Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1903-07-05 / 27. szám

1903. július 5.

TOLNA VÁRMEGYE.

5.

Ágnes, Hazay Jolán, Polgár Mártha, Hotter Julia a IV. osztályból: Linhardt Melánia, Lindtner Vilma és Raise Lydia. A magyar nyelvben tett előmene-; telért Gilbert Margit. A záró ünnepély végén az ^ igazgatónő üdvözölte a tantestület egyik kiváló tagját, Batiné Stancsics Fannit, aki a múlt tanévben töltötte be az iskolánál tanítónői működésének 25-ik évét. Az igazgató beszédjében méltatta az ünnepeltnek az intézet körül szerzett érdemeit.

A tanítványok nevében pedig Lindtner Vilma IV. oszt. tanuló üdvözölte a szeretett tanitónőt. A jövő tanévre a behatásokat szeptember 1—6-ig tartják meg. Behatási dij összesen. 22 kor., a francianyelv tanításáért külön 20 korona.

. A Mayer Arlow-féle szegzárdi magán tanintézet értesítője megjelent és ismét tanúságot tesz a régi jóhirnevü intézet sikeres működéséről.

A lefolyt iskolai evben fiú- és leány-növendék összesen 53 volt a négy osztályban, kiknek tanítás aval hat tanerő foglalkozott. A növendékek közt volt 33 szegzárdi, 18 vidéki. A jövő iskolai evre a fölvétel szeptember első napjaiban kezdődik.

A benlakó növendékek teljes ellátásáért az egész tanévre 500 koronát fizetnek, s olyan növendékeket is fölvesznek ellátásra, kik a helybeli polgári iskola vagy gimnázium alsó osztályait látogatják.

— A paksi m. kir. állami polgári iskola értesítője, Ez az intézet immár 10 év óta áll fenn és életképességét szintén mindinkább igazolja. Az elmúlt tanévben beiratkozott a 4 osztályba 96 rendes és < 29 magántanuló. A tanítás eredménye közepes.

A tanári testület 6 rendes tagból állott az igaz gatóval együtt. Kossuth 100-ik születési évfordulója alkalmával és a Bezerédj szobor javára szép ünnepélyeket tartottak. Latin nyelvet tanult 9 tanuló.

— A jövő évi beiratások szeptember 1—4. napjain lesznek. Egész évi tandíj 10 korona. Vidéki tanulókat az igazgató tudta nélkül elszállásolni nem szabad, sőt ha évközben merülne föl az igazgatónak a tanuló szállása iránt kifogásai, a tanuló köteles szállását elhagyni.

— A dombóvári izr. elemi iskola értesítője. Az iskolának 85 tanulója volt, kiket az igazgató és még két tanító oktatott. Az iskola fen- tartása 5841 korona 23 fillér §zemélyi és dologi kiadással járt, ami az ottani hitközségnek kultuiális érzékét dicséri. Az értesítő adatai és tartalma azt a meggyőződést ébresztik bennünk, hogy ez az intézet bizonyára a vármegye legjelesebb népiskoláinak sorába tartozik.

IRODALOM, ZENE.

— Harminchét év a magyar közéletből.

A modern Magyarország hatalmas fejlődésének legszebb korszaka esik bele abba a harminczhét esztendőbe, a mióta az Egyetértés, ez a legnagyobb és legragyogóbb hírlap magyar tüggetlenségért, magyar önállóságért, magyar nyelvért és subvenció- jáert harczol. A sikerek és vívmányok között, amelyeket e kitartós, íolytonos küzdelem termett, nem kis jelentőségű a legújabb : a lelkes harcz arra kényszer itette a bécsi kezet, hogy a nemzetrontó katonai javaslatokat visszavonja. Oroszlánrésze ennek a győzelemnek, annak a lankadatlan és lelkes munkásságnak köszönhető, melyet az Egyetértés a legutóbbi politikai küzdelemben kifejtett. De más érdemei js vannak e hírlapnak. Több évtized megmutatta, hogy az Egyetértés mindig első iparkodott lenni az értesítés gyorsaságában és megbízhatóságában. — Terjedelme, formája megengedte, hogy nemcsak a politikának szánjon bőséges teret, de mindennapi eseményt kimerítően és hiven ismertessen és tárgyaljon, s az irodalmi olvasmányok terén is többet és jobbat nyújtson bármely lapnál.

Politikai vezető cikkeit Írják: Kossuth Ferenc (főmunkatárs), Fenyő Sándor (főszerkesztő), Eötvös Károly (főmunkatárs), Mezei Ernő, Szatmári Mór (orsz. képviselő), Rátkay László (orsz. képviselő), dr. Pap Dávid, Kálnoki Izidor, Sebess Dénes (orsz képviselő), Molnár Márton (felelős szerkesztő), dr. Bokor József (egyetemi tanár, Tanügy), Lengyel Zoltán (orsz. képviselő) Irodalmi része is szinte páratlan a magyar sajtóban. Tárcairói: Mikszáth, Eötvös Károly, Heltai Jenő, Gárdonyi Géza, Tímár Szaniszló, Szabolcsba Mihály, Endrődi Sándor, Martos Ferenc, Kürthy Emil, Fényes Samu, Váradi Antal, K. Lippich Elek, Beniczkiné Bajza Lenke, Fabula János, Baáry Elemér, Miklós Jenő, Szent- Mihályi Gyula, Czóbel Minka, Rado Antal. Karácsonyra az Egyetértés becses és nagyértékü Rá- kóczy-albumot küld teljesen ingyen előfizetőinek s a most belépők azonnal megkapják az album egyik mümellékletét, Kossuth Lajos fametszésü legjobb képét. Az Egyetértés-re előfizetni a kiadóhivatal utján lehet, Budapest, vármegye-utca 11. egy hónapra 1 frt 80 krért, negyedévre 5 forintért.

— Kosciusko. A kiről zeng a dal és szól a példaszó, nemzetének hőse, szabadság bajnoka, a lengyelek hires vitéze 1752-ben született, mintegy,

köznemes fia, Atyját, megölték, a parasztok,, őt mi-j i, kor egy főúri kisasszonyba mert szeretni, gyalázatosán megbántották ánnak rokonai. Szégyenében Ámenkába ment, hol Washington alatt ezredes lett.

Az orosz-lengyel háborúban kaszás parasztokkal elfoglalta az orosz ágyukat; diktátora volt nemzetének paraszt zubbonyban, csamarában, a melyet elvből öltött fel, mert ő a parasztokban látta a nemzet erejét. Az ország vele is tartott mindig, de mikor a cárnő Suvarovot, a török háborúknak sem félelmet, sem kíméletet nem ismerő hősét küldte a lengyelek ellen, hiába volt a lengyel vitézek hősies ellenállása. Kosciusko Maciejovici mellett elveszti a döntő csatát, a fél sereg fogságba esett, az ágyuk elvesztek, Kosciuskot súlyosan sebesülve találták meg az oroszok a csatatéren. Vele veszett a győzelem reménye s a nemzeti kormány hiába ajánlotta föl váltságul az összes orosz foglyokat. Nevét, sorsát szálaiba szőtte a költészet, ő volt az, a ki Lengyelország bukását legalább dicsővé tette, ha már el nem háríthatta. Hogy bukásában azt kiáltotta volna : »Finis Poloniaec, az csak mese, melyet maga is megcáfolt, de ha a szó nem is volt igaz, igaz volt a tény. Nemzete azóta abban a tragikus kisértetben emészti erejét, hogy megpróbálja, mikép élhet és fejlődhetik nép országos szervezet, egység, kormány nélkül, csak nagy hagyományaiból merítve a jövő reményét. Kosciuskó- ról szól a Nagy Képes Világtörténet most megjelent 186. füzete. A 12 kötetes nagy munka szerkesztője Matczali Henrik, egyetemi tanár, ki egyúttal a kötet Írója, egy gazdagon illusztrált kötet ára díszes félbőrkötésben 16 korona ; füzetenként is kapható 60 fillérjével. Megjelen minden héten egy füzet. Kapható a kiadóknál (Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Budapest, Vili., Üllői-út 18. sz.) s minden hazai könyvkereskedés utján, havi részletfizetésre is.

KÖZGAZDASÁG.

Az országos gazdasági munkás- és cselédsegélypénztár tagjairól.

Az 1902-ik év folyamán vármegyénk humánusan gondolkodó főispánja egy értekezletet hivott /össze, hogy a gazdasági munkás- és cseléd- | segélypénztárról szóló 1900. évi XVI. t.-c. végre- I hajtásának módozatait megvitassák. Az értekezlet I eredményét annak idején vármegyénk mindkét lapja ismertette, arra visszatérni nem szándékozom, de nem zárkózhatom el annak kijelentése elől, hogy ezen értekezlet óta vármegyénkben a gazdasági cselédek- és munkások helyzete ebben az irányban nemhogy javult volna, sőt határozottan visszaesett, mert mig az 1902-ik év végén Tolna vármegye területéről bejelentett biztosítások száma összesen 1007 volt, edd'g az 1903. év junius közepéig csak 783 tag van bejelentve1, .tehát 224-el kevesebb, mint 1902-ben. Nincs kizárva, sőt valószínű, hogy az év végéig fog emelkedni a tagok száma, de kétségbe vonom azon lehetőséget, hogy a múlt évit túlszárnyalja; ezen 783 tagból cseléd- biztositás 296, micsoda elenyésző csekélység ez ott, hol néhány ezer cselédről van szó, valóban aggasztó körülmény annál inkább is, mert a társadalmi akció már 1901-ben megindult a gazdasági egyesület kebelében megtartott gazda értekezleten, hol a módozatokat megállapították és a gazdasági egyesület utján ismertették, úgy látszik egyik mozzanatnak sincs meg a kivánt eredménye, De hát kutassuk ezen nemtörődömség okait, nézzük előbb a gazdasági cselédségnek állapotát, — helyzetét a múltban és jelenben.

Mintegy 30—40 évvel ezelőtt a legtöbb közép és nagyobb gazdaságban egyes szolgálat apáról fiúra szállt, mind erőteljes, megbízható, józan életű és takarékos megelégedett munkás nép volt; ha valamelyik szolgálatát elhagyta az bizonyosan saját házikójába, saját földjére, vagy szőlejébe vonult és örült az ki helyébe bejuthatott, pedig fizetése látszólag kevesebb volt mint ma, de természetbeni illetménye pótolt mindent, kapott őszi vagy tavaszi, vetést, szántó földet, kertet, kender földet, rétet, gabonát, sőt tüzelőt, sőt sok helyen

zsiradékot iS, volt márhá-és disznó tartása; tarthatott számfölöttit is csekély fűben vagy robot szól- gálmány ellenében, a birtokos is minden nehézség nélkül adhatta, hisz rét, legelő akkor még volt elég, a cselédség igényei sem voltak nagyok, felső ruházatát kivéve, mindent házilag állított elő. Ez az állapot tartott mindaddig mig a 12—14 forintos búzaárak egyszerre 6—7 forintra nem szállottak le, megkezdődött válságos gazdasági helyzet, a birtokos kénytelen volt mégegyszer annyit termelni mint az előtt, hogy az üzleti egyensúlyt megtarthassa, rohamosan fogytak a legelők, rétek és szaporodtak a szántó földek, de fogytak a birtokosok is és kezdetét vette a bérlet-rendszer, mert számtalan tőkepénzes gabona kereskedő elhagyta bizonytalan gabona üzletet és fölcsapott termelőnek. Mindenütt megszorították a kiadásokat természetesen a munka erőnél is, ezen időtől kezdődött a cselédség fizetésének átalakulása, nyirbálása, különösen a természetbeni járandóság elvonása ; igaz, hogy pénzbeli kárpótlásokat nyertek majd az állattartás, majd a földek után, de biz ez nem ért föl eddigi jövedelmükkel, ennek következtében több cseléd és rendszerint a jobbak — szolgálatukat elhagyták, lettek kisházasok, egy kis szőlő esetleg egy-két darab földecskével, vagy e nélkül zsellérek és ezek képezik ma zömét a mezei munkásainknak, a megmaradt cselédség azután kezdett vissza fejlődni úgy a munkásságban, mint anyagilag any- nyira, hogy már 20 évvel ezelőtt láttam cselédeket, kiknél háromnak volt egy szűre, vagy jobban mondva ócska esernyőkkel jártak szántani és ma? hány cselédnek van egy kis megtakarított tőkéje vagy ingatlana? de még házi berendezése, ruházata sincs elegendő. Láthatjuk ezt minden újévi változásnál a helyet cserélt cselédeknél, mondhatom szomorú karavánok biz ez; a mai cselédség él egyik napról a másikra, tehát itt, a nyomorban látjuk az okot, mert nincs anyagi ereje, hogy azt a néhány koronát nélkülözhetné a biztosításra, bármennyire megvan is győződve annak üdvös céljáról. A társadalom minden osztályában látjuk, hogy

a mai nehéz megélhetési viszonyok között fizetést, bérfölemelést igényelnek, hát nem volna-e méltányos, ha cselédeinknek ezen a biztosítással járó csekély összeggel könnyitenénk helyzetükön ? Igen helyesen mutatott rá ezen körülményre Fördös Dezső birtokos a múlt évi értekezleten, mely hu- _ mánus nyilatkozata cselekedeteiben is megnyilvánult. Véleményem szerint minden birtokos, minden cselédtartó gazdának érdekében áll, hogy minél biztosabb és jobb munkaerővel rendelkezzék, cselédjeit, mint a jövedelmének előállítását célzó munkaerőt megbecsüli és a mennyire azt anyagi érdekei megengedik jutalmazni is, ha egyébbel nem, hát biztosítja baleset, szolgálatképtelenség, vagy ezekből származó halálozás esetén cselédjeit, azok özvegyét, árváit és akkor minden egyéb módozat magától megszűnik, mely módozatok egyike sem fog célhoz vezetni.

Gazdasági mezei munkásaink, mint már említőm részben a volt gazdasági cselédekből, a régebbi tübéresekből, elszegényedett polgár és különféle kis iparasokból áll, ezek nagyrésze már a fővárosban is lévén munkában, nem csoda, ha szo- cialistikus elvekkel telve van, legnagyobb része kis házas, munka bírásra, szorgalomra a legrosz- szabbak a tönkre ment polgárok, kik többnyire korcsmázás révén jutottak ennyire. Itt eszembejut egy igen tanulságos eset, mely nek szemtanúja voltam Schweicban. Egy hétfői nap délelőtt egy kis község «Genossensaft» korcsmájába betértünk ebédelni, hol egy schweici atyafi besörözött állapotban ugyancsak hangosan diskurált a korcsmáros- sal, majd irgalmatlanul szidja, majd könyörög neki egy pohár sörért, de nem kap, megkérdezem a korcsmárost miért nem ad ennek az embernek, talán rossz fizető ? vagy egyáltalában nincs pénze? erre ő nevetve válaszol; «biz ennek van vagy 800—1000 forintja és miután iszákos, könnyelmű, én vagyok a gondnoka, ez többet ma nem fog kapni.» Boldog ország gondoltam magamban, hol a korcs- márosok ilyen egyének gondnokai.

Gazdasági munkásaink megélhetési viszonyai különfélék. Vannak gazdaságok, hol a környék községeiből állandó műnk ásaik lévén, egész éven át van keresetük, kapnak feles, harma-