Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-30 / 48. szám
XII. évfolyam. 48. szám. Szegzárd, 1902. november 30. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. __ __ Előfizetési ár: I Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 > Égy szám ára . . 24 fillér. I Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő : Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENCZ. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz lemények, valamint az előfize tések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendő t. Hirdetések mérsékeljen megállapító árszabály szerint számíttatnak. A nemzeti múzeum ünnepe. A nemzeti múzeum ünnepe, mely oly nagy fénynyel és lelkesedés között folyt le a napokban az ország fővárosában : minket, tolnamegyeieket legközelebbről érdekel, mert a nemzeti múzeum halhatatlan emlékű megalapítója, gróf Széchényi Ferenc, vármegyénk főispánja volt. Jól eső önérzettel és büszkeséggel vehetjük ki tehát részünket a nemzet nagy ünnepéből, mert a közművelődésért, a magyar nemzet nagyságáért lelkesedő főur, ki nemes lelkének sugallatát követve, megalkotta a magyar nemzeti múzeumot, mi hozzánk teljesen közel állott, a mi főispánunk volt, és így kétszeres kegyelettel és hazafias örömmel kell áldoznunk örökéletü emlékének. Gróf Széchényi Ferenc, mostani főispánunk dédapja, 1754. évi- április hó 29-én született Széplakon, Sopronvármegyében. 1766-ban aranykulcsom, 1783-ban báni helyettes és a báni tábla elnöke volt, 1785. és 1786. évben pedig vármegyénk főispáni székét töltötte be. Az 1790 — 91. évi nevezetes ország- gyűlésen vezérszerepet vitt. Miután időközben a legfényesebb rendjelekkel feldíszítve, alapos tudományossága a hétszemélyes tábla elnöki tisztére is fölemelte: vissza akart vonulni a fényes hivataloktól a csöndes magánéletbe, de tehetsége és mély hazaszeretete nem hagyta tétlenségben nyugodni, hanem hazája boldogitására szentelte ezentúl is életét. Gróf Széchényi Ferenc, midőn a nemzeti újjászületés magasztos eszméje élénkebb vérlüktetésre seYkenté a hazájok jövőjén aggódó hazafiakat: volt az első, ki áldozatkészségével követendő példára buzditá a magyar nemzet szellemi előmozdításáért küzdő, hazafias érzésű főurakat. A magyar nemzeti múzeum megalkotásával örök hálára kötelező a magyar nemzetet, melynek akkori képviselői kifejezést is adtak ezen érzelműknek az 1807. évi országgyűlésen, midőn megalkották az 1807. évi XXIV. törvénycikket, melybe be- igtatták, hogy : »A rendek és karok hálásan ismerik el gróf Széchényi Ferenc, kir. fő- ajtónálló mesternek a közjó iránti ügyeke- zetét, mely szerint dicső emlékű őseinek nyomdokait követvén, nagy válogatott könyvtárát, ritkább érmeit, kézirat-, térkép- stb. gyűjteményeit a magyar nemzet használatára teljes joggal átengedte, és igy a fölállítandó nemzeti múzeum alapját dicséretes buzgalommal letette.« Ez a nemes lelkű adomány vetette meg alapját a magyar nemzeti múzeumnak, melynek megalapítása különben már az 1802. évre nyúlik vissza, mivel Széchényi Ferenc gróf ebben az évben ajánlta fel nagybecsű és főkép hungaricumokban gazdag könyv-, oklevél-, érem- és régiség-gyűjteményét pesti 'házával együtt a magyar nemzetnek, de ezen adományát csak az 1807. évi ország* gyűlésen czikkelyezték be a törvénykönyvbe. A múzeum halhatatlan emlékű alapítóját ünnepelte most az egész ország; mi pedig büszke önérzettel mutathatunk rá arra a szerencsés körülményre, hogy a nem* zet nagy emlékű férfia a mi vármegyénk főispánja volt 1 Száz évvel utóbb vármegyénk főispáni székében a nemzeti múzeum megalapítójának dédunokája ül, s az ő kormányzása idejében létesült nálunk is a mi vármegyei múzeumunk, mely a nemzeti múzeum után az ország egyik legszebb kulturális intézete ! így szövődik össze az országos ünnep a mi vármegyénk örömével, és büszkén gondolhatunk arra, hogy a magyar nemzeti múzeum alapitója, a mi mostani főispánunk egyik dicső őse, száztizenöt évvel ezelőtt szintén a mi vármegyénk kormányzó székében ült, midőn a nemzet nagyságáért és jövőjéért aggódó leikével maradandó emléket alkotott a jövő századoknak. A hazafias lelkesedés örömével áldoz- zunktehát emlékének mi tolnamegyeiek, kik jelenleg is az ő dédunokáját tisztel* jük közszeretet és becsülés övezte főispánunkban, s kinek kormányzata alatt megértük azt, hogy nekünk is van országszerte irigyelt és elismeréssel emlegetett vármegyei múzeumunk! TÁRCA. Köszöntlek..., Köszöntlek galambom, édes gyöngyvirágom Kinek látására — lásd — naponta vágyom; Köszöntlek jó szívvel, fogadd —kedves — tőlem, S szivednek rejtőkét —jer — nyisd meg előttem! Kis kezedet fogván, sok beszédem volna .. Ha könnyező szemed lelkemhez nem szólna Megkérdezném.. azt.. hogy... de kérdezni vétek, Mikor szép szemeid oly híven beszélnek. Lám .. te is beszélnél s szóra nem nyíl ajkad.. S az édes boldogság úgy megtetszik rajtad.. Csillogó szemedből mosolyog az élet, Mikor áhítattal megölellek téged. Köszöntlek, galambom,.. lelkem tele ,. fénynyel, Mit te ráhintettél szíved melegével; Ez isteni szikra örök élet útja, Szeretlek .. örökkön az Isten is. tudja. ILLTÉS ISTVÁN. Vörösmarty és a nők. Holnap lesz százkét esztendeje annak, — hogy Vörösmarty Mihály születeti, de minden magyar ember most is oly lelkesedéssel énekli az ő Szózatát, mintha csak most írták volna. Többi munkáiban is gyönyörűsége telik mindnyájunknak. Vörösmarty megérdemli, hogy szeretettel olvassuk és hazafias büszkeséggel emlékezzünk meg róla. A magyar nőknek nem is szabad róla megfeledkez- niök, mert ő a magyar nők erényeit megörökítette müveiben és senki lelkesebben nem tanitott arra, hogyan becsülje és szeresse minden magyar ember az édes anyját és a feleségét is. A költő édes anyja Csaty Anna volt, tőle örökölte élénk képzelődését és költői kedélyét. Példás házasságban élt a költő apjával, ki szintén Mihály volt, és mint Nádasdy Mihály grófnak előbb gazdatisztje, később bérlője egész életét gazdálkodással töltötte Fehérmegyében, Nyéken. A költő anyja' férjének valósággal jobb keze volt szabad idejében bolyongott a mezőn, az erdőn és ott gyógyfüveket keresett. 0 gyógyította a falu betegeit, alamizsnát adott a szegényeknek, a sze rencsétleneket megvigasztalta. Később, mikor özvegy lett, ő maga csak az imádságos könyvében talált vigasztalást. Erről szól Vörösmarty Mihálynak egyik legszebb költeménye; A szegény asszony könyve. Gyásza nipcsen, gyásza rég volt, Még mikör jó férje megholt; De ruhája mégis gyászol. Szive fél a tarkaságtól. Majd maga elé varázsolja ezeket az időket: Hejh nem igy volt hajdanában, Mig nem járt özvegy ruhában, Tele kamra, tele pince S mindig kézben a kilincse; És szegénynek és boldognak Udvar és ház nyitva voltak . . . Bár mily szűkén teng kis vagyonából, megmaradt az a szokása a régi időkből, hogy még azt a keveset is, a mije maradt, megosztja a szegényekkel. És mikor az öreg Sára néni imádságos könyvet kér tőle, ő a magáét kétfelé osztja és az egyik felét elajándékozza. Most a két jó öreg asszony, Hogy semmi jót ne mulaszszon, Fél könyvből, de nem fél szívvel, Imádkoznak este, reggel, S ha van Isten mennyországban Nem imádkoznak hiában. Mikor a költő sorsa jobbfa fordult, első dolga volt édes anyját kiemelni a bajból. De hiába gondoskodott arról, hogy édes anyjának meglegyen mindene, a mit szükségei, hiába rendezett be neki lakást Székesfehérváron: az özvegy bánatosan, sokat sírva töltötte napjait mindaddig, mig fia nem szerezte neki vissza a nyéki szőlőt, hol újra gaz- gálkodhatott és gyógyíthatott. Utolsó éveit boldoggá tette fiának hálája és szeretete. Ez a boldogság csodálatosan védte őt az idő romboló hatásától ; hatvan éves korában még fekete volt a haja. Anyján kívül két nőnek jutott nagy szerepe Vörösmarty életében. /
