Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-19 / 16. szám

TOLNA VÁRMEGYE. 3. jegyzőnek, mint a Lymburg-Styrum gróf és grófné- I féle kegyes alapítványokra felügyelő-bizottság tag- ! iának a választminy f. évi 2880. sz.' határozata ellen beadott felebbezése. Dr. Miskolczi Leó ozorai ' és dr. Apáti Károly bikácsi lakosok orvostudori I okleveleinek kihirdetése. Községi költségvetések és j számadások. Időközben beérkezett tárgyak. — .Túlszigoru ítélet. Az Antal Ferencz, volt gyámpénztári könyvelő által elkövetett sikkasztás miatt megindított fe­gyelmi ügyben a múlt héten megérkezett a belügyminiszteri ítélet, mely általános meg­döbbenést és visszatetszést keltett minden elfogulatlan ember előtt. Nagyon rossz ke­délyhangulatban és helytelen információk alapján jöhetett létre ez a kegyetlen Ítélet, melyet bizonyára meg nem hozott volna a belügyminiszter, ha a sikkasztási ügy min­den részletét, körülményeit és a sikkasztás ideje alatt uralkodó viszonyokat kellően mérlegelte és alaposan megvizsgálta volna. A régi rendszer szerint minden vármegyé­nél fenállott havi pénztárvizsgálatok alapján képtelenség, emberi lehetetlenség volt a nagy furfanggal, vakmerőséggel és hamisítások- | kai elkövetett sikkasztásnak nyomára jönni, ezt jól tudhatják a belügyminiszter szakér­tői is ; azért tehát indokolatlanul szigorúnak kell kijelentenünk a belügyminiszter ítéletének azt a részét, mely a havi pénztárvizsgálatokon részt vett összes megyei tisztviselőket na­gyobbrészt maximális pénzbüntetéssel sújtja és ráadásul még az elsikkasztott összegre nézve az anyagi felelősségét is kimondja reájuk. Ezen az alapon a belügyminiszteri számvevőséget nagyobb felelősség terhelhetné, mert hiszen a meghamisított gyámpénztári számadásokat évről-évre az is felülvizsgálta és soha hibát nem konstatált benne, hanem azokat jóváhagyta. Pedig a miniszteri kikül­dött szemeláttára megállapították itt a vizsgálat alkalmával, hogy a számadásban az egyes oldalok összeadásánál is ezerekre rugó hibák vannak, és ezeket a belügyminisz­teri számvevőség soha észre nem vette ? ! Ez a kötelességmulasztás és nem az, hogy egy czéltalan és abszurd havi pénztári vizs­gálatra hivatott tisztviselők észre nem ve­hették azt, a mit eléjük nem tártak. Á belügyminiszteri Ítélet az első sorban ellen­őrzésre hivatott árvaszéki számvevőt egy másik fegyelmi ügyével kapcsolatosan össz- büntetésül hivatalvesztésre ítélte és ellene is megállapította az anyagi felelősséget, a mi ugyan illuzórius dolog, mert az illetőn ugyan egy fillért sem lehet behajtani, de annál méltánytalanabb az ítéletnek az a rendelkezése, hogy mások hibájáért és mu­lasztásáért a havi pénztárvizsgálatot végző tisztviselőket akarja anyagi romlásba ker­getni és maximális pénzbüntetéseket ró rájuk. Bem is merjük elhinni, hogy ez a szigorúságban páratlan ítélet végrehajtható legyen és megállhasson, mert az elfogulat­lan igazságérzettel össze nem fér. Az íté­letet a közigazgatási bizottság május havi ülésén fogja tárgyalni és átteszi a törvény- hatósági bizottsághoz, melynek nyári ren­des közgyűlésén kerül majd szőnyegre. Re­méljük, hogy a vármegye közönsége elég­tételt szolgáltat a méltatlanul meghurcolt és igazságtalanul sújtott tisztviselőknek és alkalmas módot fog találni arra, hogy az ügy felülvizsgáltatása vagy újra fölvétele utján az anyagi felelősség súlya alól meg- szabaditttasanak azok, akik más bűneiért ár­tatlanul szenvednének. 1903. ^.prilis J9. A szigorú iíélet megvilágítására vonatkozólag még a következő — hozzánk beküldött — megjegy­zéseket is közöljük : »Legfurcsább az ítéletben az, hogy a pénziárvizsgáló-bizottságot (alispán, árva széki elnök, tiszti ügyész és főszámvevő) a pénztári vizs­gálatok miatt oly szigorúan büntette, holott a vizs­gálat során beigazolódott, hogy azok az urak a napló szerinti maradványok — készpénz, értékpapír, takaréktári betét stb. állagát a legbehatóbban és alaposabban megvizsgálták, mert a havonkint meg­követelt vizsgálat egyébre — minta naplómaradvány megvizsgálására 1400—1600 havonkénti tétel mellett, nem terjedhetett ki; 6—7000 adóslevelet minden hónapban megolvasni és a főkönyvi lapokkal össze­hasonlítani ábsurdum lett volna. — Hogy p^dig a belügyminisztérium az éves számadásokat évi ől-évre jóváhagyta, úgy a megyei tisztikart, mint a szintén érdekelt megyebi/.ottságot azzal a megnyugvással tölthette el, hogy a Számadások körül rend van, minden közeg, minden fórum teljesiti a maga kö­telességét. Hibás volt a vármegyei rendszer is, amennyiben még a sokkal egyszerűbb csupán készpénzt kezelő kir. adóhivatalokat évenként 1—2-szer rovancsolják meg, addig a bonyolult, takaréktári üzletet folytató vármegyei és árvaszéki pénztárakat havonkint kí­vánta a belügyminisztérium megvizsgáltatni. Olvastunk analog-esetekben hozott curiai dönt­vényeket. mely szerint a jogerős fegyelmi határozat­tal kártérítésre ítélt közegek vagyoni felelősségének megállapi'ása a törvényszék hatásköréhez tartozik, ezeknél fogva amennyiben a törvényhatósági köz­gyűlés tisztviselői ellen a felelősséget nem tudná va amely intézkedésével megszüntetni, a kir. törvény­szék fog minden valószínűség szerint ezen ominosus ügygyei foglalkozni, hova az érdekeikben sértett tisztviselők fogják ügyüket apellá'ni s a hol minden­eset'e arról is szó lesz, hogy az árvaszéki számvevő után következett behigyminiszteii számvevőség 15 éven át miként vizsgálta meg a meghamisított szám adásokat. Illusztrálja a belügyminiszteri számvevőség vizsgálatát a követke/ő eset is. Antal Ferenc és az árvaszéki számvevő beszélgettek egy Ízben a számadások vizsgálatáról és Antal több éven át megfigyelvén azt, hogy a miniszteri számvevőség bele sem néz a számadásokba : hozzá illő akasztófa­humorral a számadási ir-itok közé egy karikatúrát tett be; hoss/u idő múltával, midőn a számadás a minisztériumból jóváhagyva visszaérkezett: a karika­túra érintetlenül ugyanazon a helyen volt, hová tette Antal a fölterjesztéskor! Ehhez csak nem kell kommentár!« — Meghívó. A tolnavármegyei múzeumegye­sület 1903. évi április hó 21-én délután 5 órakor a vármegyeház nagytermében tartja meg évi rendes közgyűlését, melyre az egyesület tagjai tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Titkári jelentés az egyesület lefolyt évi működéséről. 2. Az évi szám­adások megvizsgálása a pénztári maradvány fölötti határozat és a költségvetés előterjesztése. 3. A tisztikar és választmány megválasztása. 4. Eset­leges indi'ványok. 5. A tojnavarmegyei boszorkány- pörökről. Felolvassa: Székely Ferencz, egyesületi titkár. Szegzárd, 1903. évi márczius hó 13 án. Gróf Széchenyi Sándor, elnök. — Az alapsza­bályok 8. § a értelmében az egyesület vidéki tagjai ezen hírlapi közlés utján értesiítetnek a közgyűlés megtartásáról. — Minden nyilvános felolvasáshoz rendőr hatósági engedély nem szükséges. (M. kir. belügy­miniszter 1903. évi 15587. sz. rendelete) HÍREK. — Nász a Széchenyi családban. Sár­vári és felsővidéki Széchenyi Jenő gróf, Széchenyi Jenő gróf és Erdődy Henrietta grófnő fia, e hó 16-án vezette Budapesten az angol kisasszonyok templomában oltárhoz menyasszonyát: zsadányi és törökszentmik­lósi Almásy Huberta grófnőt, Almásy Tasziló grófnak, a hevesmegyei Zsadány urának és I eörményesi Biáth Mária bárónőnek leányát. I — Az esketési szertartást a vőlegénynek I testvérbátyja : Széchenyi Miklós gróf győri j püspök végezte. Az esküvőn gróf Széchenyi I Sándor főispán, — ki a vőlegénynek nagy- j bátyja — és családtagjai is részt vettek. — Ünnep Után. Nagyhét harangzúgással és ' ünnepi zsolozsmával telt napjai után újra beköszönt | az áprilisi szürke napok egyhangúsága. A szeszé- j lyes, állandóan esős időjárás alaposan megrontotta a húsvéti ünnep szokásos derűs hangulatát. Rég nem volt ilyen zimankós, zordon husvétunk. Szinte összeborzongott az emberekben a hidegség, látván ezt a végtelenül lehangoló, kellemetlenül egyhangú, őszre emlékeztető esőt. — Miniszteri biztos. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter dr. Zoltványi Irén pannonhalmi fő­iskolai tanárt, mint a közoktatási tanács tagját a szegzárdi főgimnáziumi, a szegzárdi polgári fiú és leányiskolához miniszteri biztossá nevezte ki. A ki­nevezett főiskolai tanár legközelebb Szegzárdra jön, hogy a fentemlitett iskolákat megvizsgálja. — Ötvenéves házasság. Szendrödy Károly nyug. szegzárdi kir. járásbiró nagyszombaton tar­totta meg 50 éves házasságának évfordulóját nejével, szül. Schön Lujzával. Cseh Ervin házassága. Cseh Ervin v. b. 1.t, horvá'*szlavonminister a múlt héten tartott a esküvőjét Baarban sombereki Sauska Jenőné, szül. Pap Julia urhölgygyel, néhai Sauska Jenő Somberek és Baar volt földes urának özvegyével. Tanuk voltak: a menyasszony részéről Perczel Dezső v. b. t. t. oísz. képviselő, a vőlegény részéről Gromon Dezső v. b. t. t., honvédelmi miniszteri államtitkár. Mind­két tanút rokonsági kötelék fűzi a jegyespárhoz. — Április 11-ikének megünneplése. Mivel a folyó évben ezen nap nagyszombatra esett, a főgimnázium és polgári fiúiskola igazgatója e nap emlékét kivételesen a húsvéti szünidő utáni első napon, múlt szerdán ünnepeltette a tanulóifjúsággal. A polgári leányiskolában tegnap volt az ünnepély, melyen a nap jelentőségét Kovácsné igazgatónő méltatta, a tanulók pedig alkalmi költeményeket szavaltak és hazafias dalokat énekeltek. Az ünne­pélyt mindenütt istentisztelet hallgatása előzte meg és az előadások szüneteltek. — A szegzárdi kaszinó húsvéthétfői tánc­estélye igen jól sikerült; a hajnali órákig pezsgő jókedv uralkodott és fáradhatatlanul táncoltak a szép számban megjelentek. Az ének- és zongora­előadás valamint a felolvasás közbejött akadályok miatt elmaradt. — Képviselőnk beszámolója. Boda Vilmos, a szegzárdi kerület országgyűlési képviselője ma délelőtt 11 órakor tartja a városház udvarán be­számolóját, délután 3 órakor pedig Agárdon tart beszédet és ismerteti a politikai helyzetet. — Az ovodai hangversenyre, mely jövő szerdán tartatik meg, az ülőhelyek szá­mozva vannak és Krammer Vilmos könyv- kereskedésében kaphatók. A kik tehát jó helyet óhajtanak maguknak biztosítani, ide- . jében váltsák meg a jegyeiket. Az előadá­son, mely a megyei közgyűlés napjára esik, mint értesülünk, a vidékről is nagy számban fognak megjelenni. — Eljegyzések. Eötvös Károly Lajos volt szegzárdi ügyvéd,' jelenleg szolnoki k;r. tanfelügyelő leányát: Flórát eljegyezte Szilágyi Lajos jóhirnevü festőművész. — Weisz Rezső a Wien Testvérek . ezég beltagja Petrozsényban eljegyezte Fülöp Jolán kisasszonyt Fülöp Lajos szegzárdi kereskedő leányát. — Uj Színigazgató. Szabó Ferenc, a tőlünk távozott B. Polgár Béla színtársulatának igen szép tehetségű drámai színésze, ki közönségünknek is kedvencze volt, színtársulatot alkotott és a napok­ban Cegléden kezdi meg előadásait; az őszszel pedig jól szervezett társulattal Szegzárdra óhajt jönni és innen vonul be téli állomására, a felső­vidéki szinkerületet képező Besztercebányára és Munkácsra. — Moszkva és Tolnavármegye — úgy kerülnek össze, hogy a múlt évben Moszkvá­ban tartott nemzetközi állatkiállitáson vár­megyénkből is többen részt vettek és becsü­letet szereztek a tolnamegyei állattenyész­tésnek, mert közülök többen kitüntetésben részesültek. Az orosz kormány a m. kir. földmivelésügyi miniszter utján most meg- küldötte a kitüntetéseket. — Nagy arany díjról díszoklevelet kaptak Tolnavármegyé­ből : Apponyi Géza gróf és Bernrieder József. Nagy ezüst díjról oklevelet kaptak : Döry Vilmosné, báró Dräsche Richard és Kelemen József gyulajovánczai kisgazda. Bronzdijról oklevelet kapott: báró Dräsche Richard. — Az' orosz czári törvények szerint külföldiek­nek a dijat nem adják ki, csak a díjról szóló okleveleket. — Nyár és tél. Az időjárásnak szeszélyes­sége ritkán nyilvánult hazánkban oly föltűnő módon, mint e hó 17-én és 18-án — múlt pénteken és szombaton,; — midőn a péntek délutáni nyári ziva­tart, mennydörgést és villámlást, másnap reggel valóságos téli orkán váltotta fel, mely napon a gyümölcsfák igen sokat szenvedtek és kevés re­ményünk lehet ahhoz, hogy ezt a zord időjárást kiheverjék és termést nyújtsanak. Nagy szerencse lesz még, ha a szőlők gyenge fejlődésüknél fogva ellent tudnak állani ennek a lagyos és szeszélyes időjárásnak. — A Duna áradása. A Duna összes mellék­folyóival az utóbbi esőzések következtében még mindig árad. Fajsznál, Bogyiszlóitól, Bajánál igen magas a viz és a folyammérnökség különös intéz­kedéseket tett. A fővárosnál a viz tegnap óta 22 centimétert áradt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom