Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1899-04-23 / 17. szám
Szegzárd, 1899. április 23. IX. évfolyam. 17, szám. Előfizetési ár : Egész évre . Fél évre . . Negyed évre . Egy szám ára 6 frt — kr. 3 » — » I » fit) » . . I? » Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hiratalon kívül elfogad Krammor Vilmos könyvkereskedése Szefárdon. ESI POLITIKAI ES VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. s?. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Lr. LEOPOLD ££Oj3&T.EÍXj. Segédszerkesztő : SZÉKELY FEjSH2Tí Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsókcl'en mesrállapitoti árszabály szerint számíttatnak. A paksi polgári iskola. A feliratban említett iskola nem hullott érett gyümölcs gyanánt Paks község ölébe; igen lassan érlelődött a lakosságban az utána való óhaj és nem sokkal gyorsabban lett tetté a kivánság. Némi akaraterővel és erélylyel megáldott férfiú reá tudta venni a lakosságot, hogy az iskola létesítéséért áldozatot hozzon, és sok utánjárásra, hatalmas barátokra volt szükség, mig az iskolát felállították. Végre mégis csak létesült a paksi állami polgári iskola mindnyájunknak — még a habozóknak is — nem csekély örömére. Paks községe hozzá méltó díszes épületet szentelt legbecsesebb culturintézményé- nek; a tanítótestület csakhamar ki lett nevezve, utóbb kiegészítve ; gyermekeink seregestül vonultak a tudományoknak szentelt, tárva nyitott csarnokokba. A tanítótestületen múlott már most a lakosság várakozásának megfelelni, még pedig két irányban : az iskolákban tanítani és nevelni a reábizott gyermekeket, az iskolán kívül pedig erkölcsnemesitőleg és tudományfej lesz tőleg hatni a felnőttekre azon szellemi tőke által, melylyel ilyen testület hivatásszerűen rendelkezik és melynek értékesítésére mindenütt, különösebben kis városokban bő alkalom kínálkozik. Nem kívánom ezúttal taglalni, hogy mennyiben teljesültek ezen várakozások, — mert a mi a nehezen létesített intézet emberei között egy év óta történt, az iskolabarátot annyira elszomorítja, hogy bizony nincsen elég lelki ereje ahhoz, hogy a ne- táni törekvéseket méltányolja és az eredményeket bírálja. A botrány hatásában olyan, mint a füst: elhomályosítja szemünket és képtelenné tesz a dolgok tisztán látására. Azt sem akarom ezúttal feszegetni — pedig nagyon kecsegtető a thema — hogy mik voltak a viszálynak okai, nem volt-e lehetőség békés utón való kiegyenlítésére és hogy a felelősség mily foka terheli annak kitöréséért és el nem fojtásáért a falakon kívül és belül közreműködő különböző rangú egyéneket, mert ilynemű retrospectiv fejtegetésnek nem látom hasznát. Más feladat teljesitésére vállalkoztam. Bátorkodnám azon jóakaraté figyelmeztetést intézni Paks város intelligenciájához, hogy a fegyelmi ügyben megejtett ministeri határozattal a maga részéről is befejezettnek tekintse a sajnálatos ügyet. Ezen figyelmeztetés helyén valónak látszik azért, mert különböző jelek azt mutatják, hogy a közönség egy része, talán az iskolai gondnokság is, a hozott ítélettel nincsen megelégedve, hogy ezen való bo- szankodásának valami uton-módon kifejezést akar adni, hogy a dolgot tovább szőni, a sarat újból felkeverni, a botrányt állandósítani szándékozik. Nem tudnék ennél balgább dolgot elképzelni. Ha a gondnokság úgy tudja, hogy a fenforgó ügyben mindazt teljesítette, mire törvény — és rendelet — főleg pedig tagjainak lelkiismerete szerint kötelezve volt, akkor ezen tudatban túlteheti magát a szerinte talán sérelmes ítéleten, hiszen az ő dolga nem lehet személyi érdekeket istápolni, hanem csakis az, hogy az intézeti érdekeket óvja. Ha pedig azt hiszi a gondnokság, hogy a jelzett határozat épen az intézet érdekeit sérti, az okosság úgy kívánja, hogy nyugodtan és méltóságteljesen bevárja, vájjon beteljesedik ezen feltevése — ha beteljesednek, lesz még pedig bőségesen lesz módjában azt, a mi a legfőbb érdek, t. i. az intézet culturális céljait idejekorán és mindenkivel szemben megvédhetni. Ilyetén való viselkedésével be lesz bizonyítva, hogy távol áll az iskola elsőfokú hatósága mindennemű személyi animozitástól, a mit bizonyítani, úgy látszik, nem lenne fölösleges dolog. A nagy közönség pedig gondolja meg jól, hogy nem ismeri a fegyelmi eljárásra alapul szolgált eseményeknek egyes részleteit és hogy veszedelmes dolog' lenne, hiányos informatiokkal a bírói szerepre vállalkozni. Semmi sem veszélyeztetné inkább az TÁRCA. —-+SS+— A rabmadár.* Máskor madárkám víg dalt dal követ, Miért hallgattál el ma szomorúan? Mert künn, az ólmos ágén is ború van, Vagy szabadságra vágy tán kis szived? Hát menj, röpülj búsergó rabmadár, Szállj kékebb ég alá, szállj szebb hazába! S szökell a nyílt ajtóig — ám hiába, Nem tudnak szárnyai röpülni már ... Él bennem is szabadság döre álma; Ha vágyaim előtt nyílnék a zár, Hogy röpülnék a nyitott rés után! S mégis — ha tán bilincsem tárva állana, Félek, hogy ón is, mint e rabmadár, Megállanék kalitkám ajtojan. . . . Tatjána. * Megjelent a «Vasárnapi Újságában. Elpusztult községek. Közli: Mányoki Tamás. Vármegyénk területén részint a törökök pusztítása, részint a vallási üldözések miatt, sok egykor virágzó magyar község pusztult el. . Ilyen ref. magyar község volt — többek közt — lese, régi írásmód szerint Iche. A tolnamegyei ref. esperesség egyházai sorában 1652. évben — a mikor Perényi Gergely volt lelkésze, első helyen emlittetik. Korpádi Gergely — ki hihetőleg a várdombi helyőrség parancsnoka volt, — azzal fenyegeti a sági birákat — feküdt Ság Csanád és Bogyiszló között, — hogy ha 1559. április 17-én kelt levele szerint neki 70 forintot, egy papucsot, négy száraz kapcát és felső ruhára való posztót nem hoznak, hanem úgy cselekesznek, mint az icheiek, tehát úgy leszen dolguk, mint ő nekik, még a házuk hamvát is széllel fuvatja s még a gyermekeiket is ketté vagdalja. Nagy Péter a Csanádi vár kapitánya meg a messei bíráknak parancsolja, hogy jövő vasárnapra megkeressék, mert különben úgy járnak, mint az icheiek, kit felakasztat, kit nyársba vonat. Panaszkodnak is keservesen az icheiek Jubilate előtti szombaton Szegzárdon kelt levelükben Storvát Márk protestáns főur szigetvári kapitány s baranyai főispán — mint kegyelmes uruknak, hogy Korpádi Gergely oly nagy szerencsétlenséget szerze rajtuk, kinél ember nagyobbat nem szerezhetett volna. Ugyanekkor és szintén Szegzárdról kérnek Storvát Márktól oltalmat — ma már szinte nem létező községek Szerdahely és Sz.-Miklós. Többször említett lehe — feküdt hlesse — ma Mözs — és Szegzárd szomszédságában. Nevét a Szegzárd és Mözs között elterülő nádas, mocsaras tó tartotta fenn és viseli, de a környék népe ma már nem tud arról, hogy ott valaha virágzó magyar falu volt.-A. "báró. Irta: Rov Tellet. — Ha a gonosztevők ép’ olyan jól szervesz- kednének, mint maga a társadalom, mondta a báró — az velük szemben teljesen tehetetlen volna — mert ha nem a maga kezére dolgozna mindenik, hanem egyesülnénk úgy, mint valami nagyhatalom viselnék há-borujokat a társadalom ellen. — És ön a rendőrséget semmibe sem veszi ? — kérdem tőle telve meggyőződéssel. — A mennyiben közönséges bűntényről van szó — osztom a nézetét, de különösebb bűnesetek alkalmával hatalma, tehetsége megtörik. Épp a reggelit fejez ük be és a bárót szivarral kínáltam meg. Köszönettel visszautasitotta. Még a legjobb szivar is gyöngíti az akaraterőt és én a tett, a cselekvés embere vagyok. Különben az életnek számomra semmi ingere sem volna — fejezte be nyomatékkai a báró. Aztán engedelmet kért, hogy a reggeli lapokat átfuthassa. — Talán a lapolvasásban összpontosul nagy tettereje ? — kérdém élcelődve. — Oh nem, én a lapokban csak működésem eredményét kisérem figyelemmel — volt a válasz. Azt hittem, hogy e megjegyzése a lóversenyekre vonatkozik és odanyujtottam neki a Times-t. Láttam, hogy csak futólagosán olvass, mint a ki csak a végeredményekre kiváncsi és érdeklődve az iránt, a mit a báró az imént oly figyelemmel olva- vasott, felveszem a letett újságot és rápillantva
