Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1904-07-24 / 30. szám

— Magyar felirat a tolnai kaszárnyán. Nagyon jól emlékezik még ra mindenki, hogy az úgynevezett »vívmányok* között, melyeket Tisza István gróf miniszterelnök hozott, benne volt az is, hogy a magyarországi laktanyák. magyar felirattal láttatnak el. Akkor mindjárt nem foganatosították ezt az intézkedést, mert nem akartak ezzel »tün­tetni.« A dolog tehát érett egy kicsit, egész mos­tanáig. Itt-ott már megtörtént, hogy kicserélték a feliratot. Ennek az ideje Tolnán is elérkezett. Mint értesülünk, a tolnai térparancsnokság értesítette Tolnavármegye közönségét, mint a laktanya épit- tetőjét, hogy jogában áll a laktanyára magyar fel­iratot tétetni, természetesen a megye költségén. Hát persze, hogy a mi költségünkön. A katonai kincstár ilyesmire nem áldozhat egy garast sem. Tolnavármegye bizonyára sietni fog, hogy az alka­lommal éljen és igy a magyar felirat a legrövidebb idő alatt ott fog pompázni a tolnai lovassági lak­tanyán. Ez is valami! — A szekszárdi m. első asztaltársaság szegény gyermekek felruházása alapja javára e hó 5-én sikerült tánczmulatságot rendezett, mely alka­lommal felülfizettek: G. J. M. 2 kor., Vörös Ilonka, Wilhelm Ede, Uglár János, Sschiszler Károly, Hivert Ignácz 1—1 korona. Almási Lajos 80 fill. Rittinger Antal, Benkő István, Kovács Mihály, N. N., N. N., N. N., Roth Ferencz 40—40 fillér. Nitl Ádám 20 fill. Összesen 11 kor. 20 fill. Fogadják a nemesszivü adakozók a jótékony czél nevében az egylet meleg köszönetét. — A miniszterelnök és a pécsi üzlet- vezetőség. Pécs városának régi vágya, hogy vasúti üzletvezetőséget kapjon. Ebben az ügyben a város junius végén előterjesztést intézett a miniszterel­nökhöz, aki arra már julius 11-én válaszolt. A miniszterelnök leiratában azt mondja : »Biztosítom önöket, hogy a mennyiben a fölmerült eszme tény­leg megvalósíttatnék, a kormány városuknak mél­tányos igényeire szintén tekintettel lesz és örülni fog, ha óhajukat teljesítheti*. — Hal flngyermek egyszerre. Egy bara­novi, németországi cipésznek bőven kijutott az Istenáldásából. Felesége a múlt héten hat fiúgyerme­ket szült. Valamennyien egészségesek; az egész vidék csodájára jár az újszülötteknek. Az érdekes esetet bejelentették a német császárnak is, a ki elvállalta a komaságot s megigérte, hogy gondos­kodni fog a fiuk neveléséről. — Körözés. A kir. törvényszék Kosa Varga György 27 éves, dunaföldvári lakost körözteti, a ki a reá súlyos testi sértés büntette miatt jogerő­sen kiszabott egy évi börtönbüntetés elől állítólag Amerikába szökött. — Birtok-vétel. Zichy László gróf várni pusz­táját megvette Strasszer Imre nagybérlő 1.200,000 koronáért. — Görény belyett ürge. Nagy riadalom volt múlt szombaton éjjel Kollár Dávid görbői birtokos portáján, a hol az egyik béres, Szántó József olyan neszre ébredt, mintha görény járna a tyúkólban. Felkeltette hát csendben bérestársait is, a kik felfegyverkezve vasvillákkal és husángok­kal az ól előtt foglaltak állást, mig Szántó vasvil­lával döfködött az ólban szerteszéjjel, hogy a pecsenyeéhes vendéget kitessékelje. Nagy volt azon­ban az üldözők meglepetése, amikor az ól mélysé­géből a felriadt tyúkok kotkodácsolásának zűrza­varába nyöszörgő és szepegő emberi hangok is vegyültek, a melyek a görénynek vélt tolvaj engesz­telő kérését tolmácsolták, hogy «ne bántsatok, én vagyok, az Ürge!» Hagyták hát szépen előbujni az emberi ürgét, a kit aztán kegyetlenül eltángáltak, amiben a béres asszonyok is cselekvő részt vettek. A tyuktolvaj különben Ambrus György Ürge névre hallgat és igy nyár időn a pincehelyi határban néhány gazda termését őrzi, nehogy lába keljen. Ambrus, vagy mondjuk mi is Ürgének, tehát Ürge azzal védekezett a csendőrök előtt, hogy épen »böesületben» járt, mert répatolvajokat üldözött és azokat követte nyomon, ám hogy a tyúkólba hogy jutott, azt sehogy sem tudta kimagyarázni. A csend­őrök a már 8-szor büntetett Ürgét a bíróságnak adták át. Most már csak az a kérdés, hogy a gaz­dáinak akad-e még egy ilyen lelkiismeretes csőszük? 4. ___________________________ — C selédszökevény. Mundveiler József szék- j szárdi születésű 18 éves kisbéres szolgálatadója- tól Simon István ujbereki gazdatiszttől f. hó elején megszökött. Körözik. — Tolvaj szolga. Neuvirth Fülöp dombóvári szállodás a múlt kedden a szolgáját Cseh Györgyöt azzal bízta meg, hogy az ó-dombóvári vasúti ál­lomásra érkezett áruit ott váltsa ki és azokat ta- lyigán szállítsa haza. Cseh el is ment onnan az állo­másra, hanem az árukiváltásra kapott 44 K. 76 fil­lért zsebrevágva, az első vonattal megszökött. A csendőrség keresi. — Á fürdés halottal A múlt szerdán két kis gyermek lelte fürdés közben halálát. Faddon a 10 éves Báli György a dunával összekötetésben levő Bőrkés gödörben fürdőit, miközben elmerült és odafuladt. Gerjenben pedig a 9 éves Barta Béla és Mező István fürdőit egy tócsában. Mező a ki jó úszó, a vizet átúszta és biztatgatta Bartát, hogy ússza át ő is, ha tudja. Barta neki is gyür- kőzött, azonban a viz közepén ereje elhagyta és bár kiáltozására többen segélyére siettek, a vizbe fűlt. — A Vízirigó védelme. Miuthogy a vízirigó (halászrigó, vizi serege, vizi seregély) a megejtett vizsgálatok alapján hasznos madárnak állapíttatott meg, a földmivelési miniszter elrendelte, hogy a mezőgazdaságra hasznos madarak védelme tárgyá­ban kibocsátott miniszteri körrendelet a vízirigóra (cinclus aquaticus) is kiterjesztessék. — Gyújtogató cseléd. Dolnik Jenő hőgyé- szi lakos 14 éves cselédje, Sztorján Erzébet ked­den, a szolgálatadója kamrájával szomszédos és a «Hőgyészi Népbank» tulajdonát képező faházba egy égő papirpamatot dobott, amitől annak tetőzete kigyuladt és a benne levő tüzita és egyéb tár­gyak elégtek. A cseléd elég furcsán azzal mente- getődzik, hogy a faházból szokott mindég gyújtani való forgácsot lopni és mert ezúttal azt zárva ta­lálta, e fölött való elkeseredésében követte el tettét. — Betörés. Közbiztonsági állapotainkat fur­csán jellemző betörést vitt véghez egy vakmerő tolvajbanda, a mely működésű teréül ugylátszik hogy a város kellő közepét választotta. Özv. Karlovics Mihályné Bezerédj-utcai présházát feltör­ték, az ott levő 3 ruhaszekrényről a lakatot lefe­szítették és abból az összes ruhaneműt ellopták. — Megkerült pénzestárca. Hirt adtunk a múltkor róla, hogy Sinorovics József szekszárdi zöltségtermélőtől a szolgája, Belecskei József egy pénzeserszényt és 100 kor. készpénzt ellopott. A napokban Szabó Ferencz a pénzes erszényt, me­lyet Belecskei üldözés közben dobhatott el magától, az őcsényi határban megtalálta és a községházára beszolgáltatta. — Katona szökevény. Gszellmann György györkönyi illetőségű 1893. évben besorozott hon­véd póttartalékos a székesfehérvári m. kir. 17. honvéd gyalogezred állományában, szökevénynek nyilváníttatott. — Apró hírek. Csesznák Gyula beszterce­bányai polgármester a királyi tanácsosi cimet, Zilahi Simon budapesti hírlapíró gyurgyókai elő- névvel a magyar nemességet, Veigelsberg Leó hírlapíró, a »Pester Lloyd« munkatársa a III. o. vaskoronarendet kapta a királytól. — Radó Lajos répcelaki nagybirtokos neje: Förster Mici, Förster Ottó országgyűlési képviselő leánya meghalt 21-ik évében. — A barcsi állomásxfőnők. Raak Bálint nyugalomba vonulván, helyébe Üveges Dezső ne­veztetett ki. — Reiszig Gyula huszárfőhadnagy oltárhoz vezette néhai Bezerédj István leányát: Ilonkát Ménfőn. — Néhai Nagy László volt tolna­megyei kir. tanfelügyelő özvegye született Veres Mária meghalt Budapesten 65-ik évében. — Be- nyovszky Elemér baranyaszentlőrinci jegyző leányát; Erzsikét, oltárhoz vezette Kaltnekker Károly ké­ményseprőmester. — Siklóson r. k. kántortanitóvá 9 pályázó közül Schmidt Vilmos siklósi osztály­tanítót választották meg, aki egyúttal a községi gazdasági ismétlő iskolának is igazgató-tanítója. — Goldstein János kalocsai izr. igazgató-tanító agyon őtte magát, 45 éves volt. Feleséget és két gyermeket hagyott hátra. — Andrejov jelizabetpoli helyettes kormányzót nyílt utcán lelőtték. Hat lö­vést kapott a hátába. A merénylő elmenekült. ___________tolnavabmeqyb.__________ — Eladó SZŐlŐ. Baktában 3730 Q Öl be­telepített szőlő — teljes felszereléssel — prés, kád, hordók és szüretelő edényekkel együtt, egészben vagy felerészben — kedvező feltételek mellett —— eladó. — Bővebbet a kiadóhivatalban. — Tanuló felvétetik Molnár Mór könyvnyomdái intézetében Szekszárdon. — Nyers batistelyem 19 korona 80 fillértő 86 korona 50 fillérig, egész ruhára való. Bér mentve és vámmentesen házhoz szállít) atik. Nagy mintaválasztékot azonnal küld Henneberg selyem­gyáros, Zürich. VIDÉK. Dunaföldvár. A dunaföldvári járás főszolgabirája Rassovszky Julián folyó hó 21-én délután 4 órára értkezletre hívta Paksra a járásban lakó törvényhatósági bizott­sági tagokat, hogy a kereskedelemügyi miniszternek az 1904—1905. évben teljesítendő közúti építkezések tárgyában kiadott rendelet folytán megállapítsák, hogy a járásban levő törvényhatósági közutak közül melyeket tartják és milyen sorrendben kiépítendőnek. Az értekezleten több mint 50 bizottsági tag vett részt, hol beható vita után egyhangúlag elhatároz­ták, hogy az 1904. évben Paks—sárszentlőrincz között levő utat és az 1905. évben a Paks—kölesdi utat tartja kiépitendőnek, de tekintettel arra, hogy a két ut nem elégíti ki a járás jogos érdekeit, kéressék fel a vármegye alispánja, hogy készítsen a megyében kiépítendő utakról részletes tervezetet, melynek készítésénél az egyes községek nézeteit is kérjék ki, hogy igy tervszerűen minden jogos érdek kielégítést nyerhessen. Végül köszönetét szavaztak Rassovszky Julián főszolgabírónak, hogy az értekez­letet összehívta és azt tapintatosan vezette. Dunaföldváron folyó hó 19-én Vavruska András babkáros (vegyeskereskedő) fürdés közben — való­színűleg görcsöket kapott — a Dunába fuladt Holttestét még nem sikerült kifogni. 1904. julius 24. A községi jegyzők erdei táncz mulatsága. A tolnamegyei községi- és körjegyzők már évek hosszú során át nem annyira a magok ré­szére, mint inkább a nagyérdemű uriközönség ré­szére rendeznek nyári erdei mulatságot oly czélból, hogy ennek esetleges tiszta jövedelméből a megye­beli községi- és körjegyzők vagyontalan árvái segélyezésére létesített »milleniumi ösztöndij-alap* gyarapittassék és hogy mód nyujtassék a nemes- keblü közönségnek arra, miszerint vigadva és tán- czolva is jótékonyságot gyakorolhasson és emellett a maga szórakoztatására is néhány órát a minden­napi társaságon kivül kellemesen eltölthessen. E czélból a jegyzői egyesület legutóbb tar­tott közgyűlése elhatározta, hogy a folyó évi egy­leti nyári mulatságot ismét Dombóváron az ott levő vasútállomás melletti »Sziget* erdőcskében fogja tartani, kimondván egyúttal azt is, hogy a jelzett helyiségnél alkalmasabb, megfelelőbb és szebb helyiséget Tolnamegye területén nem ismer; minélfogva nemcsak az egylet számos tagjainak a megjelenésére számíthat, hanem a nagyérdemű kö­zönség tömeges részvételét és pártfogását is re­mélheti. Amidőn tehát már most szerencsém van je­lezni, hogy a tolnamegyei községi- és körjegyzők idei erdei tánczmulatsága Dombóváron a »Sziget« erdőcskében folyó évi augusztus hó 6-ikán fog megtartatni, felkérem a nagyérdemű, mélyentisztelt közönséget, hogy azon — a nemes czélra való tekintettel — mennél nagyobb számban résztvenni szíveskedjék. A kijelelt helyiség igen szép, igen alkalmas, a hozzáférhetés is igen kényelmes, amennyiben a vasútállomástól csak alig 2—3 pereznyi távolság­ban van az a helyiség, ahol a nagyreményű ifjaink és az élet kertjének gyönyörübbnél-gyönyörübb virágait alkotó hajadon hölgyeinek számára a ta­lálkozásra, élvezetes tánczmulatságra és — mint már több esetben történt — házassághoz vezető ismerkedésre is mód és alkalom nyilik. Kerbolt István, egyl. elnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom