Tolnavármegye, 1899 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-19 / 12. szám

1899. március 19. — Államsegély a községi segélyala­poknak. A földmivelésügyi miniszter méltá­nyolván vármegyénk alispánjának a szociális mozgalmak alkalmával megindított üdvös mozgalmát, a megyei községi segélyala­pok részére 3000 frt államsegélyt utalvá­nyozott. Tudvalevőleg D'óry Pál alispán a múlt évben e célra a jelentkező momentán szükség kielégítése végett a víkmegyei pénztárban őrzött inségi alap 2535 frt 15 krnyi összegét utalványozta ki; a mostani államsegély pedig lehetővé teszi, hogy elő­fordult sürgős szükség esetén a községek is rendelkezzenek bizonyos segélyösszeggel. — A királyné-gyász vége. A szivekben nem szűnik meg a mi megdicsőült királyasszonyunkért: Erzsébetért való gyász, az udvari szertartás szerint való gyász azonban már szerdán március 15-én megszűnt. Ekkor lett vége a hat hónapig tartott udvari gyásznak, melyek első két hónapja a leg­mélyebb, második két hónapja a mély, az utolsó két hónapja félgyászban telt el. — Sorozás. Vármegyénkben az exlex miatt elhalasztott sorozás a következőképen tartatik meg. Gyünkön április 17—21-éig, Pakson április 24—29-éig, Tamásiban május 1—6-áig, Szegzárdon május, 8—13-áig, Bony hódon május 15—19-éig, O-Dombóváron május 23—26-áig. — Előléptetések a pénzügyigazgatóságnál. A m. kir. pénzügyminiszter Ronieisz Imre számel­lenőrt végleges minőségű számvizsgálóvá, Sallay György számgyakornokot pedig ideiglenes minő­ségű számtisztté nevezte ki a szegzárdi m. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez. — Postai mizéria, jobban mondva távirati mizéria az, a mi Szegzárdon jelent­kezik azáltal, hogy vasárnapon és ünnepna­pokon délelőtt is csak korlátolt időben, dél­után pedig csak 3—4 óra közt lehet sür- gönyözni. Mi tiszteljük a vasárnapi szünetet és tudjuk, hogy az egész héten sok munká­val elfoglalt tisztviselőknek jól esik ez a kis pihenés. De a nagy közönség érdeke azt kívánja, hogy vasárnapon ne legyen el­zárva a világtól, a mi igen gyakran nem csekély bajoknak, kellemetlenségeknek és károknak lehet okozója. Azért, ha máskép nem, oly beosztással, hogy lietenkint egy­mást felváltva inspekciós tisztviselők teljesít­sék a szolgálatot, okvetlenül és mielőbb kell ezen a bajon segíteni. — A vármegyei muzeum egyesületbe újab­ban évi 3 frtnyi tagdíjjal rendes tagul beléptek Rdtkay László országgyűlési képviselő és dr. Kiss Ernő tamásii ügyvéd. — A kaszinó uj igazgatója. F. hó 12-én tar- j tóttá meg a szegzárdi kaszinó rendkívüli közgyülé- I sét, a melynek egyetlen tárgya a lemondás folytán 1 megüresedett igazgatói tisztség betöltése volt. A közgyűlésen a hivatalos ügyeiben távol volt Fórdős ilmos elnök helyett Birúy Béla alelnök elnökölt, a ki bejelentette, hogy a lemondott igazgatók kö­zül Rácz József lemondását időközben visszavonta s igy most már csak egy igazgató választása vált szükségessé. A három kandidátus közül Verlaky József 42 szavazatot, Jeney László 17 és Borsody Lajos 3 szavazatot kapott, ez szerint a kaszinónak újonnan megválasztott igazgatója Perlaky József mérnök lett, A közgyűlés Mathis Kálmán volt igaz­gatónak eddigi sikeres és buzgó tevékenységéért jegyzőkönyvi köszönetét szavazott, a mit Mathis méltán ki is érdemelt, mert nagy önmegtagadásába és önzetlen fáradozásába került igazgatói tisztét teljes megelégedésre betölteni. — Kinevezés. Hinka László, egyházmegyei- és egyházmegyei alapítványi ügyészt, ki 20 éven ke­resztül a pécsi püspöki uradalomnak is rendes ügyésze volt és a múlt évben ugyanennek jogügyeit magán ügyvédi minőségben vezette, Hetyey Sámuel a pécsi püspök újólag uradalmi rendes ügyészszé nevezte ki. — A hitelbank köréből. A «Tolnamegyei takarék- és hitelbanki* igazgatósága Piacsek Istvánt, a simontornyai takarékpénztár jeles képzettségű segédkönyvvivőjét választotta meg egyhangúlag se­gédkönyvvivőnek. —- Bezerédj István szobrára újabban a tolnamegyei takarék- és hitelbank 25 frtot, a bony­hádi takarék-részvénytársaság és a bátaszéki kerü­leti takarékpénztár 10—10 forintot, a mohácsi jtkarékpénztár pedig 5 frtot adományoztak. 4. TOLNAVÁMölGm — Március 15 A szabadság, egyenlőség és testvériség kimondásának emléknapját városunkban is megül! ék. A városházán, polgári iskolán, a Mayer- féle tanintézeten, az olvasókörön ünnepi zászlók lengtek. A szegzárdi kaszinó, a kereskedelmi ka­szinó és a főgimnázium ez idén nem tűztek ki lo­bogót. A polgári iskolában alkalmi szavallatokat mondtak a tanulók; az előadások a hittanitást kivéve szüneteltek; Délután Kardos Ignác tanár vezetése alatt a növendékek kivonultak a «világlátó» hegyre, hol hazafias szavalatokkal és énekekkel ünnepelték a nagy nap emlékét. Azt hisszük, hogy e napot össze lehetne kötni nálunk, — hol 1848-iki emlékhely nincs, — az első magyar szabadságharc vértanújának, beéri Balogh Ádám, hős kuructábor- noknak emlékével olyképpen, hogy az ifjúságot ta­náraik a Balogh-fához kivezérelnék s ott hazafias ! emlékbeszédeket mondanának. A szegzárdi polgári olvasókörben március 15-ének megünneplésére hal­vacsorát rendeztek, a hol Boda Vilmos orsz. kép­viselő, a kör elnöke méltatta a nagy nap emlékét. — Eljegyzés. Molnár Ferenc kistengelici tanító folyó hó 16-án jegyezte el Hornyák Margit középtengelici tanítónőt, Stokinger János szegzárdi előkelő iparos nevelt leányát Szegzárdon. — Adományok a múzeumnak. Özv. báró Döry Lajosné Garibaldi sajátkezű aláírásával ellá­tott fényképét és több Garibaldira és Deák Ferencre vonatkozó emléket Fry Ferencné Dombóvárról igen szép hímzést, Szabó Zoltán szántói jegyző pedig több régi pénzt és egy kalodát ajándékoztak a vármegyei múzeumnak. — Végrehajtói vizsga. Faragó József bony­hádi kir. járásbirósági dijnok f. hó 17-én a szeg­zárdi kir. törvényszék előtt a bírósági végrehajtói vizsgát sikerrel letelte. — Kinevezés. A székesfehérvári VI. kerületi csendőrparancsnokság Horváth József bátaszéki csendőrőrsvezetőt, a szo’gálatban tanúsított kiváló pontosságáért és kifogástalan magaviseletéért, soron kívül őrmesterré és őrsparancsnokká nevezte ki. — A csendorsóg szaporítása érdekében vármegyénk közigazgatási bizottsága fölterjesztést intézett a belügyminiszterhez, és azt kérte, hogy a Báta községbe engedélyezett egy altiszt és 5 fő­ből álló őrs a jelenleg kivezényelt 3 főből álló kü­lönítmény helyett tényleg mielőbb fölállittassék, és az egyes őrsöknél előirt, de csak igen ritkán teljes létszám kiegészitessék. — Egyúttal ismétel­ten kérték azt is, hogy Gyula-Jováncza községben egy 5 főből álló csendőrörs állittassék fel ; a ke­reskedelmi miniszternél periig azt kérelmezték, hogy az egyes csendőrörsök a parancsnoksággal, a köz- biztonsági szolgálat éberségének és gyorsaságának emelése érdekében telefon-készülékkel kapcsoltas­sanak össze. — Pályázat. A szegzárdi m. kir. pézügy- igazgató évi 400 frt segé ydijjal javadalmazott szám­gyakornoki állásra 14 napi határidővel pályázatot hirdetett. — A szegzárd—sárbogárdi vasút mizériá­nak megszüntetése érdekében vármegyénk közigaz­gatási bizottsága fölterjesztést intézett a miniszter­elnökhöz, s előadta, hogy ez ügyben a múlt év fo­lyamán a kereskedelemügyi m. kir minisztérium­hoz tétetett előterjesztés a bizottság november havi üléséből 1549. s/ám alatt, de erre a fölterjesztésre mind ez ideig sem válasz nem érkezett, sem a hosszú idő után végre panasz tárgyává tett és a közönség körében megütközést keltő állapotoknak megszüntetése iránt semmi nemű intézkedés nem történt. — A szegzárd—sárbogárdi vasút személy­szállító kocsijai ugyanis annyira megviselt állapot­ban vannak, hogy azokon például a téli hónapok­ban a közönség úgyszólván csak egészsége veszé­lyeztetésével utazhatik, mert az ablakok nem zá­ródnak s e miatt a régi rósz kocsikon, melyeknek nemcsak, hogy dupla ablakai, de még folyosói sin­csenek, szabadon jár keresztül a hideg téli szél; a fűtés szinte rósz, a világitás rendetlen és oly kezdetleges, hogy igy semmiféle célnak sem felel meg, s dacára annak, hogy ez állapotoknak meg­szüntetését már többször is kérelmeztük — előttünk teljesen ismeretlen okokból megint el kellett szen­vednie közönségünknek mindezeket, három téli hó­napon keresztül a nélkül, hogy a közönség köréből mind sűrűbben felhangzó panaszok következtében meglett előterjesztésünkre csak legjelentéktelenebb intézkedés is történt volna. — Minthogy pedig a szóban forgó vasút vármegyénket egész hosszában befutja, és a vidék birtokosságának és közönségé­nek műveltségi és vagyoni viszonyai a legelfogad­hatóbb alapot szolgáltatják arra, hogy egyrészt utazási kényelem tekintetében magasabb igényeket támasszon s másrészt a jelenleginél sokkal na­gyobb figyelemben legyen részesítve: megkérték a miniszterelnököt, hogy a vármegye hivatalos elő­terjesztésének mielőbbi eredményes elintéztetéséről hatályosan gondoskodjék. — Tanítói korpótlék. A közoktatásügyi mi­niszter Kircz István teveli rom. kath. tanítók ötöd­éves korpótlékát államsegélyként kiutalványozta. — A dombóvári járásbíróság felállítása ér­dekében vármegyénk közigazgatási bizottsága már­cius 1-én tartott üléséből fölterjesztést intézett a miniszterelnökhöz, hogy tekintettel arra, hogy 1896. évi január 1 -ével kezdődő hatálylyal a tamásii já­rás területe ketté osztatott és Dombóvár székhely- lyel a régi tamásii járásból 12 községgel egy uj főszolgabírói hivatal felállítása által a «dombóvári» járás szakittatott ki, igen kívánatos volna, hogy a dombóvári járásbíróság szervezése kérdésében már egyizben folyamatba tett tárgyalások a m. kir. igazságügyminiszterium részéről ismét mielőbb fel­vétetnének, illetőleg az e tekintetben szükséges intézkedések mihamarább megtétetnének; mert mi­ként azt a dombóvári járásbíróság felállítása kér­désében a vármegye közönségéhez intézett 1894. évi 12393. számú belügyminiszteri rendelet is he­lyesen hangsúlyozza, a szolgabirói járási és a já­rásbirósági beosztás nemcsak az 1883. évi XV. t.-c. 16. szakasza értelmében, hanem a közigazgatás és a közönség érdekében is egymással lehetőleg meg­egyezően állapítandó meg. — Pályázat. A pécsi kir. ítélőtábla elnöke több díjas joggyakornoki állásra 15 napi határidő leteltével pályázatot nyitott. — Műkedvelői előadás. A szegzárdi általá­nos ipartestület tudvalevőleg húsvét hétfőn Lukácsy Sándornak a « Vereshajun cimü kitűnő népszínmű­vét adja elő, s az előadást táncestély követi. A szereplők nagy buzgalommal készülnek az előadásra, s eddigi haladásuk már biztosíték arra, hogy élve­zetes, sikerült esetében gyönyörködhetik a közön­ség. Az előadás jövedelmét az ipartestület zászla­jára és rokkant tagjainak segélyalapjára fordítják, s igy a közönség az élvezet mellett jótékony célt is szolgál, ha az előadáson és táncestélyen részt vesz. — Gyászhir. Megrendítő csapás érte a köz- tiszteletben álló Borsody családot, özv. Borsody Fe- rencnének egyik kedves és a társaséletben is általá­nos rokonszenvnek örvendő fiatal leányát, Rózát, a kérlelhet len halál elragadta szerettei köréből, mely­nek egyik dísze, öröme volt. A mélyen sújtott csa­lád iránt széles körökben őszinte részvét nyilvá­nult, s temetésén előkelő s nagyszámú gyászoló kö­zönség vett részt. A család gyászjelentése ekként szólóit: Özv. Borsody Ferencné szül. Módly Rozália mint édes anyja, úgy gyermekei Lajos ennek neje Simon Izabella, János és neje Szombathely Magda, Mari és Anna, a saját, valamint a kiterjedt rokon­ság nevében is mélyen szomorodott szívvel jelen­tik a legjobb gyermek, testvér illetve sógornő Borsody Rózának hosszas szenvedés után életének 26-ik évében, folyó évi március hó 15-én hajnali 4 órakor történt gyászos elhunytát. A megboldo­gult földi maradványai folyó hó 15-án délután 4 órakor fognak a róm. kath. vallás szertartásai sze­rint az alsó városi sirkertben örök nyugalomra he­lyeztetni. Az engesztelő szent-mise áldozat pedig ugyanaz nap reggeli 8 órakor fog a Mindenható­nak bemutattatni. Szegzárd, 1869. évi március hó 15-én. Áldás és béke lebegjen a drága halott hamvai felett 1 — Varsádi ember Japánban. Scherer János varsádi illetőségű kovácsnak szűk volt nem csak Tolnamegye, hanem még Európa is; neki indult a nagy világnak s barangolásai közben részben ha­jón és väsuton Japánba jutott, s ott terjeszti a civilizációt itthon szerzett kovácsi tudományával; legutóbb Nagasakiban ütötte fel tanyáját. A yoko- hamai cs. és kir. osztrák-magyar ügyvivőség. 23 frt 51 kr utazási segélyben is részesítette, s ezen összeget most Birkenstock Henrik felsőnánai lakos­nál kint levő 250 frtos követeléséből kielégítették. — A Garay-szobor környéke. Többen fel­hívták figyelmünket arra a valóban megszégyenítő és botrányos állapotra, melyben a Garay-szobor úgynevezett pázsitja sinlődik. Valódi szemét- és tragyadomb képződik ott a talapzat körül, úgy, hogy jó izlésü ember undorral távozik ennek a pi­szoknak láttára a szobor elől. Gyönyörű fogalmat alkothat magának az idegen városunk kegyeletéről, ha a szoborban akar gyönyörködni, midőn ezt a botrányos állapotot látja. A Garay-szobor bizottság befejezte működését és feloszlott ; azelőtt a kaszinó szolgájával időnként eltisztitlatta a szobor környé­két. Most azonban, mióta a város gondozásába ke­rült a kegyeletes érzés ezen művészi alkotása : az­óta senki sincs, aki gondot fordítson a szobor kör­nyékének tisztán tartására. A szobor bizottság utolsó ülésén elhatározták, hogy a várost figyel­meztetik magára vállalt kötelezettségének teljesíté­sére ; azt hiszszük, hogy ezen határozatnak talán érvény is szereztetett. A múltkor, mint halljuk, a megyei utmesternek is szemet szúrt már ez a disz- te'en állapot és jószántából eltisztittatta az ott ösz- szegyülemlett piszkot. De ez még mind nem elég az üdvösségre ; tessék a szobrot ^gondozásra« át­vett városnak hetenkint legalább kétszer vagy több­ször is eltisztittatni a szobor környékét, mert csak igy fog megfelelni annak a kötelezettségének, me­lyet a szobor leleplezése alkalmával ünnepélyesen magára vállalt, de eddig annak teljesitéséről meg­feledkezett. — Felhívjuk t. olvasóink figyelmét a lapunk mai számában megjelent Radwaner és Rónai mag­kereskedő cég hirdetésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom