Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-04 / 44. szám
X. évfolyam. 44. szám. Szegzárd, 1900. november 4. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: I Egész évre ... 12 korona, j Fél évre ... 6 » ! Negyed évre . . 3 » ! Egy szám ára . . 24 fillér. ;| Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó* iratalon kirül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. Dr, Felelős szerkesztő és laptulajdonos : LEOPOLD KORNÉL. sz. Segédszerkesztő: SZÉKELY FERENC. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szer- I kesztöséghez intézendők. 1 Hirdetések méraékel'en megállapított árazahály szerint számíttatnak. Hideg tűzhelyek.* Drága a kőszén. A gyáros, a kinek a szén a legszükségesebb cikke, már hónapok óta aggódva tapasztalja ezt. Most, mikor a hideg szél először süvít neki az ablakoknak, a fogyasztó is arra gondol, hogy lesz-e neki az idén meleg szobája, fütött kályhája ? S látja, hogy drága a kőszén. Eddig is drága volt, most még drágább. Szorongva néz a tél elé, vájjon mivel és hogyan fog fűteni? Százan és százan akadnának e fájdalommal teli emberi társadalomban, a kik szívesen cserélnének a nagy filozóffal : a medvével, a ki odújába vonul s alszik gyertyaszentelőig. A tűz, az éltető meleg terjesztője, az emberi társulás szimbóluma, főeszköze. A fából dörzsölt tűz köré gyűl az erdők vadonábán az indiántörzs, ott osztozik a prédán ; a régi jobbágylakások közös nagy tűzhelyén találkozik a paraszt sorsa részeseivel s szítja egykedvű társalgás mellett a tüzet; a bujdosót, a vándort a tűz lobo- gása vonzza emberi társulások felé, a tűz, a mely ott ég őszi éjszakákon, messziről lobogva tengerpusztaságon ; az egyház sze- retetének jelképe az örök láng ; a jómódú, a gazdag ember pihenőjét, a családi egyiitt- lét legkedvesebb óráit ott tölti a lobogó, vígan pattogó kályha mellett: Ülj mellém a kandallóhoz, Fel van szilva melege ! * A «Magyar Nemzetiből vesszük át ezen aktuális közleményt. A szerk. A legborzasztóbb érzések egyike az, a mely az emberi lényt elfogja, ha arra gondol: fázni fogunk s hideg lesz a tűzhelyünk. Társadalmunkban a fogyasztás olyannyira nem áll józan alapokon, annyira nem vértezett a romboló gazdasági processzusok ellen, hogy méltán tarthatunk attól, hogy a közeledő télen nemcsak a munkások és az u. n. negyedik rend százai dideregnek a hidegben, de a középosztály otthonának melege is igen-igen nyomós gondot fog okozni. A kőszén ez idő szerinti hirtelen drágulásának okait alapos gazdasági kutatással lehetne csak kideríteni. A kőszén a mai ipari és közlekedési életünk legfontosabb tárgya. A gyáripar óriási fellendülése, közlekedési és szállítási ügyünk hatalmas fejlődése, a világítás rohamos átalakulása, röviden mindazon óriási, nagyszerű átalakulások, melyek a lefolyt század alatt az emberiséget egy uj világba röpítették, elképzelhetnek lennének, ha a hő és erő eme rengeteg kincseit a földből ki nem emeltük volna. Mint fűtőanyag is a legutóbbi időben emelkedett a szén kiváló jelentőségre, mert a múlt századig az a tévhit volt elterjedve, hogy a szén kevesebb hőtartalommal bir és füstje az egészségre károsabb, mint bármely más fűtőanyagé. Hiány van melegségben, tűzben, az emberi társulás fóéltetöjében, melyet ma a prózai, fekete szén képvisel. A baj oly közeli, hogy a segedelem sürgős. A magyar tűzhelyeket, a hol a magyar anya melengeti s táplálja gyermekét s az apa neveli életrekész fiait, a hideg veszedelme környékezi. A meleg, a társulás éltetője, a társadalom csirája, áll meg- fogyóban. A fogyasztási szövetkezeteknek a kőszénre kellene irányítani munkásságukat, az újonnan alakulóknak ezt venni fel sürgősen első teendőjüknek s vájjon nem alakithatnának-e alkalmilag a középosztály tagjai oly egyesülést, mely őket a kőszén drágulása ellen megvédi ? Hisz az a jó szokás már meghonosodott, hogy élelmi és fűtési cikkeket klubjaink mérsékelt árakon bocsátanak tagjaik háztartásába. Ezt a jó szokást jelenleg nagyon fel kell karolni, meghonosítani, kibővíteni. A jótékonyságnak és a szövetkezésnek közös erővel kell rajta lennie, hogy bármennyire súlyosodnak is a gazdasági viszonyok, a nagy hideg s a zúzmara beálltakor e hazában egy családnak se legyen fagyos ablaka s hideg ; tűzhelye. Mert a belső tűznél, mely sziveinkben dobog, nem kevésbbé szükséges s nem alább becsülendő a külső anyagi tűz. VÁRMEGYE. — Községben az utcai forgalomnak, | illetőleg kocsiközlekedésnek közrendészeti és köz- biztonsági szempontból való korlátozásáról intézkedés nem a községi képviselő-testület, hanem az elsőfokú rendészeti hatóság hatáskörébe tartozik. (A m. kir. belügyminiszter 1900. évi 63,552. sz. határozata.) TÁRCA. Hovcmber 1 -én. Enyésző lomb, rögös tarlók felett Az őszi napfény félve elsuhan, Könnyből szőtt fátylon rezeg át világa, Halottak napja van, A hervadásba omló alkonyat Fonnyadt lelkemmel bánatos rokon, Együtt bolygunk, bús árnyakat fakasztva — A sírokon---------Ly s-Xoire. A színművészet. Irta: Valló Albert, áll. főgimn. tanár. — A »TOLNAVÁRMEGYE« eredeti tárcája. — Azon alkalomból, hogy városunkban a jövő héten egy színtársulat fogja megkezdeni előadásait, nem lesz érdektelen, ha egyet-mást elmondunk a szinpadi költészetről, illetőleg a szinmüvészetről. Ennek, valamint általában minden utánzó művészetnek eredete a velünk született utánzó hajlamra és az utánzás fölött érzett örömre vezethető vissza. Minél tökéletesebb az utánzás, annál nagyobb a művészi élvezet, az illúzió, a mely a művészi termékekben az utánzott tárgyak lényeges jegyeit keresi. A műtermékek fölötti örömünk, esz- thetikai élvezetünk egyenes arányban van az utánzott tárgyaknak vagy eseményeknek pontosságával és hűségével. Ezt az igazságot már Aristoteles is tanította ^Poétika» ez. művében. Azóta minden kornak és minden népnek a művészete oda törekszik, hogy a ; valóságot minél hivebben utánozza. Minden művészetnek az éltető eleme az illuzió- ! vadászat. E törekvés jellemzi épenugy a görög I ó-kori recitátort, mint a modern színészt. E kettő között szoros a kapcsolat. Már amaz is valami állványról, a mely idők folyamán színpaddá alakult át, adta elő darabjait. Mozdulataival, arckifejezésével mintegy megtestesítette az előadott eseménye- ! két; hanghordozásával színezte a szenvedélyeket s | utánozta a hősöket. így tesz a színész is, a ki voltaképen magasabb művészi niveau-n álló recitátor. Ez is arra törekszik, hogy a drámai hősnek jellemét kidomborítsa, jó és rossz tulajdonságait, erényeit és bűneit, küzdelmét, bukását vagy győzelmét minél el- fogadhatóbbá, minél valószínűbbé varázsolja. A színművészet a valóságot akarja visszatük- röztetni s úgyszólván valóságnak akar látszani. Utánzásának a tárgya a legméltóbb. Mig ugyanis az eposz inkább a történeti múltat dicsőíti s a lyra j az érzelmek játékát adja vissza: addig a dráma ! magát az életet mutatja be. Nem azt, a mi volt, vagy lesz, hanem a jelent. Kifejezésre jutnak benne a kor vezéreszméi, törekvései, félszegségei, bűnei. A dráma igy társadalmi életünk tükre. Ez érdekli legjobban a fin de siede emberét. Az illúziót a színművészet képes a legtökéletesebben felkelteni. Az előadott eseményt megkapó képekben és jelenetekben élő személyek adják elő a színpadon. Érzékeink egyszerre vannak foglalkoztatva, mi által szellemünk sok fáradságtól menekül meg. Az összhangzó játék, a rhytmikus előadás, a dal és zene a maguk érzéki hatásával mind egyszerre hatnak a nézőre, fokozzák eszthetikai gyönyörködését és szivéhez férnek. S hogy a hatás annál biztosabb legyen, erre szolgál a szinpadi sceneria. A díszletek, álarcok, ruházat, a látványosság ezerféle hatásai egyszerre hatnak érzékeinkre s nagyon könnyen meg is vesztegetik őket. Ez az illúziókeltés «non plus ultrá»-ja. A játék valóságak tűnik fel. Megfeledkezünk magunkról s a kép láttára majd öröm duzzasztja keblünket, majd könnyek tolulnak szemünkbe az előadott események szerint. Az illúziókeltés sikerei biztosítják a színművészet előnyét és fölényét a többi művészettel szemben. Ezek teszik a szinmüvészetet oly gyönyörköd- tetővé, oly tanulságossá. A nézőközönségnek alkalma van a drámában nemcsak mulatni: örülni és lelkesedni, hanem tanulni is: megismerkedni a világ folyásával, az emberek törekvéseivel, szóval mindazzal, a mi idegeiket izgatja, tevékenységüket, cselekedeteiket irányítja. Hugó Viktor igy méltatja a színművészet szerepét : «A színművészet nemcsak a legnemesebb s leghasznosabb, hanem a legegyetemesebb időtöltés, mert mulatva hat szívre és lélekre egyaránt; emberismeretre oktat, gonoszságtól óv és erényt hirdet.»
