Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-31 / 5. szám
XIV. évfolyam. 5. szám. Szekszárd, 1904. január 31. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: I Egész évre 12 korona. Fél évre . . 6 » Negyed évre 3 » Egy szám ára 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kívül elfogad Molnár Mór I könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenilí minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. w Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KORNÉL Segédszerkesztő SZÉKELY FSRENCZ. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szer- J kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. A néppárt színvallása. Végtére is kiugrott a nyúl a bokorból ! Az egész esztendőre nyúló obstrukció alatt a feudális és konzervatív olajjal megkent néppárt, mely mindig ultra-aulikusnak szeretett mutatkozni : csöndes és várakozó álláspontot foglalt el, mint a sarokban meghúzódó pók, mely lesi az alkalmas pillanatot, amikor zsákmányra tehet szert. A függetlenségi párt által megkezdett nagy nemzeti ellenállás kezdetén teljesen tétlenül vesztegelt; nem vett részt a harcban, jámbor arcot vágott a játékhoz; égre forgatott szemekkel pislogott a bécsi reak- cionárius körök felé, mutogatta béna tagjait, mint a bucsubeli koldus. Alázatosan várta a kedvezőnek látszó alkalmat, midőn a reakcionárius áramlat felülkerekedésével uralomra juthasson. De számítása nem sikerült. A Széli és Héderváry kormány szerencsétlen sikere reményeit mind alább szállította. Midőn pedig a függetlenségi Kossuth- párt is abba hagyta a meddő és áldatlán küzdelmet és elállóit az obstrukciótól, még a Szederkényt-Ugron-íéle töredék elégedetlenségébe volt reménye, hogy talán ez a velük lelkileg rokon párt kaparja ki részükre a parázsból a gesztenyét és a zavaros helyzetben sikerül sötétben lappangó céljaikat diadalra juttatni. Ez a tizekből álló, vegyes elemekből összetákolt párt is azonban kezdte már kiadni végső erejét és már-már megszűnt volna a nemzetromboló obstrukció : ekkor aztán végre kiugrott a nyúl a bokorból és szint vallott a néppárt. Mikor a Szederkényi-Ugron-féle töredéknek elfogyott a puskapora : akkor egész erővel kiállott a szintérre az eddig lesipus- kásan rejtőző néppárt és folytatta a harcot ott, ahol a függetlenségi párt klerikális elemei abban hagyták. Az utolsó órákban annyira neki indultak a harcnak, hogy még az egy év óta kanokoki babérjain pihenő, Molnár János is kiállott a küzdők porondjára és beállott az obstruktorok kétségbeesett gárdájába. Most már aztán a néppárt vezet. Nem a suba alatt bátorítja immár az obstruk- ciót, hanem nyíltan osztozik annak terhé- ben és politikai felelősségében. Most már a függetlenségi párt is látni fogja, honnan fuj a szél. Áhhoz, hogy az obstrukció »nemzeti« szándékát ne vegye komolyan az országban senki, s ahhoz, hogy ezentúl mindenki lássa, az obstrukció tulajdonképpen micsoda célt szolgál : csak az kellett, hogy a néppárt a küzdelemhez nyíltan csatlakozzék. Abban a percben, a mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Szederkényi-csoport obstruk- ciója agonizál, s hogy a végső órája ütött: megindult a mesterkedés, uj elemekkel tris- siteni fel a vita hanyatló életerejét. Minden követ megmozdítottak arra nézve, hogy a Kossuth-pártot, vagy legalább annak egy részét újra bevigyék a harcba. Nagy ügyességgel folytak az erre irányuló manőverek. Ám ezúttal siker nélkül. Néhány harcvágyó lélek elvált ugyan a függetlenségi párt derékhadától, de ez tüzelőfának sem volt elég, nemhogy az obstrukció lángjait magasra .felszította volna. Előbb szemérmesen állott ki a küzdelemre a .néppárt. Alkalmat és ürügyet keresett. A közjogi ürügy nem volt szerencsés. Egyrészt azért, mert a közjogi aggodalmak egy kicsit elkésve háborgatták a néppárti politika edzett lelkiismeretét. Másrészt azért, mert a közjogi aggodalmakban a néppártnak csak egyik része eloszlott. Tisza István gróf válasza, amit Zichy Aladár grófnak a szocialista népgyülésekre vonatkozó miniszteri rendelet miatt tett interpellációjára adott, olyan kielégítő volt, hogy azt az egész képviselőház, még a csapdát felállító néppárt is kénytelen volt tudomásul venni. Nem maradt tehát más választásuk: mint az obstrukciót segíteni, támogatni egészen szemérmetlenül. Ezt aztán minden lelkiismeret-furdalás nélkül meg is cselekedtél A Szederkényi-csoportnak az ujoncmeg- ajánlás ellen folytatott obstrukciója magától TÁRCA. A decsi veszedelem. — Sárközi -történet a kuruc időből. — Irta: Kovách Aladár. I. Beéri Balogh Ádám meg öreg Garzó János. Öregszékeden túl, az alsónyéki határon ballagott Garzó János, az öreg bujtár ; háromkosfejes, hosszú, gamósbotjával mérte végig az utat, mielőtt egyet lépett voln... Az a bot, az a háromkosfejes gamósbot, igen nevezetes bot; azzal mutatta meg beéri Balogh Ádámnak az útat, mikor az őcsényi ördögvettetóstől ki az öreg Dunáig vezette. Nagy dologban töri most a fejét öreg Garzó 1 majd megtudjuk, miben? Hogyan is történt az az eset? Bötös Pál volt a számadó, Garzó meg az öregbujtár; több öregbujtárja is volt a számadónak, de az ördög- vettetéshez aznap éppen Garzó került; no aztán az Istók gyerek meg volt & kisbujtár. Istók fölnézett az égre, arra, amerre jámbor juhai haraptak: aztán nekifeküdt a füves partnak ott a Báta mentén. Ez annyit jelentett, hogy az a ragyogó égjáró messze yan még a délrehágótól, a juhok meg két fok között nem szélednek; okos állat a birka, nem ugrik a vizbe bolond fejjel, tudja, hogy nem neki való; az átkelőnél meg kunkorodva pihen a Pille, de csak úgy félszemmel, másikfele bozontos szemöldöke alól pislogat a vezérürü járására ; ilyen a juhászeb : félszemével sunyit, másfelével virrogat; igy hát Istók bátran süveg alá bújhatott. Meg is tette emberül; has- mánt fektén előre vetette két karját, rábuktatta buksi fejét toronysüvegestül, aztán neki vágott álomországának. Jól bent járhatott már, de nagy boszuságra, Pille hangos csaholása visszahítta a Báta partjára. Talpra riadt hamarosan, nézvén merre jár a jószág; de csak elállt szeme-szája: lovas vitéz állt előtte. Hát hiszen Istók is látott már embert lóháton ; olyant is, akinek kard volt az oldalán, meg buzogány a kezében, de ilyen fényes, ragyogó öltözetű, cifra vitézt még eddig nem álmodott. Köszönteni akarta, de hát a süvegje még akkor pottyant a földre, mikor leesett az álla a nagy bámulásba’, igy aztán csak állott, mint a bálványfa. Az a fényes vitéz meg nyergéből félig lehajolva odaszólt Istóknak : — Hallod-e fiam régóta vagy már itt? Hát! felelte Istók, ami sárközi nyelven azt jelenti: igen— Láttál-e erre fiam ilyen öltözetű urakat, mint ón vagyok ? Istók világ életében se mondott igazabbat, mikor ráfelelte: nőm. — Én vagyok az első ? Hát! kurtázta tovább az igazságot. — Nesze fiam ez a fényes márjás, engem se láttál érted-e? Eertöm viszonzá Istók. — Jól van fiam! majd még- egyszer látsz engemet, aztán emlékezz a mai napra; most pedig vezess itt a nádon, vizen, sáson ki az öreg Dunára. Een nőm möhetök; majd a gazdám, János bátyám itt van az ördögvetteteesnee. — No hát vezess oda. Istók aztán azt a fényes öltözetű urat oda vezette öreg Garzó Jánoshoz, az öregbujtárhoz. Öreg Garzó abból a jó fajtából való, aki nem igen ismer nálánál nagyobb urat, csak ha becsülni tanulta; szóba áll az idegennel tisztességgel ugyan, de soha alázatossággal; azután meg, mint afféle juhászember, sok mindenre rá ér; sokkal többre, mint a többi pásztorfélék: Garzó János éppen csikléket rakott a kákásban vadréce fogásra, mikor Istók oda kiáltotta: halli keed-e János bátyám ? — Hallom hát! mi a? Istók közel ment a káka széléhez, aztán onnau szólt be a derékig vizben gázló öregbujtár- nak : halli keed-e? nagy vitéz gyün, oan feenyös szeep ruhába, adott is e’nnagy peezt. — Valaminek? kérdi az öreg. Hát | akar valamit. Máj' mög mondi. ügy ám. de lovon van! Azonn-ee? majd ide eer! Már úgy van, hogy aki Garzó urammal beszélni akar, hát az menjen Garzó uramhoz. A lovas vi'éz bizony csak odaugratott fakóján a kákaszélbe'
