Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-24 / 30. szám
Szekszárd, 1904. julius 24. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megj elénili minden vasárnap. r % • ^ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: f Főmunkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. XIV. évfolyam. 30» szám. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: [ Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. | Egyes számok ugyanott kaphatók. Kereskedőink szervezkedése. Tolnavármegye kereskedő világát egy életrevaló, egészséges eszme foglalkoztatja jelenleg az egész vonalon: a tömörülés, a szervezkedés eszméje. A mozgalom' a fővárosból, országosan indult meg az »Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület« megalakítására, amelynek célja a magyar kereskedő osztály és a magyar kereskedelem ügyeinek fölkarolása, szorgalmazása. Á vidék kereskedői bámulatos egyetértéssel csatlakoztak a mozgalomhoz és mi igazán örömmel látjuk, hogy annak sikerre juttatásában Szekszárd vezetése mellett Tolnavármegye kereskedői lelkesedéssel, kitartással és áldozatkészséggel vesznek részt. Manapság, midőn minden téren a szervezkedés nagy folyamatát látjuk, midőn egymás után alkotnak hatalmas egyesületeket: a tisztviselők, a tanárok, a tanítók, a gazdák, a gazdatisztek, a gyárosok, az iparosok, a magántisztviselők, a munkások, -stb. stb. csaknem minden külön élethivatás és kereseti ág emberei, — igazán csodálatos volna, ha épen a kereskedők dobnák el maguktól az egyesülés nyújtotta erőt és előnyöket. Erre az egyesülésre már rég szükség lett volna,' mert tagadhatatlan, hogy alig van a világon ország, melynek kormánya, törvényhozása és társadalma oly hibákat és mulasztásokat követeit volna el a kereskedelem, ipar és az ezzel összefüggő dolgok ellen, mint amilyeneket a magyar kormányok, a magyar törvényhozás és a magyar társadalom évtizedek folyamán elkövettek. Hogy sokat ne említsünk: Darányi bortörvénye a virágzó magyar borkereskedelmet tönkretette és átjátszotta az osztrák borgyárosok kezébe; az őrlési forgalom megszüntetése a hatalmasan kifejlett magyar lisztkereskedés helyzetét megnehezítette; az olasz borvám leszállítása megbénította bortermelésünket, a cukorkérdés szabályozása a magyar piacot kiszolgáltatta az osztrák cukorgyártásnak. De nem folytatjuk tovább ! Ennyi is elég annak bizonyítására, hogy egy modern országban a kereskedelmi érdekek gondozása, becsületes, lelkiismeretes, céltudatos fölkarolása a legelső rendű állami feladatok közé tartozik és ha a gyakorlat, a tapasztalat azt mutatja, hogy vagy a törvényhozás, vagy a kormány, vagy a társadalom tudatlan, gyenge, vagy renyhe, vagy bármi más okok folytán képtelen a kereskedelem nagy érdekeinek megvédésére, — maguknak a, kereskedőknek, mint a nemzeti termelés, a nemzeti mu lka közvetítőinek kötelességük-a szervezkedé *• a tömörülés a veszélyben forgó nemzeti javik megvédésére. De midőn é szervezkedést helyeseljük, sőt szükségesnek; tartjuk, hangsúlyoznunk kell, hogy e szervezkedés folyománya nem lehet más, mint hogy a magyar kereskedők egy szívvel, lélekkel a magyar nemzeti munka védelmére sorakoznak ! Azt mondják, hogy a kereskedelem in- ternationalis: nemzetközi, hogy tehát annak semmi köze a nemzeti munkához, mert árúit ott vásárolja, ahol legolcsóbban kapja. De ez a felfogás meg nem állhat. A kereskedelemnek épen [úgy nemzetinek kell lenni, mint akár a közoktatásnak. A kereskedőnek hivatása az, hogy a saját országa termékeit közvetítse és juttassa a fogyasztóhoz. — A magyar kereskedőnek nem lehet az a feladata, hogy cseh üveget, sziléziai vásznat, kailsbadi cipót, bécsi pipát, prágai sonkát, pilseni sört, brijnni posztót, morva bádogedényt stb. stb;,, áruljon. Meglehet, sőt bizonyos, hogy e cikkeken a hasznát megtalálja, de ugyanaVkor^ízVzí okozott a hazai munkálnak As termeiéinek,' A .magyar kereskedőnek első sorban kötelessége a hazai cikkek közvetítése és forgalomba hozása, hogy igy az ő szorgalma folytán a nemzeti munka éltető táplálékot kapjon és a hazai gyár- és kézműipar, nemkülönben az összes nemzeti termelés folyton erősbittetvén, a nemzetnek ne senyvedő, pusztuló ága, hanem élt etadó törzse legyen, amelynek gyümölcsei nemzetünk nagy egészét táplálják. Nekünk meggyőződésünk, hogy az OMKE működésének legelső üdvös gyümölcse a magyar kereskedelem nemzetivé válása lesz, ami nem is lehet másképen, mert aki nemzetgazdasági kérdéseinkkel csak felületesen foglalkozott is, be kellett látnia, hogy a magyar politikának ez időszerint legfőbb életcélja: a nemzeti munka biztosítása. A magyar nemzeti munka, mint azt a tények évtizedek óta bizonyítják, a legnagyobb válságban sínylődik. A magyar gyáripar teng, a kisipar haldoklik, háziiparunk pedig alig van. Mi ennek az oka? A sokáig uralkodott szabadkereskedelmi ir ányzat elhanyagolta a hazai ipart; a közös vámterület életbeléptetése pedig — az in- ternationalis irányú kereskedelem segítségével a gyönge magyar ipart kiszolgáltatta az erősebb és fejlettebb osztrák iparnak. A külföldi verseny ellen ma már védővámok gyámolitják iparunkat, (helyesebben: az osztrák ipart;) de hogyan védjük azt meg az osztrák verseny ellen? Hogyan biztosíthatjuk a magyar munkát a magyar munkásnak? Mert ez a fő dologi Botor, elvakult, saját romlásába rohanó nép az, mely szükség nélkül idegen ország munkásait táplálja, a magáéit pedig zülleni hagyja. Azt mondják, hogy közös vámterületen lehetetlen a magyar ipart fejleszteni, illetőleg a magyar ipart felvirágoztatni. Viszont* pedig azt állítják, hogy önnálló vámterület esetén felvirágoztathatjuk ugyan az iparunkat (ami nincs), de végzetes megpróbálta-1 tásokba sodorjuk mezőgazdaságunkat, ami van és az ország lakosságának 3/í részét fogfalkoztátja. A gazdasági probléma Ausztria és Magyarország között még megoldatlan és mindenesetre döntésre vár. Jól tudjuk, hogy egy gazdasági szövetség csak addig ér valamit a szövetkező felekre nézve, amig abban egyik is, másik is megtalálja a maga számítását. Azt is jól tudjuk, hogy a gazdasági szövetség hasznát és kárát Ausztria nagyon latolgatja és már kezdi számiigatni, hogy nem lenne-e neki több haszna az önálló vámterület esetén?! Bármint alakuljon is azonban a gazdasági probléma köztünk és Ausztria között, annyi bizonyos, hogy ha talán még egyszer sikerül is kiegyeznünk (ami azonban éppen nem bizonyos) — az csak rövid ideig fog tartani. Az önálló vámterület immár a levegőben van\ azt a dolgok természetes rendje fogja reánk erőszakolni, mert két közjogilag önálló állam — az érzelmi kapcsok teljes hiányával, gazdasági közösségben és egységben nem élhet, hacsak »ráfizetni« nem akar. Már pedig sem az osztrák nem akar, se mi magyarok nem akarunk ráfizetni. Addig is, mig e kérdés eldől, nekünk magyaroknak mindent el kell követnünk, hogy a hazai ipart és termelést fejleszszük és támogassuk. Nem áll az, hogy a közös vámterületen nem fejlődhetik a magyar ipar. Hiszen ime: van magyar ipar, amely, ha lassan, gyöngén is, de folyton fejlődik. A baj az, hogy a mágyar ipar csak teng-leng, mint Toldy Miklós lova a szemétdombon, — mert az üzletet, a megélhetés feltételeit elkapariutja előle a fejlettebb, életrevalóbb, furfangosabb és tevékenyebb osztrák ipar. De hát kérdjük: hogyan lehet az, hogy az osztrák ipar nálunk Magyarországon oly fényesen boldogul? Hát annyira szeretetreméltó az osztrák gyáros és kereskedő, hogy mi magyarok örülünk, ha nála vásárolhatunk? Vagy oly megvetett az a magyar gyáros és iparos, hogy mi magyarok szándékosan mellőzzük őket ? Egyik eset sem áll. De áll az, hogy a magyarországi közvetítő kereskedelem még nem eléggé magyar és még nem eléggé céltudatos arra, hogy elsősorban a hazai munka termékeit közvetítse. És áll az, hogy a magyar fogyasztó nem eléggé magyar, i
