Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1900-02-25 / 8. szám
8, szám Szegzárd, 1900. február 25. X. évfolyam. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Segédszerkesztő : Dr. LEOPOLD KŐRNÉL. SZÉKEL? FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések méraékel'en megállapított árszabály szerint számíttatnak. EnHMHBBV------------------------1---------El őfizetési ár: # Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- iratalon kirül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Irodalompártolás. A művészettel együtt szokták emlegetni az irodalmat is, mint olyan nyilvánu- lását a nemzet szellemi életének, mely méltán megérdemel hathatós támogatást. A művészetnél jelenleg inkább a művészek gyakori nyomora az, a mi magára irányítja a közfigyelmet, irodalmi téren pedig az irodalom silány helyzete a szembeszökő. Vannak ugyan az irók közül is sokan — pláne a vidéken — a kik nehéz küzdelmet folytatnak a mindennapi megélhetésért, általában azonban el lehet mondani, hogy a ki jól tud írni, az már ebben az országban is meg tud élni. Pedig a társadalom és a kormány sokkal többet tesz a művészetért, mint az irodalom munkásaiért. A képzőművészeti társaság, a Nemzeti Szalon, az Iparművészeti társulat és a Műpártolók köre nemes versenyre keltek, hogy a művészeti termékeket a közönség szeme elé vigyék, hogy a közönséget a tárlatok látogatására szoktassák, szóval, hogy a közönséget a művészi produktumok megvásárlására kényszerítsék. Ha a legilletékesebb tényezők s az irodalmi egyesületek csak félannyi érdeklődést mutatnának az irodalmi termékek iránt, mint a milyenben a művészet részesül, hol tartana akkor ma már a magyar irodalom! Es ha mégis inkább lehet a művészek, mint az irók nyomoráról beszélni, annak oka az, hogy a hatalmasan föllendült sajtó évek óta kenyeret és foglalkozást ad a legjobb magyar íróknak. Pedig a művészek is könnyen megtalálhatnák azt a teret, a hol a tehetségüket, fantáziájukat és művészi ihletüket folyton, állandóan és következetesen érvényesíthetnék. A mi az Írónak a sajtó, az lehet a művésznek: az iparművészet! Civilizáltabb államokban a legnagyobb művészek is szívesen szolgálják az iparművészet érdekeit, nálunk meg minden végzett rajztanár és iparművészeti iskolai növendék, a hogy kiszabadul az iskolából, fölcsap festőnek vagy szobrásznak. A művészet proletárjainak számát tehát csak úgy lehetne megkevesbiteni, ha a művészi termelés egy részét az iparművészet javára értékesithetjük. Az irók sokkal élelmesebbek ; náluk födolog manap már a mindennapi kenyér. írói babérok után csak kevesen vágyódnak. A Kisfaludy-társaságbeli vagy akadémiai tagság elvesztette nagy varázserejét. A szépirodalom színvonala hanyatlik s a komolyabb irányú, vagy tudományos irodalom sem részesül kellő pártolásban. írók és kiadók egyaránt irtóznak a tudományos izü munkáktól, inert ilyennek nincs kelendősége Magyarországon. Nehéz elhinni, hogy a mi társadalmunknak ne legyen olyan gazdag és művelt osztálya, mely a tudományos műveket és magasabb színvonalon álló revueket élvezni ne tudná. Csak tömöríteni és egymással szorosabb kontaktusba kell hozni mindazokat, akik szeretik a tudományos könyveket és olvassák a jó folyóiratokat. Ha az önérzetes és magasabb célok felé törő irók tudni fogják, hogy van oly egyesület, mely munkáikat kiadja s nemcsak honorálja, hanem agilitásával és összekötte- sésével a művelt osztály szélesebb rétegeiben el is terjeszti azokat, akkor Íróink ambíciója újra föl fog éledni s a tudományos irodalom is föllendü1. Szükség van tehát oly irodalompártoló és könyvkiadó egyesületre, mely minden jó könyvet, tudományost vagy szépirodalmit, felkarol, támogat, esetleg saját költségén kiad és főleg jelentékenyen közreműködik annak terjesztésében, Amily üdvös hatással volt a Nemzeti Szalon működése a magyar művészeti élet felfrissítésére, legalább is oly haszonnal járna az irodalomra egy ilyen irodalompártoló és könyvkiadó egyesületnek a megalakítása. VÁRMEGYE. — Uj munkabeosztás a vármegyénél. Dóry Pál vármegyénk alispánja a vármegyei jegyzői kar munkakörét folyó évi február hó 15-től kezdődő hatálylyal a következőkép állapította meg : Főjegyző: 1. Fontosabb általános vonatkozású ügyek. 2. A vármegyék háztartásáról szóló TARC A. —aíMU— A király ebédje. Elbeszélés. — A »TOLNAVÁR MEGYE« eredeti tárcája. — Irta: KÁLMÁN DEZSŐKi ne ismerné a Béni bácsit. Ki ne látta volna, a mint az országos vásárokon közmulatságul szolgál a bámészkodó, száj- tátó, nevetésre kész tömegnek. Pörge kalapját nemzeti szinti szalag keríti, körültüzködve tavaszszal s nyáron kerti, mezei virágokkal, — őszszel, télen pedig boltbeli csinált bokrétákkal. Foszlott, szakadozott dolmánya lekivánkozik dombom melléről, de azért gimbes-gombos pitykés, akár egy régi L’chtensteini huszáré ; néha saruba kötözi a lábait, de azért a sarun — recte bocsko- ron — ott díszeleg a csengő-bongó felkötött sarkantyú ; máskor meg hosszuszáru kopott, magas sarkú kordován csizmában jár, kicsipkézett taraju huszár-sarkantyuvai. Ma betyár fokost tánczoltat a kezében, holnap hosszú póznát, a melynek végében drótra fűzött szines papiros csillagok járják a boszorkánytáncot őrületes forgással keringve a levegőben. Hosszúra növesztett ősz haja két nagy fonatban verdesi vállait, felékesitve tarkábbnál- tarkább pántlikákkal; bajusza hegyesre pödrött, de álla folyvást kívánkozik a borotva után. Ismerik minden faluban. Szívesen látott vendég minden korcsmában. Néha fizet, néha adós marad. A falubelieknél egyszer »betessékelik« az első házba, máskor az istálló küszöbe is pelyhes vánkos bokrétás fejének. Sehol meg nem unatja magát. A régi jó ismerősöknél segit almozni a jószág alá, befűt a kemencébe, fát vág s mesél a gyermekeknek az Árgyérus királyfiról, meg a tündér Ilonáról, meg-meg ott bent a terített asztal mellett az ország dolgairól. A korcsmákban is szívesen látott vendég. Kivált vásáios alkalmakkor. Kiszolgál az »ivóban«, hordja a sört, bort a sön- tésből s beszámol úgy, hogy egy árva vörös krajcár sem szennyezi be a kezét. A veudéglovakat megitatja, vigyáz, hogy a lószerszámok össze re keveredjenek, ügyel a mécsre, hogy tűzi veszedelem ne érje a házat s gondoskodik, hogy a kapuk nyitva ne maradjanak éjjelre. Be van rúgva állandóan, de azért soha nem lókrészeg. B.rja a bort, sört, pálinkát, cognakot hajmeresztő mértékben s iszik is úgy, mint akár egy kefekötő, akár egy templárius. Mikor a tán akar jó ismerő > istálló,a küszöbén, akár a korcsma pádon jó mámoros fővel elnyujtózkodik, addig el nem aUzik, a mig el nem mondja az esteli imádságot: »Én lefeksz.-m én ágyamba, Minden esti koporsómba. Három angyal fejem felett, Egyik őriz, másik vigyáz, A harmadik lelkemre vár.« Amen ! De az Amen után még nem alszik el Hosszú, vékony ezüst láncz van a nyakában, s azon vau egy arany medaillon. Megnyomja a rugót, s a kinyitott kettős födél között meglát még a sötétben is egy selyem szállal összekötött svőke, puha asz- szonyi hajfürtöt. Megsimogatja kérges ujjaival, aztán megcsókolja. Majd visszacsattantja a rugót s egyet sóhajt: »És ne vigy minket a kísérteibe. De szabadíts meg a gonosztól. Mert tied az ország, a hatalom és dicsőség. Mindörökké Amm, Amen, Amen.« Újra egy nagyot sóhajt, s aztán e'alszik. Hajnalban már felkel, felteszi fejére a bokrétás kalapot, magára ráncigálja a gimbes-gombos lájbit, felhúzza a sarkanytyus bocskort, aztán ki- megy az utcára a vásárosok közé s elkurjantja magát: »Pesten jártam iskolába, Térdigjártam a rózsába, Lehajoltam, szakasztotiam, Azt is a rózsámnak adtam Kuku, kuku, kukk.« Meg aztán : »Én is voltam valaha, Szép asszonynak kocsisa.« Egy nagyot kutjant még, összeveri a sarkantyúit, meglúbálja a hosszú póznát, s elkezdi borizü hangon : »Kalapom szememre vágom, Mellette hervad virágom.« Aztán elbandukol hazafelé. Hazafelé ... A faluba ! . . . Mert hát Béni bácsinak van ám faluja is. Abban a faluban pedig
