Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1902-07-27 / 30. szám
1902. julius 27. TOLNAVÁHMEGYE 5. több, a tanítókhoz intézett buzditó czikk jelent meg a nevek magyarosításáról; azonban sajnos, a tanítók óriási része egészen közömbös ezen nemzetfentartó, nagyfontosságu ügy iránt, pedig kimondani is sok, hogy az országban huszonegy- ezer felekezeti néptanítónak idegen hangzású neve ran. Az allamiaknal, kik alig Vannak négyezren, szintén kétezerén felüli azoknak a száma, kik neveikkel más országok díszére válhatnának. Igen sok tanító van, ki azt mondja: »Én azért jó hazafi vagyuk, ha nincs is magyar nevem.« Az meglehet, de ez nem érdem, hanem kötelesség, mert különben hazaáruló. Aztán külföldön is olvassák ám ezen óriási számot. Az Alldentsok és a Schul- werein ezekből igen sokat számítanak magukhoz, már ennek a megcáfolására is tömegesen kellene magyar nevet felvenni, mert ha a név magyar, nem kételkedhetik már senki annak magyar érzelme felett. Azonban nézzük, hogy e huszonegy- ezerből mennyi esik Tolnamegyére. Van Tulna- megyében az összes felekezeteket véve körülbelül 420 tanító es tanítónő. Ezen számból a magyar nevüekre esik kétszáz, a ' németekre 180, siliv nevű van 40. Tehát a felének idegen hangzású neve van, ez pedig Tolnamegye díszére nincsen. Van közte oly név, melynek megváltoztatása alig egy-két betűbe kerülne, mint pl. Kari, lehetne Kát oly. Paul (Pál.) Hamer (Hamar.) Báter (Bátor). Tolnamegye tanügyi tekintetben a miniszteri jelentések szerint az elsők közt foglal helyet, a magyarosodás is szépen halad az iskolákban, de a vezéreknek, a tanítóknak ezt a csekély áldozatot meg kell hozniok, tegyék le az idegen neveket és magyar nevekkel mutassák meg, hogy csakugyan magyarok. Petőfi azt mondja; Áldozat S tett, ez a két tükör, mely A valódi honfiút mutatja, KÖZGAZDASÁG. A TOLIAME&YEI GAZDASÁGI EGYESÜLET hivatalos közleményei. Rovatvezető: Molnár József egyesületi titkár. Komoly hangok — víg mulatságról. Gazdasági egyesü'etünk érdemes elnöke, mióta az egyesület élén áll, évenként értekezletre hívja a vármegye területén gazdatiszti és ehhez hasonló minőségben működő gazdasági alkalmazottakat; abból a czélból, hogy a meghívottak a ‘saját hivatali társadalmuk ügyeinek megbeszélése alapján érdekeikről gondoskodhassanak. • Legfájóbb sebe a gazdatiszti osztálynak az, hogy a nyugdij-ügyé rendezetlen. Természetes tehát, hogy az eddigelé három ízben megtartott ilyen értekezleteken akörül forgott az eszmecsere: mi módon lehetne ezt a fontos kérdést közelebb vinni a megoldáshoz ? A birtokos és gazdatiszt közötti jogviszonyokat szabályozó törvény már megvan. Ez érintetlenül hagyta a gazdatiszti nyugdíj ügyet. Nincs tehát kilátás arra, hogy ez a kérdés a messze jövő zenedarabjainak kótakézirataiból mostanában törvényhozási rendezésre kerüljön. Ezt belátták a mi gazdatiszti értekezleteink és figyelmüket kezdettől fogva oda fordították afelé az intézmény felé, amely a nyugdíj-kérdést társadalmi utón igyekszik megoldani. —r Nem ennek a cikknek a kereté be vűIó az' ismertetése azoknak a javaslatoknak, amelyeket gazdatiszti értekezleteink tettek a »Mező- Gazddasággal és Erdészettel Foglalkozók Nyugdíjintézeté «-nél abból az érdekből, hogy a gazdatisztek a maguk és családjuk jövőjét — az intézet életképességének legcsekélyebb veszélyeztetése nélkül — könnyebb szerrel biztosíthassák, mint ahogy a mostani föltételek mellett lehetséges. Azoknak az eszméknek az ismertetése sem tartozik ide, a melyeket a »Magyar Gazdatisztek és Erdőtisztek Országos Egyesületé«-nek adtak ezen értekezletek abból a célból, hogy a gazdatiszti kar érdekeinek képviseletére hivatott társadalmi intézmény kétségtelenül nemes törekvései közelebb jussanak az eredményhez. De ide, tartozik annak a körülménynek a megállapítása, hogy 1 I a gazdasági egyesület elnöksége által immár háromszor egybehívott gazdatiszti értekezleten a) evről-evre fokozódott számmal ugyan, de mindig aránytalanul kevesen vettek részt a gazdatisztek; b) a megjelentek — egy-kettő kivételével — mind olyanok voltak, akik nyugdíjjal rendszeresített biztos állásban vannak; akiknek saját érdekük tehát a gazdatiszti nyugdíjügy rendezésének kérdésével való foglalkozást sokkal kevésbbé követeli, mint azé a soké, akik az értekezletekről hiányoztak; c) kivétel nélkül mind olyanok jelentek meg az értekezleteken, akik a gazdatisztek és erdőtisztek országos egyesületének támoga'ását nem igénylik, hanem eszközölhetik. Annál nagyobb elismerés illeti őket azért a gondoskodó jóakaratért, amelyet a kedvezőtlenebb helyzetben levő pályatársaik érdekében tanúsítottak és folyton tanúsítanak. Nem kutatjuk az okát a gazdatisztjeinek részéről ezen értekezletek iránt tanúsított tartózkodó magatartásnak; mert jól tudjuk, hogy sok helyen a szolgálati viszonyok miatt kénytelen a gazdatiszt tartózkodni a társadalmi tevékenységtől. Ez hiba. Amelyért azonban — a tapasztalatok legalább azt bizonyítják — sohasem a gazdatisztet, hanem az ilyen szolgálati viszonyokkal kapcsolatos rendszer alkalmazóit terheli a felelősség. Mert, hogy az ilyen rendszer alkalmazását a tiszt kezelése alatt levő birtok érdekei nem indokolják, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a gazdasági egyesületünk életében tevékeny részt vevő gazdatisztek, és éppen ezek, nemcsak a vármegye területén, hanem azon kívül is, mint kiváló jó gazdák és kifogástalan gazdatisztek ismeretesek és közbecsülésnek örvendenek. Vannak azonban gazdatisztjeink között és pedig bizonyára többen, akik a gazdatiszti kar érdekeinek istápolását célozó komoly mozgalmaktól való tartózkodásuk magyarázátát inkább a saját egyéni felfogásukban, mintsem a szolgálati viszonyaikban kereshetnék és adhatnák. Ez már káihoz- tatandó; legyen bár eme felfogásnak az alapja akár szerénység, akár \— ami még rosszabb — a közönyösség. Mert hiszen semmiféle ügy nem kívánja,- hogy az előbbre vitelén munkáló mozgalomban minden egyes résztvévő honmentő eszmékkel hozakodjék elő; ellenben az már bizonyos, hogy az a táisadalmi mozgalom, amely magának az érdekelt társadalomnak még csak az érdeklődésére sem támiszkodhatik: eredményre jutni soha sem lesz képes. Igaz: hagyományos vélekedés a magyar gazdáról, hogy a saját ügye iránt közönyös. De mi még sem akarjuk elhinni, hogy a mi gazdatiszti karunkat a maga érdekeinek őrizete közben olyan mély álom lepte volna meg, amelyből csak nagy nehezen, vagy éppen nem lenne felrázható. — így gondolkoztak azok is, akik a gazdasági egyesület elnökének meghívására ez idén, a télen, gazdatiszti érteke leire gyülekeztek. A zöld asztal mellett befejezett hivata’os tárgyalások után még együtt marado'tak keresték a módot, hogy miként lehetne gazdatiszt kartársaikat érdeklődésre kelteni és — megszületett a gazdatiszti tavasa táncmulatság eszméje, kettős célzattal, amelyek egyike oda irányult, hogy vármegyénk gazdatiszti karában az Összetarto/.andóság érzete életre keljen, a másika pedig, hogy ezen érzet életre kelésének emléke jótékony cselekedethez fűződjék. A múlt hó 21-dikén folyt le Hügyészen, Ap- I ponyi Gézáné grófné ő Méltóságának a védnöksége alatt, a tolnamegyei gazdatisztek és erdőtisztek tavaszi táncmulatsága és az eredmények, az ilyen i ünnepségeknek egyátalán nem kedvező esős idő I dacára is, igazolták, hogy az a kicsi, de lelkes 'csoport, amely eme mozgalomnak az élén állott, nem fáradozott hiába. — De rá is szolgált, hogy buzgólkodását siker koronázza. Közleményünk cime fölment attól, hogy a mulatság lefolyásának poetikus leírását adjuk s ezen a réven bizalommal kérjük és reméljük a bocsánatot azért is, hogy a jelen volt szépséges hölgykoszoru névsorát elhallgatjuk. Annyit veszünk át a tánc- mulatságokról olvasni szokott tudósítások sablonjából csupán, hogy az első négyest 54, a másodikat 62 pár táncolta. Kedélyes hangulat és *jó kedv világos virradtig tartotta együtt a díszes társaságot. Felülfizetéaeikkel támogatták a jótékony célt: Gróf Apponyi Géza 92, Gróf Apponyi Gézáné 50, Gróf Apponyi Sándor 42, Gr. Széchenyi Kálmán 36. Hetyey Sámuel 27, Gr. Apponyi Leopoldina 22, Gr. Széchenyi Melanie 17, Gr. Széchenyi Manó 16, Széli Kálmán, Dr. Darányi Ignác, Br. Schell József, Simontsits Elemér, Bernrieder János, Nicholson gépgyár, Haldek Ignác, Geringer és Neu- feld, Rechnitz Béla, Mittweg Henrik, Kollmann Gyula, Rinaldi Ottó, Dr. Strasser Imre, Ámon József, Kölber László, Jagicza István, Sulyok Géza, 12—12; Konoid Frigyes 10, Mittwegh Dénes, Szeenger Elemér, Fekete Gyula, . Gellén Gyula 7—7; Tiringer Vilmos 6, Krisztinkovich Dénes 4, Nordmiyer Károly, Leicht Ferenc, Rebek József, Oppenheim Salamon, Krausz Géza 3—3; Ottocska Béla, Umrath és társa, Bernrieder József, Fantusz Fűlöp, S/tánkovűnszky János, Freund Zsigmond fiai, Kann és Heller, Perczel József, Grábner Emil, Pozner Károly Lajos, Forster István,' Conrád és társa, Gr. Apponyi Albeit, C^apó Vilmos. Br. Jeszenszky József, Gr Széchenyi Sándorné, Győry Vilmos. Guttmann Lajos lovag, Jakabffy Imre, Lőwy Mór és fiai, Raádl Sándor, Fabric/ius István, Molnár Pál, Özv. br. Jeszenszky Jánosné, Czéh Grenc, Apáth Alajos, Altdorffer Lipót, Luli- csek Pál, Borsody Lajos, Parraghy Mihály, Rózsay Elemér, Dubnitzky László, Weltmann Adolf, Hanu- lak Mihály, Krammer L:pót, Kovarcz József, Vizsoly Ákos, Baumgarten Vir.cze, Huber Lajos, Kim Andor, Kiszling Ferenc, Bischof István, Zöld János, Sass László, Adamecz Gyula, Bakay Dezső, Dr. Kohn Ármin, Br. Jeszenszky László, Téry Emi), Károly János, Tóth Vilmos, Breitnecker Alfred, Lintner János, Perczel Dezső, Br. Jeszenszky István, Br. Jukey Nándorné, Pleszky Antal, Schmid oszkár, Magyar-Francia biztositó-tái saság 2—2; Herger József, Parti Nándor, Molnár Gyula, Weisz Sándor, Szekler Vilmos, Csukly Ignác, Árvay Ernő, Zavaros Gyula, Schwarzkopf Lajos, Krausz Miksa és Weisz Dezső 1—1 koronával, összesen 698 koronával. Ezen nagylelkű adományt, mint a táncmulatság tiszta jövedelmét azzal küldötte be a rendezőség a gazdatisztek és erdőtisztek országos egyesületének, hogy a hozzá segélyért folyamodó özvegyek és árvák közölt az egész összeget még ez évben ossza ki. Nem zárhatjuk le czikkünket anélkül, hogy a rendező bizottság hálás köszönetét a nyilvánosság előtt is ne tolmácsolnék gróf Apponyi Gézáné 0 Méltóságának, mint a tánczmulatság védnökének, azért a fáradságot nem ismerő buzgó jóságáért, amely- lyel a rendezőség minden munkájából magának nagy részt véve, úgy a jótékony czél ügyét, mint a mulatság erkölcsi sikerét biztosítani kegyes volt. Lentermelők figyelmébe. A rostos (fonalas len termelése Magyarországban immár mind nagyobb nagyobb arányokat kezd ölteni; mig 1901-ben 9 vaggon, addig a folyó évben már 15 vaggon eredeti orosz lenmagot osztatott ki a nagyméltóságu magy. kir. Földmive- lésügyi Ministerium, amelynek elvetése után az eredő termés most már áztatás nélkül, kórós állapotban, értékesíthető a Fiedler János kezelése alatt lévő, Szepes-Olaszi (Szepes m.) Tany-Nemes- Ócsa (Komárom m.) Székely-Keresztur (Udvarhely m) és Eszék (Verőcze m.) vasútállomások címen lévő gyárakban, ez utóbbiban azonban c^ak úgy, hogy a Magyarországból jövő termésekért Eszék város 1 korona beviteli vámot fizettet a lenk óró 100 klgrjáért. Amily nagy mérvben terjed a lentermelés, épen annyira majdnem biztos az, hogy Oroszországból újra fog kelleni jövőre vetőmagot nagyban vásárolni még p. folyó évi nyár végén, és pedig azért még a nyár végén, hogy a magot ne kelljen onnan téli időben vasúton szállítani, holott az a vizek befagyása előtt, hajón olcsóbban eszközölhető, Stettin városáig a tengeren és Boroszlóig az Odera folyón. Felkéretnek ennek okáért az igen tisztelt lentermelők, hogy esetleges jövő évi lenmagszükségletüket Füredy Lajos m. kir. gazdasági szaktanárnál Kassára legkésőbb f. é. szeptember hó i ig jelentsék be. Magyarország legkülönbözőbb vidékeire 15 vaggon eredeti orosz lenmag osztatott ki fonalas (kóros) len termelésének céljaira. Az ezen magból eredő termést, — amennyi ben az egészséges, — a földről kézzel leiakaritva óilletve a földből kitépve,) a magterméstől az erre szolgáló gerebenekkel lefosztva (kaphatók darabon- kint 8—10 koronájával Fiedler János-alulirt gyárainak bármelyikében,) szárítva, áztatlati állapotban megvásárolja: I. az első magyar lenkikészitő-gyár (Tany- Nemes-Ocsán, vas. állomás, Komárom m.)
