Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1900-04-15 / 15. szám

4.

TOLNAVARMEGYE.

1900. április 15.

— Nyugalomba vonuló csendőr. Várady János csendőrőrmester, a szegzárdi örsparancsnok f. hó 15-én a csendőrség kötelékéből kilép. Várady e vidék közbiztonsága érdekében kiváló és lankadatlan szorgalmat fejtett ki és vele a csendőrségnek egyik legtevékenyebb és legéberebb közege szerel le. Várady János 1871-ben lépett a hadsereg kötelékébe és mint őrmester szolgált. 1877. óta egész máig a csendőrség kötelékéhez tartozott, kezdetben Erdélyben, utóbb itt Szegzárdon. Hosszú és tevékeny szolgálata alatt több Ízben részesült feletteseinek elismerésében. Három ízben pénzjutalmat, négy Ízben nyilvános dicséretet nyert; négy csendőr kerületi és egy miniszteri dicsérő okiratot kapott, két évvel ezelőtt pedig buzgó szolgálatainak elismeréséül a koronás ezüst érdemrendet nyerte el. Tulajdonosa ezenkívül az első osztályú legénységi szolgálati jelvénynek és a jubileumi katonai érdemrendnek. Mint csendőr, szolgálatai alatt bűntettekért és vétségekért letartóztatott 568 egyént, magánszorgalomból kiderített 1076 bűnesetet, többek között 18 rablógyilkosságot, 27 gyilkosságot, 28 emberölést, stb. A kiváló buzgalmu csendőrtől pályatársai folyó hó 15-én fognak elbúcsúzni-. Kívánjuk mi is neki, hogy mozgalmakban eltöltött múltja után nyugalmas jelent és hosszú jövőt élvezzen.

— A »Szegzárd Szálló« uj bérlője. Mint lapunk múlt számában már jeleztük, a »Szegzárd Szálló« bérbevételére tartott árlejtésen Verier Ke- resztély lett a legtöbbet Ígérő; a Tóth Gyula által beadott utóajánlatot a képviselőtestület mellőzte s igy a szálloda bérlője ápril. 10-től kezdve Verier Keresztély, ki ezer forinttal kevesebb bért fizet, mint elődje.

— Névmagyarosítás. Blau Arnold simontor- nyai születésű budapesti lakos vezetéknevét rBalogi- ra változtatta.

— A szegzárdi vásár, mely múlt hétfőn és kedden tartatott meg, igen népes volt, különösen az állatvásár oly nagy torgalmat mutatott, aminőt már régen láttunk. Az angol hadsereg részére nálunk is sok lovat vásároltak, melyeknek csak kis része fogja látni mégegyszer Európát, mert valószínűleg búr földön végzik be pályafutásukat. Hétfőn délben elkezdett esni az eső, s a vásárt csakhamar szétoszlatta, úgy hogy kedden már alig maradt itt néhány kitartó vásáros. Kopeczkyné nagy állatsereglete is a vásár után fölszedte sátorfáját, mert a sár miatt az ő vadállatainak sem akadt nézőközönsége.

— Szentelt könnyek. Az uzdi temetőnek sűrűén domborodó sirhalmai április 8-án egygyel szaporodtak. Néhai Koronczói Pesthy Pál uzdi birtokos özvegyét, Vásárhelyi Kovács Zsuzsánna úrnőt helyezték örök nyugalomra omló könnyek közt. Megyénk egyik előkelő és széles ágazatban kiterjedt úri családjának volt a dicsőült központja, a nemes Pesthy, F'órdős, Dobrovszky, Kurcz birtokban és szeretetben osztályos úri családoknak tisztelt ősanyja. Bölcsője a Tisza túlsó partján rengett, de a szerelem mindenható hatalma őt — a Duna habjaitól locsolt megyénk kebelébe vezette, hol férje szorgalma mellett az ő okossága és édes anyai gondosságával magasra emelte családját és mindenkitől tisztelve hunyta le szemeit örök álomra munkás életének 76-dik évében. Ti fájó emlékek gyászjelvényei : setét cyprus lombok, hajoljatok szelíden e gyengéd szivü drága halott sírja fölé, ákáczok! hullassatok majd domború sirhalmára illatos virágokat és ti elhagyott kedvesei, fiák, leányok, unokák, öntözzétek meg jó anyátok sirhalmát gyakorta a legdrágább szentelt vízzel, hálás, szivetekből fakadó meleg könnyekkel. Én pedig e sorok bánatos írója, Mányoki Tamás, ki ifjú koromban annyiszor élveztem drága jó szivednek atyafiságos melegét — bár szivemre az öregkor már vastag kérget borított, — emlékednél felmelegszem s letörölve a feltörő könnyet, — kívánok poraidnak csendes nyugalmat.

— Tanitógyüles. A dunaföidvári esperesi kerület rom. kath. tanítói f. hó 17-én Dunaföldváron gyűlést tartanak, melynek tárgysorozatába fel van véve a pécsi megyéspüspök felhívása a Pécsett létesítendő tápintézet tárgyában. A főpásztor ugyanis adakozásra hívja fel a kerületi papságot és tanítói kart, hogy adományaikkal a tanítók tanuló gyermekei részére a tápintézet felállítását elősegitsék. Azt hisszük, hogy a püspök felhívása mindenütt visszhangra fog találni. A gyűlésen döntenek titkos szavazással a fölött: vájjon óhajtják-e a pécsi egyház- megyei rom. kath. tanító egyesület megalakulását?

— Vizáradás. A tavaszi árvíz a Duna felső vidékein már jelentékeny károkat okozott. A vizár mihozzánk a földmivelésügyi miniszter értesítése szerint ma és holnapra várható, azonban remélhetőleg nem emelkedik oly magasságra, hogy veszélytől félni kelljen.

— Tűz. Folyó hó 9-én nagy tűz pusztított Grábócon. A községnek erdeje égett és rövid órák alatt az egész hatalmas erdő a tűz áldozatává lett. A tűz oka ismeretlen.

— A dunaföidvári kaszinó, melyet negyven évvel ezelőtt alakítottak, folyó hó l én tartott ülésén hozott határozat folytán feloszlik. A gyűlésen megjelent 70 tag közül 54 a feloszlatás es 16 a fentartás mellett szavazott. Mozgalom indult meg azonban a kaszinó uj életre keltése érdekében, mert az intelligens társadalomnak okvetlen szüksége van. társaskörre.

— Hitelesített pálinkás poharak. A pénzügy- miniszter körrendeleté értelmében a folyó évi julius hó 1 tői kezdve a boros és sörös az égetett szeszes italokat (pálinkát) is kizárólag csak koronabélyeggel hitelesített edényekben vagy poharakban szabad kimérni.

— Megzavart halott. Bátaszéken folyó hó 9-én a temető felső részében sirt ástak a sírásók. Két régi holttest között ásták a gödröt és mivel ásójuk nem tudott mélyen a földbe hatolni, az egyik koporsót, melyben Beszedits Oszkár holtteste pihent, kertaljai Szabó Jakab sirásó ásójával lefaragta s a koporsót szétroncsolta. A sirásó ellen megtették a bűnvádi feljelentést.

— Éjjeli látogatás. Wittingcr Sándor tolnai lakos udvarán folyó hó 9-én kellemetlen vendégek fordultak meg. A magas kerítésen át hatoltak be a sötét éjszakán és az összes baromfit és egyéb- elvihető tárgyat elemelték. A tetteseket még eddig nem sikerült felfedezni.

— Kedélyes sógorok. Widerma?m Pál györ- könyi lakost különös érzelmek fűzték tulajdon sógorához : Walter Mihály györkönyi lakoshoz. Ahol érte, minden ok és szóváltás nélkül előkapta és alaposan helybenhagyta. Walter Mihály már alig mert az utcára kimenni, úgy félt sógorától. Folyó hó 2-án aztán Widermann látva azt, hogy Walterrel az utcán nem találkozhatik, elment Walterék házába és ott úgy megverte Walter Mihályt, hogy ez súlyos testi sértést szenvedett. Walterék most már megunták a sógori viszonynak ilyen módon való nyilvánulását és az esetet feljelentették a bi- róságnál.

— Hatvan beteg egy lakodalmon. Csepregi János madocsai biró Juliska nevű leánya lakodalmán a nagy lakzi elvégeztével a vendégek közül körülbelül hatvanon hirtelen rosszul lettek. Az orvos mérgezést konstatált; ami onnan származott, hogy a szakácsok keménynek találták a húst és szódát hintettek rá, hogy puhább legyen. Az egyik vendég belső részét a szóda annyira összemarta, hogy valószínűleg belehal, a többiek is súlyos betegen fekszenek.

a »Baboskendő«-vei, melynek Szabadkán is nagy és tartós sikere volt. Vajha ugyanez a sors várna a »Homokzátonyok«-ra.

Bródy Sándor: (Magyar Hírlap)

Molnár Gyula a Nemzeti Színház mai premierjének a »Homokzátonyok«-nak a szerzője : literary gentleman, aki csak mellékesen foglalkozik az irodalommal, bárha eddig — könyvben megjelent — tizenkét darabot irt. A praktikus mesterségre nézve : előkelő budapesti ügyvéd, de azt az időt, a melyet hivatala nem tölt be, kizárólag az irodalomnak, nevezetesen pedig a színháznak szenteli, amelyet kora ifjúságától szeret szenvedélyesen és alaposan ismer. És e sorok írója, aki benne egyik legrokonszenvesebb barátját tiszteli: már sokszor meggyőződött arról, hogy az elfoglalt ügyvéd-ember, mily biztosan itél színpadi dolgokban oly világosan és finoman, hogy sokat vártam a vigjátékától, a mely ha nem is nyújtott sokat, de mindenesetre többet, mint a mennyit némely céhbeli urak a nem céhbeli Írótól vártak.

A parallel tárgyak között nékem még a legjobban tetszik és a fejlesztésre legalkalmasabbnak, mert legjobbnak találom azt az epizódot, a mely> arról fest érdekes képet, hogy mint vett erőt a társaságban a spiritizmus. Friss, magyar és mulatságos téma és erős komikai véna jelentkezik abban, a hogy Molnár Gyula szinrehozza. Egyáltalán az uj darabnak legjobban sikerültek burleszk jelenetei és ezek tetszettek a közönségnek is a legjobban, ezekre tapsolt is a legtöbbször a nyílt színen. Az érzelmes finomabb részletekben már volt egy kis dilletáns iz, a mit el lehetett volna venni, nem is valami kegyetlen módon, hanem csak egyszerűen, a szelíd és

okos kékplajbászszal. Úgy gondolom, ez még most sem késő és nem is nehéz, egyszerűen törülni kellene egy-két jelenetet, például a második felvonás utolsó szcénáit. Viszont jó volna helyreállítani a színdarab sok elharapott jó mondását, a melyek a súgó példányban maradtak. Vagy esetleg elmondhatná a súgó, ha a közönség, a szerző és az illető színészek nem ellenzik. Ez ugyan szokatlan, de a Nemzeti Színházban ma olyan nagy a zűrzavar, hogy ott mindent meg lehet próbálni.

A darab tisztességes sikert aratott, bár az előadás nem volt valami feltűnően lelkes, az előadók közül egy-kettő — különösen az első felvonásban — bagattelizálták az uj vígjátékot, mert nem bíztak eléggé benne és a mikor a szerzőt — egy elegáns megjelenésű magas férfit — a taps a lámpák elé szólította, láthatólag örvendtek mindannyian, mert végeredményében jó emberek ők mindig, ha egy kissé rossz is a szájuk.

Ábrányi Emil: (Budapesti Napló.)

Molnár Gyula, a „Homokzátonyok“ szerzője, uj ember a színpadon, de régi drámairó a nyomtatott színművek piacán. A nagyközönség nem ismeri ezt a nevet, de mi, beavatottak, tudjuk, hogy Mohiár Gyulától féltucatnál több komoly dráma és vígjáték jelent meg nyomtatásban alig tiz esztendő alatt.

Mit bizonyít ez a lankadást nem ismerő szakadatlan termelés? Világosan bizonyitja, hogy Molnár Gyula szenvedélyesen szereti a színpadot; megvan benne a született drámaírók egyik csalhatatlan ismertető jele és lényeges jellemvonása : megvan benne a passzió.

Méltóztassanak jól fontolóra venni ezt a dolgot: egy ember áll előttünk, a ki minden külső

siker, minden buzdítás nélkül tiz-tizenkét színdarabot ir meg egymásután. Darabjai nem kerülnek színpadra, nem hall izgató tapsokat, nem hall helyeslő megjegyzéseket, nem kap bátorítást a közönségtől és egy kis vesszősuhintást a kritikától, a mitől a szerzők, mint a versenyző paripák, még erősebb nyargalásba kezdenek és az ember mégsem veszti el a kedvét; nem fásul bele az Írásba, nem válik közönyössé önmaga iránt, nem dobja el a tollat fanyar rezignációval, hanem ir, ir, folytonosan ir, fáradhatatlanul, friss erővel ir.

Molnár Gyula határozottan a Scribe-ek, Lope de Vegák, Szigligetik fajából való, a kik — ha egyszer neki lendültek — nem adják egy pár száz darabon alól. Az a kérdés már most, hogy ez a rendkívüli passzió és termékenység megfelelő tehetséggel vane összekapcsolva? Fölvetem a kérdést,, de nem merek határozottan válaszolni rá, mert érzem, hogy a kinyomatott tiz-tizenkét darab ellenére még várakoznunk kell a formulázott ítélet kimondásával.

A nézőtéren sokkal barátságosabb volt a hangulat a szerző iránt, mint a színpadon. Jeles művészeink egy része nem tanulta meg a szerepét.

Pesti Hírlap : Láttuk az első felvonásban ügyes parafrázisát egy élcnek:

Ur: Imádom az egyedüllétet.

Hölgy: Én is csak egyedül szeretek lenni.

Ur: Oh, hiszen akkor összeillünk. Legyen az enyém !

Csillag Teréz és Zilahi Gyula ezzel a jelenettel nyílt színen is őszinte tapsót értek el, a mi a különben kedvezőtlen hangulat mellett kettősen számit. A második felvonás szellemidézési jelenete színpadi erzekre vall. Dicsérhetjük azt is, hogy a