Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-04 / 31. szám
XL évfolyam. 31. szám. Szegzárd. 1901. augusztus 4. Előfizetési ár: i Egész évre ... 12 korona. ^ Fél évre ... fi » I Negyed évre . . 3 » ) Egy szám ára . . 24 nilér. :! Előfizetéseket és hirdetéseket a. kiado- iTatalon kívül elfogad Kramraer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Dr. LEOPOLD KOHITÉL. Segédszerkesztő : SZÉKELY FERENCZ. SZOBROT SZILAGYINAK! Koszorút ne tegyünk e nagy holt sírjára, Hervadó virág mért az — örök-élőnek? Szobor illik hozzá, adjuk át emlékét Köbe, ércbe vésni művészi vésőnek. Érc, hirdesd erejét késő századoknak, Szikla-szilárd lelkét jelképezze márvány . .. S a koszorút népem, tartsd meg önsirodra, Ha lángesze híján — megejtne az — ármány! * BODNÁR ISTVÁN. Szilágyi Dezső hagyatéka. Nagyon nehéz belenyugodni abba a gondolatba, hogy a magyar közjog, a magyar alkotmány és a magyar szabadelvű eszmék legerősebb oszlopa is ledőlt, összetörött, s többé nem támogatja izmos vállai- val a néha roskadozó épületet. A testben és lélekben gigászi erő megsemmisült, eltűnt az enyészet nirvánájában ; nem maradt utánna egyéb, mint a bús, a szomorú, a gyászos emlékezés ! Siratjuk, jajjongunk érte, mert napról- napra jobban fogjuk érezni az ő nagy szellemének, kőszikla-jellemének hiányát. Kétségbeejtő ür tátong előttünk, mely az ő elköltözésével támadt, s mely sokáig figyelmeztet arra mindenkit, hogy a nemes értelemben vett, igaz szabadelvüségnek egyik legerősebb támasza hiányzik a küzdőtérről. Elköltözött nagynevű elődeihez, a küzdelemben osztályosaihoz, kiknek titáni munTARCA. „1 fiuk“. Csillagos, ábrándos nyári éjjel . . . Az idő bár jó későre jár, Vigadnak a fiuk a szabadban, Sírja piros könnyét a pohár! Vígadnak, mert mind »érettek* lettek Lerázták az iskola porát, Tündér alom most nekik az élet, Szemük mindent rózsa színbe lát! Pillangóként csapóiig a pajzan szó, A hangulat mind izzóbb leszen . . . Szinte félő, hogy a bor hatalma Úrrá lesz, a tüzes lelkeken I Most egy kurjant: »mielőtt elválnánk, Imádkozzunk egyet gyerekek* I Nyomba csendül az ajkán a »Szózat* És a fiuk talpra termenek ! Az orcákról elrepül a mámor Ajkakon a ledérség kihal. . . A csillagos, néma nyári éjben Fenségesen száll a büszke dal! káját folytatta, eszméik egy részét diadalra juttatta, s most midőn szellemi erejének teljében uj, nagy alkotások előtt állott: összeroppant a test, mely a nagy szellemet már tovább nem volt képes magába fogadni. Nem hagyott mást hagyatékul a nemzetnek, mint életének, küzdelmének, működésének, diadalainak lélekemelő képét, ami a szabadelvű eszmék megőrzésére, ápolására és fejlesztésére serkentsen bennünket. Lángoló szellemének fényes sugarai bevilágítják az utat, melyen haladni kell tovább, hogy az embertársaink javáért, boldogulásáért teremtett liberális eszmék térfoglalását és jövőjét biztosíthassuk. Nem anyagi kincseket hagyott a nemzetre, mert hiszen munkában eltöltött életében az anyagiakkal nem törődött; szegényül halt meg, mint emlékben, tisz telet- ben nagy elődei: Kossuth, Deák, Irányi, a politikai élet legideálisabb alakjai. Velük egy sorban foglal helyet Szilágyi Dezső is; a közjóért élő puritán jellemek egyik csodálatos alakja, kinek élete eszményi volt, mint egy ideálokért rajongó költőé. A magyar nemzeti állam megszilárdításának eszméjéért küzdött, harczolt, munkálkodott egész életén át: a nemzet jövőjének biztosítása lebegett folyton lelki szemei előtt a szabadelvű intézmények megalakításával; ideális lelkesedéssel fáradozott azon, hogy a liberális eszmék varázsa meg ne szűnjék, s ez irányban fejlődjék tovább a nemzeti jogállam magaslatáig. Drága szellemi kincset hagyott hátra a nemzetnek : az önzetlen hazaszeretet, a fáradhatlan munkásság, a liberális gondolkodás és érzés magasztos példányképét ! — Ez az ő hagyatéka, amiért hálás lehet a nemzet, melynek javáért küzdött egész életén át, hogy gazdag szellemének drága kincseit hagyhassa reánk, kik nyomdokain haladva a szabadelvű eszmék győzelméért és megőrzéséért lankadatlan buzgalommal tovább küzdünk és fáradozunk. Életének, működésének, sikereinek emléke buzdítson ezentúl is bennünket tovább haladni a megkezdett utón, melynek ösvényét bevilágítja Szilágyi szellemének fénye, megmutatja a célt, melyet elérni, megközelíteni kel, hogy nemzetünk gránit alapokon állhasson s a reactió szele többé alapjaiban meg ne ingathassa. Hálával fogadja a nemzet az ő nagy szellemének hagyatékát, mely a jővő esetleg borús napjaiban vigaszt, erősséget fog nyújtani a csiigdedő harcosoknak s az ő emléke fog lelkesedést önteni a küzdőkbe a liberális eszmék diadaláért Szilágyi Dezső szelleme lebegjen a jövőben köztünk, hogy az általa kijelölt útról le ne térjünk, hanem a ő eszmélnek megvalósításáért ujult erővel tovább küzd- jünk és fáradozzunk. VÁRMEGYE. Nyári rendes közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága múlt szerdán tartotta nyári rendes közgyűlését gróf Széchenyi Sándor főispán elnöklete mellett. A gyűlésre szokatlan nagy számmal jöttek be főleg a simontornyai járásbeli bizottsági tagok, mert a gyönkiek és hőgyésziek a járási székhely kérdésében akartak harcra kelni. Egy-egy szavát, elkapja a viszhang S viszsza sírja a hegyhát mögül, Mintha a föld, maga is dalolná: »A hazádnak rendületlenül« ! KÁTKAY LÁSZLÓ. A válás nem mindig fáj. Irta: Francois de Nőin. M’kor Charles Rózán felugrott a vasúti kocsiszakaszba, melynek az ajtaját a kalauz nyitotta ki neki: nagy megelégedéssel látta, hogy csak egy utitársa van, még pedig egy, valószínűleg fiatal és előkelő hölgy, a ki sárgás-szürke porköpenyébe burkolódzva a kocsiszakasz sarkában húzta meg magát. Rozannak éppen csak annyi ideje volt, hogy elvette az útitáskát és a piáidét az inasától; a gyorsvonat, mely már úgyis háromnegyed órát késett, azonnal elindult. A nap már nagyon sápadt, és sárga fénynyel árasztotta el a fantasztikus felhőket; szél fuj - dogált, s a kocsiszakaszba is behatolva meg-meg- rezzentette az ablak szürke függönyét. Rózán lopva tekintgetett az utitársára, s elragadtatással látta, hogy az ifjú hölgy szép termetű, telt idomú, de mégis karcsú hölgy. A fejét azonban állandóan elfordította, mintha nagy érdeklődéssel nézné a vidéket, s csak fehér nyakát és szőke haját lehetett látni. Rózán végre is megelégelte utitársnőjének a szemlélését, s a plaidjéből előkeresett egy könyvet, amelynek olvasását már otthon megkezdette. De nem sokáig olvashatott, mert észrevette, hogy az utitársnője az ablakot ki akarja nyitni, de nem bírja. Rózán letette tehát a könyvet, s odament hozzá. — Megengedi, asszonyom, hogy segítsek? S amikor a szemébe nézhetett, csak most ismerte fel az — elvált feleségét. Már régóta el voltak válva egymástól; a pörben a vétkességet Rózán csupán udvariasságból vállalta magára. Különben tudta, hogy a felesége azóta már újból férjhez ment egy régi jó barátjához, Anatole de Brassachoz. Ránézett a feleségére s meglepetve igy szólt: — Ah, te vagy? Az asszony kissé zavartan mosolygott: — Igen, úgy látszik, hogy én vagyok. — Luchonba utazol? — Igen, minden évben ott szoktam lenni egy hónapig ; most az anyámnál voltam. — Tehát Saint-Martialból jösz? A mama jól érzi magát?
