Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-25 / 39. szám
XIV. évfolyam. 39- szám. Szekszárd, 1904. szeptember 25. EISfizetési ár: Egész évre . . . 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . .24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez .intézendők. | Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Tolnavármegye bajai. Több Ízben volt már alkalmunk vármegyénk népesedési viszonyaival foglalkozni. A számok meggyőző erejével mutattuk ki, hogy megyénk területén az ipari foglalkozás nagy mértékben hanyatlott és hogy" vármegyénk lakossága évtizedek alatt alig szaporodik. Míg az ország népessége évenkint és átlag 1 százalékkal szaporodik, addig Tolnavármegye népessége alig 0*2% szaporulatot ad, vagyis míg az országos átlag mellett hazánk népessége épen 100 év alatt fog megkétszereződni, Tolnavármegye ez eredményre épen 500 év után log eljutni. Valóban: vigasztalan és kétségbe ejtő kilátás, mert a létszámbeli elmaradás magával hozza a gazdasági' és kulturális téren való hanyatlást, elmaradottságot, alsóbbrendűséget is. E kóros állapotok mellé ijesztően emelkedik föl a bizonytalanságból egy harmadik is és ez: a kivándorlás. ^ ^Amiként a kivándorlás az egész or^ szágiíak rákfenéje, rákfenéje Tolnavármegyének is. Miként keletkezett ez a baj, nehéz volna megállapítani, de felesleges is. Elég azt tudni, hogy a baj megvan. A gyakorlati politika dolga, hogy' a fölmerülő bajjal foglalkozzék és annak orvoslására a célravezető lépéseket megtegye. Alig pár hete, hogy a kivándorlás és utlevélügy állami rendezés alá vétetett és ezzel a lehetőség megadatott arra, hogy a kormány a kór-tüneteket észlelhesse és azok tovaterjedését meggátolva, a kivándorlási üzelmeknek véget vessen. Mert hogy itt első sorban üzelmekről lehet csak szó, fényesen bizonyítja az a tény, hogy; a kivándorlás már is tetemesen, megcsökkent. Míg a január—júliusi időszakban hazánkból 1902-ben 104,436, 1903-ban 119,132 ember vándorolt ki, addig a folyó évben már csak 76,898 volt az utlevelesek száma, amit csak úgy lehet megérteni, hagy mig a múlt évben a kivándorlási ügynökök, tudva, hogy vakmerő játékuknak a törvény véget vet, minden erejüket megfeszítették, hogy az «üzletet» kizsákmányolják, addig az idén vagy fölhagytak, átkos munkájukkal, vagy sokkal óvatossabban és igy kevesebb eredménynyel működnek. Az apadás mindenesetre igen tetemes és igen örvendetes, mért 7 fhónap alatt 43 ezer emberrel kevesebb ember vándorolt ki külföldre, mint az előtfő évben, ami az egész évre átvíve 74* ezer főnyi apadást mutat a kivándorlók létszámában'es ez maga' közel 1/2(Vo-kal javítja népszaporodási arányszámunkat. Bizonyos, hogy amint a kormány szigorúbban kezeli az útlevél és kivándorlási ügyet — és erre múlhatatlanul szükség van, mert a külföldi hajóstársaságok ügynökei még mindig működnek s az útlevelek megszerez- hetése ma szinte könnyűnek mondható, — a csökkenés még sokkal nagyobb lesz, úgy, hogy az országos csapásnak alig lesz többé minősithető. A kivándorlással, mint országos bajjal nem akarunk ezúttal foglalkozni. Tisztán csak a tolnavármegyei kivándorlásra kívánunk szorítkozni, mint helyi bajra. Sokan vannak megyénkben, akik a kivándorlást még «helyi bajnak» sem hajlandók tekinteni, ügy fogják föl & dolgot, hogy -népünk munkát keresni megy a külföldre, egy kis részben Amerikába, nagyobb részt Németországba, ahol nemcsak igen szépen keresnek, de megtakarított pénzükből évenként és fejenként 2—300 forintot is küldenek haza övéiknek, némelyek még többet is, hogy azon földet vásároljanak s azután visszatérnek az idegenből. Nem tagadjuk, hogy ez tény; a fennforgó viszonyok között még vigasztaló, hogy megyénkből a kivándorlás mintegy jóindulatúnak jelezhető. De azért mégis nagy baj az, mert igen erős mértékben meglazítja a családi viszonyokat, bonyolítja a vagyonjogi vonatkozásokat, gátolja a közigazgatást, mozgósítja a népet és hozzászoktatja a községi, az állami kötelék lerázására; nem is szólva arról, hogy mikor a tolnamegyei német polgártárs — mert túlnyomó mértékben németjeink vándorolnak ki — egy-két évi távoliét után visszatér a falujába, már telítve van «alldeutsche eszmékkel és német iskolát, német misét, német jegyzőkönyvet akar. Tolnavármegyében a múlt évben 1600 útlevél adatott ki. Ez a szám az országos átlaghoz viszonyítva elég magas és úgy TÁRCA. A kadét anyja. Irta: Szomaházy István. A fiatal, magyar kadét, mar vagy két hónapig kódorgott össze-vissza a Riviérán, mikor végre minden kétséget kizárólag konstatálhatta magán, hogy olyan egészséges, mint a makk. A tél elején, valami tiszti bál után, ahová őt is kivezényelték táncosnak, alaposan' meghütötte- magát a íriss levegőn s olyan alapos influenzát szerzett be, hogy az ezredorvos még a tüdejét is féltette. Mikor január vég§n úgy ahogy lábra kapott megint, a törzsorvos, aki a kadét édesapjával naponkéut ösz- szétalálkozott a kaszinóban, egy este megszólította az öreget. — Mondanék valamit, de azért nem kell, hogy megijedj ... A gyereknek kissé csenevész a tüdeje s nem ártana, ha pár hétig a délszaki'nap- ,pal füttetné magát . . . Azt hiszem ugyan, hogy nem lesz semmi baj, de azért jónak látnám, ha le- küldenéd a földközi tenger partjára Az idősebb Dózcát, aki egyébként a kártyától nem igen ért rá arra, hogy a fiára is gondoljon, jócskán megijesztették az orvos szavai, annyira, hogy még aznap este felkereste az ifjabb Dózsát szállodai lakásán. Miután kezet fogtak s a fiú megkínálta az apját egy pohár cognac-kal, az öreg ■ elővette cheque-könyvét. Üj —■ Hallod-e — mondta — a doktor szükségesnek véli, hogy pár nétig odalenn kószálj a Riviérán . . . Itt van ezer forint, — addig maradhatsz, amig ebből a pénzből futjá ... De ha megtudom, hogy csak egyetlen aranyat is elvészitettél belőle a játékbankban, hát szavamat adom, hogy leütöm a derekadat . . . A kadét rövid utón megkapta a szükséges szabadságot, s öt nappal a beszélgetés után snár polgári frakkban ebédelt a nizzai table d’hote- asztalánál . . , Eleintén fiúi engedelmességgel ragaszkodott az édes apja tilalmához, de a második héten, unalmában, már föltett egy aranyat a vörös színre, s mivel az első kísérletek elég jól beütöttek, azontúl rendes látogatója let a világhírű zöld asztalnak ... A következő hónapban kerek tizezer frankja volt a kifizetett költségein felül . . Március elején, egy Beaulie be tett kirándulása után, szokása szerint benézett a kaszinóba, s jó darabig ott őgyelgett az asztalok körül, amikor egy feltűnően szép, világos kékszemü asszonyra esett a pillantása, aki elegáns udvar közepette kacagva veszített el valami lehetetlen kombináción egy csomó aranypénzt . . . Az asszony már nem lehetett valami fiatal — harminc harminckét évesnek látszott — de oly bájos, jókedvű és hangos volt, hogy Dózsa.rajta felejtette a szemét. . . Előbb valami francia grófnőnek nézte, de azután, mikor 9,z udvarlóit jobban szemügyre vette, csakhamar rájött, hogy valami, nagystillü kokottal áll szemközt . . . Utóbb maga is közelébe húzódott a vidám társaságnak, s ekkor olyasvalami történt, amit a fiatat kadét egész életében nem felejtett el; a kékszemü asszony pillantása összetalálkozott az övével, s erre az ismeretlen nő rózsás arcát megmagyarázhatatlan, ijesztő sápadság bontotta el . . Dózsa még magához sem tért csodálkozásából, amikor a szép asszony egyenesen hozzálépett, s az izgatottságtól remegve, de azért mosolygó aj akkal megszólította: — Ön magyar? — Igen, asszonyom, — válaszolt a fiatalember meglepetve. — Nem Dózsának hivják ? — De annak. — Akkor csókoljon szépen kezet, mert egy közeli rokona áll előtte ... Az édes anyja . . . Most a kadéton volt a sor, bogy elsápadjon, de az asszony ragyogó pillantással folytatta . , . — Én vagyok, Dózsáné, a kis mamád . . . Tizennégy év óta nem láttalak, de az első pillanatban rád ismertem ... Gyere, nyújtsd a karodat, majd odakünn, ha magunkra leszünk, miadent megmagyarázok. A fiatal ember majdnem öntudatlanul nyújtotta oda a karját, az asszony pedig egy fejbó- lintással elbúcsúzott bámuló ismerőseitől . . . Amig a tengerpart felé tartottak s a nő világos selyemruhája bizalmasan hozzásimult, a kadét azt hitte, hogy álmodik; hiszen tiz évnél is több volt, hogy jóformán semmit sem hallott az anyjáról , . , Csak I annyit tudott, hogy kicsiny gyermekkorában valamj Hátralékos előfizetőinket egész tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek.
