Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-03 / 31. szám

!902. augusztus 3. TOLNA VÁRMEGYE. 5. — Az elöljáróság becsülete. Vaskó János bedeghi lakosnak sehogy sem fért a fejébe, hogy miért fizet ő olyan sok adót. Azt hitte, hogy itt valami miskulánciák vannak. Nem is átallotta ezt a községi elöljáróságnak, főként pedig a jegyző­nek szemere lobbantam. Csakhogy majdnem rossz vége lett a dolognak: törvénybe citálták Vaskó uramat, es csak úgy menekült meg a büntetéstől, hogy a törvényszék színe előtt ünnepélyesen meg­követte a jegyzői és az elöljáróságot. — Pletyka Panna bünhődése. Úgy csúfol­ják Dunaföldvárott Ssloboda Andrásnét: Pletyka Panna; de — úgy látszik — nem is minden ok nélkül. Mint a múlt héten lefolyt törvényszéki tárgyalás folyamán vallotlák a beidézett tanuk, nevezett asszonyság azzal szokott mindenüvé be­állítani: »Nem hallották, mi az újság?!« Ezzel rontott be f. évi március 9-én Bonló István cipész­hez is, s elkezdte mesélni a legfrissebb újságot; de Rontóéknál pórul járt, mert ép akkor lépett be Kövesdy András, amikor a legélénkebben rágta a falut. Kövesdynek már úgyis »pikk«-je volt rá, hát szépen megfogta a »Friss Újság« karját és kivezette. Csakhogy nevezett hölgy aligha rosszul nem lett volna a benne rekedt sok szép mondó­kától, hát visszatért. De Kövesdy Ismét kitessé­kelte. Erre már bosszút esküdött Panna néni és mikor legjavában diskurálgatott, Kövesdy oda ug­rott a háta mögé, s bedörzsölte a szemeit papri­kával ; de nem tudott eliramodni elég korán, a paprikától kétszeresen fölpaprikázott ember el­kapta a karját és úgy elnaslagolta őkéimét, hogy bajuszos korában is rája emlékszik. A törvényszék felmentette Kövesdyt a súlyos testi sértés miatt ellene emelt vád alól, mert — mint az indokolás mondja — a súlyos bántálmaztatás folytán olyan erős volt felindulása, hogy tette beszámíthatatlan. — Kliens-hajhászat. A szabadkai ^ügyvédi kamara fegyelmi bírósága egy- ügyvédet vád alá helyezett, mert képviseletét körlevélben felajánlotta azzal, hogy mindent gyorsan és olcsón fog elvé­gezni. Az ügyletek szerzésének ily módja az ügy­védi tisztességbe ütközik s az ügvvédi rendtartás 69. §-ának 2. pontja ezt kifejezetten fegyelmi vét­ségnek minősiti és azért kellett vád alá helyezni. A m. kir. Kúria az ügyvédi kamara fegyelmi bíró­ságának határozatát indokainál fogva helybenhagyta. T A N Ü G Ü — Tanitógyülés. A tolnai ev. ref. egyház- megyei néptanító-egylet f. évi augusztus 21-én d. e. fél 10 órakor, Szegzárdon, a polgári-fiúiskolában tartja évi rendes közgyűlését. B. Pap István mó- rágyi pap elnöklete alatt. Tárgysorozat: 1. Ének és ima. 2. Elnöki megnyitó és gyűlés-alakulás. 3. Jelentés a kö«,- és gyámpénztár állapotáról. 4. Tantó Imre előadása a phonomimikai tanítási mód­szerről. 5. Az uj énekes könyv-tervezet ismertetése, Müller Imrétől. 6. Erdős József ismerteti a Paulini ABC-s könyvet. 7. Esetleges indítványok. pf A gyönki református gimnázium az 1901—902. iskolai évben. A gyönki ev. ref. al­gimnáziumnak, vármegyénk e régi jóhirü közép­iskolájának a múlt iskolai évről beszámoló értesí­tőjét most bocsátotta közzé Szentes János igazgató. Vallásos, hazafias neveléssel, kedvező egészségi viszonyok között 83 tanuló nyert oktatást az inté­zetben, még pedig az érdemjegyek sorozatából kitünően, szép előmenetellel. Hogy pedig an iák a mostanában gyakran hangoztatott elvnek, hogy az iskola ne csak tanítson, hanem neveljen is, milyen szép eredménynyel felelt meg az iskola: annak szinte páratlan bizonysága az a körülmény, hogy 83 tanulója közö.t nem akadt egyetlen egy sem, a kit kifogás alá eső magaviseletéért csak kettes osztályzattal is büntetni kellett volna. Ezt pedig csak a hagyományos jó szokással érte el a tanári kar, hogy a tanulókra nemcsak az intézet falai között ügyel, hanem fölkeresi őket otthonukban s igy mig egyrészt szorgalmukról is biztosabb tapasztalatot , szerez, másrészt szabad idejük hasznos, rendes föl- használására készteti őket. A tanári és ifjúsági i könyvtár és a szertár szépen gyarapodott, jutalma- ; zásokra, segélyezésekre csaknem 500 koronát osz­tottak ki a tanulók közt. -A jövő évi beiratások szeptember 2. és 3. napján lesznek. KÖZGAZDASÁG. — Falusi olvasókörök és gazdakörök a pozsonyi gazdakongresszuson. A pozsonyi mező- gazdasági országos kiállítással kapcsolatban több fontos és időszerű kérdéssel foglalkozó nagysza­! básu gazdakongresszust rendez Pozsonyban szep­tember hó első felében a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetsége és Magyar Gazdaszövetség. Ezen országos kongresszus tárgyai között a ki­vándorlás, ga gabonaértékesitő szövetkezetek s a fedezetlen határidő üzlet mellett a legfontosabb a kisgazdák és földmivelők szervezkedése, érdekeik előmozdítása, gazdasági ismereteik fejlesztése s anyagi helyzetük javítása. Mivel a falusi olvasó­körük, gazdakörök és más egyletek ezen czélok elérése miatt alakultak, a Magyar Gazdaszövetség ez utón szólítja föl őket a pozsonyi kongresszu­son, illetve a kisgazdák és földmivelők helyzeté­nek javítására irányuló munkálatokban való rész­vételre. A falusi olvasókörök és gazdakörök mind­addig nem lesznek képesek nagyobb arányú tevé­kenység kifejtésére, mig egyöntetű működést nem folytatnak s amig nem egyesitik erőiket ezen legfontosabb kérdések megoldása érdekében, me­lyek a kisgazdák és földmivelők helyzete javulásá­nak tulajdonképeni forrásait képezik. Kívánatos tehát, hogy azon falusi olvasókörök, egyesületek és szövetkezetek, melyek tagjai nagyrészt földmi­velők, továbbá a gazdakörök, elfogadják a Magy. Gazdaszövetség által feléjük nyújtott segítő kezet s tömörüljenek mindannyian a Magyar Gazda- szövetség kötelékébe, mint a kisgazdák és föld­mivelők érdekeit gondozó országos központba. A Magyar Gazdaszövetség kötelékébe való felvétel és a pozsonyi gazdakongresszuson való részvétel végett jelentkezni lehet augusztus hó 15-ig a Ma­gyar Gazdaszövetség titkári hivatalánál (Budapest, Baross-utca 10. sz.) A falusi olvasókörök, egyle­tek, gazdakörök és szövetkezetek felvétetnek a Magyar Gazdaszövetség tagjai közé, a nélkül, hogy jelenlegi szervezetüket megváltoztatni vol­nának kénytelenek. A Magyar Gazdaszövetség csakis a hazafias szellemben s a föld munkásaink érdekében való céltudatos működést óhajtja. A po zsonyi kongresszusra való utazás vasúti, elszállá­solási és ellátási kedvezményekkel lesz meekönv- nyitve. — A kóserhussal való házaláshoz az ipar­hatósági engedélyen kívül az izraelita hitközség beleegyezése is megszerzendő. Aki a házalást utóbbi hozzájárulása nélkül folytatja, engedély nél­küli házalást követ el. (M. kir. kereskedelemügyi miniszter 1900. évi 71,229. sz. határozata.) — A tolnamegyei kisgazdák a pozsonyi kiállításon. A szeptember 7—21-ig tartandó po­zsonyi II. mezőgazdasági orsz. kiállítás iránt a kisgazdák részéről olyan impozáns érdeklődés mu­tatkozik, hogy csaknem minden vármegye terüle­téről csoportos kirándulást rendeznek. Nem csoda, hogy a kisgazdák annyira érdeklődnek a pozsonyi kiállítás iránt, mert hiszen azt úgyszólván egyene­sen az ő kedvükért rendezik, az ő érdekeik elő­mozdítását és ismereteik gyarapítását tűzték ki czélul a kiállítás rendezői. A vezetés alatt történő csoportos kirándulás ezenfelül annyi kedvezmény­nyel jár, hogy alig kerül valamibe. A tolnamegyei kisgazdák csoportos kirándulásának szervezését és vezetését, ezt a terhes, de szép feladatot Ketskés Elek szegzárd-ujvárosi kántor, lapunk belmunka- társa vállalta magára. 0 fogja kieszközölni a ki­rándulók számára a féláru utazást, valamint a kiállítás mindennemű kedvezményeit. Jelentkezé­seket elfogad legkésőbb augusztus 15-ig a vár­megyeház I. em. 5. sz. szobájában, ahol mindjárt a szükséges felvilágosításokat is megadja. — A cséplő géptulajdonosokat az 1902. XIV. t.-c. kötelezi arra, hogy a cséplőgépnél al­kalmazott fűtőt, etetőket és a gépen álló kéve- adogatókat, úgyszintén a szecskavágó gépnél al­kalmazott etetőket az »Országos gazdasági mun­kás- és cselégsegélypénztár«-nál baleset ellen biz­tosítsák s helyettük a biztosítási dijat megfizessék. Az orsz. gazdasági munkás- és cselédsegélypénztár hirdetményben hívja fel az illetékesek figyelmét az általa megállapított biztosítási díjtételekre. A hir­detmény a községi, városi elöljáróságoknál meg­tekinthető a hivatalos órák alatt. — Szénalopás, habár összerakott boglyá­ból történik is, 60 korona értékig, az 1894. évi XII. t.-cz. alapján minősül s a közigazgatási ható­ságok elbírálása alá tartozik. (M. kir. miniszter- tanács 1902. január 29-én hozott határozata.) A KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL. Búcsúszó. Szegzárdról Tevelre való távozásom alkalmá­ból fogadják ez utón jó barátaim és ismerőseim baráti búcsúmat. Tevel, 1902. évi augusztus hó 1-én. Führer Andor, gyógyszerész. 0 51,987/1902. számhoz. 0 0 0 0 Földhaszonbéri hirdetés. 0 0 0 A A magyar vallás alap tulajdonához tartozó — Baranyamegyében — A a Mágocs és Nagy-Hajmás községek határában fekvő uradalmi birtokból a V az úgynevezett I. számú 995 4^- k. hold kiterjedésű s továbbá a n. sz. V v 486 4^- kát. hold kiterjedésű birtokok a rajtuk levő gazdasági épületek- \/ U kel együtt, az alulirt minisztérium IX-ik ügyosztályában (V. kér. Yadász- U Q utca 38. sz.) 1902. évi Szeptember hó 30-án tartandó nyilvános zárt- Q Q ajánlatu versenytárgyalás utján 1903. évi október hó 1-től kezdődő 12 0 A évi bértartamrá haszonbérbe fognak adatni. 0 Az I. számú bérlet iránt 2000 korona, a II. számú bérletiránt be­^ adandó ajánlatok pedig 1000 korona bánatpénz letételét igazoló pénztári 0 nyugtával felszerelt és 1 koronás bélyeggel s sértetlen pecséttel ellátott 0 0 Írásbeli zárt ajánlatok, annak a borítékon való jelzésével; hogy a zárt 0 0 ajánlat melyik bérletre adatott, — a fent jelzett nap délelőtt 10 Órájáig 0 /v a minisztérium segédhivatali igazgatóságánál adandók be.- A részletes haszonbéri és versenytárgyalási feltételek a minisztérium 0 0 w segédhivatali igazgatóságánál^ a pécsváradi közalap, kir. gazd. felügyelő- _ W ségnél, valamint a mágocsi közalap, kir. ispánságnál — a hivatalos órák \/ 0 alatt t— betekinthetők; ugyancsak az utóbbinál tekinthető be a birtokok Q 0 fekvését feltüntető, térképi vázlat is. 0 Budapesten, 1902. évi julius hó. 0 0 0 (3637. 1—3.) A vallás- és közoktatásügyi m. kir. Minisztérium. 0 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom