Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1904-08-07 / 32. szám
XIV. évfolyam. 32- szám. Szekszárd, 1904. augusztus 7. EISfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Főmunkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Gazdasági iskolát Tolnavármegyének. Földművelő ország vagyunk. Lakosságunknak közel 3/4 része földműveléssel és őstermeléssel foglalkozik. Természetes tehát, hogy e hazában csaknem kivétel nélkül mindenki melegen érdeklődik a mezei gazdálkodás iránt, amelynek czélszerü fejlesztése és kezelése hivatva van arra, hogy földünk termelő képessége emeltessék és ez által nemcsak hogy népünk vagyono- sodjék, de egyúttal tetemesen szaporod- hassék is és pedig nem annyira a jólét emelkedésével, mint inkább az által, hogy a fejlett földművelés nagyobb számú népességet képes eltartani, de oicvetetlen nagyobb számú munkáskezet követel is meg. Magyarország népessége ma kerekszám 20 millióra tehető. Ennyi magyar még sohasem élt e földön. De bizonyos, hogy ha sikerül földmivelésünket belterjessé átalakítani, kétannyi ember^ még könnyebben megél rajta, mint most. És ez nem lehetetlenség, csak akarni kell! Tallián Béla földmivelésügyi miniszter csak a napokban fejtegette a költségvetési vitában, hogy külföldön a belterjes gazdálkodás következ- tébep a mezőgazdasági vállalatok jövedelme 20-szorosan is fölülmúlja a földbirtok jövedelmét. Éhez kétség nem férhet. Ha tehát mi 20-szoros helyett csak kétszeres jövedelmi többletet számítunk, túlzásba nem eshetünk; a kétszeres jövedelem pedig bőven elég kétannyi népesség eltartására. Abban a mozgalomban, amely nálunk íjafrb^időben a mezőgazdaság fejlesztésére országszerte megindult, a legörvendetesebb az, hogy minden téren a kormány vezet. Azt mondhatnák erre sokan, hogy örvendetesebb volna, ha nem a kormány vezetne, hanem a mezőgazdasággal foglalkozó polgárság nagy egyeteme. Ezt mi sem tagadjuk; de azért mégis megmaradunk föntebb mondott álláspontunkon; mert ahhoz, hogy a mezőgazdák vezessenek, ez idő szerint még nincs meg sem a megfelelő szervezet, sem a világosan kitűzött cél, sem a szükséges eszközök nagy sokasága, nem is szólva a gazdaközönségnek elméleti és gyakorlati kiképzéséről, amely utóbbi körülmény pedig szintén igen nyomósán esik a mértékbe. Kétségtelen ugyan, hogy hamarosan megérjük azt is, amidőn mind ez előfeltételek teljesülnek és a vezetést a mezőgazdák vehetik erős kezeikbe; de addig, mig e várva-várt idő bekövetkezik, a vezetésre, irányításra, kezdeményezésre, alkotásra, ösztönzésre, buzdításra a kormány van hivatva és az ország valóban örömmel láthatja, hogy Tisza István kormánya és annak kebelében Tallián Béla földművelési miniszter mily szakértelemmel, buzgósággal, a legkisebb részletekre kiterjedő gondossággal foglalkozik a mezőgazdaság minden ágával és tartja számon a mezőgazdaság fejlesztése iránt tartozó köfélességeit. A mezőgazdaság fejlesztésében a legnevezetesebb tényezőül jelölhetjük meg Darányi alkotását: a gazdasági ismétlő iskolákat. Erre volt és erre van még ma is égetően szükség országszerte: a nép fiainak elméleti és gyakorlati kiképzésére a földművelésben és az ezzel kapcsolatos termelési szakokban, hogy abban a versenyben, amit a világtermelés reánk^ erőszakod a magyar gazda ne legyen kényre- kegyre kiszolgáltatva és mint erőtlen, gyönge és legyőzött — kizsákmányolva; hanem, ellátva a tapasztalat, a gazdasági tudomány és a gazdálkodni tudás fegyvereivel, fölvehesse a harcot úgy a szárazföldi, mint a tengerentúli termeléssel és ebben a fölkényszeritett harcban, amely elől ki nem térhetünk, esze es izmai erejének megfeszítésével férfiasán megállhassa a helyét. Azok az üdvös eredmények, amelyek az eddig létesített gazdasági ismétlő iskolák nyomán mutatkoznak, arra bírták a földművelési és közoktatásügyi kormányt, hogy fokozatosan szaporítsák ez iskolák számát. Ki ne emlékeznék reá, hogy a kormány már évekkel ezelőtt és azóta is folyton akart Tolnavármegyében állami ismétlő gazdasági iskolákat létesíteni, amely célra nem kért mást, mint 20 hold földet az iskola gyakorlati céljaira — és . . . Dunaföldvár kivételével nem akadt egyetlen-egy község sem, amely a fölajánlott iskolát elfogadta volna; még a megye legnagyobb, legnépesebb, legintelligensebb községe : Szekszárd sem kapott az alkalmon, mert — mint a többi kis község — sajnálta azt a 20 hold földet; pedig annak az iskolának százszor több anyagi és szellemi hásznát vették volna és vennék örök időkön át, mint a mennyit a kérdéses 20 hold föld éri Igaz, nem tagadható, hogy bármely község vagyoni viszonyai között 20 hold föld, különösen a mai földre éhezett nemzedék szemében nem kicsiny dolog és hogy íil TÁRCA. . f- y - . . _______ .• . Vé n fiuk dala.-JÉr Barátaink megházasodnak, fipSr* Férjhez megyen az ideálunk, Hajfürteink is rendre fogynak, De még mi rendületlen állunk. Bár homlokunk is csupa ránc ma S testünket a hideg kirázza, Elsők vagyunk mi még a táncba És a szivünkön nincs barázda. Bár a tüdőnk kissé szegényes És nem előkelő a mellünk, Annak,x ki nem rátarti, kényes, Szinte csodás, mennyire kellünk. Nem busulunk, ha cserbe hagynak, Ón van a hűtlenségre mentség ha rózsáink itt-ott lefagytak, Akad elégszer jó szerencsénkA boldogsághoz oly kevés kell: Zsebünkbe nehány büszke tallér, Egy kicsi bor, egy kicsi étel, Egy jó kabát s egy tiszta gallér. Felséges ur, ezerszer áldott Nagy alkotója eme létnek — * Add meg nekünk a jó kabátot, A kicsi bort, a kicsi étket. Add. meg nekünk, hogy mig csak élünk A pénz zsebünkből el ne fogyjon, Ki ne aludjék szenvedélyünk És a szemünk mindig ragyogjon! 3 mikor eljő a várt, az áldott, A szigorú halottas ünnep — Óh adj nekünk egy jó barátot, Aki lefogja két szemünket. HELTAI JENŐ. A szerencse. — Svéd elbeszélés. — Már egy esztendeje ismertem Herbst Pált, mikor megtudtam, hogy nős ember volt s a felesége régen meghalt. Találkozni szoktunk néha közös ismerőseinknél, de az is megtörtént, hogy fölkerestük egymást, hogy «gy-egy játszma sakknál, vagy egy-egy po hár bornál elcsevegjük az időt, különösen esti szürkületkor, mikor a magányosság nyomasztóvá kezdett válni. Én húsz éves lehettem, de ő jóval túl volt a harmincon s talán ez volt az oka, hogy oly keveset beszélt magáról s az élete lefolyásáról. Egy este tekintetem a kandalló párkányán .lévő meghalványodott női arcképre esett. Sokszor láthattam már, anélkül, hogy kíváncsiságomat fölkeltette volna, de most eszembe jutott megkérdezni, hogy kit ábrázol. Herbst csodálkozva nézett reám. — Feleségem. A meglepetéstől zavarba jöttem s pár percig nem szól/am. — Nem is tudtam, hogy nős vagy . . . vagy voltál . . . Herbst magában nevetett a szoba sarkában, miközben a sakkfigurákat összeszedte s a dobozban elrendezte. — Igen, azt hiszem, nős voltam. Hiszen már oly rég történt, hogy szinte el is felejtettem. Merev, üres tekintettel nézett ki a szürkületbe. — Ha nem akadna néha kezembe valamelyik fiókban egy ezüst karikagyűrű az ő kezdő betűivel, egyéb más aprósággal együtt, azt kellene néha hinnem, hogy álom volt az egész, egy derült, boldog álom, melynek körvonalai lassanként szétmosódnak az em'ékezetemben. Azóta annyi mosódott el. Én huszonhárom éves voltam, ő tizennyolc. Pár hét múlva meghalt. A parazsat fölszitotta s azután lassan hoz- zátevé : — Margitnak hívták. Nem tudtam elfordítani tekintetemet az arcképtől, mely merev, halavány mosolylyal nézett reám. A mosoly alatt azonban bánatos, megnyerő leányarcot, valóságos gyermekarcot láttam, melyet az akkori divat szerint hosszú szőke fürtök körítettek. Szeme csodálatosan kék volt. Pár nappal később Herbsttel együtt mentem haza egy társaságból. Osstermalm szélén lakott s a tengerparton mentünk végig. Október elején volt, egy hűvös éjszakán. Nedves, hideg szél fújt, fönt a magasban valami kérlelhetlen erő vadul hajszolta a felhőket, melyek aztán a szemhatár széle fölött sötét fallá tömörültek. Mintha maga az ég is meg akart volna futni valahová. Későre járt s Herbsten nagy fáradtság látszott.
