Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)
1905-04-23 / 17. szám
Szekszárd, 1905. április 23. XV. évfolyam. 17= szám. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedóse Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. fflllWIWWTff POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon - szám 18. — Kiadóhi vata li telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: 1 Főrounkatárs: Dr, LE0POL0 BCöe^IÉL. FÖLDVÁRI MI H Á LY. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is á szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Husvétra. A keresztény világ százmilliói égig érő áhítattal ünnepük a feltámadás napját, amely feltámadás az Isten-fia szívfacsaró tragédiájában a mytliikus elemet képezi. Harangok bugása, zászlók lengése, orgona-zúgás, agyudörej között tör a magasba a hívők öröméneke: Föltámadt Krisztus e napon !... Halleluja! Föltámadott. De mielőtt föltámadt, keresztre feszítették. És mielőtt keresztre feszítették, saját tanítványai megtagadták. A testi megsemmisülést tehát megelőzte a szellemi hal ál. Nem hiába mondá tanítványainak annyiszor, hogy »kicsinyhitű« emberek. A szegény, tanulatlan halászok, a földhöz ragadt, iigyefogyott emberek, akiket az isteni Mester apostolaiul, tanainak hirdetőiül kiválasztott,,valóban »kicsiny hitiiek« voltak, akiket az oly váratlanul gyors lefolyású golgothai rémdráma valósággal kiforgatott énjükből. De ki fog ezen csodálkozni? Hiszen a keresztfa borzalmas senyvedései között maga a Mester is igy kiáltott föl panaszosan: »Istenem, istenem, mért hagytál el engem!« Ám az Úr nem hagyta el az ő szerel- metes fiát. Mert midőn a gyászoló asszonyok vasárnapra virradva Jézus sziklasirjához mentek, hogy holttestét illatos szerekkel megmossák, a sír roppant kőfedelét elhengerítve találták és a sírban egy fehér ruhás ifjút láttak, aki tudatá velők, hogy a Názárethi halottaiból föltámadva elment Galileába, ahol őt követő tanítványainak meg is jelent és megdorgálván őket hitetlenségökért és keményszivüségökért, mivel nem akartak azoknak hinni, akik őt feltámadása után látták, megadta nekik a beszéd hatalmát és el-küldé őket, hogy hirdessék Isten országát a világ összes népeinek. Halleluja! Magasra tör, mint a sas repülése, a hivő lélek áhitatos szárnyalása. Lelki szemeink elől eltűnik a földi lét salakja. Az élet gondjai elülnek, szivünk megtelik jámborsággal, lelkünk az Ö ökkévalóra gondol és úgy érezzük, hogy körülöttünk vagyon az Isten országa. Ám az áhitat magasztos, de rövid percei elmúlnak és mi szorongva látjuk, hogy az Isten országa még nagyon távol van tőlünk. Mert mireánk magyarokra is nagyon reánk illenek a Megváltó szavai: hitetlenek és keményszivüek vagyunk. Szivünket meg- keményiti a gyűlölködő egyenetlenkedés és hitetlenekké tesz bennünket a honfitársainkban való kételkedés. Pedig soha oly nagy szükség nem volt arra, hogy a magyar megértse a magyart, mint épen napjainkban, midőn külső és belső ellenségeink, meghasonlásunkat látva, egymásután vonulnak föl és sorakoznak megrontásunkra. És mi, a helyett, hogy ezek ellen forditanók összes erőnket, egymást- tépjük, marcaúS^ú K és gyöngítjük. Hitetlenek és keményszivüek vagyunk. A feltámadás nagy ünnepén gondoljatok, magyarok, a vérrel szerzett szent haza züllésnek indult ügyeire. Az üresen talált sziklasir juttassa eszünkbe, hogy egy ezredév vérzivatarjai között nemzetünk sírját is hányszor megásták már, sőt már a roppant kőfedelet is reánk zárták, de az Ur akaratából a kőfedél elhengerittetett és nemzetünk mindannyiszor uj életre föltámadott. Föltámadott, mert a magyar nemzetnek nemcsak törhetetlen életereje, de magasztos hivatása is van. Hivatása, hogy Ázsiából magával hozott szabadságszeretetét követve nemzeti és faji vonzó egyéniségének bélyegét állami alakulására is ráüsse és országa hatalmát és fényét a Nagy Lajos és Hunyady Mátyás alatt elért színvonalra emelje. De ez a nagy cél csak úgy érhető el, ha a nemzet minden fia vallás, faj, nem és rangkülönbség nélkül egyetértve, kéz a kézben, az erők okos beosztásával és kihasználás áv aj egymást gyámolitva végzi a maga feladatát és kötelességét. Föltámadt Krisztus e napon ! Halleluja! Föltámadott! A mi szivünkben is támadjon föl az ünnepi ihlet hatása alatt a szenvedélyeskedéstől, a túlzásoktól, a gyűlölködéstől és egyenetlenkedéstől mentes igazi hazaszeretet, melynek valódi apostolai, mint egykor az isteni Mester tanítványai, csodákat fognak mívelni. _ __ F. M. Perczel Dezső. —Ik. Nem arról van szó,-hogy helyes-volt-e, ami a képviselőházban november 18-án történt. A nemzet Ítélt' ebben a kérdésben és elitélte a november 18-án történteket, eme ítélet ellen nem létezik felebbezés, de józan embernek nem is támadt még szándéka ezen ítélet fellebbezésére, vagy módosítására gondolni. Legyen meg a többség, vagyis a nemzet akarata. Ezt követeli a többségi elv: a parlamentárizmus egyik sarkalatos alaptétele. Amig a koalicio megmaradt abban a keretben, amely a november 18-ikának hivatalos és komoly formában való hatályon kívüli helyezésére . szorítkozott, addig senkinek ez ellen jogos kifogása nem lehetett. November 18-ikát ünnepélyesen dezavuálta az uj Ház tisztes korelnöke: Madarász József. Ugyanezt tette impozáns módon az uj Ház érdemes elnöke: Justh Gyula, az ő szép székfoglaló beszédében. TA RC A. Az Ur föitámadott. Bimbózik a tavasz, Ébrednek a virágok; Én édes Istenem, Mily öröm nézni rajok! Egy uj élet felől Hoznak hírt és reményt, ügy hintenek a szív Sötét telére fényt. Nyílj ki szivemben is Lelki tavasz virága, Siralom völgyiben Egyetlenegy, mi drága. Földön bár gyökered, Mennyben van koronád: Ragyogtasd drága hit A hűek szebb honát! Add ég és föld Ura, Áldásodat hitünkre ; Sír éjén ez legyen A lélek szeme, tükre. Mily üdv, így látni itt S majd szinrőLszinre ott — Zendülj húsvéti hív: Az Ur föitámadott! SÁNTEA KÁROLY. A nyugalmas rév. Irta: Kóbor Tamás. Az Operában, Faust első fölvonása után, a folyosón összeütköztem Peval Gyulával. Tiz esztendeje nem láttam; ő se engem. Nagyon megörültem a nem várt viszontlátásnak, mint mindig, valahányszor a véletlen összehoz emberekkel, kiket magam sohse keresnék fel. Es érdeklődtem viselt dolgai iránt, amint hát illik is érdeklődni a jó barát iránt, a múlt és a jövendő viszont nem látás közé eső tiz perc alatt. — Nem voltál Pesten ? — kérdeztem. — Dehogy nem. Ki se mozdulok innen. A hivatal is ideköt, meg a családom is. — Családod van ? Derék. Gyakran jársz az Operába ? — Én? Soha! — szólt oly hangon, mintha anyagyilkosság vádját báritaná el magától. — Szabadjegyet kaptam, különben most sem volnék itt. Erre a kijelentésre kezdett érdekelni Peval. Végignéztem rajta s egyszerre világosan láttam őt magam előtt, amilyen 10 esztendővel ezelőtt volt. Peval Gyula! Hogy igy megfeledkezhettem róla ! A bank legelegánsabb hivatalnoka volt. Az inge fehérsége fájt a szemnek, ruházata válogatott finomsága lesújtotta a legönérzetesebb individualitást is. S csodálatos, Peval Gyula most is az ő gyűrött ingében, a keféléstől zsiros fekete kabátjában, ráncos disznóbőr cipőjében és torzon- borz szakállával emlékeztet hajdani eleganciájára. Hogy is mondjam csak ? Az elegánciáját ellepte a patina, mintha tiz esztendővel ezelőtt megszűnt volna ruháját váltani s utolstó toilet- tejét megfogta volna az érceknek ez a nemes rozsdája. Önérzetes hivalkodása a szabadjegyre úgyszólván egész biográfiáját foglalja magában. Peval Gyula ezelőtt gavallér volt, most a szabadjeggyel henceg. Ő a takarékosság parvenüje. Ez az ember nem változott meg, csak zálogba tette előbbi természetét, melynek most a zálogcéduláját hordja magánál. Az Operában, ha Faustot adják, az ember válogathat a helyekben. Az én Peval barátom mellém telepedett s áradozó beszédességgel kezdte nekem ecsetelni az ő nagy takarékosságát. A bőbeszédűség, mellyel önmagát méltatta, mintha jubiláns beszédet mondana saját maga felől, teljesen visszaidézte az ő: régi mivoltát. Ni, hisz ez az ember egy csöppet sem' változott, csak a kabátja kopott meg. Ennek az embernek nem is volt soha becsapni való természete, hanem mindenkoron olyan lelkületet viselt, amilyen illett a kabátjához. Amikor cilindert-hordott, akkor gránátos természetűnek érezte magát. Amikor frakkot öltött, nyugalmas volt ^a lépése és tele volt a tárcája, meg a szive.
