Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-06 / 10. szám

1904. március 6. TOLNAVÁRMEGYE. 3. — Ei lesz a pécsi püspök. A «Pécsi Napló«- ban következőket olvassuk: Budapestről értesülé síink szerint a pécsi püspöki szék betöltése köz­vetlen küszöbön van. Az eddigi jelöltek neve lassan- lassan elmaradozott és ma már csak két név áll komolyan előtérben, A két jelölt: Kohl Medárd dr. íölszentelt püspök, Vaszary Kolos hercegérsek helyettese és Várady L. Árpád dr. osztálytanácsos a vallás és közoktatásügyi minisztériumban, a Csa­nádi egyházmegye kananokja, sepenicoi püspök, cikádori apát, javakorabeli léríiu. Kohl Medárd kinevezése előtérben áll, amikor a vallás és köz- oktatásügyi minszterium, tekintettel a Vaszary Ko­los hercegérsek gyengélkedésére, elhatározta, hogy a budapesti érseki heíynöki állást, mely Cselka Nán- der elhunyta óta üresedésben van, újból betölti, ezzel teljesítendő a budapesti közönség óhaját, mely állandó püspököt kíván Budapestnek. Ezen állásra minden valószinőség szerint most már Kohl Me­dárd dr. fog kineveztetni, mig a pécsi püspöki székre, ha a római kúriával folyamatban lévő tárgyalások csakhamar befejeztetnek, Várady Árpád dr. kerül, akit a legjobb hir előz meg és igy Hetyey Sámuel méltó utódja lesz. A mi értesülésünk szerint is Vá­rady van kijelölve pécsi püspöknek. Várady még egész fiatalember, alig negyven éves, közeli ro­kona W o s i n s k y Mórnak, városunk apát­plébánosának. — Adományok a dombóvári kórház ré­szére. A Dombóvárott építendő Erzsébet-kórház alapja javára a következő adakozások folytak be: özvegy Strasser Józsetné és fiai Puszta-Kecsege 250 koronás adomány, özv. Altstädter Józsefné Dombóvár 200 koronás adomány, végül Hirsch Ödön Dombóvár 500 koronás alapítvány. — Halvacsora a kaszinóban. A szek­szárdi kaszinó a böjti időben tartani szo­kott hagyományos halvacsoráját március hó 24-én, csütörtöki napon fogja megtartani. Az idén — mint halljuk — a vidéki tagok közül is többen be fognak jönni a kaszinó ezen kedélyes jellegű férfi-estélyére. — Nyilvános köszönet. A Tolnamegyei Takarék- és Hitelbank igazgatósága 20 koronát küldött a szekszárdi polg. leányiskola céljaira. A nevezett iskola igazgatója lapunk utján mond az adományért hálás köszönetét. — Biróválasztás Bonyhádon. Reitberger István bonyhádi biró állásáról lemondván, helyébe I. bírónak Müller János eddigi II. birót, ennek he­lyébe pedig Weiszenburger Józsefet választották meg. a kiaggatott krinolinok abroncsába meg ne akad­jon a kucsmájának sastolla. Mert a krinolin-korszak a magyar viselet aerájával összeesett: a párta, a bodros főkötő, pruszlik, mentécske, kötényke a krinolinnal. Hány sarkantyus akadt bele a fényes bálokon a krinolin abroncsába! ) Akkor jártam táncziskolába, amit akkor pár héxameteres és pentameteres sorokból álló epig­rammában örökitettem meg: Tánczórák : csárdás, körtáncz, czeppedli, keringő, Frájla s a tánczmester, franczia, polka* ma^ur. Baljobbláb, csoszogó lépés, verbungi bo- káz<J>. Sarkantyú, krinolin, szoknya szakad, de nagyot. j De letűnt az a korszak is — hosszas ural­kodása után, az aczélabroncs olyan vándorlást tett, mimt a régi egyiptomiak hite szerint a lélek ván­dorol és nem olyan nagyon régen telvándorolt a puffos ujjak ballonjaiba. Ah, ha azokat a ballono­kat megtöltötték volna légszeszszel, meg lett volna oldva a repülés problémája. Sokkal praktikusabb dolog lett volna ez, mint az angyalszárnak a köl­tők és művészek phantáziájában. Azonban a régi egyiptomiak lélekvándorlási hite szerint azok a puffok sem találhattak nyugodalmat, bujdosnak, mint a szárazfájás, s levándoroltak a felsőkarokról az alsókarokra, hogy aztán mint léggömb, mikor léket kapott, egy-egy lebernyeggé összezsugorodva a kézcsuklókon foglaljanak helyet. De hát a divat nem nélkülözhet valamelylyes szépségmérséklő ele­met. Ebben van a divatnak morális létjogosultsága. — A múzeumbizottság Ülése. A vármegyei múzeum bizottság múlt kedden Wosmsky Mór el­nöklete mellett ülést tartott, melynek első tárgya volt a múzeum igazgatóságának a múzeum 1903. évi gyarapodásáról szóló jelentése. A jelentés adataiból a következőket emeljük ki: A régészeti osztály 1285 darabbal, a néprajzi osztály 308 darabbal, az ipar és iparművészeti osztály 16 darabbal, a művészeti osztály 17 darabbal, könyv­tári osztály 102 darabbal szaporodott a múlt év folyamán, részint vétel utján; az öszszes gyarapodás 1729 darab s a múzeum állomá­nya az 1904. év elején 49,201 darab. Mivel azonban a könyvtár rendezése még befejezetlen, valamint a néprajzi osztály anyagát is újra kell majd számozni, a múzeum állománya megüti az 50,000 drbot. A múzeumot látogatta 2342 ingye­nes és 298 fizető szentély. Az ülés második tárgya volt a könyvtár használatára vonatkozó szabályzat, erre nézve Haugh Béla múzeum őr által készített tervezetet egész terjedelmében elfogadta a bizott­ság s elhatározta, hogy jóváhagyás végett a vm. törvényhatósághoz terjesztessék. A könyvtár sza­bályzattal kapcsolatosan szükségessé vált, hogy a múzeumban olvasni kívánó közönség részére, a könyvek kiosztására, továbbá felolvasások tart- hatására a múzeum díszterme kellő bútorzattal el- láttassék; ennélfogva a bizottság előterjesztést tesz a vm. törvényhatósághoz, hogy intézkedjék a disz­teremnek egy hosszú asztallal és 50 drb. székkel I leendő bebútoroztatása végett. — Tisztelgés. A szekszárdi róm. kath. lel­készek és tanítók múlt vasárnap délelőtt testületi­leg jelentek meg Wosinsky Mór szekszárd-belvá­rosi apát-plébánosnál, hogy őt életének 50-ik, szek­szárdi plébánosságának pedig 10-ik évfordulója alkalmából üdvözöljék. A tudós apát-plébános sze­retettel fogadta a tisztelgőket és meleg szavakban köszönte meg a nem várt tisztelgést. — Bezerédj István szobrára a bonyhádi takarékpénztár 100 koronát adományozott, ezen Összeggel eddig befolyt összesen a szoborra 23,360 korona 71 fillér. — Előmunkálati engedély. A kereskedelem­ügyi miniszter Kronberger Lipót budapesti, Peko- novits Dániel, Rabinek Pál paksi és Perczel József bikácsi lakosoknak a Fejér és Tolnavármegyei helyi érdekű vasút Paks állomástól kiágazólag Dunaszentgyörgy Gerjen, Fadd és Tolna községek érintésével a magyar kir. államvasutak rétszilas- szekszárdi vonalának Tolna-Mozs állomásáig veze­tendő rendes nyomtávú gőzmozdonyu helyi érdekű, vasútvonalra. — A Kaposvizi társulat módosított alap­szabályait, valamint a csatornaőrök szolgálati és fegyelmi szabályait a földmivelésügyi miniszter jóváhagyta. — Ipartestületi közgyűlés. A szekszárdi ált. ipartestület múlt vasárnap délután 2 órakor tartotta folyó évi rendes közgyűlését a városház nagytermében, az iparos mesterek csekély érdek­lődése mellett. A közgyűlés főtárgyát André István ipartestületi elnök évi jelentésének felolvasása és az ipartestületi elöljáróság megválasztása képezte. Az elnöki jelentés igen részletesen számolt be az ipartestület múlt évi ténykedéséről, melyből jóleső örömmel értesültek a jelenlevők, hogy az ipartes­tület vagyona a pár évvel ezelőtt szerzett ház ér­tékével ma 4446 korona 80 fillért tesz. Ezenkívül a rokkant iparosok segélyalapja 2356 korona 07 fillért tesz ki. Elhatározta a közgyűlés, hogy ezen alap megerősítése céljából az ipartestület alapsza­bályait akként fogja megváltoztatni, hogy az alap megerősítése céljából az ipartestület alapszabályait akként fogja megváltoztatni, hogy az alap javája az ipartestületi tagokat külön évi díjjal fogja meg­terhelni. Ezután a közgyűlés a leköszönt André István elnököt nagy lelkesedéssel újból elnökké kiáltván ki, megválasztott 20 előljárósági tagot és 3 számvizsgálót, mely után a közgyűlés véget ért. — Rehabilitált tanító. Annak idején mi is megemlékeztünk róla, hogy a decsi r. k. tanítót törvénybe ütköző megválasztatása miatt az egyház- megyei hatóság nem erősítette meg állásában. A vizsgálat ugyanis kiderítette, hogy az illető tanító­nak az iskolaszék azon eljárásában, hogy a nyug­díjba vonult tanító eddigi fizetését leszállította, — semmi része sem volt; ennélfogva az illető tanitó megválasztatását az egyházi főhatóság jóváhagyta. ' — Kitüntetett tudós. Dr. Csizmadia Alajos dunaszekcsői tudós káplán, kinek «A bűnözés világa» czimü nemrég megjelent munkája jogász s tudományos körökben méltó feltűnést keltett, «a jogtudományok terén folytatott szorgalmas tanulmányainak elismeréséül» a Szentmiklósy Károly évi járulékának folyó évi február hó 1-én ese­dékessé vált részletét: 400 koronát nyerte el, amiről Csizmadiát a jutalomdijat kezelő pécsi káptalan képviseletében Walter Antal káptalani helynök értesítette. — Adomány. A szekszárdi r. k. óvodának egy névtelen jó akarója 5 koronát adományozott mely adományért ez utón hálás köszönetét fejezi ki Dóry Pálné elnök. — Sárközi szőttesek a múzeumban. A vármegyei gazdasági egyesület a legutóbbi orszá­gos kiállításon egy igen szép gyűjteményt muta­tott be sárközi szőttesekből -és ezeket vármegyénk múzeumának engedte át, hol legközelebb külön elhelyezik a női házi ipar ezen kiváló szépségű készítményeit, hogy a közönség megrendeléseket tehessen a készítőknél. Szobadíszül és használatra is nagyon alkalmasak ezek a szőttesek, mert Ízlé­ses, szép kivitelűek és tartósságra vetekednek bármely más szőttessel. Más vidéken hasonló készít­mények nagy kelendőségnek örvendenek és egy úri házból sem hiányoznak a női házi iparnak ezen szép és célszerű alkotásai. — Műkedvelői előadás a Bezerédj-szobor­alap javára. A szekszárdi rom. kath. Olvasókör jövő vasárnap, azaz márczius hó 13-án, a nemzeti szabadság hajnalhasadásának évforduló ünnepe al­kalmából a Szekszárd Szálló nagytermében műked­velői díszelőadást rendez. Előadásra kerül: »1848« vagy »Az Ur és a Jobbágy» c. 3 felvonásos szín­mű, melynek szerzője : Dr. Okányik Lajos. Zára­dékul : Kossuth Lajos imája a kápolnai elesettek föllött c. élőkép lesz bemutatva. A szereplők mind­annyian a szekszárdi rom. kath. Olvasókör ismert műkedvelői lesznek, kik legutóbb két előadásban egymás után annyi érdeklődőt vonzottak a szín­házba, hogy az mindkét alkalommal tömve volt. Óhajtjuk hogy ezen előadás hasonló pártolásban részesüljön, mert ezen díszelőadás tisztajövedelmé­nek fele a halhatatlan emlékezetű Bezerédj István­nak, a legelső jobbágy felszabadító nagy hazafinak emlékére Szekszárdon létesítendő szoborlaap javára lesz fordítva. — Névmagyarosítás. Blau Markus őcsényi születésű budapesti lakos vezetéknevét * Bálint*-ra, Bogovics Lajos tolnai születésű bajai lakos •> Bajnok«- ra, Pürger Ferenc paksi születésű bajai tanitó- növendék ^Pártos*-ra, Biegl (Pigl) Gyula duna- löldvári születésű, budapesti tűzoltó vezetéknevét »Bárdos «-ra változtatta. — Szabadhegyi Aladár színtársulata, mely a télen át nálunk tengődött, hosszú hányattatás és általános részvétlenség között, több somogymegyei kisebb város után végre Csurgón ütötte föl tanyá­ját abban a reményben, hogy ott talán jobb napok virradnak reájuk. De itt is csalódás érte őket, mert — mint az ottani hírlapban olvassuk — szintén nem pártolja a közönség a színtársulatot, melynek most is ugyanazok a tagjai, akik nálunk voltak. — Halálozás. • Tolnavármegye tanítói kará­nak egyik dísze, a tanítók vezére halt el a na­pokban néhány évi földi nyugalma után az örök megérdemelt nyugalomba. Somogyi János nyugd. igazgató-tanító, ki közel 40 évet töltött a rögös pályán, ebből legtöbb időt Bonyhádon, főleg a magyarosítás eszméjének szentelt, e hó 3-án 59 éves korában hunyt el. Somogyi János a tanítók érdekeinek mindenkor bátor képviselője és szó­szólója volt. Haláláról a »Bonyhádvidéki Tanito- egylet«, melynek az elhunyt sokáig elnöke volt, a következő gyászjelentést adta ki: A »Bonyhád­vidéki Tanitóegylet« fájdalomtelt szivvel jelenti felejthetlen, érdemekben dús elnökének Somogyi János nyugd. igazgató-tanítónak folyó évi március hó 3-án 1 órakor hosszú szenvedés után életének 10-ik évében történt gyászos elhuny tát. A boldo- gultnak hült tetemei f. hó 5-én délután 1/24 óra­kor helyeztetnek örök nyugalomra, a gyászmise peeig ugyanazon napon délelőtt 8 órakor lesz a Mindenhatónak bemutatva. Nyugodjék békében!

Next

/
Oldalképek
Tartalom