Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)
1905-05-28 / 22. szám
XV. évfolyam......---A--------22 . szám. Szekszárd, 1905. május 28. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. 'Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » ■Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg-jelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Ki a d ó h i v at a I i telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főrounkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Mcas—a ,HRfHHIH■ A magyar paraszt és a vámpolitika.* Irta: Bartal Béla. 1514. évi november 19-ike volt az a égzetes nap, melyen az országgyűlés a tagyar parasztságot a földhöz kötvén, a arom színvonalára siilyesztette annak szo- iális értékét. Kettévágta ezzel a nemzet üociális testét és kettévágván ezzel a nemetet magát is, belevitte azt a mohácsi atasztrófába. Hisz a mohácsi csatatéren ott volt a irály, a zászlósok, a püspökök, a nemeség, de el kellett veszniök, mert nem volt íögöttük a parasztság, amely agyongyö- örve, elvesztve a többi osztálylyal való zociális és politikai szolidaritást, Zápolyá- al állott szemben, nem a törökkel. Az a közel négyszáz év előtti «novem- er tizenkilencedike» teljesen házszabály szerű atározat volt és mégis a nemzetnek két- zázesztendős életebe került, sőt egy pil- antás az ország ma nemzetiségi statisztikára mutatja, hogy az a rettenetes nap aég a mai napjainkra is ráveti véres ár- lyékát. Még gazdasági elmaradásunk alapját is, ha nem a krajcáros újság látó- töréből és asztaltársasági bölcsességgel néz- :ük az ország dolgait, nem a «közösségben», lem «Bécsben», hanem ebben a napban teli keresnünk, melyen elveszett az ország, nert azok, akik akkor sorsát intézték, szo- nálisan és közgazdaságilag érezni és gondolkozni nem tudtak s nem látták a jogi irő és szociális erő közti diszparitás ország- •ontó hatását. * Megjelent «Az Újság» május 21-iki számában. TÁRCZA Könyörgés. Tekints le rám és könyörülj meg rajtam Í lrgalmásán oldd meg bilincsemet, Lásd: vértelen már és megtört az ajkam S egy folytonos, mély, keserű sóhajban A szivem is már csak halkan remeg. A vergődést, gyötrődést nem sajnálom S a gyermekhittel ejtett könnyeket; I Az én álmomnál nem lehet szebb álom S ha nem maradt meg egyetlen virágom, Azért van, mert odaadtam nektd. Í De több dalt már nem enekel az ajkam, Áldoznom érted már mitsem lehet; Csak haldoklóm már szégyenkezve, halkan, Tekints le rám és könyörülj meg rajtam, Irgalmasan oldd meg bilincsemet. ____ KÉTLY ENDRE. Eg y Tizián. Velencei történet. Irta: Hevesi József. Sokszor Írtam már az én Folchi barátomról, Velencének szülöttjéről, aki rajong szülővárosának ragyogó emlékeiért, akinek remeg a hangja, ha Paolo Veronese nevét kiejti, akinek szent minden, ha eredete a bella Venezia, aki mint Ruskin, Velence minden kövét számon tartja. Ő az én velencei barátom, aki talán azért Kétszáz évvel később a gazdasági erő és a nemzeti erő közt meglevő ez a diszparitás törte össze a Rákóczi-epopoeát is. Itt sem a vitézség hiányzott, mely épp úgy meg volt, mint a mohácsi csatában. Rákóczi Ferenc maga mutat rá a balsiker okára, a mikor azt mondja önvallomásaiban: «A pénzhiány . . . juttatta végéhez a jól és vitézül megkezdett ügyet, bár időközben rézpénz veretése által serényen folytattuk a dolgokat, de midőn e pénz értékét veszítette, mindennek vepe Lett.» J o A szatmári béke napján látta be a nemzet először azt a nagy igazságot, hogy a jogi önállóságnak mindig az erő önállósága az alapja és hogy ezt csak munkával lehet megteremteni. Az azóta lefolyt kétszáz évi munka — Károlyi Sándor gróftól, az első kiegyezés megalkotójától, Széchényin át Deák és Andrássy Gyuláig — megteremtette a nemzet anyagi önállóságát, nem azt az abszolút önállóságot, melylyel egy nemzet sem bir, hanem azt, melyet a nemzet, a világ összes államainak erejéhez viszonyítva, elérhet. Valutánk, hitelrendszerünk a világ legelső államainak színvonalán áll; kamatlábunk két év óta az angol bank és a német. Reichsbank kamatlábával egyenlő, sőt sokszor még annál is kedvezőbb. Mig 1875-ben Ghiczy Kálmán, a Bittó-lca- binet pénzügyminisztere, sírva fakadt a minisztertanácsban, mert nem tudta, miből űzesse ki a hivatalnokok egy hónapi fizetését, ma az exlex még a milliárdos budget mellett sem okoz fennakadást, és — eddig legalább — két évi bizonytalanság sem rongálhatta meg az ország hitelét. Vasutaink államosítva vannak ; mezőgazdaságunk kiheverte a legsúlyosabb agrár-krizist és a modern üzemrendszerre való átmenetet; megvan biztosított, fizetőképes piaca, kereskedelmi mérlegünk aktiv ; megvan iparunk továbbvonzódik annyira hozzám, mert egy közös érzésben olvadnak össze a leikeink: abban a rajongásban, mellyel én is viseltetem a regina del Mare, a tenger királynője: Venezia iránt. Lelkesedéssel mutat, magyarázgat meg nekem mindent, ami újabb dolog ebben a haldokló városban történt; nagy mesterek újabban felfedezett alkotásait, a muranói üveggyárak legmodernebb művészi motívumait, melyek mind a múlttól kérnek kölcsönt, egy-egy restaurált képet, vagy porticot, uj tehetségek zsengéit vásznon és márványban, a saját gyűjteményének újabb szerzeményeit. Az én Folchi barátom Velencének valódi Telefon Hírmondója, élő he- roldja. Mindent, mindent megtudok tőle : múltat és jelent és talán még a jövőről, Velence jövőjéről is beszélne nekem, ha nem volna olyan szomorú az a kép, melyet a haladó korszellem Desdemona városáról előre vet . . . Ott szokott üldögélni a Flórián apró márványasztalkájánál, melyet festők, szobrászok, aranyművesek fognak körül; amely kedves, élénk társaságba az ő révén én is bejutottam. Itt beszélik meg a legújabb művészi eseményeket, a dijakat, melyeket egyesek a kiállításokon elhódítottak, művészi álmokat, embrióban levő alkotásokat és olykor-olykor pikánsabb szerelmi kalandokat is. Egy alkalommal, hogy ismét fölkerestem sok ízlésre valló kis dolgozószobájában, melynek újabb akvizícióit az amateur lelkesedésével mutogatta: egyszerre csak bizalmas, szinte suttogó hangon fordult hozzám . fejlesztésének minden előfeltétele, ez a gyümölcse annnak a nemzeti életünkben páratlanul álló negyvenéves szakadatlan békekorszaknak, melyet Deák és Ándrássy müvének köszönhetünk. Óriási szociális gazdasági munka vár ránk, hogy a világversenyben ezentúl is. megállhassunk, és épp ebben a pillanatban állít a politikai szenvedély minden előkészület nélkül oly politikai és szociális erőproblémák és experimentumok elé, melyek még a legnagyobb államoknál is évtizedes gondos és lelkiismeretes előkészítést, és a legprecízebb szociális és gazdasági erőmérést követelik. Azt az abszolút függetlenséget, melyet Rákóci és emberei — egy XIV. Lajos és Ri- chelieu-vel szövetkezve — elérni nem tudtak, a mostani 48-asok doktor Klofac-cal szövetkezve akarják kivívni. Ez azonban utóvégre is temperamentum dolga. De más a vámkérdés ! Itt a nemzet meglévő munkájának, vagyonának értékéről s elsősorban a parasztság munkájának értékéről van szó, tehát eppen egy olyan, a nemzet életébe vágó kérdésről, melynek köny- nyelmü kezelése már egyszer 1514 november 19-ikéhez vitte a nemzetet. És itt azt kell látnunk, hogy az elválás hívei mindennel foglalkoznak argumentációjukban, iparral, közvetítőkkel, osztrák gyárosoknak adandó kedvezményekkel, de a főkérdést: mit bir el a parasztság, mik a teihei; hány parasztbirtok bírja ki az úgynevezett átmenetet, a világárral, vagyis gyarmati árral való gazdálkodást s munkája szociális értékének a kuli niveaü-jára történő csökkentését, a vámkérdésnek ezen első, szociális oldalával behatóan foglalkozni eddig az elválás egyik hive sem tartotta érdemesnek. Pedig éppen most van alkalmunk a parasztság nemzetfentartó szerepét megfigyelni. Mi adja a japán offenziva ellenállhatatlan erejét." A paraszt-katona, aki földet akar nemzetének szerezni. És- miben kell a francia köztársaság harmincötéves fenállásánalc titkát keresnünk ? Gambetta azon kijelentésében : II nous fant une répuhlique des pay sans. A köztársaság helyes parasztpolitikája, mely most «bien de íamille»-t — Hallott már valamit az uj Tiziánról ? — Az uj Tiziánról ? Valami felbukkant meteor ? Uj halhatatlan ? — Dehogy! Valódi Tizián-képről van szó, amelyet most találtak fel. — Semmit sem hallottam felőle. — Hát ’iszen még nem is sokan tudnak felőle.- Mondhatom, remek dolog. Mérhetetlen becse van. Valóságos csoda, hogy ilyen jó | karban megőrizték. Megnézheti, ha kiváncsi rá. ! De mit is beszélek ? Persze, hogy kiváncsi . . . j En három hétig nem aludtam, mig megadatott í nekem, hogy meglássam. Itt van az Akadémia dei bell'artiban. Akár mindjárt át is mehetünk, Cantalamessa igazgató ilyenkor otthon van. Minket fogadni fog és megmutatja a fölfedezett műremeket. Szerencsés fickó ez a Cantalamessa. IRen kincsre rábukkanni. Negyed óra múlva gondolánk az Akadémia előtt kötött ki. Fölsiettünk az igazgató lakására. Folchi beküldötte névjegyeinket és pár pillanat múlva maga az igazgató állott előttünk dolgozószobája ajtajában. Nyájas, barátságos, rokonszenves kis ember, akiről úgy tudják, hogy Olaszország legnagyobb műtörténésze és művészet dolgában leg- 1 nagyobb szakértője, akinél az állam művészi alkotásokat nem vásárol. Az én barátom elmondta neki jövetelünk I célját. Cantalamessa megfenyegette az ujjával. .
