Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-29 / 52. szám
4. TO LN A VARMEGYE. 1901. december 29. Tb. járásorvosokká: Dr. Ki* Miksa, Dr. Schützenberger Endre, Dr. Kiss István. Tb. árvaszéki ülnök : Péchy János. Tb. főszámvevővé: Lőrinczy József. Tb. számtisztté : Kiess Imre. Ennek befejeztével az egész, újonnan megválasztott tisztikar Totth Ödön felolvasása mellett letette a hivatalos esküt a közgyűlés szine előtt. Döry Pál alispán — kinek friss egészségéről a legőszintébb örömmel győződött meg a közgyűlés — ezután a tisztikar nevében is hálás köszönetét fejezte ki a bizalomért, melyre mindenkor méltókká lenni iparkodnak. A főispán végül az évzártával boldog újévet és szerencsés jövőt kívánt a törvényhatósági bizottság tagjainak, amit hosszan tartó éljenzéssel fogadtak s igy háromnegyed 11 órakor teljesen befejezést nyert a vármegyei tisztujitás. Az újonnan megválasztott tisztikar a közgyűlés után Döry Pál alispán vezetésével tisztelgett gróf Széchenyi főispánnál és tolmácsolta a vármegyei tiszti kar tántoríthatatlan tiszteletét és szeretetét a főispán iránt, a ki atyai jóindulattal viseltetik a tisztikarral szemben. A főispán megköszönve a tisztelgést, meghatottan jelentette ki, hogy élete fogytáig változatlan támogatására és rokonszenvére számithat a tisztikar. A közgyűlés után gróf Széchetiyi Sándor főispán déli egy órakor nagy ebédet adott, amely mindvégig emelkedett hangulatban folyt le. A pezsgőnél felállott a szeretetreméltó házigazda és eszmékben gazdag, nagyszabású pohárköszöntőjében, megemlékezve a vármegye hagyományairól, a megválasztott tisztikarra és Tolnavármegyének a múltakat kegyelettel megőrző közszellemére emelte poharát. A frene'ikus lelkesedéssel fogadott felköszöntő után még számos szebbnél-szebb toaszt következett. Különös ovációval fogadták Peresei Dezsőnek a vármegye önkormányzati jogairól és az uj idők kői szelleme által sürgetett államosításról szóló, hatalmas logikával és meggyőző érveléssel előadott, valóban fényes beszédét. Csak a késő délutáni órákban ért véget a légkedélyesebb hangulatban lefolyt ebéd, a melyen spontán módon nyilatkozott meg a vármegye közönségének és tiszti karának tisztelete és szeretete főispánunk iránt, ki immár 18-ik éve áll, egy percre sem lankadó kö- teless igtudással és pártatlan munkássággal, a vármegyei kormányzat élén. ruár 24-én csekély okból lüdőgyuladást kapott Ő Felsége, de a publikum előtt titok maradott. 26-án reggel elterjedt a hir, hogy a beteget ellátták az utolsó szentséggel — mégis oly könnyelműen vétetett, hogy a redoute és teátrumok csak utolsó órában mondottak le. Másnap reggel a bulletin jó reményről szólt és csak későn este adták a császárné és B. Stift engedelmüket a consilium összehívására: Günther, Fischer, Wolf és Wierer (csak az utóbbit szeretik a bécsiek) lettek hivatalosak, de akkor már hatszor vágtak eret és harminc unca vért veszített a beteg. Mindamellett a professorok a legjobb kilátással biztatták, — de ezen éjjel Felséges urunk ismét rosszabbul érezvén magát, Wagner püspök Burgpfarrert és Hess statusconsiliárust hivatta, igen nevezetes disposhiokat csinálva, testamentumát is megtoldotta codicil által. Később az uj rendeletek a főhercegek jelenlétében aláíratván, a császár mosolyogva mondá ezen szavakat: »Seit’s nur ruhig, ich stirb diesmal noch nicht, aber ein Marodeur werd ich halt alleweil bleiben.« — Férjem éjfél után jőve haza, elkeseredve,mondá, hogy az orvosok megcsalják magukat, mert 0 Felsége nagyon rosszul vagyon. Nem tudtunk alucni. Két órakor Anton komornyik az ajtón kopogott, jelentve, hogy uram tüstént menjen a Burgba, mert a császár megha't! Csak virradatkor tért ismét vissza, d“lLen pedig együtt mentünk a császári appartementba A holttest még a betegágyon feküdt, nem gerjesztve semmi irtózást; a felvigyázó orvos, ki engem ismert, a halott kezét a paplan alul kivéve, nekem és a szintén odaérkező herceg Schönbnrgnénak csókolásra adta; még hideg sem volt, a rövid percek előtt oly hatalmas, de most erőtlen kéz. Dúlt érzésekkel álltunk ezen holttest előtt, gondolva a jószívű, példás életű fejedelemre, ki népét mindig boldogítani igyekezett, de az élet halálra való küzdés oly szörnyű ellenséggel, miit Napoleon, összes tehetségeit lebilincselő és fe'emészté! 8 A szobor terve később elejtetett. Gróf Andrássy György Írja Csapó Dánielnek : »Jól tettétek (pozsonyi ország- gyűlésen) az oszlop helyett hidat határozni: ez közhasznú tárgy és ily szegény országnak a haszonról nem kell elfelejtkezni soha !< Szegzárd város közrendészeti ügye. Lapunk utolsó számában a hatóság figyelmébe ajánlottuk az aszfaltjárdák tisztaságának ügyét. Erre nézve Nunkovits Ferenc főszolgabiró úrtól, ki városunk és a járás közrendészeti ügyeit alapos és céltudatos hatósági rendelkezésekkel intézi, a következő figyelemre méltó közleményt kaptuk : Egyes oly esetek alkalmából, a melyek a nagy közönség érdekeivel s főleg Stegzárd község közrendészeti állapotával ellentétben állanak — többször merült fel annak a jogosult kívánalomnak hangoztatása, hogy a hatóság >erélyes eljárással« intézkedjék azon visszás állapotok megszüntetése iránt. E kívánalomnak időnkint ismétlődő felmerülése abban találja alapját, hogy a hatóság a hangoztatott kívánalomnak eleget nem tehet, — s igy a természetesen maguktól meg nem szűnő visszásságoknak mindegyik ismétlődő esete a jogosult panasztételnek csak újabb alkalmává válik. Legújabban is egy panasz merült fel a szeg- zárdi asphaltjárda tisztogatásának hiánya miatt, s ismét az a kivánalom nyilvánult, hogy a hatóság erélyesen intézkedjék ; kötelezze a háztulajdonosokat a házuk előtti járdarésznek tisztittatására. Ez a jogosult panasz is azok közé sorozandó, a melyeket a hatóság egyszerű erélyes intézkedéssel alig orvosolhat. Közigazgatási törvényeink ugyanis a közérdekből mégoly indokolt rendeleteknek is csak a fél költségére való végrehajtását engedik meg. Azt az általános felhatalmazást, hogy a köz- igazgatási hatóság rendeletéinek áthágása büntethető legyen, — törvényeink nem ismerik. Csak a közegészségügyi és kihágási büntető törvénynek néhány paragrafusa adja meg bizonyos esetekre vonatkozó azt a felhatalmazást, az ezen eseteken kívül álló bármily közrendet sértő cselekedetekkel szemben a megtorlásnak joga hiányzik. Hiányzik pl. a már sok panaszra okot adott: duhajkodásból eredő közcsend háboritásra vonatkozólag is, a mely cselekedet megtorlásának joga, különösen Szegzárdon a besorozott újoncok bevonulásáig terjedő időre égető szükséget képezne. Az idei tél, amint a fagy bekövetkezik és érezhetővé fog tenni egy hiányt, tudniillik azon kötelezettségnek hiányát, hogy a házak előtti asphalt járda, a rajta képződő jégkéreg síkossága ellen hamuval vagy forgácscsal hintessék be. Igaz, hogy a közigazgatási hatóság joggal bir a kiadott rendeletnek a mulasztó fél költségére leendő keresztülvitelére, — de ez a gyakorlatban egy egész apparátust igényel, amely az előforduló mulasztásokat a helyszínén pótolni fogná ; ez apparatus pedig költségbe kerülne, amelyet azonban a község nem viselhet, mert különben jogtalanul terhelné a mulasztástól mentes községi lakosokat is ; — a mulasztó felekkel szemben pedig hosszas tárgyalások válnának szükségessé annak megállapítása céljából, hogy a költségekben marasztaltassék-e a fél vagy nem, a mi különösen azon esetekben nehezítené az eljárást, a mikor az apparatus kiérkeztéig a mulasztás már helyrepótoltatott volna. A hatósági rendeletnek bár a fél költségére történő végrehajtása, a rend állandó biztosításának s keres eszközét nem képezvén, vált szükségessé a rendellenes cselekedeteknek kihágásokká minősítése, a melyet nálunk az 1879. XL. t. ez. és az egyes speciális törvényeknek különös rendelkezései állapítanak meg. Ezeknek a kihágásokra mért büntető rendelkezéseknek nem annyira megtorlás lévén a célja, mint inkább az, hogy a közönséget, a mulasztás bekövetkező megtorlásának tudatával a rendelkezés önkéntes teljesítésére ösztönözzék, — azok ezen természetes hatásukban a megelőző rendészet fontos alkatelemévé válnak. Minthogy azonban a törvényhozás nem gon- doskodhatik eleve minden, az élet által utóbb felvetett esetről, s minthogy a viszonyok különböző volta az egységes megállapítás lehetőségét is kizárja — elég ennek megvilágítása céljából Szegzárd és pl. Várdomb község viszonyai közti különbségre utalni — azért az 1879. XL. t. ez. a közrendnek a fejlődő életviszonyok igénye szerinti biztosítását más hatóságoknak is jogkörébe uta'ja, a többek közt a vármegyék törvényhatósági bizottságát is felruházza azon joggal, hogy büntető sanctióval biró kötelezettségeket és tilalmakat állapítson meg. Eí tehát vármegyénkben az a fórum, amely rendezetlen közviszonyainkban rendet teremteni hivatva van. Ez előtt a fórum előtt 3 esztendő óta fekszik Szegzárd községnek egy, a közrendészet mindem terére kiterjeszkedő részletességgel egybeállitott szabályrendelet javaslata, — mely azonban tárgyalást mindezideig nem nyert.* Ebbe a javaslatba fe'vett intézkedéseknek szabályrendeletté alkotása az egyetlen mód, amely a jogosult panaszok orvoslásának tartalmazza eszközét. Az a hatóság, a melynek statútum alkotási joga nincsen, eleget tett kötelességének akkor, a mikor a szabályozást igénylő közviszonyokat egybe- állitotta és azok mindegyikére a kötelező vagy tiltó rendelkezés javaslatát részletesen kidolgozta, — — annak tárgyalása s elintézése azonban a törvény- hatóság feladata. A mikor ezek az intézkedések törvényható- ságilag megállapítva és érvényre emelve lesznek — a közigazgatási hatóságnak feladatát fogja képezni azok végrehajtásáról való gondoskodás, — s nem fog késni a maga részéről hatósági támogatást nyújtani a közrendnek általa is rég óhajtott megteremtéséhez. Nunkovits Ferenc főszolgabiró. * Ezen szabályrendelet-javaslat tárgyalására, úgy tudjuk, nemsokára rákerül a sor, eddig csupán más, szintén fontos megyei szabályrendeletek megalkotása miatt nem jelent meg. A szerk. Kérelem! A beköszöntött tél még inkább fokozza a nyomort, melyben népünk szegényebb része sínylődik a mindinkább súlyosbodó munka- és kereset- hiány következtében. Százak és ezrek éheznek; nincs betevő falatjuk. És ennek a nyomornak nem ők az okai. És ők maguk borzasztó helyzetükön segíteni nem képesek. Mit ér a felebaráti szeretet jó — cselekedetek nélkül?! Vájjon magunk is örölhetünk-e, vigadhatunk-e a közeledő nagy ünnepeken, ha majd a nyomort, az éhség sápadt vázalakjai megjelennek ablakunk előtt?! Osztozhatunk-e a boldog családi körben, gyermekeink, családunk tagjainak örömeiben, ha folyton hideg leheletével érint bennünket az a bántó gondolat, hogy ezen a szent napon annyi szegény gyermek, annyi beteges anya, annyi munka és kereset nélkül szűkölködő családapa fázik és éhezik! Az idén fokozottabb mérvű feladatok hárulnak a népkonyhára. Több darab kenyérre, több meleg levesre és nagyobb mennyiségű más élelemre van szükség mint eddig, mert nagyobb a nyomor. E miatt fordulunk mi most minden jó érzésű felebarátunkhoz és kérjük, hogy még az eddiginél is nagyobb készséggel adja filléreinek feleslegét a népkonyha szegényeinek, kiknek száma oly ijesztő mértékben szaporodik. A ki a szegényeken és szükölködőkön segít, azt az Isten is megáldja. A népkonyha javára a pénzküldeményeket kérem nevemre, Szegzárdra küldeni. Az élelmi szereket pedig egyenesen a népkonyha helyiségébe. (Szegzárd, Sétpatak utcza 1113. szám, rom. kath. ovoda.) Ez utóbbi adományokat kegyeskedjenek nekem csak nehány sorban egy levelező hpon tudomásomra hozni. Szegzárd, 1901. deczember havában. Hazafiui üdvözelettel Bezerédj Pál s. k.
