Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1902-10-05 / 40. szám

2. TOLNAVÁBMEGYE. 1902. október 5. petróleum lámpa pislogat. ugyan, de azért a sötétség tűrhetetlen. Pedig úgyszólván az állomásnak közvetlen közelében van a villamos telep, de ez csak a gazdag magánfogyasztók számára létezik, a szegény államvasutak nem engedhetik meg azt a fényűzést, hogy egy pár ivlámpának felállításával gondoskodja­nak a közönségnek kényelméről és bizton­ságáról. Maguk a hivatalos helyiségek is mél­tán helyezkednek bele az ottani általános keretbe. A tisztviselők, kik reggeltől napestig a legfáradságosabb, idegsorvasztó, felelős­ségteljes munkát végzik, egymás mellett Összeszorulva gubbasztanak, olyan kevés, a minimális igényeket sem kielégitő, szűk ott a hely és ha 3—4 embernek akad egy­szerre dolga ebben a hivatalos szobában, akkor ott már szorongás keletkezik. Az is a mi állomásunk egyik neveze­tessége, hogy mikor a Bátaszék felé reggel, délután és este tovább utazó közönség uj jegyet kénytelen váltani, ezt a vasúti kocsi­ból kiszállva csak valóságos körutazás utján teheti meg. — A kocsiból kiszálló utasok ugyanis ilyenkor kénytelenek megkerülni az egész »indóházat«, a szabadban bolyogni, mig a jegyszedőn, hordárokon, bérkocsikon és a várakozó közönségen keresztül, esőben, sárban és hóban, nagy fáradsággal bejut­hatnak a szabadból a harmadik osztályú vá­róterembe, ahol a jegyeket árusító pénztár található. Az sem utolsó, hogy naponként milyen sok ember szenved sérülést az által, hogy az indóház előtt közvetlenül a kocsikra való felszállásnál és azokból való kiszállásnál úgynevezett kerékvető duccok vannak el­helyezve, amelyeknek az volna a tulajdon- képeni rendeltetésük, hogy a kocsi torló­dást megakadályozva megvédjék az utaso­kat, ami azonban rendszerint azzal jár, hogy az arra járó-kelők gyakran belebotlanak ezekbe a kerékkötőkbe — melyeket ész­szerűen egy kis járdával vagy korláttal kellene pótolni — és valósággal csoda, hogy idáig komolyabb balesetek és szeren­csétlenségek nem történtek. Az októberi uj menetrend ránk nézve semmi változást nem tartalmaz, hisz az már a mesék országába való óhajtás volna, hogy a közönség kényelmi igényei ezen a téren kielégítést találjanak. Lapunk vezető helyén foglalkoztunk ezekkel a mizériákkal. Felszólalásunkat ajánljuk az irányadó körök és tényezők figyelmébe és kérjük az összes bajoknak a legrövidebb idő alatt, nem pedig a bürokra­tikus útvesztőben elsüppedő vicinális lassú­sággal való alapos orvoslását. Uj, a modern igényeknek megfelelő pályaudvar legyen a jelszó és ha jól esik az államvasutaknak az a nagy jövedelem, amelyet a mi állomásunknak rendkívül élénk forgalmából húz, akkor ne szükkeblüséggel, ne huza-vonával, hanem jóakarattal és kész­séggel elégítse ki városunknak és nagy vidékének, ennek a nemcsak értelmisége miatt, hanem számszerűleg is igen tekin­télyes érdekeltségnek jogos kívánságait. VARMEGYE. Őszi közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága októ­ber hó 18-án délelőtt 10 órakor tartja őszi rendes közgyűlését gróf Széchenyi Sándor főispán elnök­lete alatr. Áz állandó választmány ülése pedig ok­tóber hó 17-én délelőtt 9 órakor fog megnyiltitni. A tárgysorozatból fölemlítjük a következőket: A vármegye 1903. évi költségvetése s a költség- vetés rendes fedezhetése czéljából l°/o'os pótadó kivetése iiánti javaslat. (Ugyanezen czélból már 1892. év óla vétetik igénybe pótadó.) Az alispán időszaki jelentése. A számonkérő székről időszaki pénztár vizsgálatokról szóló jegyzőkönyvek. A köz- igazgatási bizottságból az év végével kilépő tagok helyeinek betöltése. Az igazoló választmány újjá alakítása. A szegzárdi borellenőrző bizottságban Nitsner Pál elhalálozása következtében üresedésbe jött tagsági helynek betöltése. A tiszti ügyész 1903. év folyamán az 1876. évi VI. t. c’. 55. §-a értel­mében helyettesíteni hivatott ügyész kijelölése. A legtöbb adót fizető vármegye bizottsági tagok 1903. évre kiigazított névjegyzéke. Az üresedésben levő választott bizottsági tagsági helyek betöltése- iránti intézkedés. Az 1902. évben kivetendő, 1903. évben esedékes katonabeszállásolási pótadó meg­állapítása. A gyámpénztári tartalék alapból 1903. évben fedezendő kiadásokról szóló költségvetés. Miniszteri rendeletek : Kereskedelemügyi mi­niszteri rendelet a bonyhád—lengyel—kurdi útvo­nalnak műuttá leendő kiépítésére vonatkozólag. Kereskedelemügyi miniszteri rendelet a törvény- hatósági utmesterek és utkaparók nyugdíjjogosult­ságának biztosítása tárgyában. Pénzügyminiszteri rendelet az egyesítendő állami és törvényhatósági pénztáraknak és. számvevőségeknek elhelyezése tárgyában. Jász-Nagy-KunSzolnok vármegye körlevele, a Szolnokon felállítandó Damjanich szobor segélye­zése tárgyában. Szatmár-Németi szab. kir. város körlevele az olasz borvám klauzula eltörlése érde­kében a nagyméltóságu m. kir. Miniszterelnök és Földmivelésügyi Miniszter Urakhoz intézett feliratá­nak iámogatása iránt. Borsód vármegye ugyanezen, tárgyú körlevele. Torontál vármegye körlevele a vasárnapi munkaszünetnek a hivatalnokokra leendő kiterjesztése tárgyában. Alispáni előterjesztés: Weil András gyönkf lakos kártérítése ügyében. A vármegye tulajdonát képező várpinczének haszonbérbe adása tárgyá­ban. A paks-csámpai hegyközség szervezési szabály- ujzatának módósitása tárgyában. Gyönk község egy mértékhitelesitő-hivatal felállítása tárgyában. Arvaszéki előterjesztés. Tiszti ügyészi vélemények: több községi ügyben. Községi költségvetések és számadások. Idő­közben beérkezett tárgyak. — A közigazgatási bizottság ok­tóber havi ülését f. hó 13-án fogja meg­tartani. — A vármegyei dijjuokok mozgalma. Vár­megyénk állandóan alkalmazott dijnokai folyamo­dást nyújtottak be vármegyénk alispánjához, hogy a vármegyei nyugdijegyesületbe vegyék be őket is, mert ki. vannak téve annak a szomorú helyzet­nek, hogy hosszú, szolgálat után, ha munkaképte­lenek lesznek, teljes segély nélkül a legborzasztóbb anyagi körülmények közzé jutnánk. Igen sok vár­megye méltányolta is ezt a visszás és igaztalan állapotott és bevette a dijnokokat is, II. osztályú irnoki minőségben a nyugdijegyesületbe, hogy a közigazgatás ezen hasznos munkásainak jövője is biztosítva legyen. Vármegyénk alispánja jóindulatu- lag fogadta a dijnokok folyamodását és igy remé­nyük lehet, hogy méltányos kérelmük, meghallga­tásra fog találni. Aztán mégis mit csinálsz egész nap, miből tenge­ted magad ? — Azt csak a jó isten tudja. Benéz a munka­közvetítőbe, végigjárja a műhelyeket, a rakodó partokat, ajánlkozik bolti szolgának, azután egy pát krajcárt kölcsön szerez, elzálogosítja az ezüst­óráját, a karikagyűrűjét és hitelbe vesz a szatócs­tól kenyeret. — Hát lehet egyebet is tenni? — Doleschhel, a sötét szemöldökök alól la­posakat pislog. — Ha csak lopni nem — teszi hozzá Vavra- nek elkeseredve — hanem ahhoz az ördög segít­sége kell. Az államvasuti épülethez értek, ott slrázsál a silbak. — Itt van mit lopni — nevet Doleschell — az a strázsa ott milliókat őriz. Amit a vidéken beszednek, azt mind ide hordják. S a baka hat krajcárt kap az őrzésért. Elég kevés mi? — Most elég volna nékem — suttog a sze­gény Vavranek. — A baka mellett egy tollas kalapu éjjeli pillangó is lebzsel, azzal „évődik. — Meg mulat is mellette, hölgy társaságá­ban. Hej, látod, ennek a dámának is azért van tollas kalapja, mert nem felesége valamelyik sze­gény ördögnek. Ez az igazi! — Istentelen vagy, — mondja a másik s meggémberedett ujjait zsebre gyűri. Hej, uram, Istenem, a becsületnek nagy ára. — A büszkesége még nagyobb, ügy van az rendjén, hogy akinek semmije sincs, az kérjen attól, akinek többje van. — Koldulni! — sóhajt a másik. — Koldulni ? ismétli Doleschell kacagva, ez alávaló. — A kódis leveszi a kalapját és maga elé tartogatja egy-egy krajcárért. Sohse koldulnék, inkább fölfordulnék. Egy krajcárért nem veszem le a sipkámat. — Úgy bizony, de ha igy tart tovább, arra is íávetemedem. Doleschell nevet. — Szamár vagy, pajtás, rossz üzlet az, meg nem embernek való, akinek önérzete van. Úgy kell tenni, mint én! Kérni! S a zsebébe nyúl,, ahol igen világosan csön- genek össze a pénzek. — Nickel ez, nem réz — mondja Doleschell önérzetesen. — Akarsz egy pohár pálinkát ? Fizetek. — Nem iszom — mondja amaz — s honnan szerezted ? — Honnan 1 Hisz mondtam már; kértem 1 Kértem és kaptam. Akkor egy hirtelen mczdulattal meglöki a bámészkodó Vavraneket: — Megállj, majd megmutatom. Ezzel átrohant a kézépső gyalogjáróra, egy tüzes pont hasította ott a ködöt, mely sietősen közeledett. Egy szivar parazsa volt s Vavranek egy hosszú kabátot látott, meg egy csupasz ar­cot. Doleschall két lépést előre engedte, aztán melléje lépett, a sapkájához nyúlt, valamit mon­dott. A kabátos alak megingott, megállt, a kabát széjjel lebbent. Doleschall valami után nyúlt a ke­zével, süvegeit, néhány percig hosszan állt, aztán kacagva lépett az ámuló Vavranekhez: — Látod ! Húsz fillér. A ki koldul, annak tízszer kell egy-egy jó emberre akadni, amíg ennyit összehoz. Én kérek, hát egyszerre kapom. — Kéred ? — Hát igen, bemutatom magamat, munkátlan munkás vagyok, nincs szállásom, kérek egy pár fillért, hogy szállásra mehessek. Aztán akit én szólítok meg, azt mind ád. Most is csak a te ked­vedért tettem próbát, mert hála Istennek elég volt amúgy is inára. Vavranek megreszketett, nem a hideg rázta, hanem a meleg. Gyanúsan nézett barátjára, aki fütyörészve diadalmasan élvezte a hatást. — Hát igy, — tette hozzá, — meg lehet élni, elég szépén munka nélkül is. Nekem legalább soha jobb dolgom nem volt, mint amióta nincs munka. Csak egy kis értelem kell, egy kis bátor­ság, no meg ismerni kell az embereket. — Mégis csak koldulás, — mormog a hóri— horgas ember s amint a szeme rajta tapad a mel­lette elhaladókon, gondolatban már maga is meg­próbálja a kéregetést. — Koldulás? — kacag amaz, — ejnye d& jól adod. Akitől én kérek, az tudja, hogy munkás-

Next

/
Oldalképek
Tartalom