Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1903-11-15 / 46. szám
Xin. évfolyam. 46. szám. s. Szekszárd, 1903. november 15. TOLNAVARMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP __ __ Me gjelenik minden vasárAap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Előfizetési ár: Egész évre ! . j 12 korona. Fél évre . . . 6 » Negyed évre 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szekszárdon. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Segédszerkesztő : Dr- LEOPOLD EOBNÉL. SZÉKELY FEHENCZ. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megalapított árszabály szerint számíttatnak. Parlamenti anarkia. Harc és háború, vak gyűlölet, széthúzás, féktelen hajsza és visszafejlődés összekeverve, formába gyúrva: — megalkotják a mai politikai helyzet fotográfiáját. . Mintha rettenetes csapással fejbe ütötték volna a nemzetet,’ szédülten, öntudatlanul bámészkodik bele a világűrbe, ahol gyilkoló vassal, orozva tépik, vagdalják létalapjának első föltételét: a törvényes rendet Éretlen, léha fráterek, felekezeti gyűlölködésből tomboló reakciós gyászalakok szaggatják, marcangolják az ősi ház viharedzett falait, melyen belül egy tisztes, sok veszedelmet kiállott lakó húzódik meg: a magyár alkotmány. Vájjon hozzá férnek-e a szentségtelen kezek? Vájjon megtépik-e ? Mert a helyzetet nem látja tisztán az, aki azt hiszi, hogy még mindig a nemzeti követelések, a magyar vezényszó és a hazafias jelszavak körül folyik a küzdelem. Ez a harc már befejeztetett. Még péclig becsülettel fejeztetett be, mert a nemzet olyan értékes vívmányokat mondhat magáénak, melyek belevésik a nemzet történelmébe a küzdelem emlékét. Ennek a harcnak vége ! Aki még továbbra is folytatni akarja, az szemben találja magát fölkent királyával és kockára teszi mindazt, ami siker nemcsak a most lefolyt győzelmes csatához, hanem egy évszázados nemzeti küzdelemhez fűződik. Most már csak arról ' van szó, hogy anarkia vagy rend legyen-e Magyarországon ? Azért folyik a küzdelem, hogy abszolutizmusba és forradalomba üzzék-e az országot, vagy helyreálljon a munka) a béke korszaka s nemzett irányban megerősödve, gazdaságilag függetlenség felé törekedve, éljünk a nagy jelentőségű eredményekkel, melyeknek kivívásában egy táborban volt a magyar nemzet zöme. Veszedelmes lejtőre jutottunk; az obstruk- ció rombolása rettentő helyzetet teremtett Magyarországon 1 Már-már annyira zavarosak, kuszáltak lettek a parlamenti viszonyok, hogy a nemzet akaratát kifejező többség majdnem tehetetlenül állott szemben a kisebbség terrorizmusával s a törvény- hozás sorsa bizonytalanná és aggasztóvá vált. Anarchikus jelenségek ütötték föl fejüket a félrevezetett és felizgatott vidék némely helyein ; tanácstalanul, tájékozatlanul várja mindenki a zavarból való kibontako- zSsT, meff^lJDsnwczio féktelensége napról- napra aggasztóbbá teszi a helyzetet. A köz- gazdasági pangás mind fenyegetőbb alakban mutatkozik: ennek a veszedelmes állapotnak tehát gyökeresen véget kell vetni, ez a kivánalom hallatszik ma már mindenütt, ahol a nemzét jövőjéért aggódni tudnak. És ha az ördög vállalkozna rá, hogy törvényes eszközökkel, tisztességes módon helyreállítja a rendet, még akkor isodaállnánk melléje és magyar szivünk minden hevével, a haza sorsán aggódó lelkünk minden lángolásával segítenénk rendet csinálni az ördögnek. o Meddő közjogi csatározások miatt évtizedek óta elég időt, elég energiát vettünk el a komoly munkálkodástól; most, hogy megerősödtünk nemzeti vívmányokban, ütött az órája annak az időnek, amikor a közjólétet biztositó gazdasági célokért kell felvenni a harcot. Él és mozog az a nemzet, mely közgazdaságilag el nem züllik; virágzik és vívmányokat ér el az az ország, mely gazdaságilag fejlett és független. Lesz még nekünk magyar vezényleti nyelvünk, lesz eredményben sokkal több annál, amit most 'az ellenzék vágyban kifejez, de ezeket a bekövetkező nagy nemzeti sikereket egy hatalmas gazdasági forradalomnak kell megelőznie, ahol öntudattal a szivében, törvénykönyvvel a kezében fogja kivívni jogait és érdekeit a magyar nemzet. És ennek a nagyszerű időszaknak előtte fog járni egy kormányzati aera, melyet nem a hiúság és olcsó népszerüség-hajhászás 1 id ércfénye vezet, hanem a tudatos, célratörő szabadelvű politikai irány, melynek zászlaját a magyar nép milliói lobogtatják majd magasan, s megsemmisülve térnek ki hóditó utjából az utszéli népbolonditók, a jezsuita kerékkötők és mindazok, kik abból merítenek táplálékot most, hogy a nép fülébe TÁRCA. IDiálc pályám. — A »TOLNAVÁRMEGYE« eredeti tárcája. — A sióvidéki ev. tanító-kör f. hó 4-én Pakson tartott estélyén felolvasta: LÁGLER SÁNDOR. Hat éves korától 10—11-dikig elemi iskolába, 10—Il dik évétől 18—19 éves koráig gimnáziumba, azután négy évig akadémián vagy egyetemen, tehát életkorának 7-dik évétől a 24-dikig, — gyermekkorának utolsó és fiatal korának egész idejét, 16—17 évet iskolán tölt az ember. Tizenhét esztendő, a bölcs Salamon szerinti 60 avagy 70 esztendei életidő negyedrésze iskolán telik el. Adjuk a huszonnégy évhez még a kenyeret és ruházatot is alig megadó segédeskedési éveket: rendes körülmények között, — kiváló szerencsétől eltekintve, — bizony majd minden kabátos ember elmondhatja, mire önállóságra vergődik: «Itt benn vagyok a férfikor nyarában.» Az életnek fele előkészület a második felére. Mint az iskolás gyerekek szánkássá: mily fáradsággal húzzák fel a szánkót a hegyre, hogy azután ráülve lecsúszhassanak; akkor is jó Faludyként: «Szerencse szekerén (vagy : szánkóján) okosan ülj.» A ki kormányoz, jól kormányozzon ám és jól tartsa az egyensúlyt, hogy le ne forduljanak és szerencsésen leérkezzenek a völgybe — a halál árnyékának völgyébe. De azért, ha egész ifjúkorunkat iskolákon töltjük is: szépek és gyönyörűségesek annak évei! Ősz hajszálakkal is oly édes reájuk a visszaemlékezés. Semmiről sem szeretünk jobban beszélni, mint diák korunk élményeiről s e beszéddel nem untatjuk a hallgatót, hisz mindenki, aki az úgynevezett la'einer osztályhoz tartozik, különböző variációkban átélte ugyanazt, sőt azt hiszem a hölgyekre nézve sem untatok a férfiak ezen diákköri kalandjai: egy ismeretlen világ tárul fel előttük azok hallatára. Ebből a. föltevésből kiindulva bátoi ködöm én, diákpályámra való vissaemlékezé- seimből egyes részleteket a diszes közönség előtt felolvasni. Diákpályámat Gyönkön kezdtem, azon években, midőn a sárszendőrinci gimnázium szünetelt. Betegség miatt a tanév kezdete után egy hónappal léptem be. A többiek már dekünáltak és egyes mondatokat fordították. Én meghúzódtam a hátulsó padban és remegtem mint a nyárfalevél, midőn a szigorú tekintetű «oktató ur» a katedráról végig jártatta rajtam szemét. Aztán kezdődött a kikérdezés a forditásból. «Labor fabri est durus — fordítsd le te kis Dömötör.» A kitűnő tehetségű és szorgalmas Dömötör János volt, a ki a hetvenes évek elején Tolnavármegye királyi tanfelügyelője volt. Dömötör, a kis Dudás, szép csengő hangon lefordította: «a kovács munkája nehéz» — és az elemező kérdésekre is emberül megfelelt. Bámultam mélységes tudományát. Aztán az oktató ur sorra elkérdezte, hogyan van hát deákul, hogy a kovács munkája nehéz ? és tízen is megfeleltek rá: «Labor fabri est durus». Gondoltam magamban, hogy ha engem talál kérdezni, majd én is megtudom mondani. Egyszer esik felszólít az oktató ur : «Lágler 1» Én aztán' ijedtemben igy mondtam a mondatot: «Lágler fabri est durus!» Volt aztán nevetés és rajtam maradt a Fábri név mig Gyönkön tanultam, sőt. a velem Sopronba került gyönkiek utján oda is elkísért a Fábri név. De nyelvbotlásomért az oktató ur azonnal kimondta a szentenciát : «Te Dömötör János, elviszed magaddal koplalni és te leszel Láglemek a schédatora.» Abban állott pedig a koplaltatás, hogy a schédator elkisért a szállásomra, hogy magammal vigyem a délutáni leckére való könyveket, de nem volt szabad enni valót magammal vinnem és aztán mig a schédator ur kosztostársával ebédelt, a deliquensnek ott kellett ülni egy ládán, a délutáni leckét tanulva. A schédatort kellett kisérnie minden lépten- nyomon, s a délutáni leczkeóra után mehetett haza elkölteni azt az »eposz«-t (etwas) amit a jó «wäsja« eltett számára. Állott ez az »eposz« néha kérma- tából (érett túró), de ennél sokkal jobb volt a «Szisszach« (sűrűre főzött must), amit kenyérrel fel* mártogattunk. Az a schédátoros rendszer nem volt ám ha- szontalanság. Az osztálynak színe java, körülbelül harmad-negyedrésze schédátor volt s mindegyikre két-három discipulus volt bízva. A schédátornak kötelessége volt discipulusaival együtt tanulni, amit ezek nem értettek, megmagyarázni, írásbeli dolgo-
