Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1903-08-16 / 33. szám

Az esküdtbirósági bizottságba bizalmi férfiakul •az eddigiek ismét megválasztanak. A monografia-hhott ágba Nagy László ha­lálával megüresedett tagsági helyre gróf Apponyi Géza választatott meg. Gróf Khuen- Héderváry Károly nrniszterelnök- Dek a kormány megalakulását a vármegye közön- gégével tudató leiratát — az állandó választmány tudomásul venni javasolta. Ennél a pontnál Szabó Károly ev. ref. lelkész, Boda Vilmos, Borzsák Endre, Tóth Károly, Csefkó ferencz, Sípos Márton, Horváth József, lvanits István, Mozolai Sándor, Cs. Könczöl' András, Ko- varcz József, Grünwald Lajos és Slauber Antal által aláirt következő indítványt nyújtotta be : »Alul róttak tisztelettel indítványozzuk, hogy Tolna­vármegye törvényhatósági bizottsága szavazzon jegyzőkönyvi köszönetét az országos 48-as függet­lenségi pártnak, amiért hazafias küzdelme által Khuen- Héderváry Károlynak a miniszterelnöki szék­ben való megmaradását lehetetlenné tette*. Szabó Károlynak ezen indítványát a bizott­sági tagok legnagyobb része nagy indignációval fogadta. Szabó Károly indokoló beszéde pedig nagy zajt keltett és heves közbeszólásokat idézett elő, * mert — dacára annak, hogy beszédét azzal a köz­mondással kezdte, »a halottakról semmit vagy jót mondj* a távozó miniszterelnökről kíméletlen és igaztalan kritikát mondott, pedig őt a szónok maga politikai halottnak deklarálta. Beszéde közben, mi­dőn a miniszterelnököt *granicsárt-nak nevezte, óriási felháborodás támadt az ülésteremben; szen­vedélyes közbeszólások hangzottak el és pár percig alig juihatott szóhoz Szabó Károly, kit láthatólag I szintén meglepett aviharszerüleg kitört indignáció I és csakhamar befejezte beszédét. Az indítványt Szabó előterjeszthette volna í egy politikai népgyülésen vagy politikai pártgyülé- sen. mondjuk a paksi függetlenségi párt értekezle­tén, de nem a törvény hatóság közgyűlésén, mert még csak föltevésnek is abszurdum, hogy a vár­megye közgyűlése — eltekintve az indítványnak érdemben is tarthatatlan álláspontjától — valamelyik politikai pártnak bizalmat szavazzon. A szabadelvű párthoz tartozó bizottsági tagok sokkal nagyobb I számban vannak a vármegyében, mint ellenzékiek, de azért soha egyetlen kérdésben sem jutott még eszükbe azt indítványozni, hogy a vármegye sza­vazzon bizalmat a szabadelvű pártnak. Azt hisszük Szabó ur most már maga is belátja, hogy indit- j ványa minden tekintetben szerencsétlen volt. Szabó beszéde után Perczel Dezső szólalt fel és erélyes hangon visszautasította Szabó kíméletlen és sértő kifejezéseit; sajnálja — úgymond — hogy 1903. augusztus 16. Ilyenkor Carlo, Mária esi lógó erényinek, ame­lyek az erkélyről is leragyogtak a sötétbe, még csak derengő nyomára sem akadt. Viszont Mária bevallott lelke mélyén, hogy Carlo prózai hajlamú ember, aki nem méltó vőlegénye egy Ohnet-ért rajongó leánynak. jt A lakod dóm előtt már csípősen verték egy­más fejéhez a »széttépett illúziókat«, »csalóka déli­bábot«, »az élet szines szappanbuborékait«, s egyéb regényből kölcsönvett hasonlatokat. Az első civódást követte a második, harmadik; egy este Mária drámai poseba állott Carlo elé, s elszánt hangon jelenté ki: — Carlo, mi nem egymásnak vagyunk te­remtve, váljunk el! — Igazad van, váljunk el — sietett jóváhagyni a vőlegény. Másnap üzleti dolog: örve alatt elutazott. Mária egyik rokonához .költözött Nápolyba, hogy ott keresse a regénybe illő s magához méltó hőst. A Pasquali- és Deiica-csálád közötti barátság ismét felbomlott. Mária apja egy ablakot vágatott a szomszédja udvarára, mire ez nyomban galambdúcot épített az egyik kőfalra .... újra jártak-keltek a hajdúk, a nagy, pöcsétes idézőlevelekkel, újra meg­kezdődtek a tárgyalások, szaporodtak a költségek, Mosolyogtak az ügyvédek .... az egyezkedésről főbbé szó sem eshetett. ^.TOLNA-VÁRMEGYE. 3. pap létére hienaszerepre vállalkozott és a szerinte, | »politikai halott.«-on nem átalt rugdosni. A képviselőházban, midőn az arra illetékes forum előtt a miniszterelnök lemondását be elen- t.ette, az illemék egyetlen tagja sem kisérte ilyen gloss/ákkal a miniszterelnököt, pedig ugyan­csak elkeseiedetc harcot folytattak ellene. Nem­csak a tisztesség, de a politikai ildom is tiltja, hogy ilyen módon lépjenek fel a távozó miniszterelnök ellen. Hogy mire vezet a képviselő- 1 házi ellenzék mostani látszólagos sikere : azt még nem tudhatjuk; várjunk tehát — fejezte be Perczel Dezső nagy határt keltő felszólalását — ezzel a köszönettel add g, mig meg fogjuk látni, mi lesz az eredménye; azt azonban — figyelmeztetésül — hazafias aggodalommal mondhatja, hogy a tiemzet ; fél század óta sohasem állott komolyabb és nehe- \ zebb idők előtt, mint mai nap. Kérte az indítvány mellőzését. (Zajos éljenzés.) Dőry Pál alispán szintén nyomatékosan uta­sította vissza Szabó Károly szavait és az indít­ványt az ügyrend értelmében sem tartotta tárgyal­hatnak, mert ezen indítvány a miniszterelnök le­iratával semmi összefüggésbe nem hozható és igy csak mint külön indítvány jöhetne tárgyalás alá, akkor pedig 24 órával előbb kellett volna beter­jeszteni. Vajay István biz. tag szintén e'litélőleg nyi­latkozott Szabó Károly indokolásáról, habár — úgymond — tartja magát olyan 48-asnak, mint Szabó Károly; de helytelennek, illoyalisnak és veszedelmesnek mondja azt, ha az ellenfél becsü­letében gázolunk. Magyar szempontból helyesli a volt miniszterelnök horvátországi működését és ezért hazafiasságában nem becsmérelhetjük. Nem tartja azt helyesnek, hogy bármilyen pártállásu emberek ezen indítványt támogathassák. A közgyűlés végül is majdnem egyhangúlag elvetette Szabó indítványát és elfogadta az állandó választmány javaslatát. Báró Fejérváry Géza volt honvédelmi minisz­ter azon leiratára, melyben fölmentését tudatja és a törvényhatóság támogatásáért köszönetét és el­ismerését nyilvánitja: — a közgyűlés elhatározta, hogy Fejérváry távozását sajnálattal veszi tudomá- j sül, hozzá búcsúzó feliratot intéz, melyben kiemeli azon nagyfontosságu szolgálatokat, melyeket a hon­védség fejlesztése körül az országnak a legnehe­zebb viszonyok közt tett, hazafias, szabadelvű szel­lemtől áthatott működéséért és önfeláldozó tevé­kenységéért köszönetét fejezi ki. — Ennek kapcsán továbbá elhatározta a közgyűlés, hogy Széli Kál­mán volt miniszterelnökhöz is bucsufeliratot intéz, melyben köszönetét mond azon jóindulatú támoga­tásért, melyben vármegyénket mindenkor — leg­utóbb a baja—bátaszéki hid létesítése alkalmával is részesítette. Boda Vilmos kijelentette, hogy ő is elismeri Fejérvárynak a honvédség katonai kiképzése körül kifejtett érdemeit és előzékenységét, de politikai szerepléséért a feliratban nem kíván elismerést sza- I vazni. Mivel azonban erről a feliratban említés téve nincs, Boda Vilmos is és az egész közgyűlés is egyhangúlag elfogadta az állandó választmány I javaslatát. Ezután egyhangúlag elő'gadták Bartal Béla cs. és kir. kamarásnak következő indítványát : »Minthogy az általános vámtarifán az osztrák gazdák, illetve az ottani kormány által elfogadott tarifaemelésre a magyar mezőgazdáknak, de külö­nösen a megyebeli hústermelő és tejgazdaságoknak is égető szükségük* van, amennyiben alkalmasak arra, hogy a zsir- és vajhamisitások eszközéül szolgáló idegen anyagok, úgy mint ezt a tolna­megyei gazdasági egyesület is kívánta — behoza­tala megnehezitiessék, — másrészt pedig a nyers­anyagok tervezett vámmentessége — mely ellen szintén felszólaltak a megye gazdái — pénzügyileg — és a kereskedelmi szerződések megkötésénél — is compensationalis szempontból, miránk nézve még sokkal aggályosabb, mint Ausztriára — írjon fel a megye sürgősen a magas kormány és a képviselő­házhoz, hogy a vámtarifatervezet fentemlitett módo­sításait mihamarabb magáévá tegye * A paks-mözsi vasút segélyezési kérvényét a közúti nagy kölcsön fölvételére és az utügyek rendezésére kiküldött bizottsághoz utasították és ennek véleménye alapján fognak határozni. Budapest főváros körlevelére, melyben a vár­megye közönségét Deák Ferencz születése napjá­nak megünneplésére meghívja: elhatározta a köz­gyűlés, hogy ezen ünnepélyen annak idején gróf Széchenyi Sándor főispán által vezetve küldöttségi- 1-jg vesz részt. Szabó Károly szép szavakban jelen ette ki ezen javaslathoz való csatlako ását. II. Rákóczy Ferencz Kassán fölállítandó szob­rára a rendelkezési alapból 500 koronát szavaztak meg, ezenfelül elhatározták, hogy járásonként is gyűjtést rendelnek el a szobor javára. Debreczen városnak II. Rákóczy Ferenc és társai földi maradványainak hazaszállítása érdeké­ben küldött körleveléhez pártolólag hozzájárultak. A tárgysorozat többi pontjánál nem nagy érdeklődés mutatkozott, kivéve a dunaföldvári ügyeknél, ahol természetesen el nem maradhatott Stauber Antal biz. tag felszó'alása. A gyűlés fél 1 órakor be végződött. HÍREK. — Személyi hírek. Gróf Széchenyi Sándor, v. b. 1.1., vármegyénk főispánja, múlt hétfőn Szeg- zárdra érkezett és hivatalos ügyeinek elintézése után csütörtökön Bonyhádra utazott az ottani szolga- birói hivatal megvizsgálása végett. — Dr. Hangéi Ignác vármegyei főorvos több heti távoliét után Marienbadból hazaérkezett Szegzárdra. — Az ni pápa ünneplése. X. Pius pápa megválasztása alkalmából múlt vasárnap délelőtt 10 órakor a szegzárd-belvárosi templomban hálaadó isteni tisztelet volt,. melyen az egyes hivatalok is képviselve voltak. Megjelent az ipartestület is díszes zászlajával a testület elnökének vezetése mellett. Az isteni tiszteletet Wölfel Ferenc káplán végezte, a szent beszédet pedig Mosgat Sándor káplán tartotta. — Kaszinó-estély. A szegzárdi kaszi­nóban augusztus 19-én, szerdán táncestély lesz. — A pécsi püspök Karlsbadban. Hetyey Sámuel pécsi püspök orvosai tanácsára kénytelen volt gyomórbaja gyógyitása végett a múlt héten Karlsbadba utazni. Kíséretében vannak Hetyey dr. ezredorvos unokaöcscse és Igaz Béla, püspöki szertáros, Budapesten rövid pihenőt tartott a püspök, aki négy hétig lesz távol és remélhetőleg a leg­teljesebb egészségben tér vissza székhelyére. — A vármegyei ellenzék szervezke­dése. F. hó 12-én Boda Vilmos elnöklé­sével az ellenzéki pártállásu vármegyei biz. tagok értekezletet tartottak, melyet Boda többek felszólítására hitt össze. Az értekezleten a bizottsági tagok igen cse­kély számban — alig voltak tizenöten — jelentek meg. A megjelentek kimondták a szervezkedés szükségességét, ideiglenes el­nökül: Boda Vilmost, jegyzőül: Horváth I Ignác tanítót választották meg. Az alap- I szabályok elkészítése után véglegesen meg- ■ alakul a vármegyei bizottsági tagok el- ! lenzéki szervezete. — Államsegély. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium Schäffler Teréz és Jéhn Mar­git dunaföldvári tanítónők fizetésének 800—800 ko­ronára való kiegészítésére 180—180 korona állam­• segélyt engedélyezett. — Lelkigyakorlatok Pécsett. A pécsi püspök egyházmegyéje tanítói részére a folyó szünidőben lelkigyakorlatok tartását rendelte el. Ezen lelki- gyakorlatok e hó 11 -én kezdődtek s e hó 14 éig bezárólag tartottak. Városunk rk. tanítói közül ezen lelkigyakorlatokra Várkonyi Sándor tanító, lapunk belmunkatársa jelentkezett. — Alapítvány a tolnai szegényeknek. Anaigl János tolnai lakos 400 koronás alapítványt tett azon tolnai szegényeknek, kik önhibájukon kívül szegényedtek el és a kamatok fölosztásával a' köz­ségi jegyzőt, bírót és közgyámot bízta meg. — Nyudijigény felemelések. Bittér Péter apari rk. tanító nyugdíjigénye 1160 koronáról 1246 koronára és Biró László némedii ev. ref. tanító nyugdíjigénye 600 koronáról 800 koronára lett fel­emelve. % \

Next

/
Oldalképek
Tartalom