Tolnavármegye, 1901 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-07 / 14. szám
1901. április 7. 5. — Lássa, Marcsa bácsi, — jegyzé meg a fiatal rektor nagy maliciával — ha lett volna Európában, ott szintén igy mennek ki a köztérről az utcák. — Már mondtam előbbre is, hogy abban a városban nem voltam, minek emlegeti megint rektor uram. — Nem említem többé, Marcsa bácsi — s ezzel tele öntvén a poharakat — kocintsunk — úgymond a rektor — az ifjú pár egészségére és a jó fehér borral már-már lenyelte az öreg bácsi neheztelését, a midőn az ugyanazon asztalnál ülő, rátarti esküdt ember restelvén, hogy az urak nem ő vele, a hat ökrös pógárral foglalkoznak, — vesztére igy szólt: »Nem győzök csodálkozni, ftogy az urak mily jó izüen hallgatják ennek a szegény öregnek a beszédét.« Mint a puskapor, pattant fel e szóra ültéből a granatéros, ki éppen akkor beszélte el, hogy mikor egy pajtásával együtt a burkus király kastélya előtt állott strázsát, hát amint meglátja, hogy a mi császárunk Ferenc, meg a muszka császár, meg a burkus király jönnek hárman a fő várta felé, — akkora »Werausz«-t kiáltott, hogy az őrség egymás hátán bukfencezve rohant a fegyverhez. Ezek után minden halandó előtt világosan áll, hogy ilyen ember előtt — ki magától egy lépésre három földi istent látott, egy falusi esküdt ember — ha mindjárt hat ökrös sógor is, — semmi. — Hát csak csodálkozik kend azon esküdt uram, hogy engem jó izüen hallgatnak. Nohát én meg azt mondom, hogy én beszélek szívesen ezeknek az uraknak, mert akármely várost emlitem, a melyikben voltam, hát ezek az urak tudják, hol és merre van. — Már hogy tudnák — vágott vissza haragosan az esküdt, — mikor ők nem voltak azokban a városokban. — Hát ha nem voltak is, — mondá öreg vitézünk — de tudják, hol van, mely országban, mivelhogy az ilyen urak ismerik a makfát, de ha kendnek azt mondanám: úgy nézzen a szemembe, hogy én voltam Neapolitánum városában, a hol, mikor a narancserdőben paciroztam, levettem fejemről magas medvebőr csákómat, hogy a narancsokat le ne verje a fájáról; estve meg nézegettem a kaszárnya ablakából azt a nagy csúcsos hegyet, a mely föl az egekig okádta ki magából a kénköves tüzes lángot, a sziklás oldalán meg folyt le a tüzes hamu a tengerbe, hogy szinte sustorgott tőle a viz, vagy ha azt mondanám; ott voltam Warczenberg hadi seregében és láttam Moszkova város égését, vagy ha ezt mondanám : ezen a két öreg csikón — s ekkor lábaira mutatott — két ízben mentem el és be Páris városába, hát mindezekre a füle gombját sem billentené, mivelhogy nem tudja kend, hogy mi az a Neapolitánum, meg Moszkova, meg Páris, hanem, ha ezt mondanám — s ekkor az öreg vitéz gúnyos mosoly közben odahajolt az esküdt uramhoz —: »el vagyok fáradva, mert most jöttem Nagy-Kanizsáról gyalog«, hát erre majd nagy csudálkozva azt mondaná kend: »aunye !« Harsány kacaj követte a jó kedélyű öreg katona ezen találó mondását, ki a társaságtól elbúcsúzva, a hajnal derengő fényénél kiballagott az erdőbe, birodalmába. Itt — elérve egy mély völgyben épített kunyhójához, — megrántotta a madzagot, a fakilincs felemelkedett, s a kis hajlék kebelébe fogadta termetes gazdáját, majd puskát, tarisznyát szegre akasztva, a kunyhó közepén tüzet rakott s végig nyújtózott zizegő szalma fekhelyén. Már jó magasan járt a téli nap, midőn felébredve, látja, hogy a vigan lobogó tűz mellett három honvéd alszik, mély állomba merülve. Visszadőlt fekhelyére. Nem háborgatom szegényeket — mondá magában. Történetünk az ötvenes évek elején játszik, a midőn — kerülve a besorozást, sok honvéd bujdosott abban a reményben, hogy a török földre menekült magyarok megerősödve rövid idő múlva visszatérnek újra lobogtatva a győzedelmes három- szinü zászlót. »Megvirrad még valaha, Nem lesz mindig éjszaka A magyarra.« Sok honvéd bujdosott szerte az országban akkor, várva az örvendetes virradást és sok ily bujdosó vitéz pihente ki fáradalmát az egykori öreg granatéros kisded kunyhójában; de, mert besúgók mindig akadtak, a mi öreg vitézünket is feljelentették s el kellett mennie kihallgatásra a Vasz- szakter elé, mert — mint a parancsolat szólt — különben megvasalva hajtják be maguk előtt a császári zsandárok. Itt az ifjabb nemzedék kedvéért — egy kis magyarázat szükséges. A világosi elsetétülés után a császár örökös tartományaiból hazánkba került járási főbirák nyelvünket nem értvén, ha magyar emberrel volt dolga, a mint a magyar elmondotta ügyét, azonnal Írnokához fordult s azt kérdezte tőle: »Wasz szagt er?«, a mi tudvalevőleg ezt teszi: »Mit mond ez az ember?« Ezért nevezte el a magyar nép találó humora a császári főbirákat: »Vaszszakterek«-nek. Az öreg Vaszszaktere Hőgyészen lakván, oda ment, s magát bejelentette. A mint a Vaszszakter Írnokától megértette, hogy ez az a jáger, ki a bujdosó honvédeket kunyhójába befogadja, sőt még kenyerét is megosztja velők, azonnal szörnyű méregbe jött, pattogott, berregett a maga nyelvén, öklét fenyegetőleg emelte az öregre, s kopasz fején ugyancsak taszigálta előre-hátra házi sipkáját. Békés korunk szelíd olvasója persze azt hiszi, hogy az öreg megijedt. Legyen, kérem, nyugodt. Ő, — ki a francia lovas vadászezredek s az orosz gárda rohamait bátor szívvel fogadta, — ő ijedjen meg egy berregő kopasz Vaszszaktertől, — olyan nincs. A mint megértette az írnoktól, hogy az, a mit ő tesz a bujdosó honvédekkel, az hűtlenség a császár ellen, s annak súlyos büntetése van, — hát elmosolyodott, szó nélkül kihúzott a tarisznyájából egy nagy papirost, s oda nyújtván a bősz császári főbírónak, csak ennyit mondott: »lézen!« A Vaszszakter szétbontván a nagy papirost, mint a setét felhő mögül kibukkanó nap, azonnal derűs arcot mutatott, s a mikor végig olvasta, láb- ujjhegyre emelkedve, megveregette az öreg széles vállát: »bráv, bráv«, — mondá s visszanyujtotta az öregnek az obsitot. Az öreg granatéros ekkor jobb kezének hüvelyk ujjával az oldalt álló Vaszszakter felé mutatván: »mondja meg tensuram — szólt az Írnoknak, ki azelőtt kevéssel még némedii jegyző volt — az urának, elkésett attól, hogy engem a császár iránti hűségre tanitson ; 24 nagy ütközetben mutattam én ki ő felsége iránt tartozó hűségem és még most is testemben fészkel az ellenséges golyó, melyet Wurmser generális alatt, Mantova védésekor lőtt belém egy francia katona 1 Azt is mondja meg urának, hogy jöjjön az én erdei kunyhómba lakni, s ha majd két-három éhes és fegyveres bujdosó honvéd bebocsátást kér, próbálja meg őket be nem ereszteni, tudom istenem, nem látja többé azt az országot, a melyben kutyák húzzák a kocsit és a honnan ő ide származott.« Ezzel megfordulva távozott, ott hagyva a megilletődött magyar írnokot s a bámuló Vasz- szaktert. TÖRVÉNYKEZÉS. A szegzárdi kir. törvényszéknél fii tárgyalásra kitűzőit bűnügyek. 1901. évi április hó 10-én. Jámbor István ellen, lopás miatt. Kovács Sándor ellen, hivatalos hatalommali visszaélés miatt. Szántó Vilmos ellen, csalás miatt. Schäffer János és három társa ellen, okirat- hamisitás miatt. 1901. évi április hó 13-án. Lang Imre és társa ellen, lopás miatt. Szigeti Simon Györgyné ellen, becsületsértés miatt. Kormos Mihály ellen, könnyű testi sértés miatt. Jekl Jakab ellen, könnyű testi sértés miatt. Szein János ellen, rágalmazás miatt. Hoff Ádám és társai ellen, könnyű testi sértés miatt. Bekker Gyuláné ellen, becsületsértés miatt. Taufert János ellen, rágalmazás miatt. Zuschlag János ellen, becsületsértés miatt. TO LN A V AF’'Hl ^Yü. IRODALOM. ZENE. ___ — P rotestáns Pap. Gyakorlati szakközlöny. Szerkesztik és kiadják : Lágler Sándor, kölesdi ev. pap. Kálmán Dezső, kölesdi ev. ref. pap. Előfizetési ára: Egész évre 8 korona. — Felévre 4 korona. — Negyedévre 2 korona. — Egyes számok ára 80 fillér. — Kéziratok, előfizetési pénzek, felszólamlások a szerkesztőkhöz intézendők, Kölesdre (postahely Tolnavármegye). A 3. szám tartalma: Kongrua: Jávosy Andor. Falusi levél: M. Hasonló mozzanatok az Ur és a szolga sorsában — Jeruzsálem kapuin belül: Sándor Benő. Nagypénteki egyházi beszéd. Reichert Gyula. A feltámadás hite ; Fejes György. Jézus és az ó szövetség: Gödöllei József. A sírnál: Homola István. Törvények és rendeletek tára: Kund Samu. Vegyes. Papválasztások. Halálozások. Boríték. — Magyar szövegű, zsidó imádságos könyv hagyta el a sajtót Veszprémben Köves Béla könyvkiadó cég kiadásában. A »Mirjam* czimet viselő imakönyvet dr. Kiss Arnold veszprémi főrabbi, a kiváló szónok és ismert poéta irta meg, zsidó nők részére, remek nyelvezettel. A mű a lelkes kiadó áldozatkészségéből immár harmadik kiadásban kerül könyvpiacra ez alkalommal, könnyen megszerezhető olcsó kiadásban. Megrendelhető bármely hazai könyvkereskedés utján a kiadó Köves Bélánál Veszprémben 2 korona 40 fillérért. — Uj Idők. A művelt magyar családok lapja lesz ezentúl is az Uj Idők, ezt bizonyítja a most megjelent 1. szám is. Hű és igaz tükrét adja a hazai és nagyvilági eseménynek, lelkes apostola hazánk szellemi mozgalmainak. Két jelszó adja meg szerkesztésének elvét: a magyarosság és a tisztult színvonal. A szerkesztőség, melynek tagjai: Herczeg Ferenc, Lyka Károly, Malonyay Dezső, Pósa Lajos, Sebők Zsigmond, Tutsek Anna és Tábori Róbert (helyettes szerkesztő) ehhez mérten válogatja a szöveget és a képeket. Az uj évnegyedben tovább folyik Herczeg Ferencnek, a szerkesztőnek, Pogányok cimü regénye, külföldi regénymellékleten pedig Croker egyik legérdekesebb művének közlését Gveti cim alatt kezdte. A társadalmi, irodalmi és művészeti kérdésekhez Hor- kaytié ezentúl is hozzászól s elmés, könnyed hangon mond majd súlyos igazat. A húsvéti ünneppel egyidejűleg lát napvilágot melléklet gyanánt Med- tiyánszky László egyik legszebb tájképének művészi színes reprodukációja, amely ugyanolyan pontossággal készült, mint Valeniiny »Ábránd« cimü képe. Ez az utóbbi műmelléklet rendkívül szives fogadtatásra talált olvasóinál, az uj műmellékletet bizonyára épp oly örömmel fogják fogadni, annál is inkább, mert ez hazai művészetünk első jelesének egyik legpompásabb műve. Az Uj Idők előfizetési ára: félévre 8 korona, negyedévre 4 korona. Kiadóhivatal Budapesten, Andrássy-ut 10. — BUDAPESTI NAPLÓ. Az az ujságiró-gárda, mely a maga erejéből megalapította a Budapesti Napló-t, mesés sikert ért el. A Budapesti Napló friss és megbízható értesülései, lelkes, temperamentumos, komoly, tartalmas, hatásukban valósággal szenzációs politikai cikkei, a melyek nyomatékossá teszik a politikai súlyra döntő jelentőségű újság véleményét, tárcarovatának magas irodalmi színvonala, gazdag informativ anyaga, kitűnő értesülései, kimerítő, ötletes, változatos, eleven rovatai s mindenrendü közleményeinek változatossága és folyton gyarapodó bősége: napról-napra ékesszólóan tanúskodnak arról, hogy a Budapesti Napló fényesen megfelel a legvérmesebb várakozásnak is. A Budapesti Napló szerkesztősége és olvasó-közönsége közt páratlanul meleg és szives viszony fejlődött ki. Naponkint jelentkezik ez a »Szerkesztői üzenetek« rovatában. A Budapesti Napló páratlanul álló kedvezményt juttat előfizetőinek azzal a meglepetéssel, hogy kivétel nélkül valamennyiüket biztosítja a Mannheimi Biztositó Társaság magyarországi képviselőségénél baleset által okozott rokkantság és baleset által történő halál esetére 2000 korona erejéig. A biztosítás egész költségét a kiadóhivatal fedezi és úgy a Budapesti Napló régi előfizetői, mint az újonnan belépők jogérvényes biztosítási kötvényt kapnak 2000 korona erejéig. A Budapesti Napló szerkesztősége, amelynek belső tagjai: Viszi József, főszerkesztő, Braun Sándor, felelős szerkesztő, Ábrányi Emil, Clair Vilmos, Cerri Gyula, Erős Gyula, Fái Béla, Goda Géza, Gergely István, Hajdú Miklós, Holló Márton, Horváth Elemér, Janovics Pál, Kabos Ede, dr. Kovács Jenő, Lalzkó Andor, Lyka Károly, Márkus József, Molnár Ferencz, dr. Soltész Adolf, Sváb Tivadar,, Thury Zoltán napról-napra egész erejét, egész lelkesedését, összes hirlapirói kvalitásait viszi a harczbá. Hűséges szövetségese ebben a külső munkatársak serege. Ez a rugója a Budapesti Napló eddigi példátlan nagy sikerének és biztosítéka jövendőjének. Olvasóink figyelmét újból is felhívjuk a Budapesti Napló-ra és ismételve a legmelegebben ajánljuk ezt az újságot. Olvasásra az újdonságok iránt érdeklődőknek és valóságos lelki épülésükre azoknak, akikne k a magyar hírlapirodalom magas színvonalában és magyar irók és újságírók hangyaszorgalmában k edvük telik.
