Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1903-05-10 / 19. szám

TOLNAVARME0YE. 1903. május 10. — Kinevezések. Bezerédj Pál selyemtenyész­tési miniszteri meghatalmazottat, Báty József dom­bóvári földbirtokost, a kereskedelemügyi m. kir. mi­niszter a magyar áruforgalmi statisztikai állandó értékmegállapító bizottságba tagokká kinevezte. — Halálozás. Kovács-Sebestény Endrét, vármegyei közéletünknek eme köztiszteletben álló, kivaló tagját és családját súlyos csapás és veszteség érte egyetlen leányának, Mag­dának élte tavaszán történt elhunytával. A gyászbaborult családnak a legmelegebb rész­véttel adózunk. — A szomorú híradás igy hangzik: »Kovács - Sebestyén Endre és neje született berzai lakácsy Janka úgy a maguk, mint fiaik: Endre, Miklós és László, valamint az összes rokonság nevében is fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy felejthetlen leányuk, nővérük, illetve rokonuk' Kovács-Sebestyén Magda hosszas szenve­dés után folyó hó 3-áD, élete 19-ik évében jobb­létre szenderült..A kedves halott földi maradványai folyó hó 5-én délután 4 órakor fognak a kerepest úti temető halottashazában az ev. ref. egyház szer­tartása szerint megáidatni és ugyanazon temetőben levő családi sírboltba örök nyugalomra elhelyez­tetni. Budapest, 1903. május hó 4-én. Isten áldása lengjen porai felett!« — A pécsi lóverseny, a kedvezőtlen idő dacára is igen jól sikerült. Vármegyénk előkelő birtokosai közül többen részt vettek a nagy gond­dal rendezett lóversenyen és az ez alkalomra ren­dezett ünnepségeken. A kettős fogatok ügetőverse- nyében részt vehettek Tolna-, Somogy-, Zala-, Baranyavármegye és Pécs sz. kir. városbeli urak tulajdonát képező és urkocsisok által hajtott foga­tok — amerikai és orosz ügetők és azok ivadé­kainak kizárásával. — Négykerekű hajtókocsikkal. Távolság kb. 20 klm. I. dij: lolnavármegye höl­gyeinek tiszteleidija. II. dij: Baranyavármegye ló- tenyésztési bizottságának tiszteletdija. Nevezett 4, a versenyben részt vett: Özv. Jeszenszky János báróné Zebrá-ja és Varázs-ja. Hajtotta: Csapó Dániel. Hoyos Miksa gróf Fiametta és Five all. Hajtotta: Nádosy Elek (versenyen kivúl.) Binnger Tivadar Zsivány és Gyerek. Hajtotta tulajdonos. Első lett: özv. Jeszenszky báróné Zebrá-ja és Csapó Dániel Varázsa 31 p. 55 mp. alatt Máso­dik: Binnger Tivadar Zsivány-a és Gyerek-e 48! 25 mp. alatt. — A tavalyi verseny első dijának nyertese, Nádosy JElek, ugyanezt az utat 44 p. 1 mp. alatt tette meg. A díjugratásnál Tolnavár­megye lótenyésztő bizottsága tagjainak tisztelet­dijat Bogyay Ferenc »Hetyké«-je nyerte el, lova­golta Kerekes Endre százados. Az urlovasok aka­tölteni. Mindamellett igen tanulságos az építkezés, mert itt már részben a balaton menti magyaros részben a csongrádmegyei deszka vértelekes, nap­sugaras, magyaros háztípusokat találtuk. Innen azután már Szakály-Hőgyészen át haza­felé indultunk. Szakálybatt újra felbukkantak a somogyi üstökös házak szép példányai; azomban a szél, mely Döbrököztől kezdve, folyton üldözött bennünket s meg meg háborította fényképezésünket, itt teljes erővel ellenünk fordult s valóságos por­felhőbe takart bennünket minduntalan. Gépünket, kazettáinkat s a fényképező lencsét folyton töröl- getni kellett s alig bírtunk néhány felvételt tenni. Itt láttuk a pánt szamárfogatos németeket, kik Szakályon keresztül igyekeztek haza; ezek közül is megörökítettünk egyet. Ezek után már aztán Hőgyész, Kéty és Zomba német falvak lévén, — egyenesen hazajöttünk Szekszárdra. Hét napig tartott s meglehetősen kellemetlen időjárás közt tett utunk általában igen tanulságos volt. A hely szűk voltánál fogva, igen sok érdekes apró dolgot mellőznöm kellett, főbb vonásaiban azom­ban a bejárt terület néprajzi képét megrajzolhatjuk. A Sárköz, Váraljával és tán még Mázával együtt, teljesen külön álló terület; semmiben sem hasonlít a többi magyarsághoz. A Kapos és Kop­pány alsó fele közti terület úgy látszik szintén egyöntetű; a népviselet azonos, úgyszintén maga a népfaj is, mely kicsiny magyar mag körül ere­detére nézve tót, rác és német. Ez a kicsiny magyar mag tette magyarrá nyelvében az ide be­dályversenyében Bérezel Dezsőnek, a pécsi ló­versenyegylet elnökének tiszteletdiját Anderltk Ist­ván százados »Szultán«-ja nyerte el. A verseny után a pécsi hírneves dalárda a színházban dísz­hangversenyt rendezett a vendégek tiszteletére. A magas színvonalon álló hangversenyen a pécsi dalárda remekül előadott dalain kívül nagy tet­szést aratott Fedák Sári, a főváros ünnepek mű­vésznője, kinek dalait Bokor József, a népszínház volt karmestere és ismert jeles zene szerző kisérte zongorán. A színházi előadás után a pécsi nemzeti kaszinóban találkoztak Tolna, Somogy, Baranya és Zala vármegye előkelő urai és hölgyei, a ver­seny alkalmából rendezett fényes táncestélyen, me­lyen vármegyénkből résztvettek: Perczel Dezső v. b. t. tanácsos, Sztankovánszky János, cs. és kir. kamarás, Perczel József, Bernrieder József, gróf Apponyi Géza és Rezső, Döry József, Döry Béla, Dóry Hugó, Csapó Dániel stb. A hölgyek közül: id Bernrieder Józsefné, ifj. Bernrieder Jó- zsefné, Dóry Elekné, Mérey N.-né, Nádassy Elekné, Parragh Antalné, Perczel Józsefné, Sztankovánszky Jánosné. Döry Margit, Mérey Elvira, Perczel Kla- rissa, Perczel Sárika, Sztankovánszky Elza és Miczi, Jeszenszky Etelka, Dóry Aladárné, Késmárky Bé- láné, Reich Oszkárné stb. Úgy a lóversenyen, mint az egész ünnepségeken a pécsi lapok egybehangzó jelentése szerint vármegyénk előkelősége dominált s megjelenésök az ünnepély fényét nagyban emelte. A kitünően sikerült szép ünnepélyek Pécs város ez idei legnagyobb szenzációját képezték. Óhaj­tandó volna, hogy ezeket a versenyeket évenként fölváltva egy-egy vármegye székhelyén tartanák meg, igy aztán a mi vármegyénk székhelye is részese lenne egy ilyen nagy szabású és előkelő színvonalon álló ünnepélynek. — Egy kis baleset is történt a lóversenytéren. A vasárnapi esőzéstől sikos, lucskos pálya majdnem végzetes szerencsét­lenségnek lett okozójává. A mint ugyanis Bem- rieder József négyesfogatára néhány vidéki előkelő hölgy fel akart szállni, az ostorhegyes a sikos gyöpön megcsúszott és magával rántotta a szom­szédját is. A két ló a földön úgy összerugdalta egymást, hogy sérülten kellett hazaszállítani. Egyéb baj nem történt, mert a hölgyek idejekorán visz- szaléptek a kocsiról. — megjutalmazott tanító. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter ifjúsági egyesület létesítése körül szerzett érdemeiért Csankó Vilmos ózsák- pusztai tanítót 100 korona jutalomban részesítette. — Névmagyarosítások. Kiskorú Steindl Jó­zsef és Jenő tolnai lakosok vezetéknevüket »Seré­nyi «-re, Hernhut Bernát kónyii illetőségű budapesti lakos vezetéknevét * Hubai*- ra, kiskorú Becs Si­mon paksi lakos *Bánó*-ra változtatta. vándorolt mindenféle népet; a házak is egyöntetűen a somogyi üstökös tipusok. Kónyi és Párinál német előnyomulást látunk viseletben is, meg építkezésben is. A Koppány feletti részen, minél közelebb érünk a vármegye széléhez, észrevehető a veszprémmegyei hatás; a népviselet félvárosias, az építkezés balatonmelléki, tehát meglehetősen elütő a Kapos-Koppány közétől, s ez szembe ötlik már Felső-lreghen. Amint alább közeledünk Tamásin keresztül a Kapos-Koppány területébe ismét a somogyi üstökös háztípusok tűnnek fel s ezekben Szakály még bővelkedik; ellenben a fensik, mely közvetlen a Kapos felett terül, már teljesen a tipikus németség birodalma. Gyűjtésünk is szép eredményt tüntet fel; múzeumunk részére 300 korona árért 284 drbból álló gyűjteményt vásároltunk, tehát átlag a leg­drágább (20 koronás) tárgyra is vételár gyanánt egy korona esik, ami helyes arányra mutat. Ezen­kívül mintegy 80 fénykép felvételt tettünk. A jövő évre tervbe vettük, Nak, Lápafő, Várong, Nagyszokoly, Ozora falvaknak, azután a Sió mentén Pálfa, Szt.-Lőrincz és Kölesdnek át­kutatását; végül maradnak a harmadik évre, a Dunamentén, Gerjen, Madocsa, Bölcske, s vissza­felé Nagydorog és Kajdacs. Ezzel aztán a ma­gyarság lakta területet olyan főbb vonásaiban is­merjük, melyek a további részletes néprajzi kuta­tások alapjául szolgálnak a vármegye néprajzi monographiájának megírásához. — Első érettségi vizsgálat a fögim. náziumban. Spitkó Lajos székesfehérvári kir. főigazgató elnöklete alatt, a szegzárdi kir. főgimnáziumban, a tanári kar az érett­ségi vizsgálatok sorrendjét a következőleg állapította meg. Május 9-én volt a hittani osztályvizsga a VIII. osztályban; a többi tárgyakból az osztályvizsga május 11. 12. és 13-án lesz. Az írásbeli, érettségit május 14. 15. 16. 18. és 19. napján, a szóbeli érettségi vizsgálatot pedig junius .hó 23. és 24-én tartják meg. — Előléptetés. A pénzügyminiszter Vinkovics Vincze szegzárd) m. kir. állampénztári ellenőrt a. X. rangosztály 1. fokozatába léptette elő. — Szerkesztő változás. A »Pécsi köz. löny kath. íranyu, ellenzéki napilap eddigi főszer­kesztője dr. Hanuy Ferenc nagy mérvű elfoglalt- sága miatt lemondott ezen állásáról es helyette a. szegzárdi származású dr. Késmárky István, a pécsi jogakademia kiváló tanára lett a lap főszerkesztője. — A jég ellen védekező egyesület 1903. évi május hó 3-án tartotta meg alakuló gyűlését, melyen nagy számmal jelentek meg az érdekelt szőlősgazdák. A Molnár József által készített alap­szabályokat pontonként megvitatták és elfogadták, s föl fogják terjeszteni jóváhagyás végett a föld- mivelésügyi miniszterhez. Az egyesület elnökévé nagy lelkesedéssel Molnár Józsefet, vármegyei me­zőgazdasági előadó, gazd. egyesületi titkárt válasz­tották meg, kinek az egyesület létesítése körül elévülhetetlen érdeme van. Alelnökök: Hauk Antal és Steiner József Markvart. Pénztárnok : Ferdinand János. Jegyző: Hayt Ferencz. Igazgató: Nils István. Választmányi tagok : Dömötör László ügyvéd, Nagy György H., Dora Antal, Tóth Károly, Fóglein Ferencz, Kováts Ádám, Majsai György, Frei János ; Takler, Tekus Vilmos, Tóth Gyula. Legfontosabb pontja az alapszabály tervezetnek az, hogy az egylet tagjai a viharágyuk szaporítására és műkö­désben tartására szőlőterületük ezer öle után 4 ko­rona, oly földterületük után pedig, mely nem sző­lővel van beültetve, 1 kor. tagdíjat fizetnek. Ér­dekes volt, hogy a »Jég ellen védekező egyesülete tárgyalása folyamán hatalmas zápor kíséretében I két ízben is kezdett a jég esni, ami némely aka­dékoskodó szőlősgazdára nyomban szelíd nyomást I gyakorolt s hozzájárult az alapszabályok elfoga- I dásához. — Disztornázás a főgimnáziumban. A folyó hó 21-én Sopronban tartandó kér. tornaversenyre ielránduló szegzárdi fogimn. ifjak f. hó 17-én dél­után 4 órakor tartják meg nyilvános főpróbájukat, a melyre ezúton hívja meg az érdeklődőket és a sport barátokat az intézet. Az ünnepély programja a követ­kező: 1. Felvonulás, oszlopba állás. 2. Hymnus, énekli az egész tornász-csapat. 3. Szabadgyakor- latok. 4. Gúla. 5. Elvonulás. 6. Csapattornázás; I. csapat, gyűrűn vezeti: Miklóssy János, b. II. csapat, nyújtón vezeti: Róthler Miklós VI. 0. t. 7. Összetett verseny, magas ugrás és súly dobás. 8. Pózna mászás és függeszkedés (verseny). 9. Bir­kózás és birkózás a botért. 10. Versenytornázás nyújtón. 11. Szózat. 12. Elvonulás a játéktérre. 13. Versenyfutás. 14. Füles labdajáték a versenyző­csapat és egy 14-es csapat között. 15. Elvonulás. Belépti-dij 60 fillér. Felülfizetések köszönettel fo­gadtatnak. Jegyek csakis a torna napján a fő- gymnasium udvari kapujánál kaphatók. — A vármegyei múzeumhoz legutóbbi közlésünk óta következő adományok érkeztek: Dr. Rubinstein Mátyás Szegzárd, Kossuth: Törvény- hatósági Tudósítások. Bech Henrik, Szárazd 2 drb agyag edény, 1 db vas lándzsavég, 3 db vaskés 5 db vastöredék, 1 db csonttárgy, 2 db bronz szityke, I 3 db csatt, 24 db szijvég és töredék, 10 db bronz­lemez, 5 db bronz-dísz, 1 db bronz abroncs, I db bronz-csengő, 1 db bronz üveg-fedő 3 drb bronz tárgy. Steinfeld Béla, Szegzárd: Csokonai ódáinak 1805-iki kiadása. Ismeretlen 1 db kengyel- vas. Gyüszü Imre, Szegzárd: 2 db bilincs, 1 db alabárd, vasból. Mayer József, Bátaszék: 1 talp­csöves edény, 2 kőbalta. Ifj. Molnár István, Szegzárd: I 3 db római tégla, 2 kályhafiók, 2 agyagcső, 1 db puskaportartó szarv. Fiedler Gyula, Hőgyész: 1 db agyagedény, 1 db bronzfibula, 8 db rézérem, 4 db ■ Kossuth bankó. Szalczer Sándor, Báta: 2 darab 1 hímzett kendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom