Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-05 / 1. szám

6. TOLNAVÁRMEGYE. 1902. január 5. SZÍNHÁZ. Kövi Ede színtársulata a múlt héten ismé- tanuságot tett arról, hogy törekvő, pártolásra méltó Egokból all, a kik igyekeznek szerepöket élvez­hetőén alakítani. Az egész hét műsorát újdonságok foglalják el, s minden elődást siker és a közönség elismerése követte. A * Vörös talár «-ban Kövi Ede, Miklósy Gábor és Szirmay Jozelin biztosították az előadás sikerét. Hétfőn a »Tartalékos férj* -ben ismét Miklósy exczellált. Szerdán zsúfolt ház mel­lett került színre > Ocskay brigadéros« igen jó elő­adásban, kosztümjeik is elég jól festettek. Kövi mint Ocskay, Miklósy mint Szőnyei és Szirmay Jozelin aratták a legtöbb, megérdemelt tapsot. Csütörtökön a »Babai cimű, hírneves, franczia operette került színre, csekély számú közönség előtt, pedig az eddigi operett előadások közt ez volt a legjobb. Pompásan, összevágóan játszottak; a közönség zajosan tapsolt Kövi Juliskának, aki­nek ez volt legjobb szerepe; pompás öltözékei is tetszést arattak, kedves, pajzán játéka, kellemes hangja, szeretetre méltó egyénisége dominált az előadáson. Tapsot és tetszést arattak még Miklósyné, Gero Ida s főleg Miklósy Gábor, ki Hilárius meis­tert művészettel adta. A társulat ez a sokoldalú, kiváló tehetségű tagja minden szerepét kifogástala­ntól játsza, s olyan erős tehetség lakozik benne, hogy ha továbbra is igy halad, akkor még sízép jövő és hírnév várakozhatik rá. A »Bábát pom­pásan gördülő előadását a közönség nagy tetszés­sel fogadta, jelenések közben is többször kitapsolta a szereplőket. Komor Emma, Erdélyi Lili, Miklósy Irén segédszinésznők is jól festettek csinos meg­jelenésükkel, szép öltözékeikkel és hozzjárultak az előadás sikeréhez. Megérdemelné ez a sikerült elő­adás, hogy megismételjék, akkor talán nagyobb IközÖDség gyönyörködhetik a szép zenéjü, mulatsá­gos operettben. Egyáltalán mondhatjuk, hogy ez a törekvő, jól szervezett társulat megérdemli a közön­ség pártolását, mert összevágó, jó előadások élve­zetében részesíti a közönséget. — Színházi műsor. 1902. január 5-én vasár­nap zóna-előadás félhelyárakkal d. u. 3 ‘/a órakor »Kurucz íurfang* Bokor József énekes népszínműve Rákóczy Korából. Este 8 órakor rendes helyárak­kal bérletben »Csókon szerzett vőlegény« Szigeti József kitűnő, énekes bohózata. Hétfőn 1901. jan. 6-án két előadás d. u. 3 % Órakor zóna-előadás félhelyárakkal »Görög rabszolga* nagy operette este 8 órakor rendes helyárakkal, bérletben »Viola az alföldi haramija« énekes népszínmű, kedden 1902. jan. 7-én itt először nagy újdonság a »Sasok* Guthy S. kitűnő vigjátéka a nemzeti szinház mű­soráról. Szerdán 1902. jan. itt másodszor a »Baba.« Csütörtökön 1902. jan. 9-én »Himfy dalai* Bérezik Árpád kitűnő vigjátéka. Pénteken 1902. jan. 10-én zóna előadás félhelyárakkal a »Bor« itt másodszor Gárdonyi Géza nagyhatású, paraszt, énekes vigjá- léka a népéletből meritve. Szombaton, 1902. jan. 11-én Sulliván hírneves nagyoperettje a »Mikádó.« KÖZGAZDASÁG. — Mikor ipari foglalkozás a cséplés? Egy fölmerült esetből kifolyólag kimondotta a kereske­delemügyi miniszter, hogy az oly egyének foglal­kozása, kik saját mezőgazdasággal nem bírván, cséplőgépet kizárólag abból a célból tartanak, hogy azzal mások terményeit pénzért vagy természetben adandó részért kicsépeljék (bár ez a munka ter­mészeténél fogva, a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatban áll): nyereségre alapított vállalkozás­nak, illetve rendszeres s az ipartörvény rendelke­zései alá tartozó ipari foglalkozásnak tekintendő, miért is az ilyen egyénekkel, valamint szakképzett­séggel biró alkalmazottjaikkal (u. m. gépészszel és fűtővel) szemben az ipartörveny s az ipari rnunki vasárnapi szünetelésétől szóló törvény rendelkezé­sei irányadók. — Az Orsz. Munkás- és Cselédsegélypénztár a munkaadók érdekében. Többször megtörtént, hogy a munkaadók csak azért kapták meg a pénz­tárból a baleset által megsérült cselédekre ráköl- tött öszszeget, mert a pénztár igazgatósága elné­zést gyakorolt velők szemben. A jövőben azonban ez az elnézés elmarad, ép azért a munkaadók jól teszik, ha több gondot fordítanak arra, hogy bal­eset-érte cselédeiket kivel gyógyittatjik és a bal­esetei mikor jelenlek be. Az 1900:- XVP t. c. 23. ' § a értelmében a gazdasági cselédek közül a munkaadóknak csak azok a gyógykezelési költ­ségeit téríti meg a pénztár, akik után a munka­adók a törv. 120 filléres járulékot megfizetik. Ezen cselédek megsérülései alkalmával a munka­adók tartoznak a gyógykezelésről gondoskodni; költségeiket azonban a pénztár megtéríti; ha iga­zolják, hogy a balesetet nem az ő hanyagságuk okozta, ha a pénztár orvosa kezelte a beteget, ha a balesetet rögtön bejelentették a közs. elöljáróság utján. A baleset következtében beteggé lett cse­lédnek a munkaadó köteles egy negyed évig an­nak összes (szerződés szerinti) járandóságát kiszol­gáltatni. és a beteget gyógykezeltetni. — Ha a munkaadó ezt nem tenné, a cseléd az elöljáróság utján közvetlenül a pénztártól kérheti ezt; a pénz­tár pedig majd behajtja a munkaadótól. Ha az orvos az első segélynyújtás után nem tesz hala­déktalanul jelentést, a gazda elesik a kárpótlástól. Atnint a cseléd munkaképessége helyre áll, a munkaadó követelheti költségei megtérítését, s egy hétnél hosszabb ideig volt a cseléd munkaképtelen, a pénztár (60 napig terjedőleg) napi 1 koronát fizet a munkaadónak. A munkaadó a gyógyítási költségekről és a napi egy koronáról szóló, saját számláját fizetési kötelezettségének lejárta után íj iiáp alatt az elöljáróságnál tartozik bemutatni, amelyhez melléklendők: a kiegyenlített orvosi díj­jegyzék, a gyógyszertári számla, (esetleg kórházi számla) a sérült nyilatkozata arról, hogy a baleset nem a munkaadó hibájából származott, s a munka­adó a munkaképtelensége alatt mindennemű járan­dóságát és bérét kiadta. Az elöljáróság ezt a szám­lát első fokon elbírálja és azután a pénztár igaz­gatóságához felterjeszti. A szegzárdi anyakönyvi hivatal értesítése: 1901. évi deczember hó 24-től 31-ig. Született: 7 gyermek, 4 fiú és 3 leány. Kihirdettetett: Báli István — Piszter Júliával, Leibhart István — Silling Rozáliával, Schwarcz Zsigmond — Inselt Szerénával. Gyorsok János — Fischer Rózával, Eszterbauer Antal Ignácz — Iszls- tecker Erzsébettel, Tam Ignácz András — Majer Erzsébettel, Ambrus Gynla — Godena Krisztinával, Szőr József Prant- ner Erzsébettel, Klézl József — Bóvári Erzsébettel, Fekete János — László Júliával, Szabó Dezső — Rám Erzsébettel, Nagy János — Tóth Erzsébettel, Porkoláb István — Szűcs Sárával, Potyondi István — Kovács Erzsébettel, Pöhl Ferencz — Vidák Máriával és Nagy János — Nagy Erzsébettel. Syyesütetek, kaszinók, közök s egyesek zés százé, kád meghívók, tánezzendek, névjegyek, eljegyzési kapok, csketési megfiivók s a könyvnyomdászat közéke vágó mindennemű nyomtatványok csinos és Ízléses kivitekben — . <b<b készíttetnek o o------ ■ ■ = Otjfatnsy Sajos Ottóid a Silofinaz, qWIo'O könyvnyomdájákam Szeazázö. HIVATALOS HIRDETÉSEK. 5835. sz./tkvi 1901. Árverési hirdetményi kivonat. Miskolczi Imrének Gallay Józsafná sz. Takács Juli­ánná ellen folyó végrehajtási ügyében a 2106,/tkv. 901. sz. árverési hirdetménynyel elrendelt és Dunaföldváron 1901, évi augusztus hó 31. napján megtertott árverés Kokai Pál dunaföldvári lakos 5835/tk. 901. sz. utóajánlata folytán ha­tálytalannak nyilvánittatik és az u abbi árverés elrendeltet­vén közhírré tétetik, hogy a dunaföldvári kir. járásbíróság területén Dunaföldvár községi 573. sz. tjkvbe felvett Czo- bor .mre és néje Po'gáv Kata’in áltsl 630 kor. megvett A. f 9979/b. hrsz. ingatlan 694 kor. A dunaföldvári 2798. sz. tjkvben A. f 6212/b. hrsz. alatt felvett Miskolczi Fe­rencz és neje Csefkó Ferencz által megvett ingatlan 908 kor., az ugyanott A. f 7228/a. hrsz. alatt felvett és ugyan­azok által 255 koronáért megvett ingatlan 231 kor., — az n. ott A. f 7561/C. hrsz. alatt felvett és Misko'czi Imre által 205 boronáért megvett ingatlan 226 kor., — az ut ott A. f 8149/4. hrsz. alatt felvett és ugyanaz által 40 ko­ronáért megvett ingntlan 45 kor., —Az u. ott A. f 8245/a. srsz. alatt felvett és u. az által 170 boronáért megvett in­gatlan 140 kor., Az A. f 8312/5 hrsz. alatt felvett ingat­lan 133 borért, az ü. ott A. f 108/8/6. hrsz. alatt felvett felvett és Czobor Imre által 915 boronáért megvett ingat­lan 1007 kor., mint utóajánló áltál kötelezett kikiáltási áron 1902. évi február hó 10. napjn d. e. 9 órakor a tkvi hatóság irodájában megtartandó árverésen eladatni fog. Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10%-át bánatpénz fejében letenni, s vevő a vételárt három egyenlő részletben 5 . °/0 kamutokkal a danaföldvári királyi adóhivatalnál lefizetni köteles, végre hogy az árverési feltételek a hi­vatalos órák alatt alulirt telekkönyvi hatóságnál, — ngy Dunaföldvár község elöljáróságánál megtekinthetők. Kelt Dunaföldváron a kir. jbiróság tlkvi hatóságá­nál 1901. évi október hó 5-áu. Boxer, kir. aljárásbiró. Meghaltak: Gyöngyösi János, Hoffmann Rozália, özv. Töttös Jánosné szül. Török Mária, Bóday Gáborné szül. Dömötör Zsuzsánna, Gyorsok István szül. Preiner Mária, Miskéri János. 1901. évi január hó 1-től deczember hó 31-ig Született: 428 gyermek, 213 fiú, 215 leány kik közül 36 tövénytelen születésű. Kihirdetett: 140 pár. Házasságot I kötött 122 pár. Meghalt: 452 egyén, 226 férfi és 226 nő. A kórházban meghalt 145 egyén. Lakást keres egy vármegyei tisztviselő, négy szoba, konyha s mellékhelyiségekből állót Szent-György napra. Felvilágosítást ad Várkonyi Sándor, lapunk kiadóhivatalának vezetője. (3406. j_i.) 8096, szám főszb. 1901. Ö anoA 0 0 0 Pályázati hirdetmény. 0 0 0 0 0 Tolnavármegye dunaföldvári járásába bekebelezett Bölcske nagy­községben üresedésben levő irnoki állásra ezennel pályázatot hirdetek, s felhívom mindazokat, a kik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy szabály- íj) szerűen felszerelt kérvényeiket hozzám 1902. évi január hó 16-ig annyi- ^ ^ val inkább adják be, mivel később érkezők figyelembe vétetni nem fognak, Jegyzői oklevéllel bírók előnyben részesülnek. Javadalmazás: 720 korona készpénz, 80 korona lakbér és termé­szetben kiszolgáltatandó 400 kéve tűzi rozsé. A választás 1902. évi január hó 18-án d. e. 9 órakor fog meg- (J) tartatni. Paks, 1901. évi deczember hó 16-án. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 (3400. 1—1.) Főszolgabíró megbízásából.: IBajó «XéirLos, szolgabiró. 0 0 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom