Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1904-03-13 / 11. szám
■ Verboczy István. A ciszterci rend egyik legkiválóbb tagja, a pécsi főgimnáziumnak volt kitűnő tanara, kinek emlékét nagy számú tolna- megyei tanítványai is örök időkig tisztelni és áldani fogják, e hó 4-én Veszprémbe, ahová lelki gyakorlatok végzésére ment, szivszélhüdés folytán elhunyt. Verboczy István mintaképe volt a hivatását legnemesebben betöltő tanárnak. Tanítványai a rajongásig szerették és méltán. Amellett, hogy kedves, jóságos modorával, egyéniségének szeretetreméltó tulajdonságaival megnyerte tanítványainak szeretetét, kiknek mindegyikét szerető gonddal zárta szivébe, kikkel szemben kivétel nélkül csak jó, figyelmes és szigorúsága mellett igazságos tudott lenni, mert a feddés és büntetés nála mindenkor atyai gyöngédséggel párosult, — nagy műveltségű, széles körű tudással biró, lelkes tanféríiu volt. A magyar nyelvnek és irodalomnak volt tanára. Gyönyörű, stylszerü előadásokat tartott, melyeket mindig erős hazafias érzés lengett át. Irodalmi művei közül kivált szónoklattana és költészettana. Toldy Ferencz is megszerette a tudós tanárt és az ő biztatására Verboczy a budapesti tudományegyetemen a magyar nyelvtudományból és irodalomtörténetből magántanári képesítést szerzett. Az önképző körnek ő volt az elnöke és ezen minőségében is beleöntötte tanítványaiba a magyar nyelv és költészet ápolását, az irodalom szeretetét. Pécs városában az előkelő társaságnak ő volt a központja, egyik legvonzóbb alakja:» Pécsről a tanári pályától visszavonulva Polányba ment, Veszprém- megyébe, hol mint plébános, egyházkerületi, tanfelügyelő és esperes fejezte be áldásos életét. Utoljára másfél év előtt, 1902 júliusban volt Pécset', hogy részt vegyen a 20 év előtt érettségit tett tanítványainak összejövetelén. Nyolc évig volt ennek az osztálynak főnöke és egykori tanítványai iránt érzett nagy szeretete nyilatkozott meg abban is, hogy a 20 éves: találkozón ő is megjelent. Lapunk szerkesztője is ott volt ezen az összejövetelen. Megható, felejthetetlen találkozás volt. A jó, nemes szivü, áldott lelkű tanár szeretettel ölelte magához szeretett diákjait. Ki hitte volna, hogy ilyen hamar utoléri a halál. Az idei újévkor míg meleghangú levélben köszöntötte szerkesztőnket, ki, mint minden tanítványa, Verb'óczy István emlékezetének hAás kegyelettel adózik most és mindörökké. — Ujoncozás vármegyénk területén. A megváltozott politikai viszonyok következtében az 1903. évi ujoncqzás a tamási sorozójárásban március hó 21., 22., 23., 24. és 26-án, a dombóvári sorozójárásban március hó 28., 29. és 30-án, aközponti sorozó járásban április hó 5., 6., 7.\ és 8-án, a vólgységi sorozójárásban április hó 12., 13., 14. és 15-én, a dunaföldvári sorozójárásban márcziiis hó 21., 22., 23., 24., 26.' és 28-án és a simontornyai sorozójárásban március hó 30, április hó 5., 6. és 7-én fog meg- ejtetni. — A szekszárdi kaszinó választmánya múlt kedden tartott ülésében rendes tagokul fölvette dr. Gulyás József ügyvédet és Szász József főgimnáziumi tanárt, vidéki tagokul pedig gróf Széchenyi Domokost, továbbá ,/f éber János és Schlichterle Lipót gazdatiszteket.' ?' — Elöljáróváltozások. Miszlán Németh Antal I. biró lemondása folytán ezenjállásra Kiss Ferenc eddigi II. biró, ennek helyére Kovács János J., a Horváth István pénztárnok lemondása folytán ezen állásraTálos Ferenc, Magyar Antal esküdt lemondása folytán pedig esküdtté választattak meg. — Szálka községben Roth- veiler József esküdt lemondása folytán helyébe Fuchsz Jánost választották meg. — Adományok a szekszárdi népkonyhára. A népkonyhára adakozott : A tolnai polgári takarékpénztár 10 koronát. Ezen kegyes adományt számos szegényeink nevében ezennel hálás köszönettel nyugtatom. Szekszárd, 1904. évi márczius hó 12-én, Bezerédj Pál s. k. — Halálozás. Tomka Gusztáv györkönyi evang. lelkész és neje Hoffmann Mariskának kedves leánya Mariska 15 éves korában folyó hó 12 én elhunyt. Halálát a kesergő szülőkön kívül testvérei és nagy rokonság siratja. Temetése 14-én délután 2 órakor lesz Györkönyben. — A szekszárdi származású Schubert Julia csongrádi tanítónő haláláról vettünk értesítést, kinek elhalálozását testvérei, köztük N y i t r a y Lajos szekszárdi polg. isk. rajztanár és Kálmán Károly tanító nejei gyászolják. Az elhunyt tanítónőt e hó 13-án kisérik Csongrádon örök nyugalmára. — Gyermek előadás. A szekszárdi izr. népiskola márczius hó 19-én a Szekszárd Szálló nagytermében ifjúsági könyvtára javára, műkedvelők közreműködésével zártkörű gyermekelőadást rendez. Kezdete fél 8 órakor. — Az előadást tánc követi. Belépti dij személyjegy 2 kor., családjegy 5 kor., diákjegy 1 korona. A táncmulatság a kereskedelmi casino helyiségében fog megtartatni. Felülfizetése- ket a jótékonycél érdekében köszönettel fogadnak. 1904. március 13. TOLNAVÁRMEGYE — Köszönet nyilvánítás. A »Tolnai kereskedő ifjúság« az általa f. hó 5-én rendezett táncestély tiszta jövedelmét 12 K.-50 f.-t adományozott a »Tolnai izr. nőegyletc^ek, mely jótékony . adományért ez utón mond köszönetét a nőegyleti elnökség. — Névváltoztatás. Fraiheim József szekszárdi születésű heleslai lakos vezetéknevét Tol/nai-ta. változtatta — A vasúti vendéglőt Mutsenbacher Ödöntől Haspe 11 József a Szegzárd Szálló egyik bérlője bérbe vette és a nyáron ő fogja kezelni. Neki talán sikerül megkedvelteim a közönséggel ' ezt az egyetlen nyári vendéglőt, melytől évek során át a közönség egészen elidegenedett. —■ Műkedvelő előadás. A Szekszárdi róm. kath. Olvasókör a nemzeti szabadság», hajnalhasadásának évforduló ünnepe alkalmából vasárnap, márc. 13-án a »Szekszárd Szálló* nagytermében díszelőadást rendez. Színre kerül »1848« vagy »Az Ur és a Jobbágy.« Történelmi színmű 3 levonásban -1 í változással és 1 záróképpel'. Magán és kardalokkal.. Irta : Okányik Lajos dr. £ Személyek: Seregély Mihály, öreg jobbágy Kardos József, Rózsi, leánya Búzás Mihályné, Ferkó, fia, Eszterbauer Józséf, Nagythuri :Thuri Zsigmond, földesur, Szűcs Mihály, Hona, felesége Hahn Juliska, Ernő, fia Taksonyi János, Margit, leánya Hahn Annuska, Kelenyei Árpád de eadem, nemes ember, Ujj Ferenc, Zsemberi !Pali, .Bagonya Lajos, pesti jogászok, Klézli József, Kiss János. Zárókép: Kossuth Lajos imája a kápolnai elesettek fölött. Karvezető: Nemes Győző tanító. H e I y á r a k 1. hely ; l -kor. 40 fill. II. hely: 1 kor. Állóhely: 80 fill. Karzat; 60 fill. Deák jegy: 40 fillér. Előadás kezdete pont 8 órakor. Pénztár nyitás este fél 7 órakor. A díszelőadás tiszta jövedelme fele részben a halhatatlan emlékezetű Bezerédj Istvánnak, a legelső jobbágy felszabadító nagy hazafinak emlékére létesítendő szobor-alap javára fordit- tatik. — Öngyilkosság. Grünvald Pál 6& éves bikácsi lakos f. hó 9-én lakásán a mestergerendára magát felakasztotta, mire hozzátartozói észrevették, meghalt. Hosszú idő óta betegeskedet', betegségének gyógyithatatlansága indította az öngyilkosságra. I 4 —- Elszabadult tehén. Doszpod János harci »lakosnak vörös tarka, 11 éves tehene folyó hó 7-én a bonyhádi vásáron elszökött és máig sem került meg. — Gazdák, ha nagy terméshez akarnak Jutni, Mauthner-féle magvakat vessenek. Idei árjegyzékét, mely 226 oldalra terjed, Mauthner Ödön cs, és kir. udvari magkereskedésében Budapesten, Roilenbiller-utcza jj, mindenkiknek ingyen megküldi. A kitünően tisztított, legnagyobb csiraképességgel biró, fajtiszta magvak árai alacsonyak. Különösen fölemlitendők az impregnált takarmányrépamagvak és a legnemessebb gabnafélék dús választéka. — Szászvár községben a kereskedelmi miniszter engedélye folytán a március 28-ára eső országos vásárt ezidén "kivételesen március 30 án tartják meg. Szabadelviipárti értekezlet. Tolnavármegye szabadelvüpártiának központi végrehajtó bizottsága f. hó hó 6-in Szekszárdon a «Szekszárd Szálló» egyik termében igen látogatott ülést tartott, amelyen a vármegye összes kerületei képviselve voltak. Az ülésen Bernrieder József a szabadelvüpárt elnöke, majd pedig az ő távozása után Kovács Sebestyén Endre a párt alelnöke elnökölt. Az ülés megnyitásakor Bernrieder József pártelnök különös melegséggel üdvözölte az értekezleten megjelent Perczel Dezső képviselőházi elnököt, ki viszont kijelentette, hogy mindenkor örömest vesz részt vármegyénk szabadéivüpártjának mozgalmában. Első sorban a párt szervezeti szabályzatának módosítását tárgyalták, melynek során több pontnál igen élénk eszmecsere fejlődött ki: Az e'- fogadott szabályzatból közöljük a következő pontokat ; a pártalakulás czélja a vármegye független és szabadelvű elemeinek tömörülését az országos szabadelvüpárt elveinek alapján, az ország és megye közjavának érdekében elősegíteni. A «tokamegyei szabadelvüpárt» tagja lehet minden tolnamegyei egyén, aki a párt elveit vallja. A párt ügyeit a központi, a választókerületi és a községi végrehajtó bizottságok intézik. A központi végrehajtó bizottság áll a párt elnökéből, két alelnökből, jegyzőből és az alakuló gyűlés által megválasztott tagok, valamint a kerületi végrehajtó- bizottságok elnökeiből. A kerületi végrehajtó bizottságokat az egyes választókerületek maguk alakítják meg, a megalakulás a végrehajtó bizottság egyik tagjának közbenjárásával történik, mig a községi végrehajtó bizottságok az egyes községekben alakulnak a kerületi végrehajtó bizottság közreműködésével. Az értekezleten elhatározták, hogy a pártot már legközelebb kerületenként és községenkint újból szervezik. — A központi végrehajtó bizottságnak ezidőszerinti tagjai: Elnök Bernrieder József. Alelaök Kovács Sebestyén Endre, a második alelnöki állast csak- legközelebb töltik be. Jegyző dr. Leopold Kornél. A szakcsi kerületből : dr. Kämmerer fírnő, Dóry József, dr. Rolf Aladár, Jeszenszky Andor, dr. Honig János, Dóry 3. Hugó és Veszelei Zsigmond. A pinczehelyi kerületből: gróf Apponyi Géza, dr. JTíís Brnő, Kempfner Ernő, Tóth István, -Strasser Sándor, -Téry Emil, Löwensohn Gáspár és Varjas Gábor. A kölesdi kerületből:. Sass László, Perczel Lajos, Csiba Lajos, Sztankováhszky János, Bernrieder János, Kálmán Dezső,'»jFórdös >nDezső, esBévárdy.^,,Lajos) Vizsolyi Ákos, Barial Béla és Rühl György. A bonyhádi kerületből :Pertzelt Dézső, Porsiirőlstvia, Markau- ser Imre, Fleischmann Lipót, dr. Müller János, Stnger Bálint, Brogli Béla, Rück Alajos és Wirser Vilmos. A paksi kerületből: Perczel József, Eötvös Károly, Fördős Géza' Hagymássy Károly, dr. Róth Zsiga, dr. Hoffmann János, dr. Rálföldi Lajos, dr. Spitzer Károly, dr. Schober László,'1 Német -József Kiliti, Szeniczey Géza, Jó Dömötör. Károly, Sgéky Géza és Kátai Endre.1 A- szekszárdi kerületből: Toith Oáöa,J)rffy Lajos, Leopold Sándor, Török Béla, dr-.í Beöthy. -Károly? Tenczlinger Lajos, dr. Kovács Bálint, László Lajos, Tomcsányi Lajos, .dr. Kramolin Gyula. A központi ..végrehajtó bizottságot is az újabb szervezési alkalmából még ki fogják egészíteni. Az értekezlet ezután foglalkozván a jelenlegi politikai helyzettel egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy gróf Tisza, dstván miniszterelnökhöz üdvözlő'táviratot intéz," amelyben őt a párt osztatlan bizalmáról és ragaszkodásáról biztosítja. Az.-üdvözlő táviratügy szólt: Nagyméltópágu gróf Tisza István miniszter- elnök urnák Budapesten. Tolnavármegye - ..szabadéivüpártjának ,végrehajtó bizottsága pártunk újjászervezése alkalmából mai napon tartott ülésén- egyhangú n lelkesedéssel hozott határozatával Nagyméltóságodat a legmelegebben üdvözli, teljes bizalmáról és igaz ragaszkodásáról biztosítja, kívánván», hogy N-agyméltósá- godnak a parlamenti rend helyreállítása: alkotmányunk megvédése és a nemzet jövőjé érdekében kifejtett céltudatos, hazafias és bölcs működését siker koronázza. Bernrieder József elnök. 1 Dr. Leopold Kornél jegyző. Az ülés, d. e. 11 órakor, kezdődött, csak d. u. fél 2 órakor, ért .véget. Ezután társás,lakoma következett, melyen számos felkösaöintiö hangzott el. HIVATALOS 1HIRD ETÉSEK. 4/v: 1904. Árverési hirdetmény. Alőiirott kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t-ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szekszárdi kir. törvényszék 1903. évi 6539. sz-. végzési által Vei-z és Szőke bpesú és a Varnsdorfi cs. kir; jár.ishirósá<r C. II. 822/4 sz. végzése által S. Scbnit er & Sö'jiie varnsdorfi végrehajtatók javára, özv. Stern Joachimné kereskedő.paksi lakos ellen 1197 kor.1 83 fill, tőke 203 koronának 1903. évi augusztus hó 31 994 K. 21 fillérnek 1903. évi augusztus hó 21-t--1, számítandó 6% kamatai és eddig összesen ’a két fittyben 164 korona 54 fillér per és végrehajtási költségkövetelés s. netán még felmerülendő egyéb költségek végett elrendelt biztosítási és kielégítési végrehajtás foganatosítása alkalmával bíróilag le foglalt és 17o8 koronára becsült »hoss/.a.. téli.vkabátok és egész öltözet férfi ruhák u. m. kabát, 'mellény és nágrágból álló ingóságok nyilvános árverés ntján eladatnak. Mely árverésnek a paksi kir. járásbíróság 1903. évi V. 246/4. sz. kiküldést rendelő végzésé folytán Paks községben a községházában hova a tárgyak szállitandók .leendő eszközlésére 1904. év március hó 14-ik napjának d. e. 10 Órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t.-ez. 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becsáron alól is eladatni, fognak. A netaiáni elsőbbségi igénylők pedig felhivatnak, hogy jogaikat az elébb idézett t.-cz. 111. és 112. §. szabályán érvényesítsék. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t.-czikk 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Pakson, 1904. évi március hó 1-én. Dr: Parragh Gyula, kir. bírósági végrehajtó. 452. sz. v. 1903. Árverési hirdetmény. . Alulikt kiküldött > végrehajtó az 1881. évi'LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szekszárdi kir. törvényszék 1903.. évi 7617. sz. végzése' -.által Himler Miksa bpesti bej. cég végrehajtató javára, özv. Stern Joachimné paksi lakos kereskedő elleti,"475 K. 77 f. tőke, ennek 1903. évi novemher hó 15. napjától, számítandó 6% -os kamatai és eddig összesen 101 kor. 32 fillér per és végrehajtási költség követelés s netán még felmerülendő egyéb költségek végett elrendelt kielégítési .végrehajtás foganatosítása alkalmával bi- róilag lefoglalt és 779 koronára becsült egész végekben levő barna s/.inii szövetek nyilvánosárverés utján eladatnak. Mely árverésnek a paksi kir. járásbíróság 1903. évi V. 315/2. száma kiküldést rendelő végzése folytán Paks községben végrehajtást szenvedett üzlethelyiségébén leendő eszközlésére 1904. évi márczius 18-án d. e. 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t.-cz. §-a értelmében a legtöbbbet ígérőnek bee sáron alul is el adatni fognak. A netáni okőbségi igénylők pedtd felhipatnak, hogy jogaikat az elébb ibézett t. ez, 111. és 112. §. szabályán érvényesítsék. Az elárverezendő ingéságok véelára az 1881-» évi LX. t. ez. 108. §-ában megállapított feltételekszerint lesz kifizetendő. Kelt Pakson, 1904. évi márczius hó 6. napján. Dr. Parragh Gyula, kir. bírósági végrehajtó.