Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1900-04-22 / 16. szám

1900. április 22. 7. NYILTTÉR.* 713. kih. 1899. Tolnavármegye alispánja. A központi járás főszolgabirája 1899. évi de­cember hó 20-án kelt 372. sz. jelentésével a Tóth György agárdi lakos ellen folyamatba tett kihágási ügyben hozott itélelét, elmarasztalt fellebezése foly­tán másodfokú elbírálás végett felterjeszti. Az ügy­iratok átvizsgáltatván, az I. fokú ítélet, mely szerint Tóth György agárdi lakos mesterséges bor gyártása által az 1893. évi XXIII. t. ez. 1. §-ába ütközőleg elkövetett kihágás miatt ugyanezen törvénycikk 6. § a alapján 4 napi önköltségü elzárásra és 25 írt pénzbüntetésre, — törköly bornak szabálytalan raktározása és forgalomba hozatala által az 1893. évi XXIII. t. ez. 3. §-ába ütközőleg elkövetett ki­hágás miatt az 5. §. d) pontja alapján 25 forint pénzbüntetésre, — törkölyborra nézve az 53.580/97. sz. k. k. miniszteri rendelet 10. §-ában előirt elkü­lönítés elmulasztása által elkövetett kihágás miatt u. e. § alapján 25 frt pénzbüntetésre ítéltetett, — a mely pénzbüntetések 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett Ieíizetendők, Agárd község szegény alapja javára fordítandók, behajthatlanság esetén 3—3 napi önköltségü elzárásra átváltoztoztatandók, — ezen felül az Ítéletnek marasztalt költségén, a »Tolnavármegye« és »Tolnamegyei Közlöny« cimü lapokan egy Ízben leendő közzététele a törvény 8. §-a alapján elrendeltetett, — kimondatott továbbá, hogy a jóo liter vizezett bor marasztalt költségén denaturálandó s ennek megtörténtével marasztaltnak visszaadandó, az 509 és 364 liter törköly bor, illetve törkölyös bor kiöntés által megsemmisítendő, köteleztetett marasztalt ezen kívül még 16 forint 07 kr. vegyvizsgálati és 5 Irt 39 kr. eljárási költ­ségnek, valamint a vevőtől felvett 5 írtnak 15 nap alatt leendő megtérítésére, — végül az italok a 495 liter mesterséges bor után eső állami borital- adó kiszabása végett a szegzárdi kir. pénzügyigaz­gatósághoz áttétetni rendeltettek, — a fellebezés elutasításával indokainál fogva azon kiegészítéssel hagyatik helyben, hogy elmarasztalt fél köteleztetik a hiányzó 495 liter vizezett bor értékét — literen- kint 15 kr. összegben az 1893. évi XXIII. t. cikk 12. §-a értelmében — Agárd község szegény alapja javára — 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett — megtéríteni. Miről Nunkovits Ferenc főszolgabíró ur a tárgy­iratok kiadásával további törvényszerű eljárás s az illetékes borellenőrző bizottság tudósítása végett értesittetik. Szegzárd, 1900. március 8. Döry, alispán. * Ezen rovat alatt közöltekért nem vállal felelős­séget a szerkesztő. tali üé Műin. Ind. érk 822 8°° 3°° y Budapest 1“ 822 820 ll31 110. 4.51 Q érk. ind. 1135 5°° 512 5!2 ll55 510 Sárbogárd T ind. érk. 1040 40* 1122 221 6í2 Nagy-Dorogh 1 918 005 M 921 719 3°° 710 Kölesd-Tengelic 847 128 912 739 330 Hidja-Apáthi S23 1254 822 8°° 405 750 Tolna-Mözs \ 81« 1216 822 818 424 8°9 érk. ind. 7*0 ll46 822 83° 439 8Ü Szegzárd ind. érk. 730 4126 72* 842 4=1 82 Őcsény 718 ll14 742 855 507 812 Decs 706 1402 730 911 526 921 Pilis-Berek 65° 1042 712 925 540 912 Bátaszék 636 1025 722 ll22 — 1122 Bonyhád j ; 522 — 501 14° — 1222 Dombóvár p 1 322 — 030 822 — 820 '' Budapest r ! 822 — 8°° érk. Ind Az este 6 órától reggeli 6 óráig érkező és induló vo­natoknál az idő percei fekete vonallal vannak aláhúzva. TOLNA VAKJ0EG YK. 1 A szegzárdi anyakönyvi hivatal értesítése: folyó évi április hó 14-től április 21-ig. Született: 9 gyermek, 5 fiú és 4 leány. Kihirdetve : Hoffmann Ernő — Kron Matüdal, Lukács Adolf — Polatschik Juliannával. Meghalt: Győré Julia, Weisz Julia, Orbán Györgyné szül: Kinczl- vogel Mária, özv. Nyéki Istvánné szül: Vas Rozália, Müllerlei Mátyás, özv. Zubánovits Istvánné szül: Bellái Katalin, Fischer Jakabné szül; Mühlhauser Katalin, Szeremlei Józsefné szül: Nagy Erzsébet, Réder Magdolna, Kapuvári Lajosné szül: Sil­ling Erzsébet, Hayt Gáborné szül: Martin Viktoria, Huszár István, Radó Ferenc, Cselenkó József. HIVATALOS HIRDETÉSEK. 747 ad. 5690. sz./tlkvi 1900 ad. 1898. Árverési hirdetményi kivonat. A giönki kir. járásbíróság, mint tel ekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy özv. Bencsik Mihályné nagyszékelyi lakos végrehajtató kérelme folytán Szabó József és Szabó Ferencz mint kk. Szabó István, Zsuzsámul és Sándor t. t. gyámja némedii lakos végrehajtást szenvedő elleni 40 kor. tőke követelés és járulékai kielégítése végett az árverést elrendelte. Minek folytán N.-Szókely községházánál 1900. évi május hó 10-ik napjának ti. e. 9 órájakor megtar­tandó nyilvános árverésen eladatni fog': 1. a nagy8zékelyi 85. számú tjkvben A. I. 2—22. sor alatt foglalt ingatlanból B. 8—11. {sorszámú bejegyzés szerint végrehajtást szenvedőket illető felerész 1«48 korona. 2. Az ottani 1118. sz. tjkvben A. III. 90. hrsz. alatt foglalt h á z és kort az 1880. 60. t. 0. 156. § a alapján egészben 520 korona. 3. Az ugyanottani 1198. sz. tjkvben A. I. 4405. hrsz. alatt foglalt szőlő 1881 : 60 t. ez. 156. §-a alapján szintén egészben 720 korona. 4. A nagyszékelyi 536. sz. tjkvben A) + 4373. hrsz. a. felvett szőlőbőt B) 9—12. sorsz. bejegyzés szerint végrehaj­tást szenvedőket illető ’/« rész 260 korona kikiáltási árban. Kimondja mégis a tkvi hatóság az 1881 : 60. t. c. 163. §-a alapján, hogy a felsorolt ingatlanokból a nagyszékelyi 85., 1118., 1198: és 536. sz. tjkvben C) 3., 3., és 7. sor alatti bejegyzés szerint özv. Bencsik Mihályné javára bekebelezett szorgalmi jog épségben megmarad. Kelt Gyönkön, a kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságnál, 1900. évi február hó 19-én. üVtvir&lnözy, kir. jbiró. 1439. szam/tkvi 1900. Árverési hirdetmény. A szegzárdi kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság részéről közhírré tétetik, hogy a »szegzárdi takarékpénztár« és ezennel csatlakozottnak kimondott Szeremlei János és Cső- tönyi Gáborné végrehajtatóknak, Csötönyi Gáborné Varga Éva és Szeremlei Jánosné Varga Sára végrehajtást szenve­dők ellen, 1000 korona, 61 kor. 20 fillér tőkék és jár. iránt folyó végrehajtási ügyükben, az alsónyéki 191. számú tjkvben felvett I. 2—7., 10. és 12. sorsz., 748/b., 786/b., 865/b., 973/b 1682/b., 1917/b., 2490/b., 3362/b., hrsz. ■/« telek 1456 korona/ az 1283. sz. tjkvben + 1. sor, 196. hrsz., 193.. népsz. ház 320 korona, 2326. hrsz. szőlő kesztőczi völgyben 66korona 3118. hrsz. szántó kanizsai dűlőben 102 korona, az 1475. sz> tjkvben felvett 202/55/19. hrsz. legelő falu mellett 10 korona és az 1570. sz. tjkvben felvett 3467/'b. brsz. szántó ostomyai dűlőben 67 korona kikiáltási áron, 1900. évi május hó 10-ik napján délelőtt 9 órakor Alsó-Nyék község házánál megtartandó árverésen eladatni fog. Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10%-át bánatpénz fejében és a vételárt pedig 3 egyenlő részletben 6°/0-os kamatokkal a szegzárdi kir. adóhivatalnál lefizetni kötelesek, és hogy az árverési feltételek a hivatalos órák alatt e telek­könyvi hatóságnál és A.-Nyék község elöljáróságánál meg­tekinthetők. Szegzárdon, a kir. törvényszék telekkönyvi osztályá­nál, 1900. évi március hó 1-én. Gerle Ja ka kir. törvszéki bíró. 500. s './tlkvi 1900. Árverési hirdetményi kivonat. A dunafőldvári kir. járásbíróság, mint telekvi hatóság közhírré teszi, hogy Dr. Schóber László dunafőldvári ügyvéd által képviselt Nagy Mihályné szül. Biró Erzsébet dunafőldvári lakosnak, Juhász János és neje szül. Braun Erzsébet föld­műves dunafőldvári lakosok elleni végrehajtási ügyében, 400 korona tőke, ennek 1898. évi április hó 22-től járó 8°/0 ka­matai, 200 kor. tőke, ennek 1898 áprii 25-től járó 8 % ka­matai, 200 kor. tőke, ennek 1898 áprii 25-től járó 8°/0 ka­matai, 158 kor. 42 fillér eddigi, ezúttal 27 korona 30 fillérben meghatározott, valamint a mégfelmerülendő költségek kielégí­tése céljából, a dunafőldvári kir. járásbíróság területén levő, Dunaföldvár község határában fekvő, a dunafőldvári 2219. sz. tjkvben A. f 3125. hrszámu, 1889. népsorsz. ház és udvar­tér (leégett) 800 korona, a dunafőldvári 2022. sz. tjkvben A. t 11885 hrsz. gyümölcsös az alsószigetben 316 korona és a dunafőldvári 6302. sz. tjkvben Á. t 11886. hrsz. gyümölcsös az alsószigetben 276 korona kikiáltási áron, 1900. évi április 27-ik napján d. e. 9 órakor a telekkönyvi hatóság irodájában megtartandó árverésen el­adatni fog. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10% -át bánatpénz fejé­ben letenni, a vételárt pedig három egyenlő részletben a dn- naföldvári kir. adóhivatalnál 5°/, kamattal lefizetni köteles és végre, hogy a megállapított árverési feltételek a hivatalos órák alatt alulirt tlkvi hatóságnál és Duna-Földvár község elöljáró­ságánál megtekinthetők. Du ia-Főldváron, a kir. járásbíróság telekkönyvi hatósá­gánál, 1900. évi február hó 6-án. Roxer, kir. aljárásbiró. 1580. sz./vh. 1899. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó 1881. évi 60. t. c. 102 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szegzárdi kir. járásbíróság 1899. évi V. III. 174. száma végzése következ­tében Dr. Müller Ferenc ügyvéd által képviselt Fried Ber­nét és fiai javára, Gyimóthy János ellen, 1200 korona és járulékai erejéig 1899. évi február hó 18-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 2656 koronára be­csült zsákok, permetező gépek, mángorló, gyalupad, lisztes láda, szecskává™ gép, 1 kettős hidas, és 1 gőzgépből álló ingóságok nyilvános árverésen el adatnak. Mely árverésnek a szegzárdi kir. járásbíróság 1899. évi V. III. száma végzése folytán 1200 korona tőkekövete­lés, eunek 1899 évi február hó 1-ső napjától járó 6% ka­matai, és eddig összesen a biróiiag már megállapított költ­ségek erejéig Szegzárdhoz tartozó középmalomban alperes­nél leendő eszközlésére 1900. évi április hó 26-ik napjának délután 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly meg­jegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t. 0. 107. és 108. §-a értelmében készpénz- fizetés mellett a legtöbbet ígérőnek becsáron alól is el fog­nak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árveres az 1881. évi LX. t. c. 120. §. értelmé­ben ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szegzárd, 1900. évi március hó 4. napján. HVEányolry, kir. jbirósági végrehajtó. 157. szám/vh. 1900. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. 0. 102. §-a érteimében ezennel közhirré teszi, hogy a szegzárdi kir. törvényszék 1900. évi 738/P. számú végzése következ­tében Dr. Kiss Ernő tamásii ügyvéd által képviselt Bádi Lajos kónyii lakos javára, Bebesi Lajos érlényi lakos ellen, 512 korona s járulékai erejéig 1900. évi február hó 12-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 1036 koronára becsült következő ingóságok u. m.: lovak, hornyuk, fejős tehén, kocsik, szalma és sertések nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a tamásii kir. járásbíróság 1900. évi V. 164/2. számú végzése folytán 512 korona tőkekövete­lés, ennek 1899. évi december hó 25. napjától járó 6°/». kamatai, és eddig összesen 86 korona 6 fillérben biróiiag már megállapított költségek erejéig Értény községben alperes lakásán leendő eszközlésére 1900. évi ápriiis hó 26-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t. c. 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Kelt Tamásiban, 1900. évi április hó 20. napján. KISS KÓBEBT, kir. bir. végrehajtó. 244. szam/vh. 1900. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. e. 102. §-a értelmében ezennel közhirré tes zi, hogy a szegzárdi kir. törvényszék 1899. évi 9137/P. számn végzése következ­tében Dr. Kiss Ernő tamásii ügyvéd által képviselt Braun Sándor ozorai lakos javára, L. Ková cs István ozorai lakos ellen, 24 korona 97 fillér s járulékai erejéig 1900. évi március hó 15-én ioganatositott kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 800 koronára becsült 6 drb schveitzertinó nyil­vános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a tamásii kir. járásbiróság 1899. évi V. 1220/2. számú végzése folytáu 24 korona 97 fillér tőkekövetelés, ennek 1899. évi január hó 1-sö napjától járó 6% kamatai és eddig összesen 28 kor. 49 fillérben biróiiag már megállapított költségek erejéig Ozora községben alperes lakásán leendő eszközlésére 1900. évi április hó 28-ik napjának d. u. 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly meg­jegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóság az 1881. évi LX. t. c. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni, Kelt Tamásiban, 1900. április hó 10-én. Kiss Róbert, kir. bir. végrehajtó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom