Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-26 / 13. szám

szolgáinak legerősebb támasza volt; a «választók» között mindinkább elterjedt az a felfogás, hogy az önkormányzat közege nem részese az autonómiának, csak eszköze s evvel a választott tisztviselő állása felfelé és lefelé meg van ingatva.

Ez általános okok mellett ezer és egy ok van, a melyek a tisztviselők választásának megszüntetését sürgetik.

Felhozhatjuk azt is, hogy a mai rendszer, a mely a hivatalnokot egy megyéhez köti s fokozatos előmenetelt nem biztosít, a közigazgatási pályáról az oda való elemet elriasztja s hogy a vármegye — mint sok tagból álló testület — elhatározásában nem lehet oly következetes s a kivitelben oly gyors, mint a hogy azt a közigazgatás feladatai megkívánják ; nem tudhatja minden szavazattal biró egyén egyenlően mérlegelni azokat az okokat, a melyek áldozatokat követelnek s igy gyakran a közérdek az egyéni felfogás helytelen irányának esik áldozatul.

De ha a korszellem az önkormányzat megcsorbítását követeli is, senki sem lehet annyira túlzó, hogy annak teljes pusztulását követelje, mert a helyi érdekeknek egy általános érdekkörbe való bevonása nem indokolt.

Ha a vármegye egyik sarkalatos joga a történelmi emlékek közé kerül is, az ön- kormányzatnak még tág tere maradhat, a melyen alkot és teremt.

VÁRMEGYE.

— A tisztviselői nyugdij-választmány

március hó 21-én Dóry Pál alispán elnöklete alatt ülés tartott, melyen részt vettek Fördös Vilmos tiszti ügyész, Kurz Vilmos árveszéki elnök, Módly László főpénztárnok, Rill József h. várkapitány és Simontsits Elemér főjegyző, mint a választmány előadója. A nyugdíjalap állagának megvizsgálására Fördös Vilmost és Rill Józsefet kérték fel. Az 1898. évi számadást tudomásul vették. Késmárky Dezső aljegyzőnek fogalmazógyakornoki szolgálat idejét a nyugdíjjogosultságba beszámíttatni határozták. Szász Imre és Szecsei Lajos utmesterek a nyugdijkötelékbe fölvétettek. Perczel Oszkár h. utmesternek nyugdíj- járulékai visszafizetése iránti kérelmét elutasították.

2,_____________

_

— A községtjegyzői nyugdíj választillány múlt kedden délelőtt ülést tartott D ö r y Pál alispán elnöklete alatt. Jelen voltak: Simontsits Elemér főjegyző, Kurz Vilmos árvaszéki elnök, Módly László főpénztárnok, M á t h i s Kálmán főszámvevő, Őrffy Lajos, Erdős Gábor, Kühn el Ferenc és Lőrinczy József tb. főszámvevő, mint előadó. Virányi Károly agárdi jegyző fizetése fölemeltetvén, ennek megfelelő befizetési illeték rovatott ki rá. Az 1898. évi számadásoknak a törvényhatósághoz leendő fölterjesztését elhatározták. Özv. Nyitray Mihálynénak azon kérelmére, hogy Ilona nevű leánya neveltetési pótléka tovább is folyósittassék: azt határozták, hogy a leány iskolai bizonyítványának bemutatására utasittassék. Özv. Czank Jánosné, mázai körjegyző özvegyének, évi 218 frt 75 kr nyugdijat szavaztak meg.

— A vármegyei tisztviselői nyugdíjválasztmány tegnap délelőtt D ö r y Pál alispán elnöklete alatt ülést tartott, melyen az 1898. évi számadást tárgyalták és az egyes tisztviselői állásokban történt változások folytán előállott nyugdíj-befizetési és szolgálati idő beszámítási ügyeket intézték el.

— A nyugdíjasok keresetadójára vonatkozólag a m. kir. közigazgatási bíróság 1898. évi 2218. sz. elvi jelentőségű határozatában kimondotta, hogy nyugdíj után járó IV. osztályú kereseti adó előzetesen egy összegben le nem vonható, hanem 12 egyenlő havi részletekben fizetési levonás utján fizetendő.

— Tanítók adója. A m. kir. közigazgatási bíróság 1899. évi 792. sz. elvi jelentőségű határozatában kimondotta, hogy néptanítóknak az iparosok oktatásárt járó tiszteletdíj a IV. oszt. kereseti adó alá esik.

— Házasságjogi elvi jelentőségű ítélet.

A m. kir. Curia 1898. évi 6904. sz. elvi jelentőségű Ítéletével a házassági Ítélet felbontatott azon alapon, hogy a nő orvos-férjét elhagyva, attól való távozása óta egy tejcsarnokban pénztárosi teendőket végez, tehát oly foglalkozást űz, a mely férje társadalmi állásával össze nem egyeztethető; s ennek alapján a nőt vétkesnek nyilvánította s tartási igényét sem állapította meg.

— A cselédközvetités körüli visszaélések nem a cseléd — hanem az ipartörvény alapján birálandók el. (M. kir. belügyminiszter 1898. évi 4079. sz. e'vi jelentőségű határozata.)

— Cseléd-, munkás- és napszámos ügyekben a szerződés teljesítése iránti per azon hatóság előtt is indiható, melynek területén a szerződés teljesítendő. (M. kir. közigazgatási bíróság 1898. évi 2273 sz. elvi jelentőségű határozata.)

TOLNA VÁRMEGYE.

Tavaszi rendes közgyűlés.

Vármegyénk törvényhatósága tegnap délelőtt tartotta meg tavaszi rendes közgyűlését eléggé élénk érdeklődés mellett.

Az ülésen Dóry Pál alispán elnökölt, mert vármegyénk főispánja üdülés végett jelenleg családjával együtt Ajaccióban tartózkodik.

Az elnöklő alispán pontban 10 órakor éljenzések kíséretében nyitotta meg a gyűlést, melynek tárgysorozata 180 pontból állott.

Az alispdti időszaki jelentése részletesen beszámolt a közigazgatás múlt évi működéséről s vármegyénk állapotáról; közli az ügyvételi, s a vármegyei alapokról szóló kimutatást, beszámol az alapoknál mutatkozó hátralékokról, a vármegyei kölcsönökről, s egyúttal a közúti alap gyökeres rendezése tekintetében tesz javaslatot. Vármegyénk közbiztonsági, közegészségügyi, mezőgazdasági és tanügyi viszonyainak körvonalozása után felsorolja azon ünnepélyeket, melyeken a törvényhatósági bizottság magát küldöttségileg képviseltette. Függelékül közli főispánunknak azon nagy hatást keltő szép beszédét, melyet az Erzsébet királyné emlékére tartott rendkívüli közgyűlésen elmondott, s vármegyénknek ez alkalomból ő Felségéhez intézett s az alispán által fogalmazott, klasszikus szépségekben gazdag részvétfeliratát.

A gyámpénztárnoki állásra a kijelölő választmány első helyen Antal Ferenc gyámpénztári

könyvelőt, második helyen Bodnár Istvánt jelölte. A jelenlevők többsége Bodnárt éljenezvén a főispánhelyettes Bodnár István gyámpénztárnokká történt megválasztatását kimondotta. Ellenőrré az egyedüljelentkező Kovách Aladár, árvaszéki II. jegyzővé pedig Laky Ottmár közfelkiáltással választattak meg. A központi választmányban Nunkovich Ferenc lemondása következtében titkos szavazás tartatott ; szavazatszedő bizottságként működtek Sztanko- vánszky János és dr. Kramolin Emil elnöklete allatt: Jeszenszky Andor, Leopold Sándor, Sáss László, Steineker Ferenc, jegyzőkként Szévald Oszkár és dr. Szentkirályi Mihály. A központi választmány tagjává Forster Zoltán választatott meg 54 szavazattal.

Széli Kálmán miniszterelnökhöz, valamint Perczel Dezső képviselőházi elnökhöz üdvözlő feliratot intézni határoztak, az utóbbit Sztankovánszky János indítványára kinyomatják s a bizottság tagjai között szétosztják.

Az adófelszólamlási bizottságban megüresedett tagsági helyre dr. Haidekker Bélát választották meg. A honvédfőreáliskolai és Ludovica akadémiai alapítványi hely betöltésére alakított bizottság tag______________ 1899. március 26.

hosszu haját sem áldozta föl; ugyanolyan kecses { mozdulattal vetette vissza, mint a hogyan a felhorkanó ló kapja fel fejét. Csak ép a szeme fénylett nyugodtabban, szelíden, mint a boldog embereké, mig derekán a legdivatosabb kabát feszült meg.

— Ugy-e nem válunk meg többé ? — mondta, azzal pajtáskodó mozdulattal karomba öltötte karját ; és elcsavarogtunk a boulevardon, melynek platánjain aranyszínűre festette a lombot az áprilisi nap fény !

— Oh kedves, szép idő ! Emlékszel e még ?. .. Emlékszel-e még Csokolavszka hercegné szalma- szagu tojásaira, meg az undok tejbefött rizsére: hát a nekibuslakodott vén diktátorra ? meg a németre, a ki három hónaponkint szegre akasztotta az istennőt ? Csakhogy elmúltak azok a ke'lemet- len idők.

Ö is hallotta hírét .sikereimnek s örült nekik. Tudtam én is az övéiről. De arról azlán nem tudtam, hogy megnősült, hogy feleségét imádja s hogy van már egy kicsi leánykájuk !

— Gyere, nézd meg őket, ebédelj nálam.

El is cipelt magával, kerti házacskájába. Még be sem léptünk jó formán a kertecske ajtaján, a mikor egy fiatal kutya esett nekünk.

— Csiba, Gavroche’ . . . Még bepiszkit.

A csengő szavára Marizné is kijött a verandára, kis leányával a karján. Szép magas, szőke nő volt.

— Többre terítünk ma egygyel . . . régi jó pajtásom.

És a boldog apa a kalapját le se velte fejéről, úgy kapta fel leánykáját, azzal végig mutogatta lakását : a világos szinü fayence-szal kirakott ebédlőt kertre nyíló, könyvvel megrakott dolgozó szobáját, meg a többit.

— Hát tudod kérlek, a kezdetén vagyok még csak. Nem is olyan rég ideje, hogy a másolásomat soronkint három sous-jával fizették.

S a mig én el-elnézegettem egy virágos fát, Miraz fölkapta dolgozó kabátját, papucsába bujt, a nagy karosszékbe vetette magát, azzal két kezén fogta kis Helénáját, hogy megtanitsa ugrásra.

— Hopp ! Hopp !

Sohase láttam még teljesebb boldogságot. Az ebéd vigan telt el. A szép Mirazné ragyogóan mosolyogva ült az aszta'főn, kis gyermekével az oldalán. Keveset szólott csak, de értelmes és gyöngéd tekintete nyomunkban járt, míg mi jókedvű iró módjára, bolondos és ész hiján való dolgokat csacsogtunk össze-vissza.

A kávét a kis szobában hordták fel, majd hogy beesteledeít lassankint, meggyujtották a kandallóban a rozsét és a gyufaforgácsot s a mig Miraz meg én szivarra gyújtottunk és régi emlékeinket rostálgattuk, a ház úrnője az ingre vetkőzött kicsi Helenácskával elmondatta a Mi atyánkot, meg az Üdvözlégy Máriát, a mit a gyermek akadozva szepegett utána, közben összedörzsölgetve lábait a kandalló kiáramló melegében.

*

Kezdetben elég sűrűn találkoztunk, utóbb azonban már csak hébe korba : az iró ember bajos, kusza életmódja másfelé kötött le engem is, másfelé őt is. Jó nehány esztendő múlt el megint. Egyszeregyszer összekerültünk újból s olyankor megszorongattuk egymás kezét :

— Jól van sorod ?

— Pompásán.

Ez volt az egész. Utóbb azonban már csak ritkán bukkantam a napilapokban s a folyóiratokban Miraz Louis nevére.

— Szerencsés fickó 1 gondoltam, pihen mostanában. — Múlt ősszel végre arról értesültem, hogy súlyosan beteg.

Rohantam hozzá. Még mindig ott lakott, a hol legutóbb ; de azon a fojtós novembervégi napon, úgy tetszett, mintha a kicsi ház hideg volna és csupasz, a lombjukat vesztett fák közepette ; mintha összezsugorodott, mintha megráncosodott volna. A kutya bizonyára elpusztult már, mert ugatása nem hangzott föl a csengő szavára ; belöktem a kis ajtót, benyitottam a hullott falevél lepte kertbe, melyben azt a néhány szál krizantémumot megölte az éjszakai fagy.

Mirazné nem volt hon, hát Helena fogadott. Helena, a ki tizennégy esztendős nagy leánnyá cseperedett föl. Nagy, fekete szempillái fölvetődtek, nyugtalanul, félősen nézett reám, azzal fólnyitotta apja szobája ajtaját.

Miraz ott görnyedt alacsony székén a tűz mellett hálóköntös volt rajta, hosszú haja csupa