, hárman a jogi, ketten az erdé­szeti, ketten a gazdászati pályára lépnek és egy a vegyészi pályára. Az érettségit tett boldog fiatal emberek a jövő szombaton majálist ren­deznek. — Esküvő. Mi ti weg Dénes tolnai uradalmi pénztáros f. hó 15-én vezette oltárhoz Altdor­fer Anna kisasszonyt, Altdorfer Lipót kajmádi urad. intéző testvérkugát. . — Kinevezés. A belügyminiszter a tolna- némedii anyakönyvi kerületbe Horváth Mihály népiskolai tanítót a születési és halotti anya­könyvek vezetésére szorítkozó hatáskörrel anya­könyvvezető helyettessé nevezte ki. — IKeteor-hullás. Gyönyörű égi tünemény és meteor-hullás volt látható az egész megye területén folyó hó 11-én este fél 9 órakor. Az égi tünemény — mint valami izzó vasdarab — keletkezett, majd pedig tüzes kigyóvonalban futott végig az égbolton, mintegy 10 percig hagyva maga után tüzes nyomát. — Uj polgári leányiskola. A polgári iskola­szék legutóbb tartott ülésében elhatározta, hogy a polgári leányiskolának a tandijaknak e célra átengedett jövedelméből, lehetőleg a volt Alba­; nich-féle háztelken uj helyiséget építtet és e j célból Boda Vilmos elnöklésével Nagy György 1 biró, Szondy István, Kovácsáé Nagy Lujza, j Krammer János és dr. Hirling Ádám bizottsági i tagokból álló építési bizottságot küldött ki. : Valóban legfőbb ideje annak, hogy kitűnő pol- 1 gári leányiskolánkat.— mely egyetlen a vár- ! megyében — a mostani minden kritikán alul [ álló, valóban szégyenteljesen primitiv és egész- | ségtelen helyiségéből egy a modern igények­nek megfelelő uj épületbe helyezzék és pedig mihamarább. — A paksi borellenőrző bizottság elnökévé gróf Széchenyi Sándor főispán Késmárky Iván borellenőrző bizottsági tagot, ennekhelyébe pedig Hanoi Ferenc Maj^er paksi lakost nevezte ki. — Adomány a nöegyletnek Pirnitzer Manó szekszárdi nagykereskedő a napokban lefofyt esküdtszéki tárgyalások alkalmából a neki járó 9 korona napidijat a szekszárdi nőegyletnek adományozta, mely adomá^mrt lapunk utján mond neki hálás köszönetét az elnökség. — A kivándorlás Tolnavármegyében az elmúlt május hónapban tetemes \apadást mutat. Beadatott útlevél kérelem 142, kiállíttatott útlevél 166 és pedig 92 junerikába, 61 Németországba, 5 Oroszországba, 3 Romániába, 2 Szerbiába, ugyanannyi egyéb európai államokba és 2 Svájcba. Külföldről kéretett 10, Szlavóniából 2 útlevél. Az útlevelet elnyertek között volt férfi a családja hátrahagyásával 84, önnálló férfi 17, kiskorú ifjú 25; férfi a családjával 10 és pedig 12 felnőtt és 6 kiskorú kísérővel. Önálló nő 5, kiskorú leány 2, nő a gyermekével 24, 27 kis­korú kísérővel. Az egész tömegből kivándorló­nak tekinthető 30, 12 felnőtt és 31 kiskorú kí­sérővel. A kivándorlók közül a fiumei kikötőben betegség miatt visszautasittatott 5 egyén, akik­nek útlevele megsemmisittetett. A vármegye köz­ségei közül a mozgalomban részes: Bátaszék 30, Bátaapáti 11, Németkér 10, Értény 7, Gyulaj,. Tolna, Bölcske 6, Koppányszántó 5, Bikács, Bonyhád, Mözs, Nagykónyi 4, Dunaföldvár, Decs, Felsőreg, Györköny, Hőgyész, Kocsola, Mórágy, Szekszárd, Tabód, Tevel 3, Felsőnána, Kisdorog, Kánya, Tengőd, Tolnanémedi 2, Alsó- nána, Bedeg, Duzs, Dombóvár, Gyönk, Kurd, Lengyel, Kalaznó, Máza, Murga, Mucsfa, Medina, Nagydorog, Pálfa, Szálka, Sióagárd, Simontornya, Szemcséd, Sárszentlőrinc, Tamási, Tótkeszi, Várdomb, Varsád 1 — 1 kivándorlóval. — Női kézimunka kiállítás A szekszárdi polgári leányiskolában, mint minden évben, úgy az idén is nagyszabású női kézimunka kiállítást rendeztek. Az érdekes és tanulságos kiállítás megtekinthető még e hó 19., 20. és 24-én. E valóban megtekintésre méltó kiállítás Streitné Rézler Ilona tanárnő buzgóságának, ügyességé­nek és a növendékek jeles szorgalmának adja tanujelét. — Halálozás. Deálcy Andor II. éves jog­hallgató, a »Pécsi Közlöny« derék munkatársa f. hó 15-én meghalt. Laptársunk a követkaző gyászjelentést adta ki: »Igaz fájdalommal tudat­juk, hogy szerkesztőségünk tagját, Deáky Andor II. éves joghallgatót, élte virágában, húsz éves korában, sírba döntötte a halál. Meghalt junius 15-én reggel 3 órakor, — junius 16-án délután 5 órakor temetjük. Kegyeletünk kiséri oda, a honnan nincs visszatérés — s a hova utat mutat mindannyiunknak. Béke poraira L— A »Pécsi Közlöny« szerkesztősége. — Ifj. Wéber János farkasvölgyi bérlőt súlyos veszteség érte kis leánya halálával. Erről a következő gyászjelen­tést adták ki: »Ifj. Wéber János és neje szül. Krticzka Ilona úgy saját, mint gyermekeik Jani és Margitka, valamint a nagyszámú rokonság nevében, fájdalomtól megtört szívvel tudatják szeretett drága kis gyermeküknek, Rózsikának, folyó hó 8-án délelőtt 11 órakor, 1 éves korá­ban, hosszas szenvedés után bekövetkezett gyá­szos elhunytát. Angjmlunk hült tetemei folyó hó 9-én délután fognak beszenteltetfii és a zombai római kath. temetőben örök nyugalomra tétetni. Az angyalmise f. hó 10-én reggel 8 órakor fog az Urnák bemutattatni. Áldás és béke lengjen drága kis halottunk porai felett!« — Özvegy Hoffmann Sándorné, szül. Renner Erzsébet, Hoffmann Sándor szekszárdi közalapitv. urad. . főérdész nagyanyja, folyó hó 13-án 72 éves korában Gyertyánligeten elhunyt. — A nagyszokolyi községháza. Nagy- szokoly községnek régi óhajtása már, hogy -a meg nem felelő községháza helyett egy újat építsen. A képviselő-testület a napokban nagy szótöbbséggel elhatározta, hogy egy a kor kívá­nalmainak megfelelő uj községházat épit, a régi községházban pedig a menedékházat helyezi el. — A pécs —bátaszéki vasút ügyében kikül- dött pécsi bizottság a következő jelentést terjeszti a városi képviselőtestület eié : A pécs—bátaszéki ! vasút engedményesei figyelembe vették a vasúti , bizottságban a vonal megrövidítése érdekében ! elhangzott észrevételeket és más alternativ ter­veket készítettek. A városnak a vasútvonalon kintjárt megbízottai, Rauch János és Duka Akill műszaki tanácsosok jelentéseiből megálla­pítható, hogy az engedményesek most már meg­rövidítették a vonalat mintegy hat kilométerrel, amennyiben Dunaszekcsőt és Bart kihagyták a vonalból. Az eredeti 10 milliós költségvetés most módosult, amennyiben a vonal 70 kilo­méter helyett csakis 64—65 kilométer hosszú lesz. Ezért a tanács a kért 450.000 korona hozzájárulás helyett csakis 400.000 korona hoz­zájárulást hoz javaslatba, annál is inkább, mivel a kilóméterenkinti 400.000 korona építési költ­séget a szakértők 110.000 koronára vélték le­szállíthatni. A vasútvonal építésének technikai nehézségei igen nagyok, azért oly költséges az építés. Muttnyánszky Bélának a vonal megrövi­dítése érdekében annak idején tett észrevételeit részben figyelembe vették az engedményesek, de most is úgy látja még, hogy a tervezők a szegény vidéket szelik át, mig a vagyonosat, mint a milyen Himesháza és környéke, teljesen figyelmen kívül hagyják. Ezen irányban válto­zásokat kívánunk, mert ezzel járna az útvonal megrövidítése is. Azért Pécsvárad—Bozsok he­lyett Pécsvárad—Himesházán át vezetné a vona­lat. Az engedményesek, Fekete Adolf és Pallós i Ignác a polgármester fölszólitására megadták a i szükséges fölvilágositást, hogy evvel a vonal j vagy 10 kilométerrel meghoszabbodnék és ami a vidéket illeti, a most érinteni tervezett vidék sokkal nagyobb áldozatokat hozhat a vasúiért. Kindl József kamarai elnök örömmel üdvözli, j hogy végre már annyira jutottunk a tervvel, ! hogy ahoz a hozzájárlási költséget megszavaz- I hatjuk. Pécsnek igen régi és jelentékeny szük- I séglete valósul meg ezzel a vasúttal, melynek : előnyeit a pécsi ipar és kereskedelem élvezni fogja, amiért is az készségesen hozhatja meg a bőven megtérülő áldozatot. A bizottság egyhan- hulag meg is szavazta a kért 400.000 korona i hozzájárulást és hihetőleg ugyanígy tesz a köz- | gyűlés is, mely csak kivételesen határozhat ily | nagyfontosságu, a jövőre nézve ily nagy kiha- I tással bíró ügyben. A fedezetre nézve a pénz­ügyi bizottság magáévá tette azon előterjesztést, hogy a hozzájárulási költség pótadó utján fedez­tessék és a megszavazandó, összesen 700.000 korona hozzájárulásra mindössze 5 százalék pótadó kivetésére lesz szükség, de a polgárság összességére hasznosabb kiadása nem igen volt még a városnak. A pécs—báttaszéki vasút engedményesei motorok járatására is kötelezett­séget vállaltak és a motorok Pécs—Baja kö­zött fognak közlekedni. — Polgári iskolások majálisa. A szekszárdi polgári leányiskola folyó hó 21-én délután, a Mutschenbacher-féle kerthelyiségben, az iskola segélyalapja javára, majálist rendez, melyre a t. szülőket és érdeklődőket ez utón hívja meg az igazgatóság. Belépődíj 60 fillér. Külön■ meghívók nem bocsájtatnak ki. — Egyleti élet. A bonyhádi függetlenségi és 48-as pártkör alapszabályai jóváhagyás vé­gett fölterjesztettek. Ideiglenes elnök: Rákos Miksa dr. ügyvéd. — Nagykónyiban keresztény munkás-egylet alakult, melynek alapszabályai jóváhagyás végett fölterjesztettek. Ideiglenes elnök : Kiss István plébános. — A németkéri rom. kath. olvasóegylet alapszabályait a belügy­miniszter a hitelesítési záradékkal ellátta. — Névmagyarosítás. Kiskorú Kanitzer Lajos dombóvári lakos vezetéknevét «Katoná»-ra, kiskorú Lengyel Emma abaligeti illetőségű szekszárdi lakos nevét belügyminiszteri enge­déllyel «Bántó»-ra változtatta. — Bräutigam Péter murgai illetőségű budapesti lakos, közös hadseregbeli katona nevét „Baros“-ra magya­rosította. — Kivételes nösülési engedélyt kaptak a honvédelmi minisztertől: Rauch Ferenc német­kéri és Illés István szekszárdi lakosok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom