Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-30 / 52. szám
TOLNA VÁRMEGYE. 1900. december 30, kik az emberszeretet nevében, mint békeapostolok országról-országra járva, ideális lelkesedéssel hirdetik az örökbéke magasztos igéit. S a humanizmus és a civilizáció századának eme fenséges bucsuakkordjai közé ime a legszomorubb kiábrándulás vegyül. .. Gyilkos mészárlás folyik az angol és búr népek között. Irtózatos vértenger — hajmeresztő öldöklés mind a két táborban . . . A felvilágosult 19-ik század humanizmusa és kultúrája pedig egyszerre csak elnémul, közömbösen szemléli ezt a vérfagyasztó öldöklést és szó nélkül tűri, hogy egy jobb sorsra érdemes, vitéz nemzetet megsemmisítsen a túlerő és el tórát jón a föld színéről... Avagy nem-e megtagadása a humanizmus legelemibb fogalmának az a beszéd, a melyet a legelső kulturnépnek lángeszű császárja a minap katonáihoz intézett, a mikor, vérboszutól lihegve, azt hirdette katonáinak és úti kalauzul azt a jelszót íratta zászlóikra, hogy kegyelmet ne ismerjenek, kegyelmet senkinek ne adjanak, foglyokat ne hozzanak, hanem irgalom nélkül foszszák meg az ellenséget életétől, hogy minden kínai ember ezer év múlva is rettegjen a német név említésére. De menjünk tovább. Létezik-e nagyobb iróniája a XIX-ik század civilizációjának és otrombább elfajulása a szabadsági intézményeknek, a szabad eszméknek és a modern társadalmi jogrendnek, mint az, melyet egy europaszerte szervezkedett bűnös szektának őrületes fanatizmusa és pokoli gonoszsága hirdet, a midőn gyilkos golyóval és tőrrel a kézben helyet követelnek maguknak a művelt emberiség hatalmai között és részt követelnek Európa sorsának intézésében. Az őrültség az ő katekizmusuk, a mely azt hiteti el velők, hegy ők lesznek az emberiség megváltói. Egytől-egyig nyomorult orgyilkosok, kik golyóval és tőrrel lesből ejtik el közösen a kiszemelt prédájukat, az emberiség kiválasztottjait, kik az állami és társadalmi élet legmagasabb polcán állnak. Nem-e az elvetemültségnek legaljasabb és legundoritóbb nyilvánulása az, hogy ennek a nép javának álarca alatt és a népjog nevében működő bűnös szövetkezetnek tagjai ép azokat szemelik ki áldozatukul, a kik a legmagasabb polcon is állva egész életüket eszményi odaadással a népnek és a közjónak szentelték. így gyilkolta le az anarkisták gyilkos bandájának egy-egy tagja a legújabb időben Carnot-ot, a francia köztársaság kiváló elnökét, ki maga és ősei is a francia népnek és a valódi demokráciának szentelte egész életét; Erzsébet királynét, a mi imádott nagyasszonyunkat, a ki örök példányképe marad a legnemesebb szivjóság- nak és a női erényeknek és Umbertó olasz királyt, ki igazi nemzeti király és az olasz népnek jótevő atyja volt. Embermészárlás — — vértenger------királygyilkosság tapad a letűnt század bucsu- sugaraihoz, a melyek nemhogy megaranyoznák, hanem besötétitik az uj évszázad hajnalhasadtát. Ki tudja, hogy ezek a vérpatakok, a királyok és népek kiömlött vére, mikor fogja az általános és igazi emberszeretet eszméivel megtermékenyíteni Európa földjét. Dr. Leopold Kornél. Döry Dénes f I ■ ma ^SMesxmms^ -. cljz. i B Vármegyénk közéletének egyik kiváló és érdemekben gazdag alakja dőlt ki Dóry Dénesben Vármegyénk egykori alispánja volt, s ezen állásában általános tisztelet- és becsülésnek örvendett. Ügybuzgósága, igazságos, humánus gondolkodása s a mellett kellő szigorral párosult részrehajlatlansága révén ismeretes volt megyeszerte s a köz- igazgatás tapintatos és pártatlan vezetése és szervezése körül elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1872-ben választották meg vármegyénk alispánjának, amidőn ezen állásáról Vizsolyé Gusztáv lemondott, mert a kölesdi kerületben képviselővé választották. Dóry Dénes megválasztatása előtt már mint megyei főjegyző három hónapon át közgyülésileg megbízott alispán helyettes volt, s november 12-én végleg elfoglalta az alispáni széket,, melybe 210 szavazattal emelték a bizottsági tagok, ellenfele báró Jeszenszky Sándor 81 szavazatot kapott. Ugyanekkor választották meg Dóry mellé vármegyei főjegyzőnek Popé Gyulát. Dóry Dénes megválasztásáról az akkori közgyűlési jegyzőkönyv ekként emlékezik meg: ». . . A szavazatszedő küldöttség elnökének ezen jelentését hosszantartó harsány éljenzés követte, melynek lecsillapultával Sztankovánszky Imre főispán ur ő méltósága Dóry Denr-t 129 szavazatnyi és igy általános többséggel Tolna megye törvényszerűen megválasztott alispánjának a közgyűlés újabb örömriadásai közt kijelentvén, a megye pecsétjének átadása mellett melegen üdvözlé az alispáni széken, melyre őt fokról-fokra, ingathatlan jellemszilárdság, korát messze túlszárnyaló férfiasság, lelkiismeretes igazságszeretef, alapos szakismeret, önfeláldozó ügy- buzgóság és fáradságot nem ismerő munkásság szülte közbizalom fényes diadallal emelte. Erre a tisztségébe ekként ünnepélyesen beigtatott és mélyen meghatott alispán a közgyűlésnek folyton növekedő rokonszenves tetszésnyilvánításai közt megragadó szerénységgel és a nemes felgerjedés bensőségévef köszönetét mondva azon elismerésért, melyben polgári kötelességének teljesítésére irányzott törekvései részesültek, a tiszta öntudat emelkedett hangján jelezte azon álláspontot, melyet egyéni meggyőződése, politikai elvei és kötelességérzete számára kijelelnek, — biztosítván a megye közönségét, hogy' valamint eddig sem vezéreltette magát melléktekintetek által, úgy ezentúl is a köz- és magánügyek elintézésénél mindig csak a jog és igazság követelményeit fogja szem előtt tartani.« Alispáni állását közmegelégedésre töltötte be; rend, pontosság és munkásság jellemezték s ezt megkívánta a vezetésére bízott tisztviselőktől is. Alispáni minőségében szerzett kiváló érdemeit 0 Felsége is méltányolta s a kir. tanácsosi címmel tüntette ki. 1878-ban a bonyhádi kerületben képviselővé választották, mivel már előzőleg lemondott alispáni állásáról és hasznos tagja-, lett a parlamentnek, az egyes szakbizottságokban tevékeny munkásságot fejtett ki. A bonyhádi kerületet 3 cikluson át képviselte. 1887-ben már nem reflektált a mandátumra. — Mint 1877-ben az alispáni székben, úgy tiz évvel későbben közös honossági kerületükben : Bonyhádion, Perczel~ Dezső lett az utóda. E mellett azonban vármegyénk közéletében is állandóan oda- , adó, tevékeny részt vett és tekintélyes szerepet foglalt el. Az állandó választmányban, közigazgatási s egyéb nagy számú bizottságok és választmányokban mindenkor teljes odaadással, komoly ügyszeretettel és közmondásossá vált pontossággal működött; a közügyek minden terén aktiv szerep jutott osztályrészéül, mert kiváló képzettsége, Ur. (Megdörzsöli szemeit, udvariasan nyúl a zár felé.) Megengedi — majd én ! (Kinyitja a fülke ajtaját, anélkül, hogy egy tekintetet vetne a hölgyre.) Urkölgy. (Kimerültén rogy le szemtől szemben az utassal.) Ur. (Hirtelen illatos fhcont vesz elő s szótlanul átnyújtja.) Urhólgy. (Elutasító mozdulatot tesz.) Ur. (Elteszi a flakonját s már most meg- , nézi a hölgyet. Ijedten húzódik aztán az ellenkező , szögletbe.) Urkölgy. (Lassan visszanyeri önuralmát; többé 1 nem takarja el arcát, hanem zordonan néz maga elé ) Ur. (Nem állhat ellent a vágynak, hogy visz- sza ne tekintsen, felsőben a fülke összes tárgyait veszi szemügyre s lassan, lopva fordítja tekintetét a hölgy felé) Urkölgy. (Hirtelen hátat fordit; de ezt a mozdulatot soká nem képes megtartani, más helyzetet j ve z föl s akkor tekintete találkozik a férfiével, I ideges kacagásba tör ki) Hahaha! Ur. (Elmosolyodik.) Nagyon örvendek asz- szonyom, hogy ezt a balszerencsét ilyen kedélyesen fogja fel 1 Urkölgy. (Élesen.) Igazi balszerencse ! Ur. A véletlen sokszor nagyon gonosz . . . Urkölgy. Ezentúl illő módon tartani fogok tőle. Ur. Szerencsére — semmi se gátol bennünket abban, hogy idegenekül tekintsük egymást, akiket a sors egy-két órai csevegésre összehozott. Ez gyakori eset . . . nem épen kellemes, de többnyire alkalmas arra, hogy az időt gyorsabban lemorzsoljuk. Urkölgy. (Gunynyal.) Nem szükség egymást idegennek tekinteni, miután tényleg azok vagyunk. . . . Sajnos, én nem vagyok barátja a vonaton való ismerkedésnek. Fölöttébb kellemetlennek tartom. S ilyen esetekben az idő rám nézve a valóságos öröklét. Messze vagyunk még Budapesttől? Ur. Körülbelül 6—8 órányira . . . Urkölgy. Borzasztó 1 Szeretnék kiugrani az ablakon ! Ur. (Csipősen.) Teljesen idegen ember látásától ennyire irtózni! ? . . . Urkölgy. Ah, ne is beszéljünk róla ! Egyáltalán kérem, ne szóljon többé hozzám. Ur. (Némán meghajol.) Urkölgy. Bocsánat . . . nincs jogom megbántani. Ur. (Szárazon.) Nem érzem magamat megbántva . , . Urkölgy. (Heves kitöréssel.) Erről ismerek önre. Ez ön! A közöny és egykedvűség megcsontoscdott alakja, aki senkivel se törődik. Soha se is törődött ! És nem elég volt az, a mit eddig kellett szenvednem, még ez is . . . Ur. Asszonyom, ne idegeskedjék, gondoljon arra, hogy e pillanatban az én sorsom se irigylésre méltóbb az önénél. Urkölgy. De én ezt nem tudom kiállani! Ur. Ha kívánja, kimegyek; a folyosó elég tág. Elférek ott . . . Urkölgy. (Dacosan.) Maradjon! Nem akarok j önnek semmivel se tartozni; még azzal a köszö- j nettel se, amelyet udvariasságával akar tőlem kicsikarni. Ur. Maradok ... ha megígéri, hogy nem kezdi újra . . . Hisz már nem vagyunk többé hitestársak . . . Urhólgy. Hála Istennek! Ur. No látja ... Ha udvariatlan akarnék *enni . . . Urkölgy. Nem látom be, miért ne lehetne az ? Ur. Mert ez az ön előjogai közé tartozik. Az enyém — némán elviselni. Urkölgy. Mennyi nemesség! Ennél is több — hősiesség! Ur. Ah, ön boldog együttlétünk édes emlékeit idézi föl . . . Ne tegye azt! Túlságosan meghatna ! Urhólgy. (Elkeseredéssel.) lm, az ön kiváltsága . . . csípni, marni, harapni , . . s emellett úgy tűnni föl, mintha martin volna. Ur, Mártír . . . Már többé nem . . . leg- főlebb még 6—8 órán keresztül.
